Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-11 / 83. szám

1911 II. évfolyam, 83. szám Kedd, április 11 m Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., caa Városház-utca 3. szám ízn ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre. R 24-— íélévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára II fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN egész évre. K 28'— félévre. . . R negyedévre. R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 14'— 2'40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 ex Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A pénzintézetek elszaporodása. Elmondotta Mándy Lajos. Nap-nap után látjuk, hogy folyvást uj intézetek alakulnak még a legkisebb községekben is. A városok minden utcájában egy bank, takarékpénztár vagy valamely fantasztikus név alatt létesült intézet keletkezik. Ha ezek az alakulások konkrét szükségleteket elégítenek ki, akkor azt mondom, hogy ez természetes belső szükségszerű fejlődés. Azt mondom, bogy ez a verseny azért van, mert a bizalom egyik vagy másik irányban megingott és a tőkék uj elhelyezése szükséges. Ma azonban azt látjuk, hogy az alakításoknál semmiféle uj tőke nem jön a közgazdasági élet uj mezejéről, hanem vagy az eddigi intézetektől vonják azt el, vagy egyáltalában semmiféle tőke nem jön forgalomba és az alapitások ugy keletkeznek, hogy a részvények megegyezések alapján más intézeteknél fölvett lombard utján jönnek forgalomba. Azért az egyik-másik ilyen intézet idővel ki is növi magát, ha kedvező a helyzet, a közgazdasági élet általános fejlődésének körében, meg is izmosodik, elfelejtve keletkezésének törvénytelenségét, megtisztul egézséges elvek alapján, fölhasználva a helyzet előnyeit és akkor hasznos szolgálatot tehet a közgazdaságnak. De, ha ilyen perspektívákat állithatunk is, nem szabad azt az aggályt elfelejtenünk, bogy hátha a közgazdasági élet nem fejlődhetik olyan nyugodt mederben, hogy az ilyen alapitások megerősödjenek. És ha idővel kellemetlen fuvalom suhan végig az intézet fölött, akkor az ilyen intézetek meginognak és megingásuk által más egyéb rángások és mozgások is merülnek föl, amelyek azután visszahatnak a gazdasági élet egészséges területére is, olyanképen, hogy anélkül, hogy a többi intézetek a maguk részéről valamivel is rászolgáltak volna, bizonyos nehézségek merülnek föl, amelyek évekig tartó küzdelmek és munkásságok utján hozhatók csak helyre és tüntethetők csak el. Ezért az ilyen alakulásoknál bizonyos aggályt kell kifejezni. Nem önző szempontból, vagy a konkurrenciáktól való félelem miatt. Ezek az alakulások konkurrenciát nem hoznak létre, mert ezek rászolgálnak a többiek elnézésére. Ezért az országos szövetség ismételten tanácskozás tárgyává tette azokat a módozatokat, amelyet alkalmazni kellene az egészséges fejlődés érdekében és azért, hogy azokat a kinövéseket, amelyek pazarita módra az egészséges fejlődést hátráltatják, megszüntessük. A megoldást nem lesz könnyű megtalálni. Nagyon nehéz megtalálni a határvonalat, nagyon nehéz lesz sérelem nélkül olyan megoldást találni, amely jogos érdekeket nem veszélyeztet. Odáig fog fejlődni a dolog, hogy nem lesz kikerülhető bizonyos rendszabályok alkalmazása. Az országos szövetségnek annál inkább szükséges ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert a rendszabályok mindig a legutolsó esetben merülnek föl és azok a pánik behatása alatt mindig élelesebbek mint szükség volna. Hogy ezt kikerüljük idejében kell a kérdéssel foglalkozni és keresni kell azokat a módozatokat, amelyekkel lehetetlenekké kell tenni mindazokat az alakulásokat, melyek az egészséges fejlődést hátráltatják és veszélyeztetik. Ez a kérdés lesz az országos szövetség kérdése. Ezekre a kérdésekre akartam én az urak figyelmét fölhívni. Itt csak hangoztatnom kell azt, hogy közel hét-nyolc esztendei működés után még mindig nem fölösleges az intézeteket arra kérni, hogy az eszme diadalrajutása érdekében az ox-szágos szövetség körzetein belül minél impozánsabban tömörüljenek és szükséges, hogy megizmositsák a szövetséget és itt a szegedi központ körül is olyan Becstelen.*) Irta Garvay Andor. 13. JELENET. Osvdth, Klára. Klára (belép és Osváthot kikerülve, némán a szobája felé indul). Osvdth (egy kemény, határozott lépést tesz feléje). Klára (egy kis megrezzenéssel hirtelen megáll). Osvdth (nagy nyugalommal): Bocsásson meg, hogy föltartóztatom ! Csak egy pillanatra... Valami elégtétellel tartozom magának és azt le akarom róni. Az imént, amikor félboszakitottak, ostobaságokat mondottam magának. Most már belátom. És be is vallom ! Ami igaz, az igaz ! (metsző csufolódással) ... Egy kaszinói tag, az mégis csak egészen más ... Nem is ugyanaz az ember! A clubman, az másként él, másként lát, másként cselekszik, másként érez, másként gondolkodik, más tartalma van az életének . . .! Jobb, nemesebb, kiválóbb, becsületesebb! — mint a tömegembei-é, akinek klubja nincsen ... Kár lett volna elpártolnia! Pláne a bukottak pártjára! Leszállani . . .! Most én fölemelkedem. Máról-holnapra megtisztulok. Karcagi Miksa lesz a gibicem és nem gilt a régi *) Kedden este mutatják be a szegedi szinházban Garvay Andor nagysikerű drámáját, a Becstelen-1. Annak a harmadik felvonásából közöljük ezt a frappáns jelenetet. parti. Semmi se gilt. Le van törülve az egész tábla . . . Majd csütörtökön kezdődik újra! A Zilzerné bizalmas kis-szalonjában . . . Maga is ott lesz! Nem? Klára (érdesen, rekedten): Nem! Osvdth: Nem? . . . Pedig meg van invitálva . . .! Klára (kitörve): Én nem leszek ott! Osvdth: Kár! No de majd egy másik csütörtökön okvetlenül találkozunk! (Egy lépéssel visszalép, mintegy utat engedve Klárának.) Klára (nem mozdul). (Szünet). Osvdth (egy pillanatig vár, aztán lassú, nyugodt léptekkel átmegy a szobájába és beteszi maga után az ajtót). 14. JELENET. László, Klára. Klára (egy hosszú pillanatig mozdulatlanul áll a helyén, Osváth után bámulva). László (szinte beesik az ajtón. Az arca sápadt, a haja kuszáitan a homlokába csapzott. Lihegve, majdnem fuldokolva lélegzik, mint akit nagyon megkergettek. Klárát meglátva, igyekszik valahogy összeszedni magát. Vánszorogva jön a szin közepéig, aztán rekedten, teljesen színtelen hangon Klárához fordul): Maga . . . maga egyedül van, Klára? (A választ be sem várva, beleroskad egy közeli karosszékbe. A kabátját sem veti le. Ugy ül le, azon mód, ahogy érkezett. A fejét két tenyerébe hajtva, maga elé bámul.) Klára (a László belépésekor ocsúdik föl az Osváthtal való jelenet hatásából. Gépiesen felel a kérdésre): Igen. Elmentek . . . (Szünet). Klára (hirtelen, egész váratlan kitöréssel, keserűen): Minek hozta ide azt az asszonyt? Miért mondta, hogy megvédelmez tőle? Miért?! Ha tudta, hogy idehozza! László (az első szavakra felüti a fejét és mereven, majdnem üvegesen mered rá Klárára. Aztán rekedten, értelmetlenül kérdi): Kiről beszél? Klára (érdesen): Zilzernéről! László (két kezét a halántékához szorítva, vontatottan, majdnem siránkozva): Zilzernéről? .. . (hirtelen fölugorva, a mellét verdesve, csaknem őrjöngő kitöréssel): Zilzernéről?! Zilzernéről beszél?! És . . . és azt nem látja, hogy engem a megőrülés környékez? Hogy halálra vagyok Ítélve! Klára (rémülten hátrál): László . . . f László (folytatva): Hogy egy félóra múlva szöknöm kell az életből! Klára: László! László: Szöknöm! Mert ha nem megyek, kivetnek belőle! Ki! A szemétre! (hörögve elhallgat). Klára (minden mást elfeledve, halálos rémülettel): László! Mi történt! László! László (megragadva a Klára csuklóját, rekedt lihegéssel): Megölnek! A halálba kergetnek! Klára (csaknem magánkívül): De hát ki?! Istenem! Ki? ! László: Egy bestia! Egy emberi vadállat!