Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-12 / 9. szám

1911 január 12 DELMAGYARORSZÁG 9 126 családból származott. Fiatal korában nagyon kicsapongó életet folytatott, legtöbb idejét a korcsmákban töltötte. De ez nem vált művészeté­nek a rovására, első képeinek tárgyát a korcsmai alakok szolgáltatták. Kizárólag areképfestő volt, de minden arc érdekelte. Nemcsak az előkelőek arcképfestője volt, hanem különösen a polgári nép érdekelte, amelynek hibáit ecsetelte nagy művészettel. Pompás festménye Az éneklő fiu, mely a casseli képtárban található. Az ifjú furulyás cimü festményén először látszik biztos, gyorskezü technikája. A jellemzőt széles ecset­vonásokkal domborítja ki. Másik gyönyörű munkája A fiatul borivó, mely Berlinben van, továbbá A vidám borivó Amsterdamban. Mind­ezeken az alkotásokon feltűnik a könnyed ke­zelési mód, amelyet a tökéletességig vitt. Egyik legnagyobb munkája a La Bohémien, mely a párisi Louvreban van. Képein határo­zottan érezhető Rembrandt hatása. Arcképei közül kiváló még A gyermek a dajká­val, mely a berlini képtárban van és a saját arcképe a feleségével együtt, Amsterdamban. Franz Halsot jellemző tulajdonságát föltünteti a saját arcképe is. Teljesen kifejezi azt a vi­dám melegséget, amely Franz Hals müvészer tót jellemzi. A kifejezés csupa plaszticitás, a térbeli elrendezés, különösen azonban a vilá­gítás elhibázott. A lövész tisztekről festett ké­pein is a világítás az, amely nyugtalanító. Franz Hals ezzel a problémával egyáltalán nem fog­lalkozott. Ebben a tekintetben Rembrandt messze felülmúlja Franz Halsot. Rembrandt a világítást a tökéletességig vitte, Franz Hals 'ellenben nem törődött vele. Minél inkább öregedett Franz Hals, annál könnyebb, szürke és nyugodt tónus tapasztal­ható a festményein. Színskálája kevés változa­tot mutat, de őt csak az arc érdekelte, arra helyezte a világítás fősulyát. Az arcnak rendelt alá mindent. Ebben van Franz Hals modern nagysága. Back Bernát ezzel mai előadását be is fejezte. A közönség hálásan tapsolt az előadás végén. Közművelődési estély a katolikus körben. (Saját tudósítónktól.) A szegedi katolikus kör a katolikus nővédö-egyesülettel karöltve együt­tes közművelődési estélyt rendezett szerdán este a kör helyiségében. Az estélyen oly nagy­számú és előkelő közönség jelent meg, mint eddig még soha, ami a vezetőség szerint bi­zonysága a közönség pártolásának, másrészt pedig utmutatás a vezetőségnek, hogy itt az ideje az állandó Otthon fölépítésének, mert ez az ideiglenes helyiség máris szük az érdeklődő közönségnek egy ilyen nagyobbszabásu kon­certen való befogadására. Ott láttuk a közönség soraiban a szegedi társadalom férfi- ós hölgyvilág-előkelőségeit, nemkülönben a katonaság képviselőit is igen szép számban. A program első száma, Strommer Viktórin dr-nak, a pannonhalmi bencés főiskola tanárá­nak előadása volt, aki a modern nőnevelés föl­adatairól értekezett. Az ismert tanár ós peda­gógus egyúttal kiváló szónok is ; gondolatai mélyenjárók s mutatják, hogy mily szeretettel mélyedt bele tárgyába. Hallgatóságát teljesen magával ragadta, meggyőzte a nőnevelés általa hirdetett irányának helyességéről s kétségte­len, hogy azok, akik a nők védelmét ós neve­lését Szegeden intézik, szavait megszívlelni fogják. A közönség hálájának jele a bőséges taps volt. Utána Szabó Jolán ka szavalta Inceédy László­nak, Nővér cimü költeményét. Szavalásában mély értelemnek adta kifejezését s annak; hogy a hangulatok ós érzelmek színezéséhez finom érzéke van. Ezután Fiedler Walter a városi zeneiskola művésztanára gordonkán adta elő Popper: Papiilon és Dvorzsák: Erdei hangulat cimü darabját. Ahogy ez a művészember játszott, még előttünk is uj volt, pedig már többször csodáltuk. A nem kevésbé művészi kíséretet Meák Gyula látta el. Melodráma követte ezt a számot. Kiss Jenő Arany, Ráchel siralmát adta elő Kertész Er­zsike zongorakisérete mellett. A szavalat ügyes volt. A részletek finom kidolgozására valló, sok tapsot is aratott vele, a zenei kiséret diszkrét és hatásos. Az est utolsó számát Simkó Elemérné he­lyett, kit betegsége tartott vissza, Miksa Ilona énekelte, aki a Cremonai hegedűsből és Verdi Álarcos-báljából énekelt. Gyönyörű orgánumát és finom előadását egyformán megcsodálta a közönség. A zajos tetszésnyilvánulásokra nép­dalokat énekelt. A kiséretet Meák Gyula látta el a tőle mindig megszokott ügyességgel. Az estélyt tánc követte, amelyen igen sokan vettek részt s amely a késő éjjeli órákig tartott. A mi báli tudósítónk. Tisztelettel jelentjük, hogy a mai héten, far­sang óta egy uj lény született meg szerkesztő­ségünkben. Nehogy félreértés essék, az uj lény pont huszonegy éves, szmokingot visel és lakk­cipőt ós mihelyt megszületett, ezekre a szókra nyitotta a száját: — Kérek tiz koronát. — Miért kell önnek tiz korona ? — Mert ma van a cipöfelsőrészkészitők Schakespeare asztaltársaságának bálja az alsó­város külső részén. Azonkivül ma van a Sze­gedi Volt Zsidó Ifjak Katolikus Legényegyle­tének mulatsága az Álkaszinóban. Ma van . . . minden ma van. Amint sejteni tetszik, szerkesztőségünk új­szülöttje a báli tudósító. Meg kell ismertetnünk őt a közönséggel, mert ő a legszimpátikusabb álhirlapiró a világon. Természetesen irni nem tud, ennélfogva célszerű, ha a megjelentek névjegyzékét néhány hangulatos elő- ós utó­smoncóval már készen adják át neki. Ezért a szívességért azonban a báli tudósító hasonló szívességgel fizet ós megigéri, hogy a főren­dező unokaöcscsének a novelláját beprotezsálja a lapba. A bálteremben ő az ország egyik leg­kiválóbb ifjú tehetsége, amiért bizonyos fele­lősségteljes, keserű mosolyt illeszt a szája szögletére, de alkalmas pillanatban leveszi on­nét és hóditó mosolylyal cseréli föl. A hódító mosoly egy ennivaló szőke leánykának szól, akinek az is megígértetik, hogy % napokban tárca jelenik meg róla teljes névvel, esetleg lakcímmel, hogy mindenki ráismerjen. Minthogy egy éjszaka hét mulatság is van, a fiatal Barzini örökké jár-kol. ő a legszeren­csésebb ember a világon. Mert ő láthatja a legszebb asszonyi vállakat. De ő a legszeren­csétlenebb is. Mert egy éjszaka legalább tizen­három reménytelen szerelemmel többje van. A báli tudósító szezon végén rendesen betűrendes névjegyzéket csinál imódottjai nevéből és főbe lövi magát. Ezt minden szezon végén pontosan megcselekszi, de előbb minden este jelentkezik a szerkesztőségben és gondterhes arccal meséli fünek-fának: — Ma nehéz napom leszi De bokros elfoglaltsága ellenére ő a redakc ó legszorgalmasabb tagja. S minden félórában felröppent egy hordárt és minden tiz percben telefonál, raegérkezett-e már a gyerek? Mert országos érdekek fűződnek hozzá, hogy Nimoló Sárikának a neve valamiképen ki ne maradjon a lapból. íme, ez a mi báli tudósítónk, ez az elfoglalt­sága, ez a természetrajza. Ha olvasóink közül valaki találkozik vele a bálban, tekintsen föl rá bámuló szemekkel és mondja neki : — Olvastam, nagyon szép dolgot irt ma is a lapba. Az író párbaja. — Elintézték a Molnár—Szécsi affért. — (Saját tudósítónktól.) Az az áldatlan családi affér, amely már hetek óta foglalkoztatta a közvéleményt, végre teljes befejezést nyert. Molnár Ferenc és Szécsi Illés ma délelőtt kilenc órakor pisztolypárbajt vivtak, sebesülés nem történt s igy az ügyet a maguk részéről ezen a sablonos társadalmi módon befe­jezték. A párbaj szerdán folyt le Budapesten. A fe­lek a reggeli órákban a nagykovácsi erdő egy tisztásán vivtak meg. Molnár segédei Bakonyi Károly és Mester Sándor, Szécsi segédei Baracs Marcell dr és Alapy Henrik dr voltak. Mint párbajorvosok Hoffmann dr törzsorvos ós Horovitz Géza dr jelentek meg a helyszínen. Molnár és Szécsi huszonöt lépés távolságról kétszeri golyóváltással lőttek egymásra, sebe­sülés nem történt, a felek nem békültek ki. Mi sem természetesebb, minthogy az affór­| nek ilyetén befejezésével a már megindult büntető- és sajtópörök is elmaradnak. Szécsi Illés és Varsányi Irén kibékültek, a művésznő' visszatért urához és már be is költö­zött régi otthonába. Mindenki csak örülhet, hogy vége szakadt ennek az affórnek. A párbaj előzményeiről és lefolyásáról a következő két jegyzőkönyv számol be: Jegyzőkönyv fölvétetett Budapesten, 1911 január 10. napján a Molnár Ferenc és Szécsi Illés urak között fölmerült becsületbeli ügyben. Jelenlévők alulírottak. Molnár Ferenc ur nevében Bakonyi Károly és Mester Sándor urak lovagias elégtételt kér­tek Szécsi Illés úrtól, az ennek részéről felü­ket ért összes bántalmazások miatt. Szécsi Illés ur megbízottai gyanánt Alapy Henrik dr és Baracs Marcel dr urakat nevezte meg. Alapy Henrik dr és Baracs Marcel dr urak Szécsi Illés ur nevében kijelentik, hogy ez a lovagias fegyveres elégtételt, az ellenfél tet­szése szerint megszabandó föltételek mellett, kész megadni. Alulirt mindnégy megbízott egyértelműség­gel megállapítja, hogy a felek kibékítése lehe­tetlen, hogy tehát az ügyet lovagiasan csak párbaj utján lehet elintézni. Ezek után Molnár Ferenc urnák megbízottai párbajt ajánlanak sima csövű, légy nélküli úgy­nevezett párbajpisztolyokkal huszonöt lépésről, kétszeri golyóváltással-, célzási idő tiz másodperc; csütörtök lövésnek számit. Szécsi Illés urnák megbízottai ezen föltételek­hez hozzájárulnak. A párbajt Baracs Marcell dr ur vezeti, a helyet Bakonyi Károly ur méri; a pisztolyokat Alapy Henrik dr és Mester Sándor urak töltik. A párbaj ideje: 1911 január tizenegyediké­nek délelőtt fél kilenc órája, várakozási idő fél óra, a párbaj helye: Nagykovácsi-uttól balra eső filagória. Fölolvasás és jóváhagyás után aláíratott. K. m. f. Bakonyi Károly, Mester Sándor, Molnár Ferenc ur megbízottai. Alapy Honrik dr, Baracs Marcel dr, Szécsi Illés ur megbízottai. A párbaj a megállapitott föltételek szerint megtörtént. Sebesülés nem tőrtónt. Ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint elintézte­tett. K. m. f. Alapy, Baracs, Mester, Bakonyi. Fővárosi munkatársunk ma délelőtt kint járt Molnár Ferencnél a Vöröskereszt-kórházban. A kitűnő iró, aki a kora reggeli órákban elég jól érezte magát ahoz, hogy ügyének fegyveres elintézése végett elhagyja kórházi ágyát, a párbaj után visszatért a kórházba. Az utóbbi napok izgalmai egyelőre még szükségessé te­szik számára a kórházi kezeltetést ós a pihe­nést. Molnár Ferenc alkalmasint január végéig marad a Vöröskereszt-kórházban. Aztán kül­földre utazik. Molnár Ferenc, a Vöröskereszt-kórház bel­gyógyászati pavillonjának huszonkettas számú

Next

/
Oldalképek
Tartalom