Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-25 / 46. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 február 12 lábuk, széles a talpuk, átgázolnak azon, aki eléjük kerül. — De bocsánat, nincs igaza — vitatkozott az emberem, ma öngyilkosok lesznek szerelemből, én elziillöttem. — Tudja-e azt, hogy szebb is, meg praktikusabb is, ha a maga helyzetében valaki megszűnik, mintha elzüllik. — Tamen est laudanda voluntas (A jó szándék mégis dicséretre méltó.) Nyakaskodott ezzel a latin mondattal az én emberem. * Hosszú példálódzás, de azt hisszük — találó. Számtalanszor kijelentettük, hogy abból a harcból, amelyet a város kereskedői) iparosai, vállalkozói és^nagánosai érdekében a Fuchs és társa cég ellen indítottunk, a magunk számára akarjuk lefoglalni a legkevesebb érdemet. Itt nem érdemszerzésről, hanem kötelességteijesitésről van szó. Harcunk nagy érdekei mellbtt imponáló és félelmetes erővel nyilYánult meg a város egész törvényhatósági bizottsága, egész polgársága. És most előállanak jogi és erkölcsi személyek a harctól, a küzdéstől következetesen távolmaradók-, ós azt mondják: — Én már Krisztus születése előtt meg -akartam kezdeni a harcot ez ellen a szerződés ellen, de nem sikerült se nekem, se Mohamednek, se a hegynek, se Makónak, pedig ott kitűnő hagymát árulnak. Annyival kevésbé lehet eredménye most ennek a harcnak, amikor nem mi indítottuk, meg. Mert itt miről van szó ? Arról, hogy ki szabad-e a kapcsolni a gyárnak az áramot ? Ki, ha a havi számlába fél ki nem fizeti, mert erre a szerződés fölhatalmazza. Nem engedjük igy elGsürni. elcsavarni, elmagyarázni az eseményeket ós dolgokat. Téved vagy hazudik, íjki azt áilitja, hogy itt olyan dolgok történtek, amiket bárki is bármilyen belemagyarázás utján jogosaknak tüntethet föl a szerződós alapján. Pontokba szedjük vádjainkat, nem — a közönség vádjait. Lehet, hogy ezt is megtették már Lear király uralkodása alatt Kisgucirégénben, mi arról igazán nem tehetünk, hogy hitelre, követőkre nem talált a szava. A vádak: 1. Mindazoknak a kereskedőknek, akik világítás céljára ivlámpákat használnak, liektovattonként hét fillért kellene fizetniük, a légszesztársuiat azonban többszöri fölszólalásuk ellenére nyolc filléres alapon számlázott. 2. A légszesztársuiat (értsd: Fuchs és Bátori) kénye kedve szerint, akkor is, ha alapos ok nincs, az árammérőket gyakran kicserélteti. De, sajnos, ezeknek a kicseréléseknek az árát a felek fizetik meg, mert az uj árammérők rendszerint több áramfogyasztást tüntetnek föl, holott a felek ugyanazt a világítást használták, mint az előtt. 3. A légszeszgyár igazgatósága egyremásra köti a megállapodásokat, amelyeket azonban a felek kárára sohasem tart meg. Pedig ez a megállapodás rendszerint olyan feleknél jön létre, akikkel szemben már az igazgató ur elkövette a baklövéseket akkor, amikor oly nagy számlát fizettetett ki velük, hogy ezzel két-három hónapra is rendezve lenne a számlájuk. 4. Az áram elzárását a szerződés csak abban az esetben engedi meg, ha a felek a számlát nem fizetik ki. A mostani igazgatóság ezt, az emberek ekszisztenciájába mólyen belevágó rendelkezést állandóan, alapos ok ós a szerződésben emiitett föltétel bekövetkezése nélkül is a felek mellének szegzi, indokolatlanul fölhasználja ós a felek kárára érvényesiti. 5. Fuchs lógszeszgyári igazgató és közvetlen környezete a legkönnyelniübben és legdurvábban bánik a város fogyasztó közönségével. Ugyanez a vád több alkalmazott ellen is. 6. A mérő-órát a mai vezetőség nagyon sokszor minden alapos ok nélkül, a fél beleegyezése ellenére kicserélteti. Megteszi azt a felek távollétében is, sőt előfordult olyan eset is, amikor a mérőhöz házmester utján nyert bebocsáttatást, máskor pedig markos legényeket állíttat be a felekhez. 7. A számlákat úgyszólván állandóan hanyagul, rosszul állítják ki. Néha-néha ezt elismerik, ilyenkor sül ki az a botrány, hogy ahol a légszeszgyár huszonnégy koronát akart számlázni és számlázott is, megelégedett hetvenkét fillérrel is. 8. Az óra állásának fölvétele és a számlázás oly sokszor hibás, hogy az már gyanús. 9. A villanyóra beállítása fejében a mostani igazgatóság számláz (egy helyütt huszonhét koronát), holott a szerződés értelmében „or bérdijban a berendezés költségei is benfoglaltatnak 10. Az ipari üzemért a világítási áramfogyasztás tarifája alapján számláz a mostani vezetőség. A vádaknak ez a pontokba való sorozása azonban megközelítőleg sem meriti ki a szerződésellenes cselekedeteknek azt a sorát, amelylyel két ember végig mert száguldani Szeged kereskedelmének, iparának és minden rendű és rangú emberének az érdekén. Ezeknek a cselekedeteknek a fölkutatása, elhárítása és orvoslása ép ugy a kiküldött bizottság föladata, mint a vádak pontokba szedése és az elégtétel megszerzése. Kezdettől fogva óvakodtunk attól, hogy elméletekbe fogják fullasztani ezt az egész dolgot. Nem engedtük eddig sem. Nem engedjük ezután sem. Dehogy kérem, a szerződós jó, nagyon jó — azokhoz képest, amiket Fuchs és Bátori uraktól eltűrtünk, elszenvedtünk. Nincs ennek a szerződésnek egyetlen pontja, amely jogalapot szolgáltatna olyan dolgokhoz, amiket mi itt pontokba szedtünk. Tehát amikor Fuchs és Bátori olyanokat tettek, amiket a szerződés meg nem enged, mert a világ semmiféle szerződése meg nem engedhet, akkor ne monografikus visszapillantások puha és kényelmes ölében tessék kéjelegni, hanem álljon sarkára mindenki, akinek kötelessége, követelje a maga és polgártársai számára a legteljesebb elégtételt, a kóros veszedelem eltávolítását. Itt nem szerződésről, emberekről van szó. Egy komoly vizsgálat olyan adatokat hozhat fölszinre, aminők még kevés hivatalnok karriérjét ékesítették. Vigyázni fogunk ós rendithetetlenek maradunk. A harcot addig be nem szüntetjük, amig a csatát teljesen meg nem nyertük. sokat hozott. Mindenekelőtt halomra döntötte az árnyékolás technikáját. Ősidők óta a művész legfontosabb készségeihez tartozott térbeli, illetőleg testi jelenségeknek különböző fény- vagy árnyékfokozatokkal való ábrázolása. Egyszerre láttuk, hogy a japánok ugyanolyan plasztikus hatásokat tudtak elérni az árnyékolásnak szinbenyomása nélkül, pusztán idegenszerű vonalvezetésükkel és a felületek ós fényhatások finon mérlegelésével. E célból azonkívül még a tónusokat helyes, a legpontosabban meghatározott egyensúlyba kell hozni. A képet állandóan összhatása szempontjából kell hozni, összhatásra hangolni, nehogy valamely részlet túlságos hangsúlyozása folytán az összhatás veszendőbe menjen. E tant túlozva sok művész képeit egy aiaptónusra kezdte hangolni ós ezt tekinteni fő művészi követelménynek és igy csakhamar már nem az összbenyomásra, hanem a szin összesógóre fektették a súlyt. A képet egy bizonyos alapszínre hangolták és igy keletkeztek a szinszymphoniák, amelyek aztán a művész szeszélye szerint vörös, zöld, lila, stb. szymphoniák lettek. Már maga az a tény, hogy ez eltanult dolog, hogy ez ábrázolások az agyban terveződnek ós mutatja, hogy itt nem művészeti termékekről, hanem szintechnikai játókokrólvan szó. Régi időkben nem a „barna szósz" végett festettek, csak ráadták azt, de manapság magát a lila, zöld vagy kék szószt festik ós ez a nagy különbség régi és a mai között. És most ezt lehetne kérdezni: milyen hát napvilágra. Ez irány követői napsütést, napfoltokat, árnyékot, fényreflekszeket stb. kezdtek pingálni és azt hitték, hogy evvel valami nagyot cselekedtek, a művészet újjászületését vagy ujrafölfedezését élik. Korántsem. Mert, hogy én aet, amit a természet éreztet velem, ami lelkemet megindítja, rikitó napsütésben vagy valami műterem eloszló világításában ábrázolom-e, az tisztára divat és izlós kérdése, annak a művészethez semmi köze s ezért mindig komikusan hat, ha egy „modern" megvetéssel beszél a „barna szósz"-ról, amelyet régi kép ellen alkalmaztak és minden mázolmányt elismer, melyet a szabadban festettek. A „barna szósz-"nak époly .kevés köze van egy kép mübecséhez, mint a napnak és aki ilyen külsőségek után itól meg valamely műalkotást, csak azt mutatja meg, hogy nincs joga művészetre vonatkozó dolgokba beleszólni. Egy más irány, amely a naturalizmusból fejlődött az impresszionizmus. A naturalizmus ugyanis ujabban a természet tanulmányozására késztette a művészt és néhány nagy zseni hamarosan rájött, hogy a reneszance a természetet igen egyoldalúan nézte, amennyiben elsősorban a vonallal törődött, mindenekelőtt a grafikailag értékeset kereste és a szint csak második helyen tanulmányozta. Azok azonban a természetet mindenekelőtt színekben látták ós igy kezdték ábrázolni. Igy keletketkezett az úgynevezett impressionizmirs. A vonalnak többé már nem az a jelentősége, hogy a testet határolja, hanem a szinfelületek konturjául szolgál. Végül Claude Monet az impreszionizmus első apostola egészen elhagyta a vonalat és a természetet tisztán szines foltokban, mint a fény és levegőhatás eredményét látta és ábrázolta De ha Monet követői az érzés legkisebb nyoma nélkül azt bizonyitgatják, hogy lehet olajfestókből napsütést csinálni és pontosan megmutatják, hogy mennyi fény rejtőzik az olaj festékben, ha szigorúan bebizonyítják, hogy a természetben minden lila, hogy egyáltalában sokkal több lila van a természetben, mint mi közönséges halandók sejtjük, hogy a természetben semmi sem mutatkozik tulajdon színében, hanem minden felület környezetéből ezerféle reílekszet kap, és tükröz, ugy, hogy a fü voltaképen kék, az égbolt zöld, tehenek kékek ós a viz sárga, a fehér ellenben tele van kék, zöld, sárga stb. retlekszekkel s ha mindezt mint törvényt állitják elénk és mindig ugyanezt festik, érzés nélkül, meggondolások utján jutva odáig ós ha azután azt kívánják tőlünk, hogy mindig újra bámuljunk és művészetként tiszteljük ezeket a hazugságokat, akkor ideje, hogy erélyesen tiltakozzunk, hogy elforduljunk ettől a mesterségtől, hogy az illetőket elejtsük és azt kiáltsuk feléjük: dolgozattok lelketekkel, szóljon lelketek a miénkhez, adjátok nekünk azt, amit éreztek s nem azt, amit kigondóltatok! Más ujabb művészi ábrázolásmódok a jal pán művészethez vezetnek vissza. A japán I festészet megismerése korszakalkotó ujitá-