Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1911-02-17 / 39. szám
r*yrr M1911 február 12 DELMAGYARORSZAG 177 kilépett az udvarra. Alig hogy átlépett a küszöbön, lövés dördült el s a golyó közvetlen Szilágyi feje mellett fúródott a falba. Másodszor is lőttek, de a megrémült gazdálkodó visszamenekült a lakásba s magára zárta az ajtót. Ekkor meg a halálra rémült gazdálkodó ablakán lőtt be a két legény. Másnap Bálé Mihályt és Nagy Istvánt letartóztattak. Nagy István ellen szándékos emberölés bűntettének kísérlete, Bálé ellen pedig erre való fölbujtás miatt indult meg az eljárás. Ezt a bűnügyet csütörtökön tárgyalta a szegedi királyi törvényszók esküdtbirósága. A tárgyaláson Hevesy Kálmán elnökölt. Szavazóbirák voltak: Babó Andor és László Adolf dr. A közvádat Harsányi Elemér királyi ügyész képviselte. A vádlottak a vizsgálat során egymást vádolták, a mai tárgyaláson azonban megváltoztatták vallomásukat s azt állították, hogy volt gazdájuk, Balázs Pál bérelte őket föl ötven-ötven koronáért a tolvajlásra. Azt egyébként mindketten tagadták, hogy Szilágyit meg akarták volna élni. A fegyvert azért vitték magukkal, hogy a kutyák ellen védekezhessenek. A tanúvallomások azonban megcáfolták a két vádlott védekezését, mire az esküdtszók mind a kettőt bűnösnek mondotta ki. Ennek alapján a bíróság Báló Mihályt hat évi, Nagy Istvánt pedig négy évi fegyházra itélte/ A védők és vádlottak fölebbeztek az ítélet ellen. § Hangok a temesvári bankbukás után. Temesvárról jelentik: A Temesvári Belvárosi Takarékpénztár milliós csődiigyóben, mint annak idején jelentettük, a törvényszék vádtanácsa vád alá helyezte az igazgatót ós a könyvelőt. Egyúttal kimondotta a vagyoni felelősséget az igazgatóság ellen is. A betevők egy része most az anyagi felelősséget a felügyelő bizottságra is kimondani kérte és a felügyelő bizottság tagjai ellen biztosítási végrehajtást kért. A felügyelő bizottság^ tagjai ez ellen fölfolyamodást nyújtottak be. A pör előreláthatólag igen hosszú időre fog elnyúlni. § Az alkohol. S. Nagy Mihály makói gazdaember valóságos réme volt a családjának. Folyton ivott, sohasem volt józan és feleségének, gyermekének valóságos kin volt az életük. Állandőan agyonveróssel fenyegette a családját, több izben a szomszédok mentették meg hozzátartozóit a részeg ember dühétől. A mult óv november hetedikén S. Nagy Mihály annyira megverte a feleségót, hogy tizenkilenc éves fia megölte őt. A gyilkosság után az anya jelentkezett a rendőrségen, ott azt mondta, hogy ö ölte meg az urát és kérte a letartóztatását. Le is tartóztatták az asszonyt, aki két hétig ült' vizsgálati fogságban. Ez idő alatt egy névtelen följelentés alapján a nyomozás megállapította, hogy a gyilkosságot a fiu követte el, az anya a keresztkérdésekre annyira összezavarodott,hogy bevallottaártatlanságát,de azért azt hangoz tatta, hogy agyilkosságot Ha az ő biztatására követte el. A fiút gyilkossággal, az anyát fölbujtással vádolta meg az Ügyészség. A szomorú családi tragédiát pénteken tárgyalja a szegedi esküdtbíróság. A vádlottakat Wizinger K. Gyula dr, makói ügyvéd, a jónevü kriminalista védi. magyar tudományos ij-ulco HolMii Pénteken, február 17-én, szombaton, 18-án és vasárnap, 19-én: 1. Szőlőtermelés, természetes fölvétel. 2. Liba, humoros. 3. Boldogság- ára, dráma. 4. Amalfi, látványos. 5. Divathóbort, humoros. 6. Mozdonyvezető, dráma. 7. Fakir szolgája, komikus. 8. A végzet, nagyhatású dráma. Kiiiel! este Ml is kibe űrakor. hi Urinia feleíenHlM 87?. Biztos hatású szer a Franki-féle HflJSZESZ |HflJHULLAS| ellen. A hajkorpát eltávolítja. Kis üveg 1 kor., nagy üveg 2 kor. Kitűnő szeplő stb ellen a Franki-féle SERAIL-CBÉME | ARCZSZEP1TÓ Ártalmatlan 1 1 tégely ára 1K. Hozzávaló szappan 70 fill. Pouder 1 kor. Kapható egyedül-' FRANIÍL ANTAL gyógyszertárában. Felsöváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. KÖZGAZDASÁG (—) Javadalmi ügyek. Szeged város javadalmi bizottsága csütörtökön délután Balogh Károly pénzügyi tanácsos elnöklósével ülést tartott. A javadalmi bizottság először a Back Bernát fiai szegedi cég kövezetvám visszatérítési ügyét tárgyalta. A cég három évre visszamenőleg mintegy százhúszezer koronát követel a várostól, mert a malomba vivő iparvágánya csak keresztül szeli az utcát s a kövezetet igénybe sem veszi. A cég azonban hajlandó egyezségre lépni a várossal ós keresetét visszavonja, hogyha a város az iparvágány után a kővetkező három évben az eddigi díjtétel felét szedi. A város eszerint a Back-cógtöl az évi harmincöt-negyvenezer korona kövezetvám felét kapja, viszont megszűnik a százhúszezer koronás kereset. A javadalmi bizottság ezt az egyezséget magáévá tette s azt elfogadásra ajánlja a város tanácsának. Az ügygyei pénteken délután a jogügyi bizottság foglalkozik. Az egyezséget a város tanácsa bemutatja a jövő szerdán kezdődő február havi rendes közgyűlésnek. — A Szeged város bel- és külterületére vasúton, göz- és uszályhajókon érkezett tárgyak után a következő három évben fizetendő városi kövezetvám dijakról alkotott díjszabályzatot tárgyalta le ezután a javadalmi bizottság ós azt a tervezet alapján egész terjedelmében elfogadta. (—) A magyar gyufamonopólium. A kereskedelmi miniszter fölhívta az országban levő gyufagyárosokat, hogy gyáraik berendezésére, a munkásaik létszámára és a hivatalnokaikra vonatkozó adatokat hiteles formában állítsák össze ós sürgősen terjeszszék be a minisztériumba. Az adatok hitelességének ellenőrzéséről a kerületi iparfelügyelők fognak gondoskodni. (—) A gyorsáru raktár kibővítése. A szegedi személypályaudvar gyorsáru raktárát kiakarják bővíteni. Turóczy Mihály dr, városi főügyész ebben az ügyben tárgyalt a Máv illetékes közegeivel. Összesen százharminchat négyszögöl terület átengedéséről van szó, aminek a forgalmi értéke nógyszögölenkint harminc korona. A főügyész huszonöt koronáért javasolja a terület négyszögölének az átengedését, de a város tanácsa husz koronáért is hajlandó a kis terület négyszögölét átengedni s ha a vasút ezt az árat megadja, akkor a közgyűlés elé viszik az ügyet. (—) Kárpótolják a bérlőket. A bodomi réti bérlőktől a város harminc hold földet elvett, mert azon a területen bolgár rendszerű konyhakertészetet folytat a város. A bérlök mintegy kétszáz korona kárpótlást kérnek a várostól, amit a tanács jogosnak tart s azért javaslatot visz a közgyűlés elé, hogy a rendkivüli alapból kárpótolja a bérlőket. (_) Uj vasúti vonalok Aradban. Az AradHegyaljai Vasút engedélyt kapott arra, hogy a Gyorok-Ménes állomáshoz, továbbá a Világoshoz vezető csatlakozó vonalat megépíthesse és a máriaradnai vonalát a Máv. állomásáig meghosszabbítsa. A költségek körülbelül négyszázötvenezer koronát tesznek ki s igen valószínű, hogy a vállalat a költségek fedezése céljából fölemeli az alaptőkéjét. Lehet azonban, hogy a Hitelbank érdekkörébe tartozó „Részvénytársaság villamos és közlekedési vállalatok számára', amely az Arad-Hegyaljai Vasúttal összeköttetésben áll, előlegezni fogja az építési költségeket. (—) Pályázat portlandcement szállítására. A magyar királyi államvasutak szegedi üzletvezetősége nyilvános pályázatot hirdet a Szeged—Orsova és Temesvár—Báziási vonalain 1911. és 1912. évben szükséges porílandcement szállítására. A szükséglet 1911. évben kétezerhatszáz métermázsa. REGÉNY AZ ÉLET HÍDJA — Angol regény. — Irta Gerard Dóra. (44) Egy darabig mély hallgatás, mély csend uralkodott a szobában. Dörfl azon törte a fejét, hogy mi a csoda juthatott Grierson eszébe; egyszerre azt vette észre, hogy az ágyban valami óvatosan, majdnem nesztelenül mozogni kezd. Ezt ujabb mozgás követte és másfajta nesz: meztelen lábak lépése a padlón. Azután újra csendes lett minden. — Gyufát — súgta Grierson élesen, gyufát gyújtson, Mrs. Kotson. A gyufa fényénél Dörfl azután ámulás nélkül állapította meg, hogy újra üres az ágy. Szinte magától a sarok felé fordult; amikor megint megpillantotta a guggoló fehér alakot, majdnem kirázta a hideg. A gyermek mozdulatlanul lesett valamit, épen ugy, mint az elébb. Az ágy ós a sarok között asztal meg két szók állott, mégis eljutott oda anélkül, hogy akár hozzájuk is ért volna. — Ebből kivehetjük, hogy jól ismeri a járást a sötétben — súgta Dörfl fülébe Grierson. — Gondoltam úgyis. Egy perccel később karjaiban visszavitte az ágyba, a leány alig szegült ellen. Szemmelláfchatólag fogyott az ereje. A két orvos még körülbelül egy órahoszszat figyelt ós beszélgetett halkan. Mrs. Hotson, szegény, csöndesen sirdogált ós a tizennégyes szám jó kényelmesen elfeküdt a takarók alatt és dorombolva álomba merült. * — Nohát, mit szól az ügyhöz — kérdezte Grierson szigorúan a társától. Újra az utcán voltak, kihalt vidéken, ahol a lámpák is csak gyéren, immel-ámmal égtek. — Végignézte, most mondja meg hogy érti-e? — Semmit. Nem értek abszolúte semmit. Még azt se tudom, hogy mit láttam. A delírium egy rendkivüli válfaját . . . — Mást is látott. Hát a gyöngülő szívműködés. Hiszen csak emlékszik a mult évi eszmecserénkre. Én elmondtam, hogy miben halt meg a Bloxanók Lilyje; meri e kétségbe vonni, hogy a mai páciens ugyanabban, egyazon tünetekkkel pusztul el. Érti az összefüggést ? A némettel forgott a világ; óriási erőfeszítés árán némileg nyugodtan tudott válaszolni. — Semmit sem értek. És ami a kótlést illeti, hát én e pillanatban nem hiszek semmiben, a tudományban sem. Valami hiányzik, valami kapcsot kell megtalálni. — Jó, jó — felelte Grierson kurtán — ismerem ezt a lelkiállapotot, jómagam is átestem rajta. De maga segíthet nekem gondolkozni, a végére járni a dolognak. — Igen, igen — felelte Dörfl, ahogy más utcába fordultak. — Gondolkozom, éjjel nappal gondolkozom a kérdésen, neki látok, kitanulmányozom. Körülbelül ekkor jegyezte meg magában Grierson, hogy a délután eredményei a legteljesebben kielógitik. (Folytatása következik). Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hklap- és nyomciavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palotaJ