Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

II. évfolyam, 53. szám Vasárnap, március 5 március 4 im alapján m»r talban. LeTÍlbfH válaszolunk, M ;elve van. lványnyal is lehel ep könnyen elfé'1 a kiadóhivatal 'CA is. sasAi* tlanok. roshoz köz®' es bérház jutá adó. Polgár-ti Uatt egy nég! akás május b> 5. j elre keresel közel 20—30 okot, teljes fel Ajánlatoka1 ' jeligére a k>' Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, í Korona-utca 15. szám c=a | Fudapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., | <=i Városház-utca 3. szám t=> ELŐFIZET ' SÍ AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— télévre . . . K (2— negyedévre. K 6— egy hónapra K 2-— eevám árit 1A (íllór ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28— felévre . . . K 14 — negyedévre . K V— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZflM: Szerkesztőség 835 cra Kiadóhivatal 836 interurbán '835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 elre kereset ban, a nagy Blül egy töbt ,lló házat. A! >0—60,000 kv latokat kéret mos" jeligéd nfélék. indák kft) »k Földes Izsó -utca. Íjunk Els< lugonics- cip'>' agfogunk ról' gyezalegiobtl irtmányt felül itó minden ü» >düli készítője >s, Lechner-tá1 ílhordőhoí' serlizlet a leS uerelt s loéf mérést adó iüj >n, amely 1 iban van. Kis házban nagy emberek. A magyar ember csak politikust, színészt, ügyvédet és néha orvost ismer el nagynak. Disztingválása még ebben a szük körben is nagyon gyakran cserbenhagyja, innen van például, hogy lázasan tapsolt a nemzeti kormány fölbabérlevelezett miniszterhőseinek, hogy egy-egy irodalmi eseményszámba menő színházi premier után heteken át lázzal ünnepli a színészt és az iróról az első jó vacsora után megfeledkezik, hogy utcákon, tereken, gyüléstermekben legtöbbnyire a nem jé ügyvédek tartják agyarukban az imádott közszereplés velőscsontját. Az "Syan kevés embernek jut eszébe, hogy magunkfajta szőrös-bőrös halandónak kellett lennie annak is, aki a gőzmozdonyt, a légszeszt, a villanyt, a telefont föltalálta, hogy van például kémia, meg elektrotechnika is a világon, hogy azon a hajszálpontosságu sima, de meredek és szédületes uton, amelyiken a fejlődő emberiség sorsa visz tovább, sokkalta nagyobb hatóerők és erőtéoyezők is vannak, mint például Polónyi Géza, Nembánom dr köz- és váltóügyvéd, vagy Piroska Manci primadonna, aki gyöngéd lábaival ugyancsak erősen veri a port a piszkos színpad Az albiróné. Irta Bródy Sándor. Sokszor megvárom, amig a nap fölkel, {rnyen érdekes is a hajnal, ha az ember jolkel és két lábára állván, mozogni kezd mzonyos cél felé .. . A napot csak szeretem, do a természeti mnemények között mégis embertársaim érékeinek a legjobban. És a gyönyörűség érzése áraszt el, amint a körutat elárasztja a friss sugárözön és abban megpillantom az munkára igyekező alakokat. Kőmivesek, mindenféle gyári munkások és napszámosok, X? talán másfél óra járásnyira laknak a JJtt helyétől, ahol hat órára már jelentkezik kell. Hajh, ebben a városban mar naa távolságok. Budapest valóban vilag1 És a munkásoknak sincs semmi nemzeti jellegük. A nap süti a hátukat és ie felvidámodnak. Az eső veri a vallukat, ^arcukat és ezért komolyak. Egyébként a UJJ momba lábukon sürgősen továbbítják Snkat az uj munka felé. „ Csndálat,os szorgalom és fegyelmezettség /• Valahányszor ki nem alszom magamat Z^J várom be az utcán a napfelkeltét ; Sl?«8 Ujra & újra meghat „a szegény jo 2 -nak a hangya természete, kötelességk'7Sa' sz°rgalma és szelídsége. Ks nemelylátL fátlanabbaknak és tehetetlenebbnek HzinSnak< n!'nt a fiatal barmok, amelyeket hidra V ^yenkor hajtanak végig a vagoSS VA a munka szent 1 A papok mondjak m,dt Kristóf mondja, Iloffman is, Ramzesz ról az emberek tüdejébe és szoknyája egyáltalán nem sejtelmes fodrai közül a beteges lázt az emberek szivébe. A görög fényű vásári zajba beleszólt a héten egy ember, ilyenkor télidőn prémes kabátban, prémes sapkában, csizmában járó. Meg no ijedjenek a konkurrensek, nem akarjuk „nagy" emberré avatni ezt a rusztikusnak tetsző, földet művelő, gyerekeket nevelő, kapáló, kaszáló, takarító igazgató-tanítót, aminthogy nem is „nagy" ember. De foglalkozunk vele, mert ő is egyike azoknak a sporadikus jelenségeknek, aminőknek meglátása némi vigasztalást és bizalmat ad a társadalmi erők hitvány elkallódása és megnyugtató megmaradása tekintetében. Egy jelentést ismertettünk a héten, az Árpád-Otthon igazgatójától. Az Otthon intézményével most nem foglalkozunk részletesen. Nem az a tökéletes társadalommegjavitó intézmény, amelynek föltétlen hivei, barátai vagyunk, de bizonyos, hogy az embermegjavitásnak megelőzési módszerével dolgozik, igy a tudományosságtól igazolt polgári praktikumok között az első helyen áll. Az egész beszámolón bizonyos kedves egyszerűség és közvetlenség ömlik el, a tudományos póz fegyvereivel nem igen hadakozik a gyakorlatnak ez a meleg szivii tudósa. Ott, ahol a gyermekeknek az Árpád-Otthonból való megszökéséről ir, a többi között ezek a sorok vannak: „Azért mennek világgá ezek a gyermekek, mert nagyrészük abnormális, degenerált, lelkileg beteg. Akinek ajija-anyja koborló, csavargó, alkoholista volt, annak a gyermekében is benne van a csavargási hajlam, különösen, ha már három-négy éves kora óta ebben gyakorolta magát." Nagy szavak és máshol leírva talán üresen, hazugul konganának. Szegény gyerekek, a nagyrészük abnormális degenerált és — ez már kevésbé találó meghatározás — lelkileg beteg. Ha vitatkozni akarnánk az igazgató úrral, méltán megkérdezhetnek, hogy hát mit ér az Árpád-Otthon nevelése, ha ezek a lelkileg beteg, abnormális, degenerált gyerekek megszöknek innen, ha az Otthon cirádás, kedves falai között, szorgalmasan, ügyesen megművelt és el nem kerített földén nem űzhető ki a gyerekek lelkéből a betegség, nem törölhető le homlokukról a degeneráltság kinos bélyege ? Az igazgató ur se adhatna más feleletet erre a kérdésre, minthogy keveset, egyelőre legalább keveset ér ez a nevelés, csakhogy mi, a polgári társadalom, annál többet aligha tehetünk. Ha sokkal is, a császárok ós a házi miniszterek is Persze, hogy a lump újságírónak ellene kell mondani! De végeredményében nem merek. Oh, tisztellek fizikai munka ós elhiszem, hogy olyan vagy, mint az erkölcs: az államok talpköve, az uri rend nyugvó széke, amely — igaz — néha himbálódzik ! Mégis irtózva gondolok arra, hogy reggel hattól este 1 íatig kell majd ezeknek— akik előttem elvonulnak — egy buta kalapácscsal egy buta szögre ütni, vagy ugyanazon a talicskán maltert fölvinni ... Mit tudom, mi a kötelessége ezeknek az örök Sisiphusoknak V Fuj, de csúnya pszichológia ez! A nap fölkelt a város fölött, örüljünk neki! A paloták tornya már merő arany, ébrednek a pesti pacsirták is, a verebek. Az elegáns sárga villamos kocsik végigsuhannak az utakon. A gyalogjáró nép oly szürke, olyan formátlan hozzájuk képest. Nem is ül beléjük, csak egy-egy leány. Piros kalaposak, sárga arcúak, ezek mennek haza, ezeknek lement nappaluk — az éjjel. Furcsa egy had és nehogy azt higyje valamely szentimentális lélek, hogy rosszkedvűek, fáradtak, vagy szemérmesek. Néhol a gyalogjáron, vagy egy-egy túlzsúfolt fiakkerből föl-fölszáll a csapatjuk, mint exotikus madarak, olyanok. Vidám gágogás között törekednek valamerre, nem haza még, élni magukért. Budapest már valóban nagy, vannak vendéglői, ahol négy órakor friss husievest és marhahúst lehet kapni. Ahol napfelkölte után hamarosan találják a délebódet. Huszharmincféle fogás Van e vendéglők ételsorán. És kötelességeik teljesítése után itt ülnek le a szirié& ruhája leányok ós öntudatlanul, bizonynyal, de boldogok, hogy egy kis megfordított társadalmi rendet játszanak. A vidámakkal, az erkölcstelenekkel néha szembetalálkoznak a komolyak, az erkölcsösek, a munkára menők. A két párt kíváncsian nézi meg egymást. Az egyik gondolhatja : amikor még ilyen voltam. A másik meg azt mondhatja magának: vájjon nem jobb lenne-e, ha ilyen lennék ?! De csupa ex'kölcs ez a város. Mennyi erkölcs. Szinte megbódit. A szép és fiatal leányok százai törekszenek előre, bújnak ki a szük utcákból. Ennek a mi Budapestünknek kissé vegyes volta, sokfélé fajtájának az összekerülése : a szép leányokat tömegben váltja ki, És mennek, hogy megkeressék az egy forintnyi — sokszor csak néhány krajcárnyi — bért: louvrei Venusok, félretaposott cipőben. Rosetti karcsú dámái berlini nagykendőbe burkolódzva, átszellemült arcú, fiatal madonnák, olcsó és kellemetlen angol kalapban. Érzéki szépségek, akiknek arcán nyugodtan átaludt éjszaka ártatlan rózsákat fakasztott. Két bájos, vörös leányt látok, nyilván ikertestvérek. A mesters'gük úgynevezett „fehórvarrás", látom a ruhájukon, mert tomposak és a tegnapi fehér cérna ottragadt a szoknyájukon. Alkalmasint nem reggeliztek meg, igen bizonytalanul lépdelnek előre. És nem szólítanak meg egy férfit, hogy adjon nekik enni! » A hajnalt váró, nem munkából élő leányok között a minapában megjelent egy csinos, kövér asszony, aki röviden: albirónónak neveztette magát és máról-holnapra való udvarlóinak legszívesebben az uráról beszélt,