Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-09 / 82. szám

2 DELMAGYARORSZAG 1911 április 9 1911 á És mikor ilyen körvonalozva, de nagy munkaerejét és elfoglaltságát bizonyító módon megrajzoltuk az ő alakját, még tartozunk egy pár finom, meleg vonással: az egyénisége jellemzésével. Mert a folytonos munka, alkotás embere nem zord, a munkába valami ibseni egoizmussal beléfeledkező lélek. Hanem közvetlen, kedves, derűs, mindeneket megértő és mindenkit szerető. Hivatalában is, magánéletében is. Erről csodálatos dolgokat tudnak beszélni, akik vele érintkeztek s mindennél szebben beszél az a lelkesedés, az a szivből áradó, spontán melegség, melylyel hatvanadik születésenapjának megünneplésére készül most Szeged. Mindenki ünnepli őt, mert az ő működésén és az ő szeretetén keresztül mindenkinek kapcsolata van az ő szivével és az ő életével. S mert működéséért és szeretetéért hálával, fényes nagy ünnepséggel adós neki Szeged. A miniszterelnök programja. (Saját tudósítónktól.) Kossuth Ferenc szombatra újra vezércikket irt és támadja Khuen miniszterelnököt ugyanugy, akár a Kossuthpárt hivatalos lapja is, amikor azt irja, hogy a politikai ügyeskedésnek netovábbja az, amit Khuen-Héderváry gróf ezidő szerint produkál, amikor mesterségesen csinált magának valami állítólagos differenciát a véderöreform benyújtása körül az osztrák kormánynyal. A cél természetesen az volna, hogy a véderöreform mielőbbi benyújtását és letárgyalását nemzeti diadalképen tüntesse föl az ország előtt. Igy irja s terjeszti a Kossuth-párt, Kossuth Ferenc vezérletével. Vele és pártjával szemben pedig mindenki tudja, hogy Héderváry gróf politikájában egyáltalában nincs szerepe a mesterkedésnek. Az ő politikai metódusa, amint ezt az ellenzéknek is módja és alkalma van állandóan fölismerhetni, a nyilt kártyákkal való játék, a ravaszkodásoknak, a görbe utaknak aggodalmas elkerülése, ugy, hogy bármenynyire fáj is nekünk, le kell tépnünk a miminiszterelnök homlokáról azt a babért, melyet a függetlenségi párt újságjának cikkírója fon köréje. A véderöreform beterjesztése körül semmiképen nem taktikázik, hanem halad a maga előre megszabott és nyilvánosan kijelölt egyenes utján. A miniszterelnök sohasem csinált abból titkot, több Ízben megmondta világosan és autentikusan, hogy programjának megvalósításában a következő lépés a véderöreform letárgyalása lesz, hogy a bank és a katonai kérdések elintézésénél a magyar politika nyugodt fejlődését eltorlaszoló problémák eltűnjenek és az eddig lekötött nemzeti erőket a kormány és az országgyűlés belső reformok megvalósítására fordíthassa. Az osztrák Reichsrath föloszlatása szükségessé tette, hogy a kormányelnök az általa alapos megfontolás után megállapított munkaterv gyakorlati keresztülviteléről — a hadsereg szervezeti változtatásáról lévén szó — a másik állam vezető államférfiával is tanácskozzék. Azt, hogy közötte és az osztrák kormány között differenciák, sőt épen, amint azt a Kossuth-párt állítja, mélyreható politikai természetű differenciák merültek volna föl, a kormányelnök soha sem állította. Még kevésbé kürtölte azt világgá félhivatalos szócsövei közvetítésével. Ellenkezőleg. Nekünk módunkban volt épen tegnap autentikusan kijelenti, hogy a véderőreformnak még a tavaszszal való előterjesztésére nézve minden mérvadó tényezőnél kedvező diszpozíciót talált a kormányelnök. Héderváry gróf tehát annyival kevésbé idézett föl mesterséges differenciát az osztrák kormánynyal, mivel differenciák egyáltalán fönn sem forognak. Azokat legföljebb feudális és klerikális osztrák újságok sóvárogják. Nemzeti diadalra pedig a miniszterelnök már csak azért sem pályázik, mivel a nemzeti diadalokat az elődjei alaposan diszkreditálták. Négy esztendőn át egyik nemzeti diadal a másikat érte. És eljutottunk a kvótaemelés stációján át a deficithez. Elég volt ezekből a nemzeti diadalokból. De a Kossuth-párt szócsöve még más körmönfont ravaszságot is lát a miniszterelnök politikájában. Nézete szerint a kormányelnök azért siet a véderőreformmal, mert tart tőle, hogy „a nyári szünet után mégis csak egészségesebb szellem, önérzetesebb kötelességtudás, férfiasabb energia költözik bele az ellenzéki pártokba". Azt hisszük, hogy mi talán mégis autentikusabban mondhatjuk meg, mi vezeti a kormányt a véderöreform előterjesztésének a siettetésében. Egyedül és kizárólag az a körülmény, hogy erős parlamenti harcra, hosszabban elnyúló vitára számit. Mivel pedig ellenfeleit letörni, vagy erőszakos eszközökkel elnyomni nem akarja, időt akar biztosítani a diskusszióra, nehogy a késő ősszel esedékes munkaanyag (költségvetés, közös büdzsé) elintézése az ország kárára fönnakadjon. Azt azonban be kell vallanunk, hogy bennünket meglep a Budapest-neka saját pártjáról mondott lesújtó kritikája. „A kormány tart tőle, hogy az őszre önérzetesebb kötelességtudás, férfiasabb energia költözik az ellenzékbe !" Ez ugy-e bár, nem jelent egyebet, mint azt, hogy mindez a jó tulajdonság ma nincs meg benne és hogy a Budapest ilyképen ma az ellenzéket — tehát még a Kossuth-pártot is — férfiatlannak, erélytelennek, önérzet nélkül valónak és kötelességmulasztónak tartja? Mivel pedig látjuk, hogy a Budapest ilyen szigorú a saját pártjával szemben, ezután kevéssé fogjuk érzégóval, melynek nincsen is külön neve s amelynek két vendégszobáját a korcsmáros minden idegen segítség nélkül szolgálja ki. Még aznap délután bárkán kirándultunk az Isola Madréra, melynek botanikus kertje egész narancs- és citrom fasorokkal és egyéb csodás ekszotikus növény- és facsoportokkal ékeskedik. Mint a Lago Maggiore többi szigete, ez is Borromeo grófi család tulajdona, mely ezen a kis paradicsomon, háttérben a hófedte svájci alpesekkel, szinte abszolút uralmat gyakorol. Mialatt az esti szürkületben csónakon szállásunk felé igyekeztünk, egész hirtelen még a tegnapinál is hevesebb zivatar és felhőszakadás kerekedett. Valóságos víztömegek zudultak alá, a menydörgés a környékbeli hegyek közt százszoros viszhangot keltett, a villámok gyors egymásutánban sisteregve cikáztak alá, a tó tükrére és a bárka primitiv sátorfedele vajmi fogyatékos védelmet nyújtott. — Ez a tó démonjának a hete! — sóhajtá hajósunk, miközben kinosan lihegve igyekezett elérni a vendégfogadónk kertje alatti kőpartot. Mindennap ilyen Istenitélet! Minden esztendőben egy ilyen átkos hét és minden esztendőben egy emberáldozat! Örömünkben, hogy végre födél alá juthattunk, nem igen hederithettünk az öreg fecsegésére. Épen a kikötés pillanatában — a zivatar még éktelenül tombolt — egy motoros csónak hangos kattogással nyílsebesen közeledett a lépcső'felé s ladikunkat majd, hogy föl nem borította. Bőrig ázva, de hangos nevetés közt, egy elegáns uri ember ugrott ki a motoros csolnakból, utána pedig egy karcsú barna fiatal hölgy, átázott fehér battiszt ruhában. A padrone mély hajlongások közt esernyővel a kezében eléjük sietett és a fedett terraszra vezette őket. Csak most yettük észre, hogy a terraszon két személyre egy asztal különös gonddal van megterítve, közepén hatalmas virágdiszszel, a párkányon pedig nagy jeges vödörben két behütött pezsgős üveg. Olyan fényűzés, mely nem is illett a szerény osztériához. Mialatt a ladikosunkat kifizettük, megtudtuk tőle, hogy ez a szerelmes pár minden este motoros csónakkal jön a halászok szigetére, ahol zavartalanul együtt időznek éjfélig. Az ur Pallanzában lakik, a város legjobb szállójában és mindennap érte megy a szerelmesekért Bavenóba. Legnagyobb gyönyörűségük abban telik, hogy a zivatar kitörésekor eresztik neki a motoros csónakot a háborgó tónak. A vendéglős mód nélkül örül a finom vendégeknek és a legjobb holmiját szedi elő, hogy az „amerikaiak" asztalát minél előkelőbben megteríthesse. — Olaszországban ugyanis minden valamirevaló idegen, aki angolul beszél, amerikainak számit. A pezsgőt maga az idegen hozta a szigetre egy nagy kosárban. Elköltöttük szerény vacsoránkat és csakhamar visszavonultunk a szobánkba. Mikor másnap reggel jó későre, lementünk reggelizni, az egyik asztalnál uj jövevényt vettünk észre, egy fiatal hölgyet, aki, mikor minket meglátott, nagy örömmel ugrott föl helyéről és felénk sietve, hamisíthatatlan párisi franciassággal szólított meg. — Milyen véletlen uraim, hogy önöket itt találom! Comoban nem is köszönhettem meg a kedvességüket, melyet megérkezésiinkor a borzasztó felhőszakadásban velem szemben tanúsítottak. Ugyanaz a fiatal hölgy volt, akivel Comoba érkezésünkkor a véletlen összehozott. Csak most vehettük szemügyre. Egyszerűen, de elegánsan volt öltözve, mintegy huszonöt éves lehetett, hamvasszőke haja, gazdag fürtökben vette körül finom, majdnem klaszszikus vonásait, melyeken a szomorúság árnyéka ült. Társalgásunk eleinte nehezen indult. Elmondtuk, hogy előző este majdnem ugy átáztunk, megint, Comoban a beszédközben említést tettünk arról a fiatalpárról is, mely minden este motoros csónakon szokott ellátogatni a mi kis szigetünkre. Ekkor észrevettük, hogy a fiatal hölgyön kinos nyugtalanság vesz erőt és hirtelen elhalványodik. Izgatottan kérdezte: — Egy magas, erőteljes ur, jobb szája szegletén feltűnő sebforradással, rövid bajuszszal, szemében monoklival? Mikor ezt a leírást helybenhagytuk, a vér arcába szökött, néhány pillanatig szótlanul meredt maga elé s azután rövid köszöntéssel elsietett a terraseról. Láttuk, hogy a gőzhajó kikötő helye felé tart. Két órával később visszatért és látszólag megnyugodva, asztalunkhoz jött, ahol eleinte kissé tartózkodóan, majd mind élénkebben, elmondta a regényét. Egy francia törzstiszt árvája. A párisi Odeon-spnház földszintén két évvel ezelőtt megismerkedett egy angol gyárossal, aki