Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-05 / 78. szám
10 DÉLMAGYARGRSZAfi 1911 április 5 ban volt igen élénk a nagybani üzlet. A vidéki kereskedők nagyobb arányú rendeléseket tettek. Az első és második napon összesen hetvenezer ember, kedden, a harmadik napon pedig több száz vidéki kereskedő látogatta mog a vásárt. (—) A vetések állása. A föklmivelésügyi miniszter fölhívta valamennyi gazdasági tudósítót, hogy az április 9-óre beküldendő jelentésében fokozott pontossággal terjeszkedjék ki arra is, miszerint azon területen, melyről jelentését szerkeszti, vannak-e ós mily mérvben, százalókban kifejezve, egér- és fagykárok? Különösen nagy körültekintéssel állapítandó meg és külön sorolandó föl a buza, rozs ós lóhere földeken a károk mérve, valamint az a körülmény is bejelentendő, hogy a károk következtében szántottak-e ki és mily területeket ? (—) Az Aradniegyci Gazdasági ligyesiilet a földmivelósügyi miniszter által kiosztás céljából engedelmezett ezer darab tenycszszarvasmarha egy részének beszerzése végett- április huszonötödikén Aradon tenyészüsző- és tonyósztehón-vásárt rendez. Bejelentő-ivet az egyesület kívánatra bárkinek küld. Bejelentési határidő április tizedike. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Dólmagyarország hírlap- ós nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) 3254—1911. tkv. szám. Árverési hirdetmény. A szegedi királyi törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Angyal Vidor dr, tiszti főügyész által kép'viselt kecskeméti törvényhatósági város közönsége végrehajtatónak Bóbis Gergely kisteleki lakos végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében, a kórelem következtében a végrehajtási árverés, a végrehajtatónak 2426 korona 36 fillér és 747 korona 92 fillér tőke s járulékai iránti követelésének kielégítése végett, a szegedi királyi törvényszék területén levő, a Kistelek községi 1651. számú betétben J. 1—3. sorszám 1019., 1020. és 1768. helyrajzi szám alatt fölvett, Beltelekben fekvő 41. számú ház, udvar és kertre és a Kenderföld dűlőben fekvő szántóföldre az 1708 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetik. Az árverés megtartására határidőül 1911. évi május hó 81-ik napjának délelőtti 10 órája Kistelek községházához kitüzetik azzal, hogy az árverés alá bocsátott ingatlan, a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy neki a bíróságnál előlegesen elhelyezett bánatpénzről kiállított elismervényt átszolgáltatni. A vevő köteles a bánatpénzt, az 1909. évi XLI. törvénycikk 25. §-ának esetében, ezen törvényszakasz értelmében, az árveréskor azonnal kiegészíteni. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig az elsőt 15 nap, a másodikat 30 nap, a harmadikat 45 nap alatt, mindig az árverés napjától számított 5 százalék kamattal együtt a szegedi királyi adóhivatalnál lefizetni és a vétel után járó vagyonátruházási illetéket viselni. A bánatpénz az utolsó részletben fog betudatni. Az árverési föltételek a hivatalos órák alatt Kistelek községházánál és az alulírott királyi törvényszéknél megtekinthetők Szeged, 1911 március 11-én. A királyi törvényszék mint telekkönyvi hatóság. Dr Simon Ákos s. k. kir. táblabíró. A kiadmány hiteléül: Kainocsay, kir, telekkönyvvezető. Iskolai hegedűk kllünö hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6, 3. 10 forintért ás feljebb. ISang verscny-hegedük 20 forinttól följebb. Ipkolai ís hortnntlilimnli "" icnekarl íi miitcmplom! lUUUtUllIUHWa kedvelői hangszerek, huíe°«iobbnm?„té1b2lí7 Uj szerkezetű rimkSmoli legkiválóbb bangtartó szerkezettel, pedál nélkül ::<] forinttól ^ftikftóMÓfieb,, Fonográf és Gramofon ^f; legjutányosabb árakon. Hengerok és lemezek a világ leghíresebb művészeinek felvételeivel. Ilus raktár kiváló gyártmánya aj és átjátszott zongorák és eiaideókkmi. Régi zongorák és egyéb hangszerek ujakra becsoréhotnek. Zongora, kölcsönző Intézet. Teljes zenekarok tefszorclése kedvezd föltételek mellett. Tornászati és községi dobok dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére cs. és kir. liívori liongsiBrgyór fóiiÉtciieii BUDAPEST. VII.. HöRögzí-üí u Képes árjegyzéket (minden cikkrOl külön) ingyen küldünk, csak meg kell írni, bogy miféle hangszerről kívántatik az arjegyzék Felhívom a t. közönség figyelmét, hogy Amerikában, Angol- és Franciaországban szerzett tapasztalataim szerint a lojjjobban és mégis legolcsóbban készítek március hó 4-től kezdve fogakat már 3 koronától felje valamint ezen szakmába vágó mindennemű művészies kivitelű munkákat, aranyba vagy kaucsukba, szájpadlással, vagy anélkül, a gyökerek eltávolítása nélkül. . Tisztelettel 0 fogtechniknl laboratóriuma SZEDED. lisio Ifljas-höiüt 57. sí. I. bíii. (Bejárat a Korona-utcáról is.) Nagyvárad, Bemer-tér 2. sióm, BASA ZOLTÁN MÜBUTOR-ASZTALOS SZEGED, ORGONA-UTCA 1. Elvállal minden e szakmába vágó munkát, úgymint: háló-, ebédlő-, uriszoba és szalon:: berendezéseket. :: Tervekkel és költségvetcs= sel készséggel szoltfái. = ffl íauaszi idény elsőrangú hazai és külföldi gyártmányú kalap-ujdonságainkat, legmodernebb angol felöltő, legújabb nyakkendő, ing, sétabot, illatszer ós mindenféle uridivat cikkeinket szolid áraink mellett legteljesebb választákban. Lemfe és Társa Kiauzái-ter. Szeged, Valéria-tér. hus- és paprikapiac. Előnyös bevásárlási forrás építőmester ós építtetőknek mindennemű építkezési vasárukban, úgymint: vasgerenda, kötővas, kapcsok szegek, vasalás, kályhák, tűzhelyek ós mindennemű épitkezésikellékek; saját érdekükben kérem meggyőződóst szerezni. ALOG ÉS POLLNER KÁRPITOS ÉS DÍSZÍTŐK SZEGED, Oroszlán-utca 21. sz. h Siedi fpafos-siiyeiM hórpllos Teljes lakberendezések elsőrendű angol bőr és mokeit-garmtürákből, valamint az összes kárpitosmunkák szakszerűen és ízlésesen készíttetnek. Raja és költségvetés iaijjycii! TELEFON 841. TELEFON 844. VILLAMOS VILÁGÍTÁS © in EJ ES ERŐÁTVITELI ^ÉfiJl^S KÖLTÖZKÜpÉSI -Mt^lATSZERELESEK lfcfij LEGJUTÁHYOSABBAH SiO ESZKÖZÖLTETNEK "IWfUm* -F0MYÓ SOHAIÉGS2ESZÉSVlUaMUILflGITASI VÁLIAlATAlfíl SZEGED. KÖLCSEY UTCAH. •-•TELEFON - 16 5. % O H o 33 Q 2085—1911. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A szegedi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szűcs József dr ügyvéd által képviselt özv. Szabó Ferencné szegedi lakos vógrehajtatónak özvegy Bozóki Mihálynó Szabó Julianna szegedi lakos végre- ' hajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében,> a kérelem következtében a végrehajtási árverés a vógrehajtatónak 90 korona tőke, valamint az 1881. évi LX. törvénycikk 166. §-a értelmében ezennel csatlakozottnak kimondott: 1. Szeged-Alföldi Takarékpénztár R.-T. végrehajtónak 300 korona tőke és 2. Fischer és Obersohn szegedi cégnek 42 korona 20 fillér tőke és jár. iránti követelésének kielégítése végett a szegedi kir. törvényszék területén levő, a szegedi külter. 10972. sz. betétben A f 1. sorsz. 15156. hrsz. alatt fölvett, a Városbegyen kisszoksos dűlőben fekvő szőlőre 1022 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetik. Az árverés megtartására határidőül 1911. évi május hó 4-ik napjának délelőtti 9 órája ezen kir. törvényszék árverési termében Szeged, Széchenyi-tér 4. szám, földszint balra, 7 és 8. ajtószám alá kitüzetik azzal, hogy az árverés alá bocsátott ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladatni nem fog.' Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni vagy neki a bíróságnál előlegesen elhelyezett bánatpénzről kiállított elismervényt átszolgáltatni. A vevő köteles a bánatpénzt, az 1908. évi XLI. t.-c. 25. §-ának esetében ezen törvényszakasz értelmében az árveréskor azonnal kiegészíteni. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt 15 nap, a másodikat 30 nap, a harmadikat 45 nap alatt mindig az árverés napjától számított 5 százalék kamattal együtt a szegedi kir. adóhivatalhoz lefizetni és a vétel után járó vagyonátruházási illetéket viselni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog betudatni. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt Szeged szab. kir. város hatóságánál ós az alólirott kir. törvényszéknél megtekinthetők. Szeged, 1911. február 15-én. A kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság. Dr. Siinon Ákos s. k. kir. táblabíró. A kiadmány hiteléül: Kainocsay kir, telekkönyvvezetö,