Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-25 / 20. szám

2 i. ^i..' • DELMAGYARORSZÁG 1911 január 28 padokon is belássák. Mert ha egy parlament beleeszi magát egy elméleti vitába, amely a polgárság érdeklődésének körén kivül esik, mivel annak témáján az élet már régen áthaladt, akkor ez az elkalandozás ártalmára van magának a parlamentárizmusnak is, melynek a nép igazi problémáitól elszakadnia soha sem szabad, mert külömben elveszíti valódi értelmét és jelentőségét. A központi statisztikai hivatal a népszámlálás eredményéről. (Saját tudósítónktól.) Napilapjaink érthető érdeklődéssel kisérik a most lefolyt népszámlálás eredményeit. Hiszen nemzetünk tizéves fejlődéséről várjuk a beszámolót a népszámlálás hiteles adataitól. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy hiteles adatok a népszámlálásról még nincsenek és azok a lapokban elszórtan megjelenő közlések, melyek egyes városokról vagy községekről szólnak, önmagukban is bizonytalanok még. Annál kevósbbó alkalmasak arra, hogy az egész ország népességének fejlődésére következtetni lehetne belőlük. Azokban az országokban, abol (mint Ausztriában) a népszámlálásnál a lajstromos rendszert használják, a népesség számának megállapítása aránylag gyorsabban történhetik, mert a lajstromok utolsó folyószáma mutatja az egyes községekben, városokban vagy városrészekben összeirtak számát. Innen van az, hogy a bécsi népszámlálás eredményét már ismerjük, Budapestét azonban még nem. A nálunk használt számlálólap-rendszer ugyanis, bár egyéb tekintetben sokkal tökéletesebb a lajstromoknál, az első eredmények gyors megállapítását kissé nehezíti, mert a lapoknak megolvasása kell a népesség számának ismeretéhez, ebben pedig a gyakorlatlan helyi erők gyakran tévednek. Eddig pedig csupán ilyen helyi hírek kerülhettek nyilvánosságra. Hiszen a magyar királyi központi statisztikai hivatal még meg sem kapta a népszámlálás anyagát. Ezek a helyi hirek pedig gyakran ellentmondók, (például Miskolc népességét az egyik hir harmincezerre, a másik negyvenhétezerre mondta, Nagyváradót Különben éreztem is, hogy kényszeritettem magamat a szeretósre, hogy szivemmel szemben komédiát játszottam, mely nem tudta őt rászedni s ez nagyon elszomorított, szinte sajnáltam azokat a szerelmeimet, amelyek nem is voltak s aztán ujabbakat álmodtam, mikkel teliteni akartam a lelkemet. Különösen bál vagy szinelőadás másnapján, két-három napos vakációkról való visszatéréseknél álmodtam szenvedélyeket. Elgondoltam azt, akit kiválasztottam, ugy, amint láttam őt: fehér ruhában, — keringőzve egy lovaggal, aki karján tartja és aki ránevet, — vagy egy páholy bársonypárkányára támaszkodva s nyugodtan mutatva királyi profilját. A táncok zaja visszhangzott bennem és a csillárok fénye elkápráztatott még egy ideig, aztán minden beléveszett egy fájdalmas álmodozás egyhangúságába. Vagy ezer ilyen kis szerelmem volt, mindegyik egy hétig vagy egy hónapig tartott s én mindegyiket századokig szerettem volna elnyújtani. Nem tudom, micsoda cél felé konvergáltak ezek a halvány vágyakozások; azt hiszem, mindez egy uj érzés szükséglete volt, valami aspiráció egy magasságos dolog felé, amelynek a csúcspontját nem láttam. A sziv pubertása megelőzi a testét s én inkább szerelemre vágytam, mint kéjre. Már nincs is fogalmam az első ifjúságnak erről a szerelméről, amelyben az érzékek nem számitaaz egyik hatvanhatezerre, a másik hetvenezerre stb.) s gyakran olyan kommentárral jelennek meg, amelyek nem a valóságot fedik, hanem csupán a túlságosra fölcsigázott helyi reményekben való csalódást. Sok városunkban az ottani várakozásnál alább maradhat a népszámlálás eredménye, de nem azért, mert a város lakossága nem szaporodott volna nagyon is kielógitő mértékben, hanem azért, mert a városbeliek még többet vártak. S ha a hiteles adatok igaznak fogják is mutatni, hogy számos község lakossága szaporodás helyett fogyott, az sem feltótlenül aggasztó tünet, hiszen a városokba és nagyobb ipartelepekre irányuló tömeges tódulás mellett egyes falvak népességének fogynia koll s 1900-ban is az akkori szép országos szaporodás inollett ezernyi olyan községünk van, amelynek fogyott a népessége. A magyar királyi központi statisztikai hivatal a közvélemény tájékoztatására és megnyugtatására kötelességének tartja kijelenteni a következőket: — Ha az eddig egyes városokról és községekről megjelent hirek igazaknak bizonyulnak is (bár tóvességük sok helyt szembeötlő), azokból következtetést vonni az országos eredményekre nem lehet, mert a közölt adatok csak kis hányadát teszik az ország lakosságának ós épen a legszaporábbnak ismert vidékekről még semmi közlés nem történt. — Az országos eredmények pedig még teljességgel ismeretlenek a magyar királyi központi statisztikai hivatal előtt is, hiszen a községek ós városok a népszámlálási anyagot január harmincegyedikéig kötelesek csak beküldeni a statisztikai hivatalhoz, ezidő szerint tehát a hivatalban még senki sem foglalkozik, de nem is foglalkozhatik a népszámlálási eredmények megállapításával. — A statisztikai hivatal csak február havában foghat a népszámlálás anyagának rendezéséhez s földolgozásához ós ennek során első teendője lesz a népesség számának megállapítása, amit a sajtó utján idejekorán közhírré is tesz. — A további adatok földolgozása már hoszszabb időt vesz igénybe s igy a magyarság ós a nemzetiségek tiz éves fejlődésének hiteles adatait a népszámlálás alapján talán majdcsak egy óv múlva fogjuk ismerni. S hogy ekkor sem szándékozunk titkolni a nemzetiségi arának, melyet csak a végtelen tölt be, amely a gyermekkornak ós az ifjúságnak az átkapcsolója s oly gyorsan eltűnik, hogy az ember el is feledi. Annyiszor olvastam a poétáknál a szerelem szót s annyiszor elismételtem magamnak, elbájolódni az édességétől, hogy minden csillagra, amely a kék égen ragyogott egy édes éjszaka, minden folyómormogásra, minden napsugártól ragyogó harmatcseppnól azt mondtam: „Szeretek, ah, szeretek" és boldog voltam belé, büszke voltam rá, kész a legszebb föláldozásokra s kivált ha egy asszony elhaladóban hozzám ért vagy az arcomba nézett, szerettem volna ezerszer jobban szeretni, szenvedni még többet, hogy a szivem pici dobbanása szakítsa át a mellemet. Van egy kor, amelyben az ember néha csöndesen fölmosolyog, mintha csókok lebegnének a levegőben: a szive illatos szellőtől megárad, a vér melegen lüktet az ereiben s gyöngyözik bennük, mint a kristálypohárban a szikrázó bor. Boldogabban, gazdagabban ébred, mint ahogy lefeküdt, remegőbben, meghatottabban; édes fluidumok emelkednek és apadnak benne s rószegitő melegükkel keresztülfutják. (Folytatjuk.) nyokat, mutatja az, hogy ezúttal is, mint 1900-ban, a nyelvi megoszlást községenként fogjuk közzétenni, ami lehetővé teszi a nyilvánosság telje« ellenőrzését. A képviselőház ülése. — Antal Géza a közös bankról. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőház kedden másfélórával kevesebb ideig ülésezett, mert Ugrón Gábort délután fél három órakor temették és ezért a Ház ülése fél két órakor véget ért. Az ülésnek akadt ezúttal érdemes szónoka is: Antal Géza. Elmondotta, hogy milyen fölösleges, de egyben milyen káros is az obstrukció. Antal Géza bosszú beszédet mondott, de ez a beszéd igazán higgadt beszéd volt, nem ugy, mint az a sok időfecsérlő szópazarlás, amivel nap-nap után untatták a képviselőházat. A mai ülés bankvitájában részt vett még Herceeg Sándor ós Preszly Elemér is. Rosszul mondották el azt, amit előttük mások és szintén rosszul előadtak már. A keddi ülés féltizenegy órakor kezdődött. Elnök Berzeviczy Albert. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök fölhatalmazást kér a Háztól, hogy az ülés délután félkettőig tartson, mert Ugrón Gábor holttestének beszontelése félháromkor lesz és azon a Ház tagjai a tegnapi határozathoz képest részt vesznek. A Ház a felhatalmazást megadja. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter beterjeszti a központi statisztikai hivatal 1911. évi munkabeosztásáról szóló jelentést. (A bankvita.) Herczeg Sándor (gazdapárti) rövid beszédben fejti ki álláspontját, amely abban áll, hogy az önálló bankra már azért is szüksége ván, mert ez az alapja a párt által sürgetett önálló gazdasági berendezkedésnek. Csatlakozik Földes Béla határozati javaslatához. (Helyeslés a baloldalon.) Preszly Elemér (Justh-párti) abban, hogy Ausztria ellenzi az önálló bankot, csak a monarchia másik felének évszázados törekvését látja érvényesülni. Ausztria mindent ellenez, ami Magyarország javára van, ezért küzd tüzzel-vassal az önálló bank ellen is. A törvényjavaslatot elveti, ellenben Kossuth és Földes határozati javaslatához csatlakozik. (Antal Géza beszéde.) Antal Géza hibáztatja az ellenzék obstrukciós mozgalmát, mert annyi fontos és a nemzetre nézve nagyjelentőségű törvényhozási munka előtt állunk, hogy lelketlen pazarlás ilyenkor az időt beszédekkel eltölteni. Nem is szólalt volna föl, de Polónyi Géza szombati beszéde olyan szempontokat hozott föl, amelyek uj fordulatot adtak a vitának. Az imént elhangzott fölszólalás is a hatvanhetes évek viszonyaival hasonlította össze a maiakat és azokból vonta le az önálló bank fölállithatásának konzekvenciáit. Ez elhibázott dolog, mert pénzügyi és politikai szempontból ma egészen mások a viszonyok. 1877-beu és 1878-ban hazaárulás, a nemzet érdekei ellen való törekvések miatt a leghevesebb támadásokkal illették az akkori kormányt, amelynek pedig Kelemen Samu a napokban fényes elégtételt szolgáltatott. Majd harminc óv múlva ennek a kormánynak is elismeréssel fognak adózni a Kelemen Samuk. Az ellenzékről az alkotmánypártot állítja védőimül a munkapárt támadásai elé, mint azok az indiai bonszülöttek, akik gyermekeiket és asszonyaikat állítják a csatasor elé, hogy a humánus európai katonák azokat le ne öljék ós igy őket is kíméljék. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás balról.) Az alkotmánypárt a közösség álláspontján állott, mi oka lett volna arra, hogy ráfizessen a koalicié többi tagja által követelt önálló bankra. Tagadhatatlan, hogy a nemzetnek megvan a joga az önálló bankra. Ezt 6enki kétségbe nem vonja. De se pénzügyi, se nemzeti ok nincs rá, hogy a közös bank állapotán változtassunk. Egyetlen közös intézményünk ez, melyben a paritás teljesen érvényesül, amelynek bankjegyeit a külföldön is teljesen elismerik 9