Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-28 / 23. szám

1911 II. évfolyam, 23. szám Szombat, január 28 Központi szerkesztóség és kiadóhivatal Szeged, 1=1 Korona-utca 15. szám cra Budapesti szerkesztóség és kiadóhivatal IV., 1=3 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12' negyedévre. K f— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM, Szerkesztóség 835 t=i Kiadóhivatal 835 Interurbán 835 , | Budapesti szerkesztóség telefon-száma 128—12 Deák Ferenc. Irta: Iieksics Gusztáv. A nagy politikai vezérek mindig képviselik nemzetüknek legalább egy tulajdonságát s azt kifejlesztik közel a tökély fokához. Széchenyi képviselte az álmából ébredező nemzet ujjáalakulási Vágyát, melyet meg-megriaszt az erejét még nem érzőnél a veszélyek öntudata. Kossuth képviselte a magyar nemzet géniuszának minden gáton keresztültörő megnyilatkozását. Azt a semmi aggodalmat nem ismerő, felvértezett szellemet, mely győz vagy elbukik a mérkőzés terén, de nem ismer kiegyenlítést vagy megbékülést. A magyar nemzetnek ősi, veleszületett tulajdona a megfontolás s tárgyilagos ítélkezés, ami a képzelem fogyatékosságára vall. És kivételes, nagy korszakokban mégis saját képzelő ereje gyullad ki azon lángelmékben, akik az örvények felé vezették. Széchenyi rapszodikus lángelméje, mely a pliaros megujuló és elhaló fényéhez liasonlitott, koronként megvilágította azt a mélységet, mely felé már az ő izgatása vezette a nemzetet. Kossuth lelkéből pedig valóságos lángoszlop csapott föl s ennek fénye csalfa világításba helyezte a tárgyakat s megtévesztette a nemzet nyugodt ítéletét. Deák Ferenc képviselte nemzetének azon szilárd erkölcsi erőit, melyek nagy háborgások után végre is diadalmaskodnak s helyreállítják a nyugalmat és egyensúlyt, mint a nehézkedés törvénye helyreállítja a viharok dúlása után a tenger vizeinek egyensúlyát s ekkép azok nyugodt tükrét. Az újjászülető népek életében előbb kell következnie a zivatarnak s aztán a nyugodt, öntudatos erő harmonikus diadalának. A világos és nyugodt derűt, a delelő nap mindent megvilágító fényét meg kell előzniök a hajnal fantasztikus ködének, a ragyogó fénysávoknak, melyek optikai csalódásokat idéznek elő Széchenyi, a nemzet hajnalát fölidézve, szükségkép fénycsalódásokat hozott létre, Kossuth pedig azon korai zivatart, mely után a legderültebb nap szokott következni. Deák Ferenc a nemzeti ébredés hajnalán a két nagyszellemü vezér közt foglalt helyet s hol egyikhez, hol másikhoz állott közelebb, sohasem osztozva egyiknek tévedésében sem. Ugyanaz volt közbenső állásában, ami lett később, midőn már ő vezérelte a nemzetet. Ugyanaz a nyugodt elme és tiszta jellem, a nemzet és a magyar faj specifikus erkölcsi tulajdonságainak ugyanazon eszményitett reprezentánsa, mint kinek szobortalapzata előtt később leborult hazája, sőt a müveit emberiség. De pál^jának kezdődő korszakában még nem az ő s nem a nemzetnek általa képviselt tulajdonságaira volt szükség. Az újjászülető népek kénytelenek még egyszer átmenni az ifjú kor hevületein, az ábrándok és tévelygések korszakán. A nagy vállalkozások és súlyos csalatkozások után jő létre a férfikor egyensúlya, a családalapítás gondja és kötelessége. Deák Ferenc nyugodt mérséklete s csak az igazságot kereső elméje kiforrásához okvetlenül szükséges csalatkozásokon Széchenyi tépelődő szellemének előbb föl kellett ráznia a nemzetet s előbb be kellett vennie az ébredezőnek azon izgató italt, melyet Kossuth keze tartott s mely megmérte, mily nagyok s mélyek azon ősi források, melyek a nemzet erőtartalékát képezik. Gyenge s élni képtelen nemzetet felesleges lett volna Széchenyinek fölébresztenie. Kossuth erőmérlege nélkül nem lehetett volna tudni, vájjon nem tévedett-e Széchenyi, midőn nemzetét nem hagyta lethargikus álmában örökre elszunnyadni. A népek életének csodálatos veconomiája megkövetelte Széchenyi és Kossuth hatását, bogy Deák Ferenc kibékítő és alkotó keze vehesse át a nemzet vezérletét. A sorscsapás és kiábrándulás után a Deák utolsó napjai. Irta Forster-Arnold Florence.* Deák elveinek diadala megszüntette a deák-párt létének szükségét. Az 1867-iki kiegyezés most már annyira szilárdul állott, bogy létjogát elvesztette az erős csoport, roely a nagy magyar vezér köré sereglett müvét megvédendő és soraiban összefoglalt mindennemű véleményárnyalatu férfiút, akit °sak ideiglenesen kötött össze közös ügy védelme ; szembetűnővé vált tehát, hogy a tömörülés uj központjára, a parliamentárüi tevékenység uj alapjára van szükség, mielőtt erős kormány alakulhat, mely egyesült párt meleg támogatására alapított hosszú és üdvös igazgatás korszakának nézhetne elébe. Ezek szerint csakis 1875 tavaszán, mikor a tapasztalat kimutatta, hogy hiábavaló a kísérlet, a deák-párt immár össze nem férő elemeiből állandó minisztériumot alkotni, következett be a fúzió, melyen a szabadelvüpárt jelenleg Magyarországon alapul. Néhány hónappál halála előtt Deák azon megtételben részesült, hogy a nagy müve elvei elleni ellentállást nagy részét megszűnni látta a Tisza Kálmán miniszterelnök által vezetett parliamentáris ellenzék és a régi deák-párt zöme közötti egyesülés folyta-! A na£-v államférfi halálának harmincötödik évr' üuló napján közöljük Forster-Arnold Florence Deák erenc utolsó éveiről irott cikkét. tán az 1867-iki kiegyezés elfogadásának alapján. Az újonnan alakult szabadelvű párt pályáját az agg vezér őszinte helyeslésével kezdte meg, aki talán a maga idejében több tapasztalatot tett a pártkormányzat előnyei és hátrányai, ereje és gyengesége tekintetében, mint bármely más élő államférfi. Deák utolsó nyilvános tetteinek egyike az volt, hogy nevét az uj szabadelvű pártkor lajstromába beirta. Visszatérte után 1875-ben rendszerinti nyári lakhelyéről a városligetben, szembetűnővé vált, hogy a betegség, amely ellen Deák az utolsó három óv óta küzdött, válság felé közeledik. A fullasztó görcsöket, amelyek mindhevesebbekkó ós gyakoriabbakká váltak, a fél alóltság követte, bár néha mindvégig a régi élénkség és meleg humor épen maradottaknak látszottak a hosszú betegség szenvedése és nyomasztó hatása dacára. Deák fölhagyott régi lakásával az Angol királyné szállodában; és Széli Kálmán házi körében, aki Deák gyámleányát, Vörösmarty Ilonát vette el, töltötte élete végső szakát. Az öreg agglegényt utolsó napjaiban (a baráti ragaszkodás és családi szeretet környezte. A folytonos és aggodalmas részvétből Ítélve, amelyet a szenvedő nagy férfiú iránt éreztek és kifejeztek, Deáknak mintegy személyes barátjai közó^ kellene számítani Budapest minden lakosát a minisztertől és a magas állású udvarhölgytől egész az Angol királynő vendéglő pincérjéig, akinek Deák Ferenc komája volt. S Magyarország királya s királynéja sem maradtak el tiszteletűk kifejezésében a haldokló államférfi iránt, aki a királyt s országot oly hiven szolgálta negyven év óta. Még néhány nappal halála előtt Deák örömmel értesült a rokonszenves kérdezősködés külön izenetéről, a királyi palotából Budáról — s örömét efölött egyáltalán el nem titkolta. Az érzületben, melylyel az agg államférfi Magyarország törvényes fejedelme iránt viseltetett, volt valami a hűség eszményéből; a független hazafi, aki életén át szemtől-szembe a fejedelemmel több egyszerű igazságot mondott ki, mint amennyinek számos szónokló republikánus kifejezést mert volna adni, egyáltalán nem röstelt a személyes hűség azon ősdi divatú előítéletéhez való hitét kitüntetni, melyről néha azt hiszik, hogy minden józan államférfi tekinteteiből ép oly teljesen eltűnt, mint a hit magában az isteni jogban. És a különleges viszonyok, melyek sok esztendeig Deák Ferenc és Ferenc József király közt fönnállottak, hozzájárultak ahoz, hogy az elvont hűség az alkotmányos fejedelem iránt, mely a büszke és törvényhez ragaszkodó magyarokat mindig annyira jellemezte, a személyes ragaszkodás és tisztelet benső érzetévé alakult át az uralkodó király és neje irányában. Az utolsó alkalmat, amelyben Deákot ismerős szerepében látjuk tisztelt vezér és politikai főnök, valamint a nemzet barátja és kedvence gyanánt, legjobban egy honfitársa megható szavaival írhatjuk le, akinek, mint Deáknak magának, meg volt része