Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-31 / 74. szám

II. évfolyam, 74. szám Péntek, március 31 Rízgontl szerkesztéséi és kiadóhivatal Szeged, 1' •=3 Korona-utca 15. szóm •—• Budapesti szerkesztéséi és kiadóhivatal IV., c=3 Vóroshóz-utca 3. szám c=> ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre. K 24'— félévre . . . K 12-— negyedévre. K 61— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér egész évre . K 28— félévre . . . K tónegyedévre . K 7'— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teleion-száma 128—12 A kormány horvátpolitikája. Khuen-Héderváry miniszterelnöknek, ki négy tárcáért viseli az alkotmányos felelősséget, a budget-vita alatt most sűrű alkalma van a fölszólalásra különböző minőségben. Tegnap mint horvátszlavon tárcaminiszter mondott nagyobb méretű beszédet ama kritikákról, amik a horvát tárca megszavazása előtt az ellenzék padjain a kormány horvát politikája dolgában elhangzottak. Szavait ezúttal is nagy közvetlenség, könnyedség és jovialitás jellemezték, ez államférfiúi parlamentáris egyéniségének megannyi vonzó sajátosságai, melyekkel bonyolult kérdéseket egyszerűsíteni, mesterkélt ellenvetéseket természetes nívójukra leszállítani, éles támadásokat megtompitni, hevesebb indulatokat hideg tényekkel lehűteni, vagy humorral megbékíteni szokott. Az ő konciíiáns szelleme az uralkodó szellem most a magyar országgyűlésen s ennek tulajdonithatni, hogy parlamentünkben a legnehezebb ügyek egyenletesen, az ágasbogasok is simán intéztetnek el. Amit tőle az ország horvát politikánkról hallhatott, hosszú időre elejét veszi a félreértéseknek s megszilárdítja a két testvérnemzet közt annyira szükséges bizalom kölcsönösségét. Nagy hatással emelte ki, mennyi baj és keserűség származott mindenha fölöslegesen a horvát ügyek egyoldalú, elfogult fölfogásából és tájékoztatlan, avatatlan vitatásából. Meggyőzőleg bizonyította be ama kontroverzia tárgytalanságát, mintha a magyar embernek tul a Dráván hatóságilag nehezíttetnék meg a boldogulása. Hisz ha igy volna, nem áramlanék évről-évre több magyar a horvát terület felé nemcsak őstermelőink, hanem iparos és kereskedelmi vállalkozóink közül is. A magyar költöző népesség valóban nem találja Horvátország jogrendjét annyira elriasztónak, mint ahogy bizonyos körök föltüntetni szeretnék, melyek a magyarhorvát egyenetlenség szitását iparszerüleg iizik, mert spekulációjuknak az felel meg legjobban. Tüzetesen nyilatkozott a miniszterelnök Tomasics bán politikai céljairól s kétségtelenné tette, hogy a horvát végrehajtóhatalom feje a magyar kormány felelőssége alatt, Khuen-Héderváry gróf nevében és vele szolidárisán csinál politikát a Dráván tul. Zajos tapsot is aratott ama kijelentésével, hogy Tomasics a Magyarország irányában való viszonyt nem megrontani, hanem megjavítani fogja és kiemeli abból a mocsárból, hova az utolsó évek alatt sajnosan belekerült. S ezen nem változtat a tudományos könyv, melyet Tomasicsnak, mint szerzőnek, annyiszor szemére vetnek. Az ott kifejtett tétel a hisztorikusok közt vitatárgy, melyet lehet helyeselni vagy megtámadni, de dátumánál fogva — Kálmán király idejére vonatkozik — ama távol események magyarázatának a mai viszonyokra semmi befolyása sem lehet s nélkülöz bármely aktualitást. Fölmerült e vitában régóta lappangó politikai mende-mondák alapján a trializmus kérdése is azzal az ujabb változattal, mintha a külügyminiszter s a horvát bán volnának ez irányzat titkos hivei. A miniszterelnök e kérdésnek keményen a szemébe nézett. S megállapította egyfelől azt, hogy Aehrenthal gróf közös kiilügyminiszteralegéberebb gonddal kerül mindent, ami a trialisztikus törekvés javára válhatnék, sőt arra is ügyel, nehogy ily törekvés bármely nyoma az állami aktákba belekerüljön. Másfelől határozottan kijelentette a magyar kormány feje azt a meggyőződését, hogy a trializmus a horvát érdekek legnagyobb ellensége volna, Horvátország vesztére vezetne s jó horvát hazafi, aminek Tomasics még az ellenzéken is alaposan minősíttetett, e vészes propaganda állítólagos terjesztéséve! egyáltalán nem gyanúsítható. Ez a fejsze eladó. Irta fíarta Lajos. András szolgalegény volt; magas, csontos, szikár, szőke ember; kék szeme, vékony ajka, csontos homloka valami kegyetlen hajlandóságot mutatott, de azt mindjárt elmosta ritka szőke bajuszának lelógó harcsasága, ami valami határozatlanságot, lágyságot árult el. András gazdáját a természete miatt Hirtelennek hívták. Ez csak a csufneve volt, de a másikat már valósággal elfelejtették. Egy napon Hirtelen fahasogatni küldte maga helyett Andrást. A község számára kellett közmunkában nagy faderekakat fölhasogatni. Áprilisi napon történt ez; esett a szomorú eső; néha szél jött és tetőkhöz vágta az esőt, hogy csak ugy pattogott és porzott. Andrásnak nem volt kedve fát hasogatni; egész életével bor után kívánkozott. Nemcsak azért, hogy a bort megigya, hanem *zért is, mert bor mellett szépen lehet beszélgetni, emlékezni, nagyokat lehet kajálf*ni, a padlót tele köpködni, fél napot mászással elhúzni, a korcsmárosnak, mint az Urak, parancsolni, szomorú szolgavilágból a Szabadságba átrándulni. Nem is ment András hasogatni, hanem a hüajdonos fejszéjével a karján bement a nagykorcsmába. A korcsmaszobában négyen /oltak: Márton, a tréfás korcsmáros, Jakab, a sunyi prímás, a mezítlábas Pörge SiJUon és a halavány Vejti, a lakatos. Kicsiny, 'ekete, öregedő emberke volt Jakab; tulsa&,?san nagyra tartotta a primásságát es ezért semmiféle más munkát nem vállalt ; minthogy pedig már elmúlt a sürü dáridók világa, sokat feküdt otthon a paplan alatt és koplalt. Pörge Simon, a piros, pálinkától duzzadt képével most vált el tizennegyedik esküdetlen feleségétől és most gondozó nélkül kujtorgott; Vejti, a nagyképzeletü lakatos, minden évben megvett, ugy gondolatban meg szóbeszédben, egy pompás nagy cséplőgépet, holott a kenyérre valót is szájas felesége kereste meg. Leült András hozzájuk a hosszú asztalhoz. Tudta, hogy zsebében egy pakli gyújtó üres tasakjába csavarva össze-vissza hat krajcarja van és ez végtelenül messze esik egy liter bor árától. Mégis leült. Egész testével epedt a borért és nem tudta azt hinni, hogy nem jön valami csoda, ami a végtelen sóvárgását mégis csak kielégíti . . . — Hozass vagy egy deci pálinkát! — mondta a szakadó esőtől és nehéz felhőktől borús korcsmaszobában Pörge Simon ".Andrásnak. Hozass te! — mondta vissza András. — Előbb te ! — Talán nincs is pénzod! — Neköm ? Mindig van. — Nohát guberáld ki a hat pénzt! — Te is! Kitették mind a ketten a hat krajcárt, azon hozattak egy üvegben ket deci pálinkát Megitták. András azonban latta, hogy a korcsmáros pulpitusán egy fehér üvegben nagyon szép szinü siller bor all. Kicsordult a nyála érte, ha tudta volna, a szemével odaszivta volna magához a piros bort. Hátha hitelbe? Nem, az nem leliet! Hitele neki nincs. Még három krajcárig sincs. De a bor ránézett, ő meg vissza a borra, a szeme majd kidagadt, a nyelve az Ínyéhez tapadt, mintha áristomból nézett volna feléje. Mégis megszólalt: — Márton bácsi! Aggyon egy félliterbort hitelbe. — Hiteibe ? — kérdezte ártatlanul Márton. — Nem, pénz nélkül! Vagy tartozom én talán valamivel magának? Egyszer, három óv előtt adott maga neköm két decit hitelbe, nem megfizettem-e? A községházáról azonban elküldtek Hirtelenért, aki most állított be Andrásért. — Hát a korcsmába küldtelek én? — riadt Andrásra. — Nem a; — mondta szelíden és őszintén András. — Hát micsoda embör vagy te, hogy beülsz ide inni? — Iszen nem iszom, mer nincs pénzöm. Aggyon kee egy koronát! — Adok ám nyavaját. — Hát mi! Talán nincs neköm benn béröm ? — De van; két forintod még van. — Hát aggyon kee vagy egyet! — Maj ha gúnyát akarsz venni, barátom! — De mikor nagyon ihatnám. Hát nincs keebe könyőrület! — Ej, ne figurázz! Menny a dógodra! — Nem megyök; menjön aki akar. A