Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-20 / 90. szám

1911 április 19 DELHAGYARORSZAG 11 János és én. Lázár azért maradt vissza, hogy megossza velem a keserűséget, amellett pénze se volt és félt a bizonytalan utaktól, ahol a négerek gyűlölete miatt a fehér ember élete fél óráig sincs biztonságban. Tehát tűrt és szenvedett ő is velem együtt mindaddig, mig az úgynevezett szállítási költséget és fölszerelések árát, körülbelül száz dollárt, le nem dolgoztunk. Igy múlt el hat hosszú hónap. Én majdnem az egész idő alatt beteg voltam. Nem birtam a bányában uralkodó puskaporszagot, meg szóngázt. Végre keserves, fáradtságos munkánk eredményeként kegyesen elbocsátottak bennünket. Newyorkba mentünk, azt gondolvá, hogy időközben ott javultak a viszonyok. Rettenetesen csalódtunk ós én vérző szivvel kénytelen voltam visszamenni West-Virginiába, ahol százszorta rosszabb helyre kerültem, mint először. Egy olyan bánya alkalmazott munkásnak, amelynek üzeme három év óta hatóságilag be volt tiltva. Annyira veszélyes volt a tető, hogy a beomlástól minden lépésnél tartanunk kellett. Elszöktem volna, csak az tartott vissza, hogy a nehéz bányamunkában már volt némi jártasságom. De hiába minden tudás, vagy gyakorlat, mert a tetőkő mindegyre szakadt, az agyonzuzással fenyegetett bennünket. A többek között az is megtörtént velem, hogy a kőtörmelék közül félholtan húztak ki. Újházi Andor volt aradi főkönyvelő munkatársammal többször a halál torkába jutottunk. No most már semmi más nem segíthet rajtunk, csak a szökés. Elhatározásunkat tett követte. Csakhogy balul ütött ki a tervünk, mert alig mentünk egy amerikai mórföldet, utolért két rendőr és bekisért bennünket a legközelebbi rendőrbiró elé. Többen vallunk magyarok, köztünk egy valóságos főszolgabíró fiai ©gy volt földbirtokos, egy volt katonatiszt és egy volt bankfőkönyvelő. Ezenkívül_ különféle igen szedett-vedett hazai alakok. És itéletileg köteleztek bennünket, hogy dolgozzuk le, amivel a bányatársaságnak tartozunk. Mme de Sévigné levelei. b ív. Esther előadása Saint-Cyrban. A napokban látogatást tettem Saint-Cyrben Időm oly kellemesen telt, hogy ahoz hasonlót sohase mertem volna remélni. Szombaton este mentünk oda Mme de Coulanges, abbé Testű ós ón. Helyeink föl voltak tartva. Egy tiszt mondta, hogy Mme de Maintenon intézkedett abban, hogy közelében helyet biztosítsanak számunkra. Milyen szerencse! milyen megtisztelós! Asszonyom még választhat — mondá a tiszt. S ón Mme Bagnolslal a második sorba ültem a hercegnők mögé. Jobbomon Bellefond3 maréchol ült, mögöttünk Auvergneék ós Sully tábornok. A maréchol és én feszült figyelemmel hallgattuk a tragédiát; s ezt többen észre is vették. Találó megjegyzéseinkhez, elismerő nyilatkozatainkhoz hasonlót, nem minden fürtös fejecske tudott volna kitalálni. Édes leányom, nem tudom én azt leirni, szóval kimondani, milyen mély és igaz gyönyörűséget szerzett nekem ez a darab. Ez olyasmi, amit csak egyszer lát az ember és amit többé utánozni nem lehet. A szöveghez simuló gyönyörű zene, a bájos melódiák, a rezgő rithmusok oly remek harmóniába olvadtak össze, amint a gyönyörű fiatal leányok ajkáról elhangzottak, hogy annál szebbet, bájosabbat képzelni se lehet. Minden oly egyszerű, oly ártatlan, olyan fölséges és olyan megható. A szentíráshoz simuló szöveg, a gyönyörű zsoltárok lelkünket a vallás áhitott szárnyára emelik és a legnemesebb érzelmek kristályában fürösztik meg s mindezt könnyek nélkül nem lehet megállni. Egyszóval elvoltam ragadtatva, de a tábornok nem kevésbé. Ő az előadás végeztével a királyhoz közeledett, dicsérte előtte a darab szépségét és a többek között mondá, mennyire örül, hogy egy olyan nő mellett ülhet, ki méltó arra, hogy Eszther első előadásán jelen lehessen. Erre a király felénk közeledett ós hozzám fordulva mondá: — Asszonyom — ugyebár — ön meg van elégedve? En a legcsekélyebb zavar nélkül feleltem. — Felség — elvagyok ragadtatva — és amit érzek, az felette áll annak, amit szavakba lehetne önteni! A király folytatá: — Ugyebár, Racine nagy szollem! — Valóban gyönyörű tehetsége von felség, de azok a fiatal teremtések sincsenek annak híjával, kik a szerepekbe oly remekül beleélik magukat, mintha életükben egyebet se tettek volna. — Igaz, igaz, — mondá ismét a király — tökéletesen igaza van. S könnyed főhajtással távozott mellőlem, ki e percben — akaratlanul is — a bámulat ós irigység tárgya lettem. Sokaknak tetszett őszinte lelkesedésem, mely „sans bruit et sans öclat" zaj ós feltűnés nélkül való volt — ós amely mégis a szivem mélyéből jött. A nagy Condó herceg fia ós neje, a hercegnő is fölkerestek és egypár nyájas szót váltottak velem. Mme de Maintenon hálásan nézett rám és szemének egy sugara, lágyan, bársonyosan simitott rajtam végig s azután ő is elment a királylyal. Én mindenkinek készségesen ismételtem a felséggel váltott szavakat, hogyne — hiszen a szerencse mosolygott rám — az vett karjaira. Estére fáklyagyujtásra értünk haza. Én Mme de Coulangessal vacsoráltam, kivel szintén váltott néhány szót a király; miközben olyan kedves kifejezést öltött az arca. Ezen az estén még Le Chevalier úrral is beszéltem, egész egyszerűen és naivan elmondtam neki apró sikereimet. S meg vagyok róla győződve, hogy őszinteségemet ő se ostoba hiúságnak, se polgári gőgnek nem fogja minősíteni. Alkalmilag majd meg is kérdezheted tőle. Msr. de Meaux és Msr. le Prince sokat beszéltek rólad, gyermekem és velem együtt végtelenül sajnálták, hogy ezen a szép estén együtt nem lehettünk. De hiába, ilyen a sors, az ember nem lehet mindenütt. K. Csapó Jtoza. (Folytatjuk.) zelében lezuhant, de a benne ülőknek semmi bajuk sem esett. A gépet leszerelték, aztán hazautaztak. NAPI HÍREK Hir Sternberg grófról. Bécsből jelentik: Az uralkodóház és a hadsereg ostora a Reichsrathban: Sternberg Albert gróf ismét kilép a parlamenti porondra. Emlékezetes, hogy a féktelen támadások után Canossát járt, kibékült a hadvezetőséggel, megkövette a megbántott uralkodóházbeli szereplő személyiségeket és vezeklésül lemondott mandátumáról. Most Sternberg gróf visszatér a Reichsrathba. A csehországi Popotschnóban kandidálták s tegnap már programbeszédet is mondott. Katonai repülőgépek Sopronban. Sopronból jelentik: Kedden este hat órakor két katonai repülőgép jelent meg Sopron fölött. Mind a kettő Wiener-Neustadtban szállt föl. Az egyik, a Taube, melyet Millner százados vezetett, megkerülte a várost és visszatért Wiener-Neustadtba. A másikat egy ulánuskapitány vezette. Ez a gép a gyakorlótér köJajok a föld alól. (Saját tudósítónktól.) Mesék a hó alól? Nekünk ennél reálisabb különlegességünk van: jajok a föld alól. De profundis, amely igazán, méterrel mérhetően nagy mélységből kiált föl a napsütéshez, a levegőhöz szokott kulturvilágba. Akiknek a melléből ezek a jajok feltörnek, föld alatt lakó magyarok. Mikor az emberiség egyebütt már az egeket hódítja és már a nap közelében tanyázik diadalmas rekorddal, ugyanakkor Magyarországnak még vannak trogloditái, vannak barlanglakói. Akárhogy szépítgetjük, akárhogy rösteljük, az ország legdúsabb vármegyéjének egyik vagyonos községéből, a bácsmegyei Titelről jön a hire: ötszáz munkásember földalatti lyukakban, lagunokban lakik. Százhuszonhárom ilyen lagun van a titeli várhegy oldalában; ezekben sínylődnek az emberek százai és köztük a korai halálra szánt gyermekek. A két-három méter széles üregekbe nappal is csak tapogatózva lehet bemenni. Napfény ide be nem hatol. A beszivárgástól és főzéstől nedves falról piszkos folyadék csöpög. Kenyér, liszt, vagy ételmaradék pár óra alatt penészes. Ebben a gőztől, füsttől, penésztől dohos levegőben tiz-tizenkét férfi, nő, gyermek is tengődik. Évek óta folyamodnak ezek a nyomorultak a községhez, a vármegyéhez. Hiába. Nem kértek sem a községtől, sem a vármegyétől egyetlen fillér segítséget, semmi kedvezményt: vállalják a törlesztési részleteket teljesen, csupán az építést vállalja vagy a község, vagy a vármegye. Mindkét helyen elutasították őket. Hiába támogatta kérésüket Fernbach Károly volt főispán és végül maga a földmivélésügyi miniszter, fölajánlván a törlesztésre évi két százalék államsegélyt. Titel a DunaTisza-Béga egyesülésnél az ország egyik legnagyobb forgalmú kikötője. Ötezerhatszáz lakosa közül nem egészen ezer a magyar anyanyelvű ós ezek közül ötszáz az utolsó négy évtizedben idevándorolt magyar munkás. Ezek folyamodtak már két ízben a községi képviselőtestülethez, hogy a munkáslakásokról szóló törvény alapján emberi hajlókhoz jussanak. Egyhangúlag elutasittattak, mert: „a község nincs olyan anyagi helyzetben, hogy még állami támogatással is ópithessen." Ez azonban nem felel meg a valóságnak, mert Titel egyike a legvagyonosabb bácskai községeknek. Csakhogy a titeli pénz, ugylátszik, lomha, lusta, energiátlan, mint a legtöbb magyar pénz. Nem akar segíteni. Nem akar változtatni azokon az állapotokon, amiket ha megtud a külföld, megint tele lesz a világsajtó fulánkos cikkekkel. Nem akar változtatni azokon az állapotokon, amiket — külföld ide, külföld oda — nem szabadna elviselni emberség és magyarság szempontjából még egy Titelnél szegényebb községnek sem. Hisszük, hogy most már a nyilvánosság szava meg fogja értetni ezt a titeli képviselőtestülettel ós nem sokáig maradnak meghallgatatlan a titeli föld alól kiáltó jajok. — Lapunk egyes példányai Budapesten, a Bohonczi-dohánytözsdében, Andrtissy-ut 48, (Oktogon) 10 filléréét kaphatók. fl villamos vasúti jegyekre hirdetéseket jutányos árban fogad el a „Délmagyarország" kiadóhivatala. 7 JIW- fftffyjPifl