Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-23 / 44. szám

1Ö11 február 22 DELMAGYARORSZAG 237 Polónyi Géza szükségesnek tartja, hogy szak­szerű fölvilágosítást kapjon a javaslat egyes részeire, mert például a száztizennegyedik sza­kasz olyan rendelkezésekot tartalmaz, amelyek­ből csak az lünik ki, hogy ez a szakasz tör­vényalkotási kabaré. A bankaktának a kihagyásokkal voltaképen csak száztiz szakasza van, mert négy szakasz a módosítások folytán kimarad; a törvény­javaslat mégis száztizenegy és száztizennégy szakaszra hivatkozik, holott ilyen szakasz a módosítás után nem lesz. Ebből is látszik, hogy előbb az egész bankaktát kellett volna tárgyalni, de ha nem tárgyaljuk, ugy az utolsó szakaszo­kat a számozás érdekében a tárgyalás befeje­zéséig föl kell függeszteni. Az Osztrák-Magyar Bank egyáltalában nem szolgálja a magyar mezőgazdaság érdekeit, de a kisiparosok, munkások érdekeiről sem gon­doskodik, pedig azok adózó fillérei szintén hozzájárulnak a bank létezéséhez. Talán csupán néhány nagytőkés építkezési szenvedélyének kielégítésére való az Osztrák-Magyar Bank? Módosítást nyújt be az első szakaszhoz. Az elnök, mielőtt az ülést felfüggesztette, jelezni kívánja, hogy a benyújtott módosítások fölött később határoz a Ház. Tiz perc szünetet rendel el. Szünet után Batthyány Tivadar gróf azt indítványozza, hogy a bank évröl-évro kimuta­tást készítsen arról, hogyan teljesítette a mezőgazdasági hitel terén a szükségletek ki­szolgálását, Kérdi azt is, hogy az ipari hitel igényeinek megfelelő kielégítésére milyen intéz­kedések történnek. Holló Lajos hosszabb beszéd kapcsán határo­zati javaslatot terjesztett be az iránt, hogy kormányzati intézkedések utján történjék gon­doskodás arról, hogy a bank az ipar és mező­gazdasági hitellel szemben az eddiginél foko­zottabb mértékben tegyen eleget hivatásának. Csermák Ernő után Bakonyi Samu és Módi­Kovács János fejtegette az első szakasz fogyat­kozásait s különösen hibáztatják, hogy a sza­kasz csak általánosságban szól azokról az esz­közökről, amelyekkel a banknak a paritást fönn kell tartania s ugyancsak általánosságban teszi a bank kötelességévé a mezőgazdasági hiteligények kielégítését. Az ülés három órakor végződött. Bosznia-Hercegovina költségvetése. Budapestről jelentik: A magyar delegáció szerdán délután öt órakor Zichy Ágost gróf elnöklésével teljes ülést tartott. Papp Géza előadó előterjesztette a négyes albizottságnak Bosznia és Hercegovina csapatainak és intézmé­nyének 1911. évi költségvetését. Hangsúlyozza a jelentés Magyarország történelmi jogát Bosznia-Hercegovinára. Batthyány Tivadar gróf fölszólalásában tiltakozott a közös minisz­terek közös kormány elnevezése ellen. Nem tartja elég szabadelvűnek az uj bosnyák alkot­mányt. Burián báró közös pénzügyminisz­ter fölszólalásában azt mondja, hogyha a bosnyák képviselők nem fognak szembe­szállani a monarchia politikájával, a tarto­mányok jövőbeni rendezése elé nem gördí­tenek akadályokat. A magyar sásslók ellen el­követett merényletek tetteseit példásan meg­büntették. Utána Hoffmann Hugó altá­bornagy beszélt és a postai díjszabásról adott fölvilágositásokat. Papp Géza, majd Batthyány ujabb fölszólalása után a bizottság elfogadta a bosnyák költség­vetést. A legközelebbi plenáris ülés pénte­ken délután öt órakor lesz s azon a ten­gerészeti albizottság jelentését fogják tár­gyalni. A mai plenáris ülés ezzel véget ért. Béke Oroszország és Kina között. Lon­donból " jelentik-: A Reuter-ügynökség hivatalos értesülése szerint Kina az orosz kormányhoz intézett válaszjegyzékében elismeri Oroszország összes szerződéses jogait és privilégiumait és kijelenti, hogy az egyes vitás kérdések a két félhez jutott jelentésok különbözőségéből ke­letkeztek. Az orosz kormánynak ez a nyilat­kozata, hogy jogait, ha keli, erélyes intézkedé­sekkel fogja megvédeni, aligha áll összhangban a barátságos érzésekkel. Kina mélyen sajnálja, hogy Oroszország ebben a megvilágításban fogja föl az ügyet. A válasz az orosz kormányt eljesen kielégítette. MEZEI PÉTER 1841—1911 (Saját tudósitónktól.) Apó nincs többé: Mezei Péter meghalt, A szive ölte meg és most gyászolja nemcsak a magyar színészet, hanem mindenki megilletődéssel veszi tudo­másul, aki csak ismerte, aki csak egyszer is játszani látta, bogy Mezei Péter meghalt, Ötven évig szolgálta a magyar színésze­tet, azt is, amelyik van, meg azt is, amelyik nincs. Mert a színészet fejlesztésének, sőt a magyar színészet megteremtésének is, fél­száz évig lelkes harcosa volt. Minden pilla­natban, képessége minden erejével, izzó vére minden dobbanásával a színészetnek élt. Mindig megfigyelt. Mindig tanult. Mindig tanított. És mindig gyönyörűséget okozott. A művészete mint szent zsolozsma zsongott át azon a termen, amelyikben föllépett. A művészete átzsongott minden sziveket, akik az ő szivének varázsát élvezni akarták, akik tapsolni szerették, akik sirni tudtak az ő szini szenvedésén, akik kacagni kívántak „Mezei apó" derűjén. Lebilincselő egyéniség volt. Szentté, nagy­szerűvé vált az. amihez hozzányúlt. Az el­csépelt fogalom, hogy „világot jelentő deszka": Mezei Péternél világot jelentett. Sokat, mindent jelentett. Szent tüz emésztette mindig. Ez a tüz félredobott valójából minden érdeket, Fő­városi szinház elismert művésze is volt, mégis a vidéki városokba, a fekete, de ter­mékeny magyar ugarra szorult. Vitte, hozta a szive. És megfogták a szivét. Nagyon sze­rették. Mindnyájan szerettük . . . A színészetünk történetében örök foga­lom Mezei Péter. Ötven évi küzdelem, ötven évi siker fölavatták dicsőséggel. Mi csak rövid krónikása vagyunk, csak fájdalmas döbbenéssel igyekszünk most közelebb jutni koporsójához, bogy még egyszer lássuk ked­ves, fehér fejét, beszédes homlokát, hogy még egyszer higyjük azt, hogy belenézhe­tünk okos, de örökké elhomályosult sze­meibe . . . amelyekkel a lelkekbe, a lel­künkbe nézett mindig. Ötven évi nagyszerű játszás nem törte le. Ötven évi színjátszás csak megacélozta hide­gülő erejét. Ötven év múlva hóditó rajon­gással mondta, hogy: fiuk, még ezután akar Mezei apó játszani, csak most jöttöm rá a szó szép, teljes értelmében, mi az a színmű­vészet. Na majd megmutatom. És az ilyen reménység, az ilyen, győzelem­ben hivő bizalom tette olyanná, amilyen volt. ... Most pedig a magyar^ színpadokat be kellene vonni gyászszinü szőnyegekkel. Most a szomorúság misztériumának kellene át­suhanni a hatalmasan gyönyörű és a düle­dező kicsi helyiségekben, színjátszó épületek­ben. Sziveknek kell ma megüzenniük, hogy a magyar színészet gyászolja Mezei Pétert! (Az utolsó napok.) Mezei Péter tiz nappal ezelőtt jött Szegedre, az aradmegyei Gyorokról, ahol szép szőlője és háza van. Itt élt elvonulva ós innen járt be Szegedre, ahova elég gyakran el szokott jönni. Sok jóbarátja és ismerőse lakik a városban, ahol nincs egyetlen ember sem, aki nem sze­rette a jó Péter apót. Szegeden egy ismerősé­nek, Toponarszkyné Balogh Etel volt színmű­vésznőnek Szentgyörgy-tér egy szám alatti lakásán szállt meg és minden idejét arra for­dította, hogy Toponarszkyné leányát, Rónay Mariskát megválasztassa városi tanítónőnek. Szegeden sorra látogatta ismerőseit, jóbará­tait, akik örömmel tapasztalták, hogy Péter apó kedélye még a régi. A művész jókedvvel, az ő ismert humorával beszélgetett el minden­kivel, vasárnap este megjelent a Kassban is, ahol több hírlapíró tartózkodott. Péter bácsi odaült az újságírók asztalához, ahol persze nagy örömmel fogadták. Nagyon büszke volt arra, hogy bajusza van, eldicsekedett is azzal, de azután hozzátette, hogy le kell még vetetnie a bajuszát, mert fog ő még játszani a szegedi közönség előtt. Hétfőn délután volt a városházán a tanitó­választás. Az iskolaszék Rónay Mariskát meg­választotta tanítónőnek ós a választás alatt Mezei Péter ott ácsorgott a városháza folyosó­ján, a nagy hidegben. A választás után sietett Rónayékhoz meg­vinni az örömhírt. Nagyon ki volt merülve, köhögösi rohamai voltak, fuldokolni kezdett. Toponarszkyné gyorsan ágyba fektette és or­vosért küldött. Három orvos is jött el hozzá: Baneth dr, Kuzman dr ós Korda dr. Megvizsgál­ták a beteget és pezsgőt rendeltek neki. Péter apót még ekkor sem hagyta el a jókedélye. Levelet irt Kass Jánosnak, régi barátjának, akinek azt irta, hogy mivel neki nincs pezsgője, Kassnak meg van ós mert részére pezsgőt ren­deltek az orvosok, azért küldjön el hozzá Kass János néhány üveggel, az árát majd megfizeti — odafönn. (A halál.) Kedden jobban lett már, el is hagyta az ágyat. Este énekelt ós nagyon kedélyes álla­potban ült le levelet irni a feleségének. Tré­fásan jegyezte meg, hogy hétfőn közel volt hozzá a halál, de megijedt tőle. Tiz órakor fe­küdt le aludni, Toponarszkyné egész éjjel mel­lette volt, de Péter bácsi nagyon jóizüen aludt. Nem ébredt föl egyszer sem. Reggel amikor fölébredt, a művésznő meg­kérdezte tőle : — Hogy érzi magát apó ? — Nagyon pompásan aludtam. Teljesen ki­pihentem magamat. Tejet ivott ezután konyakkal. Amikor Topo­narszkyné megkérdezte tőle, hogy nem fogja-e unni magát, Mezei bácsi megjegyezte : — Nem unatkozom. Elmerülök a múltba és elábrándozok az emlékeimen. Ezek voltak az utolsó szavai. Fél kilenc óra­kor Toponarszkyné egy pohár pezsgőt vitt be neki a szobába. Mezei a karosszékben ült és a művésznő megszólítására nem reagált. Az azt hitte először, hogy az apó alszik, de amikor jobban megnézte, akkor vette észre, hogy Mezei Péter lehunyt szempillákkal, kihűlt testtel hol­tan ül a karosszékben . . . (Ötven évig a színpadon.) Mezei Pétert két évvel ezelőtt, 1909. január tizennyolcadikán lelkesen ünnepelték Szegeden abból az alkalomból, hogy Péter bácsi akkor töitötte be színészi működésének ötvenedik esztendejét. Az ünnepély lelkes, megható volt. Szigligeti népies vígjátékában, a Nagyapóban lépett föl a szegedi szinpadon a nagy szinész, akinek tiszteletére zsúfolásig megtelt az egész szinház. Az ország sajtója nagy elismeréssel méltatta Mezei apó kiváló érdemeit, Apponyi Albert gróf kultuszminiszter sajátkezű levelé­ben kivánt szerencsét Mezeinek, de semmi ki­tüntetésben nem részesítette, ami színészi kö­rökben élénk visszatetszést keltett. Mezeinek ünneplésére a szinészvilág legelőkelőbb tagjai érkeztek Szegedre, Az előadás után bankett volt a Kass-vigadóban, ahol Kelemen Béla dr, akkori főispán köszöntötte föl Mezei Pétert. (Hogyan lett Mezey szinész?) Mezeit, aki 1841-ben született Nagybányán, édesapja, egy tisztes nagybányai aranyműves mester, papnak szánta. A négy gimnázium el­végzése után el is küldte Szatmárra, hogy az ottani konviktusba beiratkozzék. A szatmári piacon egy kötéljáró produkálta magát s mig Mezey szájtátva figyelte, minden irását kilop­ták a zsebéből. Tűnődésében észrevette Fehér Károly szín­igazgató plakátját és fölkereste Hidassy Elek színészt (Prielle Kornélia első urát), akit ha­zulról ismert, mikor a fiatalember náluk lakott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom