Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-16 / 88. szám

32 DÉLMAGYARORSZÁtí 1911 április 16 A csipke történetéről. Régi viseletek bebizonyították, hogy a föld legrégibb népei majdnem minden dologban mestereink és mintaképeink voltak. A legprimitívebb szerszámokkal formázták az egyiptomiak és pföniciaiak azokat a használati tárgyakat, amelyeket még manapság is hasonló formában állítanak elő és a legrégibb idők asszonyai a hiúságaikat kielégítő kívánságaikkal ép ugy hatottak a férfiakra, mint azt a „gyönge nem" ma is teszi. Abból az igyekezetből, hogy a szabad aszszonyt ruházatával megkülönböztessék rabszolganőjétől, megszületett a ruhadivat, ami azután fokozatosan mind nagyobb müszorgalmat eredményezett, ami századok múlva iparrá fejlődött, minden nemzetségnél otthonossá vált és az általános jólétet gyarapította. A nő legrégibb ós legegyénibb kézieszköze a tü, a varázsvessző, amelynek segítségével a legcsodásabb műremekek készültek. A tűvel még a legeredetibb formájában egy a végén lyukkal ellátott balcsonttal, elágazó mintákat rajzoltak ruháik szegélyére. A fölvarrást követte a kivarrás, a meglevő mintázat elosztása ós összehúzása az általánosan ősmert „áttörés" („ajour"). Az ügyeskező etruszk asszonyok már Krisztus előtt a negyedik században szegélyeket készítettek, amelyekhez fonál helyett arany és ezüst drótot használtak, melyeket egymásba kapcsoltak. Ez a fémcsipke-munka az egész keleten elterjedt. Ezek fémfonalait a különböző vidékek szokásai szerint vastag fejű tűkkel vagy kicsi, fejnélküli acélpálcákka! dolgozták föl. Igy különbözik már a legrégibb időtől fogva a varrott és a vert vagy klöplizet csipke. Ezek az egész keleten ismert csipkék csak a VIII. században kerültek Európába, amikor is a harcias mórok Afrikából Spanyolországba vitték. A csipketechnika történetében nagy hézagok vannak; igy hiányoznak az adatok a fejlődő türnüvészet további átplántálásáról. Csak a tizennegyedik századtól követhetjük összefüggésben a csipkemüvészet fejlődését. A politika ogyesitette Spanyolországot Németalfölddel és ezúton vándorolt át a csipkemüvészet a gazdag Flandriába. Másrészt elfogadható, hogy a flamand nép tengerentúli összeköttetései is lehetővé tették volna a távoli világrészek készítményeinek megösmerését egy harmadik közvetítése nélkül is. Bármint legyen: az akkori krónikás föl jegyzéséből tudjuk, hogy Brugge városában ezerháromszázkilencven nagyértékü varrott csipke készült és a csipkoszitő asszonyok zárt céhet alkottak. Ezzel egyidejűleg fölmerül Itáliában is a csipketeclinike. Itt is egész kulturává fejlődött, amely egészen soha nem tünt le. Németalföldön a csipketechnika geometriai mintákra szorítkozott, amelyek egybefonódtak ós kidolgozásaikban a vert csipkéhez hasonlítottak, ellaposodtak. Ezzel szemben az olaszoknál, ahol a szem bujább vegetációban gyönyörködbetett, szabadabban fejlődött a csipkerajzolás. Többé-kevósbbó sürü szövésű nyolcszögletes alapon levelek és virágok fonódtak egybe, madarak lebegtek, sőt egész embercsoportokat hímeztek a kis alapra. Itália a hazája a roliefcsipkének is, annak a renaissance stílusban készített nehéz, tömör virágokkal telehimzett 'csipkének, amelynél az egész alapot kidolgozták. Az első velencei csipkék nem voltak árucikkek, olyan, a legelőkelőbb nők munkái voltak ezek, akik szabad időjüket azzal töltötték, hogy kedves mintákat himeztek finoman szövött alapra, amelyet szin•. tón maguk készítettek. A vastagabb, vert csipkét a halásznők készítették, akiknek ez a fog\ lalkozás „jobban közükhöz állt", mort hiszen a háló bogozása a legrégibb alapja a bogozott ü, csipkének. A szorgalmas Velencében ezek a csodás munkák nem képezhették egyesek privilégiumát, annál kevésbbé, mert a csipke nagyon hamar „divattá" vált és szép asszonyok előszeretettel díszítették magukat vele és vetekedtek pompázásukban. A régibb olasz, kizárólag a velencei csipkék szintén geometriai alapon készült mintákat mutatnak föl. Gónua a csipkemunkában vetélytársa volt Velencének; egyben nagy gondozója ennek a művészetnek. Itt a dekoratív templomi csipkék mellett különösebb művészetet fejtettek ki még különösebb elnevezéssel: „a pizzécsipkót", amelyen emberi és állati testek groteszkül csoportosultak. Ezeket a csipkéket csak dekoráció díszítésül használták, ruházatra azonban nem kerültek. Ezekért a különleges csipkékért ma már sok aranyat adnak. Egy Flórenc mellett lévő kis városkában ügyes „operateur" által kitűnően utánozzák és mint valódi Pizzit, drága pénzért árusítják. A tizenötödik század hires rózsamintája Velencéből indult világkörüli útjára. Olaszországba állítólag egy hajóslegény utján jutott, aki egy Irhonban beszentelt rézsafüzérért kis darab csipkét kapott, amelyet azután otthon kedvesének ajándékozott. A technikája ennek az ircsipkének még nem a kimondott rozsamiiita volt, hanem összetétele apró, egymásba fonódó „rosettáknak", rózsáknak, amelyek mintegy kikandikáltak a tövises bokorból. A kiállítás finomsága, a minták kidolgozása és tervezése tekintetében bosszú ideig a németalföldieket illeti mog az elsőség. Habár Brügge, Brüsszel, Ipern, Genf művészi csipkéket állítottak ki, o téron mégis a kis Mecheln áll legelső helyen. A brabanti csipkéhez használt fonalat sötét, nedves pincékben készítették, mert ugy hitték, hogy a levegő és a fény hatása törékenynyó teszi ós ellentálló képességének is árt. Kevéssel Németalföld után Franciaországban is meghonosodott a csipke. Hogy miiyen óriási értéket képviselt, igazolja egy Szanne D'Arceról szóló följegyzés. „Ezután Orlean város kincstárnoka a hősies szűznek tiszteletdíjul crusseli csipkéből készült öltönyt nyújtott át*. Ez a följegyzés arra enged következtetni, bogy Franciaországnak csipkeipara akkor még nem volt. XIV. Lajos pénzügyminisztere, Colbert, fölismerte ennek az iparágnak a fontosságát és számolt azokkal az óriási összegekkel, amelyek évente „divathóbortra" idegen országba kerültek. Itáliából és Németalföldről hozott be munkásnőket és megalapította a nagy csipkemühelyoket: Argenton, Alen<;on, Valenkiemnes, Chantillyben, Medici Katalin már egy századdal előbb megkísérelte az előkelő tümüvészetet Velsncei otthonából Parisba hozni. Munkásnőket akart hozatni a Louvreba, akik a francia udvar hölgyeit a csipkokészitósre tanítsák. A hugenották véres harcai alatt megszüntettek minden csendes és hasznothozó munkát és igy hajótörést szenvedett minden igyekezet, amely a szegényebb nóposztályuak is nagy hasznára lett volna. A belső forrongás ellenére, amely egész Franciaországon áttombolt, épen ebben az időben hihetetlen fényűzést fejtettek ki ruházataikban. Nemcsak a fehér női nyakakon duzzad minden elképzelhető formájú csipkegallér, öreg ós fiatal piperkőcök, az akkori királyi fenséggel az élükön, valóságos csipkeőrületbe estek. III. Henrik önmagában gyönyörködött, ha négyezer méter csipkével díszített ruhájába öltözött. Életének utolsó éveiben „találmánya", az áttört csipkeharisnya, annyira kedves volt előtte, hogy udvarának kiválóságait ezen újdonsággal mulattatta. Halála után hatszázhatvan darab különféle csipkegallért hagyott bátra. Uralkodása alatt a csipkedivat megváltozott; a sima szélek átváltoznak cakkokká és sarkokká. Nemcsak az elpusztult udvaroncok ékeskedtek csipkével. Zord harcosok is, mint a svéd Gusztáv Adolf, a komor Alba herceg ós a különböző országok bősei enyhítették páncélruhájuk zordságát széles csipkegallérokkal ós tiszti öveikkel. Ez a „fölszerelés" bizonyára nem volt szabályszerű „vorschriftos", de az asszonyoknak felette tetszett ós ez volt és marad is mindig a fődolog. Németországban is hódoltak a csipkedivatnak. Mórtéktelen volt a szenvedélj', mert a szószékről hangzott a tilalom a csipkeviselet 'ellen. Évszázadokon át gyönyörködött az emberiség olyan művészetben, amelynek belső lényegéről csak keveseknek volt tudomása. Csak amikor a csipkekészitő gépeket föltalálták és gyártották az eleinte hiányos ós bogy ugy mondjak, minden költészet nélkül való készítményeket, — akkor értékelték csak a szépségét és egyedülvalóságát a „valódi", vagyis a kézimunka csipkének. Az előkelő világ csodálkozva hallotta, hogy a gép egy perc alatt körülbelül tizenhatezer csipkeszemet emelhet föl; egy gyakorlott munkásnő ugyanazon idő alatt öt vagy hat szemet készít! Egyszerre belátták a csipkekészitő asszony fáradtságos munkáját, óriási türelmét, veszélyeztetett látást. Újult érdeklődéssel szedték elő a félig megsárgult csipkodrágaságokat, kiállításokon mogcsodáltatták, dicsérő énekeket zengtek az asszonyok szorgalmáról és ügyességéről, akik egész életüket, reggeltől estig a munkában görnyedve töltötték el. A mi műértő és műkedvelő időnkben föladatul tűzték ki, a gépmunkával szemben a „valódi", kézen dolgozott csipkék iránt való érdeklődóst föleleveníteni, — bogy nemcsak a finomult ízlésnek hódoljanak vele, hanem egész falvak ós provinciák jólétét előmozdítsák. A különlegességek, amelyek egyes vidékeken kifejlődtok, majdnem láthatatlanul, mégis föltartózhatlanul elmosódnak, veszítenek karaszterikus jellegükből. Velencében is készítenek „bruxeli csipkét * ép ugy, mint Br uxelesben is csak a stilus és kidolgozásba bizonyos „valami" keverődik, aminek igazi easdete azonban a műértőt sohasem tévesztheti meg. Az Ir csipke is ritkán kerül ki Ango'.országból. Legtöbb Normandiában készül, kézenvarrt csipke. Sokszorosan segit a gép is, mint például az alap kidolgozásánál, amelyet aztán a munkásnő kiegészít. Egyes figurákat, rózsákat időmegtakarítás céljából mechanikai uton készítenek, amelyeket aztán a mintával összefoglalnak. A mi gyorsan változó divatunk megkívánja az ilyen előmunkálatot, ezek a napi készítmények azonban nem sorozliatók a tümüviszetek birodalmába. Nincs művészi értékük, ha alakjuk a csalódásig hűen utánzott is ; tulajdonképen csak szemrevalók, de értóknólküliek, ha a divat félretolja őket. A valódi csipke értéke mindig csak emelkedik, minél régibb ós minél inkább magán viseli korának jellemét. Hogyan öröklődnék különben némelyik családi csipke nemzedékről-nemzedókre, mint olyan dolog-, amely fölötte áll minden tradiciós családi ékszernek, amelybe hamis gyöngyöket is csempészhetnek! De a finom fonálkákon, amelyeket a női kezek évszázadokkal ezolőtt bogoztak, varrtak, nemcsak a családi emlékek függenek, hanem egész nemzedékek életére és eseményeire ható nagy viszaemlékezések. cipész és orthopéd. Vénig Gyula Szeged, Jókai-utca. • Mérték utáni megrendelések a legjobb anyagból, kizárólagosan a láb fekvése szerint jutányosán ========== készülnek. ===== Amerikai cipők specialista készítője Éjjel