Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-28 / 48. szám

1911 II. évfolyam, 48. szám Kedd, február 28 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cm Korona-utca 15. szám em Dudaresti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cm Városház-utca 3. szám cm ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 2*-— lélévre . . . K 12'— negyedévre. K 6— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28— félévre . . . R negyedévre. R 7'— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér U-— 2'40 TELEFON-SZÁN: Szerkesztőség 835 cm Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teleíon-szima 128—12 A beteg parlamentarizmus. Nagyon nehezen lehet Magyarországon megteremteni a parlamentáris rendet. Egész Európában lejtőre jutott a parlamentarizmus: de nálunk teljesen megsemmisült akkor, amikor a Wekérlekormány már a saját többségétől sem tudott indemnitást kapni. Azóta bizonyos mértékű haladás történt, i\ törvényhozás tanácskozási rendje valamennyire helyreállott már, Jielyreáilott legalább is annyira, hogy most már nem lehet a szónokokat csak ugy egyszerűen meglinchelni és az elnöki tekintélyt sem lehet többé lepocskolni. Azt azonban, ugylátszik még mindig hiába várjuk, hogy a magyar parlament munkaképes legyen. Nem volna ez baj, ha azok, akik csak az obstrukcióban látják az ellenzéki pártállás közszereplésének létjogát — ezt nyíltan bevallanák, őszintén megmondanák; de nemcsak, hogy ezt nem cselekszik, hanem épen ellenkezőleg, ők magukat az alkotmány védelmére rendelt parlamenti pártnak tekintik, a parlamentarizmus diadalát szeretnék megteremteni, minden abszolitizmus elszánt ellenségei. Az obstruáló párt ugyanis arra a gondolatra alapítja a parlamenti forradalmat, hogy a magyar alkotmányosság csak burkolt abszolutizmus és ezért ők ezt az alkotmányosságot ostromolni és elpusztítani jogosultak. Soha még kevesebb jogosultsága nem volt a parlamenti forradalomnak, mint most. A képviselőház többsége egyenesen azért kapott mandátumot, mert kijelentette, liogy undorodik az obstrukciótól. A kisebbség azért került be megtizedelve a parlamentbe, mert a választók nem akarták, liogy munkaképtelenné váljék a törvényhozás és ime annyian maradtak, hogy vétót kiálthassanak és megakadályozhassák a munkát. Ez a krónikus betegség és gyógyíthatatlan. Négyszáz ember közt mindig lesz ötven, aki mint kisebbség uralkodni akar. Az a kérdés, hogy ilyen esetben mit kellene egy kormánynak, melynek tagjai nem hatalmaskodni, hanem kormányozni akarnak. Az alkotmányos rendet megzavarni nem szabad. Ha az ^bstrukció csak formasággá degradálja a parlamentet, erről a kormány nem tehet. A házszabályrevizió a világon mindenütt csak ugy sikerült, hogy a parlamenti többség mindenütt keresztül törte a régi szabályokat. A revízió azonban nem érte el a kellő eredményt sehol, mert olyan szigorú szabályokat alkotni sehol sem tudtak, hogy azt utóbb kijátszani nem lehetett volna. A szigorú klotiirre gondolni senki sem akar Magyarországon. A tanácskozás szabadságát megtörni nem is volna helyes. Eddig a Justh-féle elnöklés bizonyult leginkább alkalmasnak a parlamenti munkaképesség íöntartására ; de csak azért, mert annak a parlamentnek nem volt olyan ellenzéke, mely az obstrukcióban keresett volna létalapot. Ennélfogva két eszköze marad a kormánynak, melylyel a parlament, munkaképességét megmentheti. Vagy az, liogy nem engedi magát zavartatni a munkában, hanem tűri nyugalommal az obstrukeiót, ha kell öt évig is — de kormányozza az országot a rendelkezésre álló eszközökkel anélkül, hogy a parlamenti forradalmakra komoly gondot fordítana —r ez esetben persze az egész parlamenti tanácskozás a legdurvább formaságok színvonalára sülyed ; — vagy r mihelyt megállapíthatja, hogy a kisebbség obstruál — föloszlatja a képviselőházat és a nemzet Ítéletére apellál. Csak ez a két mód van és ezek közül is a második mód a nehezebb, mert a gyakori választások izgatásra adnak alkalmat, a demagógia ilyenkor játszik vabankot a nemzet érzelmeivel és vágyaival és mert az ilyen retorzió a parlamenti többséggel szemben is igaztalanságot éreztetne. Komoly ember, valamirevaló képesség nem igen keresne igy mandátumot és a parlament kivolna szolgáltatva egészen a politikai kalandorokMegváltás. Irta Kise Jernsalem. 11. Lehunyta a szempilláit és fáradt mosolyra húzta az arcát. A nő egy pillanatig mozdulatlanul állott a beteg ágyánál, de aztán térdre hullott és fejét az ágy szélére hajtva felzokogott: — Urain, mi vétkezünk. A beteg kinyitotta a szemeit és az összeroskadt alakra tekintett, aztán halkan szólt: — Nővér, ami minket meggyógyít a bűntől és fájdalomtól, ami minket a nyomortól megvált, ami minket az életnek visszaad: az a teremtő munka. Én nem hiszem azt, — nem igaz -— amit maga az örök megdicsőülésről mond. Minden ember önmagától dicsőül meg. Isten, biró, teremtő csakis bennünk létezik. És a mi megváltónk az, aki a mi lényünk számára megtalálta a formákat. Minden fcgyób puszta látszat. Istent szolgálni, keresztet hordozni, annyi, mint gyalázni önmagunkat. Ha loptál, akkor adj belőle másoknak is, ha öltél, akkor imádd az életet. Csak egy kötelesség van, — boldognak enni és csak egy tízparancsolat — boldogítani. Minden, minden egyéb, hazugság. A kezét lecsúsztatta a homlokáról és lefogta vele a szemeit — A szülőföldemről elűztek. Üldözötten, hazátlanul és árván vándoroltam küszöbtőlküszöbig. Egyetlenegy szeretett csak azzal a sok millió ember közül, akik ezen a földön élnek . . . Nem rettenetes? Egyetlenegy. Es ez egy szegény, római virágárusleány volt, akit az ut széléről szedtem föl. Mindenem volt nekem, anyám, feleségem. Gyönyöröm, kisérő társam s a legnagyobb jótétemény. Szegény gyermek, zárdába csukták-e, vagy elrabolták, vagy elcsábították, nem tudom. Egy szép napon csak annyit tudtam, hogy az otthonom üres. Följajdultam, mint egy véresre sebzett vad... s amikor hosszu-hosszu évek után viszontláttam őt a § zárdában, már csak az árnyékán tűnődhettem el, nem maradt meg belőle más. Ez az árnyék olyan különösen imbolygott a fehér falon. Ez* az árnyék megnyúlt, halott volt. Egy vezeklő nőt láttam, aki íevezekelte az életét . . . Akkor szakították szét a szivemet . . . Nővér, én hiába éltem. Az éjszaka diadalmaskodik rajtam . ',' . Most már Vége mindennek . . . Néhány percig csöndesen feküdt az ágyon, de hirtelen kinyitotta a szemeit, zavaros tekintettel nézett körül a sötétségben boruló szobán, ekkor egy borzalmasat hörgött és elvesztette az eszméletét Sötét éjszaka borult a kolostorra. Mária nővér az ágynál állott és szakadatlanul jegesborozgatást rakott a beteg izzó homlokára. Nagyon erőt vett rajta a láz, öntudatlanul szavakat mormolt állatiasan nyöszörgött, s szemei le voltak zárva, arca pedig sürü és kövér izzadság-csepekkel volt tele. A nővér egészen az ágy mellé tette a lámpát, mert amint távolabbra helyezte vagy a lámpa és az ágy közé állott, a beteg jajgatni kezdett, arca eltorzult és kinosan vergődött A szerzetesek, orvosa belépett a szobába. Ránézett a betegre és megcsóválta a fejét: — Mindig egyformán, mindig ... Szomorú, de, ugylátszik, hogy semmi mentség, nővér. Az a hirtelen javulás ma reggel — ó, tudtam én. tudtam. Maningitis. A jegesborogatásokat azonban folytatni kell tovább. Egészen az ágyhoz lépett és megtapogatta a beteg tagjait: — Már a bénulás is bekövetkezett... Pál páternek éjszakai szolgálata van a refektoriumban s ha a beteg nagyon odalesz, csöngessen érte, nővér ... Nyugalmas jó éjszakát. Keresztet vetett az ágyra, azután kicsoszogott. Mozdulatlanul, kővé meredt arccal hallgatta az apáca a barát szavait. Keresztbefont karral, halotthalványan állott a beteg fejénél és végignézett rajta. Mégis, amikor a barát becsukta az ajtót, a nő arcába valami emberfölötti, szenvedő buzgóság és odaadás szállt, megakarta menteni a férfit, egymásután rakosgatta a hideg boro-