Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-24 / 69. szám

1911 március 24 DELMAGYARORSZAG Lengyel Zoltán folytatta beszédét az ország gazdasági jólétének fejlesztéséről. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a baloldalon.) Ezután Tisza István gróf szólalt föl. A román békoakcióról beszélt és Vajda Sándor támadásáról. Tisza István beszédét lapunk más helyén közöljük. Tisza István beszéde után Pop-Csicsó István személyes megtámadtatás cimón becsületszavára kijelenti, hogy a Mangra elleni tüntetésről a román képviselők semmit se tudtak. Az ogósz ártatlan dolog volt. Hallcr István szólt ezután a költségvetéshez. Az ülés két órakor végződött. Az osztrák válság. — Föloszlatás vagy csehbevonulás ? — (Saját tudósítónktól.) Az osztrák válság gyorsabban halad a megoldás felé, mint ahogy várták. Egy-két napon belül eldől a mai osztrák kormány és az osztrák parlament sorsa. Az ellenzék nem ijedt meg attól, hogy Bienerth báró miniszterelnök házföloszlatással fenyegetőzik, sőt már a képviselőház tegnapi ülésén megkezdte az obstrukciót. A miniszterelnök magához hivatta a cseh vezéreket és bejelentette, hogy ha csakugyan obstruálni fognak a költségvetési provizórium ellen, akkor föloszlatja a parlamentet. A csehek erre azt az ajánlatot tették a miniszterelnöknek, hogy alakitsa át kabinetjét és adjon néhány tárcát nekik, akkor elállnak az obstrukcióttíl. Nom lehetetlen, hogy a miniszterelnök szorult helyzetében kapni fog ezen az ajánlaton. A mai Bienerth-kormány amúgy is csak ideiglenes, félig hivatalnok-kormány és magasabb körökben szivesen adnának egy-két tárcát a cseheknek azért, ha ezzel biztosítani tudnák a Reiclisrath munkaképességét, igy elsősorban a költségvetés és a véderó'reform keresztülvitelét. Kérdés azonban, mennyire terjed a csehek követelése ós mennyiben hajlandók azt pártolni a kormány eddigi támogatói, a német nemzeti és szabadelvű politikusok. Mindez egy-két napon belül eldől és akkor kitűnik, hogy házföloszlatással, vagy kabinet-rekonstrukcióval intéződik el a válság. Mialatt az osztrák kormány a Reichsrath pártjaival küzködik, a kormány tagjai egymás között sem tudják föntartani a békét. Legújabban a vasutügyi miniszter kapott össze a pénzügyminiszterrel. Ugyanis Glombinsky vasutügyi miniszter egyik minapi bizottsági ülésen bejelentette, hogy kétszázharminc millió korona költséggel számos helyi vasútról szóló törvényjavaslatot fog a képviselőház elé terjeszteni. Nagy meglepetéssel fogadták a képviselők ezt a bejelentést, do még nagyobb volt a meglepetés a kormány körében, ahol mit sem tudtak erről a javaslatról. Mayer dr, pénzügyminiszter rögtön ki is jelentette, hogy nem engedi meg, hogy az ő háta mögött ilyen nagy költséggel terheljék meg a büdzsét. Lemondással fenyegetőzött, mire Bienerth miniszterelnök közvetítőnek lépett föl. ő is elismerte, hogy helytelen dolog volt Glombinskytől, amikor a nyilvánosság elé hozott egy olyan javaslatot, melyet még a minisztertanács sem tárgyalt. Bienerth tegnap egy sziléziai küldöttség előtt ki is fejezte neheztelésót. A dezavuált Glombinsky ragaszkodik a javaslathoz ós nem lehetetlen, hogy kilép az amúgy is bukófélben levő kabinetből. A pénzügyi bizottság ülése. A képviselőház pénzügyi bizottsága csütörtök délután ülést tartott Lukács László pénzügyminiszter részvételével. Az ülésen Láng Lajos elnökölt. Wickcnburg Márk előadásában tárgyaltak a Pénzügyminiszter jelentését az 1911-ik evi költségvetési előirányzat némely tételének módosítása felöl. Apponyi Albert, Bakonyt Samu és Batthyány Tivadar azzal a ffravamennel hozakodtak elő, hogy a közös hadsereg rendkiviili flottaköltségeinek szaporításáról nem lett volna szabad a delegációnak intézkednie, mert az már tul van a hatáskörén. Hettai Ferenc erre megjegyezte, hogy az előző törvényhozás is igy járt el, Lukács László pedig kijelentette, hogy a delegációk nem tekintették avődrendszer megváltoztatásának azt, amiről tárgyaltak s ami felől határoztak, tehát joguk volt dönteni fölötte. A jelentéseket a bizottság általánosságban ós részleteiben tudomásul vette és elfogadta. Ezután az érmekről és pénzekről szóló 1892. évi XVIII. törvényszakasz rendelkezéseinek meghosszabbítása felől tanácskoztak. Heltai Ferenc ötfilléres, Bathyány Tivadar ötvenfillóres pénzdarabok veretését javasolta, Bakonyi Samu pedig az összes egyforintosok átveretését tartaná célszerűnek.Láng Lajos szerint épen a közönség érdekében mellőzték ezeknek a pénzdaraboknak a veretesét, mert a sokféle pénzdarab sok tévedésre adna alkalmat. Lukács László azt mondotta, hogy ötvenfilléresek vereteséről lehetne szó, de a sokféle pénzdarab nem célszerű. Egyébként az Ausztriával való tárgyalások során annak idején meg lehet pendíteni az eszmét. A javaslatokat elfogadták. Hasonlókép elfogadták a kereskedelemügyi miniszternek több vicinális engedélyezésére vonatkozó javaslatait, melyeket már a közlekedésügyi bizottság is elfogadott. Kammerer Ernő előterjesztette a tanítói nyugdíj- ós gyámalap matematikai mérlegét s 1910-re vonatkozó matematikai jelentést, melyet szintén elfogadtak. A román békeakció. Elmondta Tisza István gróf. A költségvetés megszavazásához nagy országos érdekek fűződnek, azért kivánatos, hogy mielőbb tető alá kerüljön. A vita során elhangzott néhány megjegyzésre akar csupán reflektálni, azokra a magyarázatokra, melyekkel egyrészt a sajtóban, másrészt a Házba is a román békeakciót kisérték s amelyekbe sok tévedés és valótlan dolog kerüit bele. Kiábrándítja mindenekelőtt Vajda Sándort abból az illúzióból, mintha ez az akció nemzetiségi képviselők politikájának eredménye lenne. A maga részéről husz esztendővel ezelőtt is ugyanugy gondolkozott a román-magyar barátságról, mint most. Ez a barátságos közeledés két szempont érvényesítésével történhetik meg, az egyik: a magyar állam nemzeti egységének megóvása, a másik: azoknak a jogoknak respektálása, melyeket a nemzetiségieknek adott, Örömmel és megelégedéssel tölti el a szász képviselők magatartása és gondolkozása, akik a költségvetési vita során bizonyságát adták annak, hogy nemzetiségi egyéniségük föntartásával is hívei lehetnek a magyar államnak s a nemzet politikai egységének. Erre az útra kell lépni a románoknak is. Konstatálja különben Vajdával szemben, hogy a békeakciót a maga jószántából és saját felelősségére kezdeményezte ugyan, de a nemzetiségi kérdésben a miniszterelnökkel teljes egyetértésben van. Arról, hogy miket igért és miket nem igért a románoknak, kijelenti, hogy az a memorandum, melyet az újságok is ismertettek, csak az egyik fél ajánlata volt, amelyen azonban nagyon sok változtatást kell eszközölni, hogy a megegyezés létrejöhessen. A románság vezető politikusainak épen az a föladatuk, hogy ilyen irányban a román közvéleményt megnyerjék és előkészítsék. A román képviselők egyébként a nagyzási hóbort mulatságos túltengését mutatják, mikor azt hangoztatják, hogy a román nép hivatalos politikai képviseletére csak az ő pártjuk hivatott és jogosult. Utal arra, hogy a román közvélemény nagyrésze nem azonosítja magát azzal a politikával, melyet a román nemzetiségi képviselők vallanak s nyíltan és őszintén hívei a magyar nemzettel való megegyezésnek. Megbotránkozással szól arról a terrorizmusról s arról a szemtelen eljárásról, melylyel a túlzók megfélemlíteni próbálják a béke barátjait. Utal Mangra Vazul esetére, akit néhány éretlen tacskó az ország fővárosában, a parlament kapujában inzultusokkal illetett. Egyes képviselő urak elég vakmerőek Romániára hivatkozni velünk szemben. Mi történnék Romániában azzal a magyar publikummal, mely egy román képviselővel vagy egy magyarajku román állampolgárral igy tenne. De azok a szerencsétlen, félrevezetett fiatal emberek csak áldozatok. A bűnösök itt ülnek a Ház padjain. Azok a bűnösök, akik demagóg eszközökkel megszerezve a nép meg nem érdemelt bizalmát, azt arra használják föl, hogy konkolyt hintsenek közéjük s a jobb sorsra érdemes román nép lelkébe "belecsepegtessék a magyarság gyűlöletét. — Én — végezte Tisza — szembe fogok szállani ezekkel a törekvésekkel, nemcsak mint magyar ember, de mint a román nép igazi barátja, mert meg vagyok győződve róla, hogy ők a román népnek legveszedelmesebb ellenségei. A költségvetést elfogadja. (Tisza István gróf beszédét a jobboldal szakadatlan tapssal és éljenzéssel fogadta s percekig tüntetett utána.) Pörlekedő messiás. — Akinek népboldogitás a mániája. — (Saját tudósítónktól.) Délmagyarország közönsége előtt nem ismeretlen Sándor Antal biztosítási hivatalnok, akit sokan ismernek Szegeden is. Legjobban azonban Aradon. Itt ismeri őt az alispántól kezdve a szolgabirákon és a törvényszék biráin át mindenki, aki perek vagy ügyesbajos dolgok elintézésével foglalkozik. Mert egy időben, pár évvel ezelőtt a bíróságoknál és a közigazgatási hivataloknak nem volt gy vendége Sándor Antalnál. Úgyszólván re • nap, hogy a biztosítási hivatalnok mc lent volna egyik, vagy másik hivats följelentéssel vagy egy peres irattal a Mert Sándor Antal hadilábon állott az egész vármegyével, de különösen a közigazgatás pécskai szerveivel. Ezek nézete szerint őt lehetetlenné akarták tenni azért, mert a hatóságokkal szemben mindig a szegény népnek fogta pártját. Sándor Antal uj Messiásként jelent meg Pécskán ós hitelügyleteken és pénzközvetitésen kivül népboldogitással is foglalkozott. A népboldogitás azonban nem a leghálásabb mesterség. Néhány apró összeütközése támadt a hatóságokkal, ami azt a rögeszmét érlelte meg benne, hogy tönkre akarják tenni. Ez a rögeszme idővel elhatalmasodott benne. Ám jó, csak üldözzék, ö állja a harcot. Állotta is. Álig volt ember Pécskán, akit Sándor Antal föl nem jelentett volna. Közhatóságok és egyesek, kaszinók egyesületek egyik sem kerülhette ki a biztosítási hivatalnok kezét. Közben a pörlekedési mánia teljesen erőt vett rajta. Mikor az alispán egy alkalommal helybenhagyta a pécskai főszolgabíró Ítéletét, melylyel közbotrány okozás miatt 200 korona pénzbirsággal sújtotta, följelentést tett Széli Kálmán miniszterelnöknél az alispán ellen. Azontúl aztán akármilyen baja volt, csak a miniszterelnökhöz fordult. Végül is a minisztériumban feltűnést keltettek beadványai ós leirtak intézkedés végett. Ekkor orvosi megfigyelés alá vették, amely azzal végződött, hogy Sándort, mint elmebajos egyént beszállították a lipótmezei tóbolydába. Az aradi törvényszék pedig gondnokság alá helyezte. Másfél évig volt a tóbolydában, akkor, minthogy nem találták közveszélyesnek, szabadon bocsátották. Síndor egy ideig Pécskán működött, aztán nyakába vette az országot. Szegeden, Áradon, Békéscsabán, Székesfehérvárott, Kecskeméten kötött ügyleteket a biztosító társaság részére — és perelt. Mert perlekedési mániájától eltekintve nagyon hasznavehető és ügyes ember Sándor, aki a biztosító társaságok megelégedését teljes mértékben kiérdemelte. De mihelyt a pereire került a sor, nem lehetett birni véle. Nenrrég két röpiratot készitett. Az egyiknek az volt a cime: „Egy szemernyi a lipótmezei tébolyda titkaiból", a másik pedig „Aradmegye tükre" cimet viselte. Mind a kettőben rémes szinezésseí panaszolta el tragédiáját és felküldte A •