Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

wm nárdus 5 j viszonyában tetni, melj fözös hadaplaltatását iz ellenzékszett hátajyób indok! tségvetés é> , budget-ei -szag máju: Tudniillik ert liiszer iztereinök" gy, ha nei» vetését ma' iti munka lehet, hogí rukció folyami lságaai bstrukciórd ibb belátó sének er edlós liferálá' éseiről in' lástól meg lenállliatat' s nem szüobstrukciá tok élnek a pártok il leszerelt órdésekbef r, amig e) et az ob szt a koaÜ' obstruálP •alidós kot' térdések,' , lemondó napirend®' ió marad® nmi esély' é. iogy önn®' - adhassok •a szeret' i önnek ' igen tisí" unk, telj' nyiltságg? vagy hat' ek szeri' k vagyiin' , rossz1 * hogy h» ,uk az e$[ Y értesite" llás, vala" ék, vak ej dmen k' t kell K* 5 egy oiy'J sott gazej udatlanfl'c dtan eheS1. egtarth^ annt,9! t* 1911 március 5 DELMAGYARORSZAG semmi reménye nem lehet a magyar politikában. Mindaddig a Héderváry-kormányt fölfelé is, lefelé is különbnek fogják feltüntetni a tények, mint a koalíciót ós mindaddig egységesebb, megbonthatatlanabb, aláaknázliatatlanabb lesz a kormány pártja, mint a saját vétkeitől szétrobbant koalició. Az 5 reményeik, az 5 sánszaik azon a napon éledhetnek föl újra, amely napon Magyarország tul lesz minden kérdésen, melyhez koalíciós réminisöenciák tapadnak. Akkor megkezdhetik az ellenzékiséget, a parlamenti küzdelmet, vagy akár az obstruálást és az intrikálást, szóval azt, amit ők Politizálás alatt értenek. De addig minden kísérlet számukra csak egy-egy "jabb kudarcot, minden bomba csak egy, az ő soraikban jelenthet ujabb robbanást. apot?! le: nem ve"; tud csak díf i asszo ánná'? i lettél •-vissza ní Miért van Szegeden husdrágaság ? — A főkapitány nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Szomorú történet, de megtörtént, hogy Szegeden megint emélődött több fillérrel a marhahús ára. Fillér is, meg marhahús is nagyon prózai dolog, mégis valósággal egy kis elégia kerekedik belőle, ha egy kicsit bele nézünk a társadalmi életbe és vógigfigyeljük, micsoda változásokat, eltolódásokat hoz magával, ha a filléreink meg az értük kapott porció marhahús olyan csöppet sem egyenes arányba jutnak egymással, mint aminőbe jutottak. Azzal a krétával, amelylyel egypár szegedi mészáros máról holnapra tiz-husz fillérrel nagyobbnak irja a boltja ajtaján lógó jegyzékre a leveshus, a paprikásnak meg a sütni való hus árát, nagyon is érthető táviratbetükkel oda van irva elénk, hogy kis háztartásokban megint mennyivel több a keserűség, a sóhajtás, mennyivel szűkebb a falat, mennyivel szorul összébbre a hússal való táplálkozás, ez a minden vegetáriánus ellenmondás dacára is eminens életszükséglet. Üz az árszökkenés, a húsnak apróbb-nagyobb időközökben való drágulása néni mai jelenség, nem ma ütötte föl bus tinófejét a marhahús-mizéria, de kezdettől fogva a mészárosok számláiéra irta ezt az ő megterheltetósét d fogyasztó Publikum. Egyszerre olyanoknak látta mindenki a mészárosokat, aminőknek az élclapok szokták megrajzolni őket: kövér zsarolóknak. S ez a karrikatura-ötlet rájuk ragadt, a fogyasztók nem tudtak ós sokan Dlég ma sem tudnak egyebet gondolni, minthogy nekik csak azért kell többet hzetniök, mert a gazdag mészárosok még nagyobbat akarnak gazdagodni. Igaza volt ®nnek az elkeseredésnek ós ennek a fölfogásnak pár éve, mikor a marhahúst tényleg száz percentes haszonnal adták el a mészárosok, de akkor közbe is szólt mindenütt a városi hatóság — megtette a szegedi is, — 8 végét vetette a garázdálkodásnak hatósági mészárszékek állításával. Hogy most nem szól bele a húsárak részleges emelesébe, ez már maga bizonyítéka annak, hogy az áremelkedést nem tartja publikumnzsorázásnak, tisztességtelen haszonszedésn®k- A viszonyok kényszeritik erre a mészárosokat, legalább is bizonyos mértékben. Hogy hogyan és miért, arról kompeten8®hb embert nem is kérdezhettünk meg, mint Szeged főkapitányát, Somogyi Szilveszaki ezzel a dologgal hivatalosan és ®*es látókörű szakértelemmel foglalkozik. (Szegedi és budapesti árak.) ~~ Nem mindegyik mészáros emelte most a "Usirakat, - mondotta a főkapitány, elővéve * 82®gedi húsárak lajstromát, - azért aü Arak meglehetősen változatosak. érdekes lesz összehaíónlitani a szegedi husikat a budapestiekkel, mellekről a március lel hivatalos }<flWé* oWtew van. V legkisebb és legnagyobb árakat véve, igy alakul a statisztika: Budapest Szeged Leveshus . . . . K 184—2 — 160—180 Sütni való . . . K 1-92—2-40 1-60—188 Paprikás . . . . K 1-60—1-76 144—168 Ezek a főbb árak s ezekből is látható, hogy a husdrágulás általános jelenség, melyből Szegednek nem jutott ki akkora mórtékben, mint Budapestnek. Ami persze nem jelenti azt, hogy nálunk nincs érzékeny drágulás. A szegedi háziasszonyoknak nem vigasztalásuk az, hogy a budapesti háztartásokat jobban megadóztatja a húsárak emelkedése. Azután meg Szegeden áz aránylagos emelkedés ép oly nagy és érzékeny, mint a metropolisban. (Kevés marha, sok illeték.) Aki a husdrágulás okait kutatja, hamarosan rájuk akad. Kevés a marha és drágán jutnak hozzá a mészárosok. Különös, de ugy van, Magyarországot elkeresztelték vérbeli agrikultur államnak, dicsekedünk is vele szóltébon-hosszában s a valóság mégis az, hogy agrikultur Magyarországon a vágómarhák statisztikája hat és félmillió volt az elmúlt évben, ugyanakkor pedig a par excellence ipari államnak kikiáltottNémetországbanhufisonej/i/mtf/tó volt a marha-létszám. Nagy a jószághiány az egész országban s igy áll a helyzet Szegeden is, ahol az idén épen ötven százalékkal kevesebb volt a marliaföthajtás, mint az egy éve tartott marhavásáron. Nincs elég marha ós ha vesznek is a mészárosok, csont nélkül életre lemegy harmincöt százalék, aztán ott a sok vágóhidpónz, illeték, hajcsárpénz, amik összevéve, olyan magasra szöktetik ogy-egy marha teljes árát, hogy a mészáros igazán nem tehet róla, ha ő is többet követel a fogyasztótól. Hozzájárul a helyzet rontásához az is, hogy a szegedi mészárosok nincsenek jó viszonyban a hus — és vásárpénztárral, továbbá az, hogy Budapestre ép oly olcsón lehet fölvinni az élő marhát, mint Szegedre és az eladók persze inkább a fővárosba viszik őket, mint Szegedre. Nálunk aztán kényesek, elbizakodottak lesznek a tenyésztők s derüre-borura verik föl az árakat. Erre vonatkozólag épen ma mondott jellemző történetet egyikük, aki borjut hozott föl Szegedre s nem is akarta eladni, de mert nagyon unszolták az eladásra, mondott csak ugy ötletszerűen egy jókora árat. Rögtön megadták neki. Hasztalan igyekszik segíteni a város maga is ezeken az állapotokon. Eladásra nem lehet kényszeríteni senkit. A napokban érkezett meg a miniszter engedélye, amely szerint március 1-től május l-ig a tanyákról szabad fölhajtani élő marhákat, dacára az első kerületre elrendelt zárlatnak. Az engedélyt ki is hirdettük, de nincs foganatja. (Visszaélésről szó sincs.) Látni való, hogy a szegedi mészárosok részéről nem nyilatkozik meg semmiféle zsarolási tendencia, nincs itt szó semmiféle visszaélésről a publikummal szemben. 1907—1908-ban a nagy takarmányhiány idején a marha ára 45—50 fillér volt, mert a gazdák kénytelenek voltak túladni jószágukon s akkor a szegedi mészárosok a nagy olcsóság dacára is olyan drágára szabták a marhaárakat, hogy száz-százhusz percent volt a hasznuk rajta. Ezt a városi tanács természetesen nem tűrhette s rájuk irt, hogy az árakat szállítsák le, különben hatósági mészárszéket állit. Persze a mészárosok nagyhangon azt felelték, próbálja meg hát a város, mire megy a hatósági mészárszékkel. Azt hitték, rá fog fizetni ós rövidesen kudarcot vall tervével. Csalódtak. S a hatósági mészárszék fölállításának meg lett az eredménye, hogy a húsárakat a mészárosok alaposan leszállitották. Ha mostanában jelentkeznének ilyen jogtalan hasznot harácsoló törekvések, a tanács, mint II. fokú iparhatóság a kereskedelmi és iparkamara megkérdezésével föllépne e törekvések ellen. Az ipartörvény ugyanis megadja neki a jogot ahoz, hogy ilyen esetekben vagy korlátozza a husipari engedélyek számát, vagy szabályozza az árakat s szigorúan ellenőrizze a husiparosok működését. Most ezekre nincs szükség. (Mi lesz a jövőben.) Valószínű, hogy ezek a szomorú állapotok még jó ideig tartanak, de az is megeshetik s be is fog következni, hogy végül épen az állattenyésztési kedv föllendülése teremt majd olcsóbb árakat. Akik most jó áron tudják eladni állatukat, kedvet kapnak a nagyobb szabású tenyésztésre ós akjcor az állatállomány szaporodásával vele fog járni az olcsóbbodás. Már a fejlődésnek ilyen hullámzó az iránya: egyszer föl, egyszer le és a drágulás idején nincs más hátra, mint bizakodni az olcsóbbodásban. És esetleg fölcsapni vegetáriánusnak. Hiszen az orvosok egyre-másra bizonyítják, hogy a legtöbb fehérnye a tejben, tojásban, vajban és a főzelékben van, a húsról való lemondással legalább is nem veszítenénk semmit a táplálkozás terén, sőt talán nyernénk. íme, a szegedi és jórészt az országos húsdrágulásnak is az okai, a tényezői, a háttere. Ahogy a főkapitány ezt a világos képet odarajzolja elénk, meg kell látnunk belőle, hogy a társadalom mennyire összefüggü, komplikált eleven szervezet, amelyben az érdekek különbözőkép kapcsolódnak és helyezkednek el. Egyszer az egyik érdekcsoportnak derül, a másiknak borul, aztán megfordítva. Mindig vannak nyerői és vésztői a gazdasági, materiális alakulásoknak s nem lehet tenni róla, most ugy fordult a dolog, hogy az állatkereskedelem az eladóknak hozza a hasznot, a fogyasztóknak pedig keserves ajándékul az örökös áremelkedést. Rotschild és a biztosítási ügynök* Irta Claus. Az amatőr — minden tekintetben — tisztultabb örömökben részesedik, mint a professzionista. Amaz az eszközben leli föl gyönyörűségét, mig az utóbbinak a cél lebeg szemei előtt. Mind a kettő pedig „lenézi" egymást. A szakembert boszantja, hogy ami ő reá nézve halálos komolyság, az a másikra nézve csak játékot jelent s ezt csakis a játék élvezetóért üzi. Az amatőr ellenben a professzionistában elitéli az üzletembert. A professzionista estótikus, az amatőr estóta. Ilyen értelemben volt amatőr a sakkozó Rotschild is. Játszmát játszmára játszott, nem a nyerés kedvéért és gazdag jutalmat talált egy érdekes lépésben. És ha a sakkklubban valakit ő hivott meg egy játszmára, akkor ez az illetőre nézve kitüntetés, sőt nagy kitüntetés számba ment. Nem is annyira a játék gyönyörűsége miatt. Mert épen a gazdagság végnélküli hatalma okoz nagyobb tekintélyt, mint a születés esetleges előnye. Egy ilyen meghívás volt a kezdete egy, a milliomossal való jövedelmező ismeretségnek. A bécsi sakk-klubnak volt egy biztosítási ügynök tagja is, egy férfiú, akinek tiszteletét csak a sakktáblán lehetett kivivni; mert máskülönben nem igen rejtegette demokratikus nézeteit a véka alá. Ennek az ügynöknek „kibicelt" egyszer Rotschild és rögtön fölébredt benne a vágy, hogy erejét az előtte ismeretlen emberrel összemérje, akinek rendszerét még nem értette figyelembe venni és méltányolni. Fölszólította tehát egy pártira. Elveihez képest azonban az ügynök épensóggel nem borult hasra hódolatból, hanem a legnagyobb lelki nyugalommal ült le Rotschild asztalához és szemmelláthatólag nem tekintette valami különösen kiváló élvezetnek, hogy Rotschild• A Bécsben félhavonkint megjelenő „Das Forum" (kiadja Lr. Moryeustern Gusztáv) most megjelent számából.