Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-29 / 24. szám

6 DÉLMAGYARORSZAG 1911 január 29 ápolás költségei annyira fölszaporodtak, hogy a gazda többé nem tudott fizetni. A kincstár elrendelte ellene a kielégítési végrehajtást. Elárverezték a négy hold földecskéjét. Azután egyéb ingóságokra került a sor. A gazda könyörgött, panaszkodott az orvosoknak, hogy nincs pénze, a fia kezeltetése elvitte már csaknem minden vagyonát s koldussá lesz feleségével és három gyermekével együtt, ha azt a keveset is elveszi tőle az állam, amije még maradt. A törvény azonban törvény. Az egészségügy államosítva nincs s a napi költségek fejében elárverezték a gazda minden holmiját. Az egész család a szó legteljesebb értelmében koldussá lett. Akkor a gazda kapott egy szegénységi bizonyítványt, hogy semmiféle vagyona nincs, a fiát pedig a szegedi megfigyelőben kezelték tovább, de most már a kincstár költségén! . . . És mind a mai napig semmivel sem változtattak ezeken az állapotokon. Pedig ilyen eset előfordul minden évben nem egy, hanem több. Sok-sok család lett igy koldussá. (Szeged és a vidék.) Szegeden ezideig csak elmebetegmegfigyelő van. Nagyszebenben állami elmegyógyintézet van, úgyszintén Nagykárolyban. Pozsonyban rendes elmeosztály. Egy-két várost kivéve, a szegedi viszonyokkal törődik a legkevésbé az állam. Pedig Szeged, a népszámlálás legújabb kimutatása szerint, ma is második városa az országnak. Még Kecskemét is előbbre van nálunk az elmebetegek gyógyítása tekintetében. Néhány bóttel ezelőtt határozta csak el az állam, hogy Kecskeméten ezer beteg befogadására szolgáló elmegyógyintézetet ópittet s azt a saját költségén tartja fönn. Miért Kecskeméten? Mert Kecskemét fölajánlott ingyentelket, téglát és egyebet, csakhogy az épület meglegyen. Nagyon jellemzik a magyar vidék közegészségügyét a szegedi alsó- és felsőtanyai állapotok. A tanyák lakosságának a száma negyvenezer s nyolcvanezer hold kiterjedésű területen élnek. Ennek a negyvenezer lakosnak mindössze öt orvosa van. Két. óra hosszáig kocsizni is kell a páciensnek, amíg eljut kerülete orvosához. De a legtöbb vidéki faluban ilyen viszonyok uralkodnak. Magyarszékáson például nyolc óra hosszáig tartó kocsizás után éri el a beteg az egyetlen körorvost. De másutt még különb állapotok is vannak: egyáltalán nincs körorvos. Hiszen tudjuk, hogy Magyarországon kétszáz körorvosi állás betöltetlen. Ennek pedig ismét az állam az oka. Még a legfiatalabb kezdőorvos is irtózik attól, hogy egy vidéki községben kétezer korona fizetésért eltemesse magát. Emelkedésre kilátása nem lehet, nyomorogni és tengődni pedig kényelmesebb a városban. Igy aztán érthető, hogy a túlzsúfolt orvosi pálya ellenére is kétszáz körorvosi állásra nem pályázik senki. (Három örült asszony.) Ma éjjel három elmebeteg asszonyt: Tóth Pirost, Bakos Annát és Szécsi Juliannát szállították a szegedi elme-megfigyelőből a budapesti lipótmezői tóbolydába. Az őrült asszonyokat három évig gyógyították Szegeden, betegségük azonban annyira súlyosbodott, hogy most|Budapestre kellett szállítani őket. A legszerencsétlenebb az elmebeteg asszonyok között Tóth Piros, özvegy asszony. Egy hót alatt vesztette el a férjét, három gyermekét s a csapás anynyira megtörte, hogy elméje teljesen elborult. Butaságba esett s most mindig és mindenkire kacag . . . Magában pedig szomorú és nem szól egy szót sem. Bakos Anna heveny-elmezavarban szenved, Szécsi Juliannának pedig öröklött elmebaja van. A három elszállított asszony helye azonban nem maradt üresen. A hatósági orvosok, értesülvén az elszállításról, ujabb három szegedi elmebajos embert internáltak a megfigyelőbe. Szoknyás Diogénesz. — A különc aggszüz halála. — (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután telefonon jelentették a szegedi rendőrségnek, hogy Feketeszélen Kuli Elek dr, tanyai orvos egy rongyokba burkolt öreg asszonyt talált, akinek összeaszott te3te inkább csontvázhoz hasonlított, mint emberi alakhoz. A jelentés szerint az öregasszony már alig lélegzett és ezért Kuti dr arra kérte a rendőrséget, hogy intézkedjék a haldoklónak kórházba szállitása iránt. Somogyi Szilveszter dr, főkapitány a jelentés vétele után Lengyel István rendőrbiztost utasította, hogy menjen ki a mentőkocsival a helyszínre, hozza be az asszonyt a közkórházba és egyben nyomozzon abban az irányban is, hogy nem történt-e bűntény. A rendörbiztos mentőkocsival, mentőkkel azonnal kiment Feketeszélre, ahol Farkas Csamangó Mátyás 398. számú tanyáján meg is találta azt, akit keresett. Az aszsonynak, aki az istállóban, a szalmában feküdt, ekkorra hideg, kék lett az egész teste és az orvos meg is állapította a beállott halált. Megállapították azt is, hogy a halott nem is asszony volt, hanem — leány. Hetvenhárom esztendős aggszüz, akit különcsége révén az egész környék ismert. Csamangó Verának hívták és arról volt ismeretes, hogy rendes szobában már évtizedek óta nem lakott. Csamangó Vera elég vagyonos volt. Öt hold jó tanyai földnek volt a birtokosa, de épen különcsége révén se bérbe nem adta a földet, se meg nem munkálta azt ós öreg emberek emlékeznek csak arra az időre, amikor a Vera földjén termett valami. A földet fölverte a gaz, évről-évre nem munkálták meg azt: mert a Csamangó Vera nem engedte. Az emberekkel nem érintkezett, kerülte azokat. Valami megfoghatatlan gyűlöletet érzett az emberek iránt, sokszor napokig nem szólt egy szót sem és a lakóhelyét is igy választotta meg, hogy ne legyen_ kénytelen az emberek társaságában lenni. Állandó lakása nem volt, hol egyik, hol másik rokonánál húzta meg magát, de gyakran előfordult az is, hogy idegen emberek házába ment be és hónapokig lakott ott. A szállása sohasem a szobában volt. Mindig az istállóban, a padláson vagy a disznóólban húzta meg magát beletemetkezett a szénába és napokig nem jött ki onnan. Ha azután megunta már a dolgot, szó nélkül eltűnt, elment máshova. A rokonai, hozzátartozói ellátták élelmiszerrel, de Csamangó Vera még a rendes ennivalót sem fogyasztotta el: moslékkal, hulladékkal táplálkozott. Gyakran előfordult, hogy azok, akiknél épen meghúzta magát, azzal fenyegették meg, hogyha nem megy szobába lakni, elvitetik a — kórházba. Ennek az volt a következménye, hogy Vera máshova szökött lakni. Egy izben előfordult az is, hogy Csamangó Vera egész éven át nyitott hordóban lakott, akárcsak Diogénesz. A hordó fedelét lefeszítette, szalmát rakott abba és ott aludt, ott evett. Százszor könyörögtek neki, százszor kérték, hogy hagyja el ezt a furcsa lakást, de sem a kérésnek, sem a könyörgésnek nem volt foganatja. Vera ott maradt a hordóban mindaddig, amig az széjjel nem esett. Beteg sohasem volt, kivéve az utóbbi esztendőket. Orvost azonban sohasem engedett magához. Inkább megszökött, de azt nem engedte meg, hogy valaki közeledjék hozzá. Rettegett az orvosoktól, valami különös irtózat fogta el, ha orvost emiitettek előtte. Még most is, amikor már néhány nap óta válságosra fordult az állapota, rettegett az orvostól. Nem engedte meg a hozzátartozóinak, hogy orvosért küldjenek. Mivel tegnap reggel már jártányi ereje sem volt, Farkas-Csamangóék mégis elküldöttek Kuti dr-órt, aki azonban már nem tudott az öreg lányon segiteni. Hogy miért volt Csamangó Vera annyira különc, annak többféle magyarázatát adják. Hogy melyik igaz, azt persze nem lehet tudni. Beszélik, hogy az aggszüz ezelőtt ötvenhárom évvel — hosszú idő, ki is emlékszik arra! — husz esztendős korában jegyben járt valamelyik csinos hazai legénynyel. Már háromszor hirdették ki a jegyeseket, amikor jött egy másik leány, az elcsavarta a legény fejét és a Vera, akit pedig sokan kértek feleségül, nem ment senkihez, inkább pártában maradt és attól az időtől kezdve meggyülölte az embereket. Beszélik azt is, hogy régen, nagyon régen szerette őt egy legény, ő is szerette azt, de a szerelmesek nem lehettek egymáséi, mert a szülők ellenezték a házasságot. A legény bubánatában elbujdosott, a leány szerecsikát ivott, de kigyógyították. Hogy melyik dolog az igaz, azt legfeljebb a megboldogult mondhatta volna meg, ő azonban hallgatott, bizonyosan nagy oka volt a hallgatásra. Mivel a halál okát tegnap nem tudták bizonyosan megállapítani, a hatóság a holttestet az alsótanyai hullaházba szállította, ahol Berkes Dezső dr, alsótanyai orvos ma megejtette a boncolást. Megállapították, hogy a halált aggkori gyengeség okozta, de azt siettette az a körülmény is, hogy az öreg leány ilyen hideg időjárás mellett állandóan nyitott helyen aludt. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Szinházi műsor. Január 29, vasárnap d. u.: A cégér, népszínmű. „ 29, „ este: Cigányszerelem, operett. Bérletszünetben. „ 30, hétfő'- Cigányszerelem, operett. (Páratlan V,-os bérlet.) „ 31, kedd: Cigányszerelem operett. (Páros a/s-os bérlet.) Február 1, szerda: A sasfiók, színmű. (Páratlan '/3-os bérlet.) „ 2, csütörtök: d. u.: A postás fiu és a huga. „ 2, „ este: A kis lord. (Páros V» bérlet.) „ 3, péntek: A kis lord. (Páratlan '/, bérlet.) „ 4, szombat: Cigányszerelem, operett. (Páros »/,-os bérlet.) Szegedi zeneszerző londoni sikere. (Saját tudósítónktól.) Szegedi zeneszerzőnek két operáját is játszották a napokban Londonban, még pedig olyan sikerrel, amely után a zeneszerzők sorában maradandó nevet szerzett a komponista. A szegedi Mohr Manóról van szó. [Szegedi körökben igen jól ismerik az érdekes.[embert, aki évtizedek előtt igazi megteremtője lett a szegedi zenekedvelésnek, évekig, fáradhatatlanul, akárcsak most König Péter, buzgólkodott, hogy Szegeden megkedveljék a muzsikát, hogy mennél több zongorán ós más hangszeren is játszók akadjanak. Mohr Manó édesapja előbb Pécsett, majd hosszabb ideig Szegeden volt zsidókántor. Aki hamarosan észrevette a fia különös zenei tehetségét, ugy, hogy megtakarított pénzén Budapestre küldte a fiatal, gyerekembert, tanulni. — Ha csak ugy értesz a muzsikához, mint az apád, már rendben leszel, — ezzel bocsátotta útra a fiát. Az ifju, lelkes Mohr Manó aztán Budapesten beiratkozott a zeneakadémiára. Vele együtt járt Prielle Kornélia is, aki biztatója, lelkesítője volt a szelidlelkü ifjúnak, akinek igen sok oka volt az áldatlan viszonyok mellett az elkeseredésre. Nem is fejezte be tanulmányait a zeneakadémián. Kevés segítséget kapott, meg egyik kisebb zene-munkáját, amikor bemutatta, kigúnyolták. Elkeseredésében otthagyta „az egész brancsot", ahogy nevezte. Hazajött Szegedre. Itthon már sokan ismerték. A városi zeneiskolába meghívták tanárnak, a zongoratanszókre. Áldatlan ós kezdetleges viszonyok uralkodtak már akkor is » szegedi zeneiskolában, csupa kezdetlegességen, bajon, hiányon kellett átvergődniük. Moh? Manó az 1880. év tavaszáig tanított. Majd ezzel a kijelentéssel: — Nem művészembernek való ország a m1 szegény országunk, — összepakolt nóhánY ruhadarabot és néhány kottát, közöttük saját szerzeményeit vette kezébe és elindult kevés pénzzel együtt külföldre. Mórhetetlen küzdelmek után Londonban érkezett. Megtanult angolul föllépett hangverseny keretében, később önái'á műsorral is. Amikor megismerték zenekörök' ben a nevét, más, angol előadó muzsikusokkal