Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-03 / 2. szám

á DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 3 Abban a hitben, reményben s abban a meggyőződésben, hogy mind ez be fog következni, ajánlom magamat tisztelt hivatalnoktársaim további szíves barátságába és kérve további támogatásukat és számítva arra, kívánok ugy önöknek, mint hozzátartozóiknak legboldogabb ujesztendőt. Újévi köszöntők a politikában. — A miniszterelnök beszéde. — (Saját tudósítónktól.) Az uj esztendő első napját fölhasználták a politikusok arra, hogy az egyes politikai pártok vezéreit köszöntsék és biztosítsák ragaszkodásukról. Más esztendőben is szokás volt ez, máskor újévkor hangzottak el a legérdekesebb nyilatkozatok. Az idén pedig inkább olyan beszédek hangzottak el, melyeknek szövege inkább családias jellegű, amelyek nem jeleznek irányt, de még politikát sem. Például Batthyány Tivadar ugyanazokat mondotta el, amelyeket ő is, de a nem .Justh-pártiak is, sőt Kossuth Ferenc is, (hogy Apponyi Albert grófról ne is beszéljünk), már az ó-évben unalmasan sokszor elmondottak. Kossuth Ferenc se mondott semmit, pedig sokat beszélt, jobbára körmondatokban. Justh Gyula pedig egyszerűen elkerülte az alkalmat, hogy politikai újévi beköszöntőt elmondjon. Nem csoda tehát, hogy a hallgatása miatt a párthívei többet várnak ezen a napon Justhtól, mint Kossuth hivei Kossuth Ferenctől — közvetlenül a mai beszéde után. Figyelemreméltó beszédet Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök mondott. A jövő föladatairól beszélt. — Hogy a jövő föladatai megvalósíthatók legyenek, szükséges, hogy a nemzet egyetértésben legyen a királylyal, az országban a felekeztek és nemzetiségek között meglegyen a béke, hogy békében legyünk Ausztriával, — igy mondotta többek között a miniszterelnök. Majd hozzáfűzte: — Remélem, hogy a munkapárt engem ebben a munkában támogatni fog. A politikai újévi köszöntésekről ez a tudósítás szól: (A képviselőház elnökénél.) Dániel Gábor tartotta az üdvözlő szónoklatot a képviselőház elnökénél. Berzeviczy Albert kiA testőr. Molnár Ferenc három felvonásos vígjátéka. Bemutatták a szegedi színházban vasárnap este. A kivételes egyéniségű és sok zsenialitással gazdag Molnár Ferenc vígjátékát ugy illesztette a müvezetőség a műsorba, mintha valamelyik francia, külvárosi színházból hozott bohózatról, talán magyar és más, de távolról sem oly érdekes szinpadi Íróról lett volna szó, mint Az ördög és a Liliom sok dicsőséget élt és sok irói babért aratott szerzőjéről. Elöljárójában ezt vagyunk kénytelenek hibáztatni. Ezt a botlást hatványozta azután az, hogy a rendezés és művezetés nem tudta az előadásnak azt a stilusát megadni, amely Molnár Ferenc darabjainál mindig eredeti, egyéni, sajátos és uj. Ennek a stílusnak a szinpadra való varázsolása ma már nem is tartozik a nehezabb ós nagyobb scénikai feladatok közé, mert az általánosabb vonalakban, a szélesebb keretekben ugyanaz a merész, vakmerően könnyelmüsködő, léhán bohóckodó, de mélységes filozófiájú és logikájú iró áll A testőr mögött, mint Molnár nagy sikereket aratott két első darabja mögött. Az egyes szereplők, különösen Fodor Ella és Baróthyné Júlia mindenben tökéleteset alkottak. Nem is rajtuk múlott, hogy az indokolatlanul szilveszter éjszakája utánra tett premier nyomában nem járt a legteljesebb és legzajosabb siker. Sokszor megirtuk már, megirjuk most is — és örömmel látjuk, hogy a közönségnek egyre nagyobbodó része van velünk, egy véleményen ebben — hogy az idei színtársulattal a legtökéletesebb előadásokat lehetne produkálni, aminőket vidéken elvárhatnak. Egyebektől eltejelentette, hogy bár ő, mint elnök, mindig ridegen és objektíve végzi teendőit, de azért szive mélyén érzi és érezni fogja a lelki közösséget azokkal, akikkel jó és rossz időben együtt munkálkodott, egyiitt küzdött, s együtt vivott ki talán némi sikereket és együtt tiirt és szenvedett is. — Bár eddig intencióim félreértése vagy akadályozása miatt — úgymond — a parlamentnek egy pártja ellen sem emelhetek panaszt, mégis fokozott bizalmat érzek irántatok abban a tekintetben, hogy ti, ismerve engem, nekem eljárásomban igazságot fogtok szolgáltatni olyankor is, amikor talán egyesek a szenvedélyek viharzása közt, hajlandók volnának azt tőlem megtagadni. (A munkapárt elnökénél.) A munkapárt tagjai vasárnap délelőtt tiz órakor találkoztak a budapesti Lloyd-klubban. Beöthy László mondotta az üdvözlő-beszédet. Berezel Dezső örömmel emiitvén föl a pártnak a választásoknál aratott nagy diadalát, hangsúlyozta, hogy a párt nagy küzdelmek előtt áll és ezt egységesen fogja megvívni. Mi nem fogjuk — úgymond — megtenni ellenfeleinknek azt a szolgálatot, liogy önmagunk között meghasonolva, kockázatossá tegyük nem azt, — mert hiszen az csekélység —- hogy mi lesz ezzel a párttal, hanem hogy mi lesz az országgal. Jól tudom, hogy egy kétszázhatvan és annyi tagból álló párt nem minden egyénének a gondolkodása haladhat ugyanabban a kerékvágásban, hogy itt bizony egyes szakkérdésekben sok ember igy, sok ember meg amúgy gondolkozik; do az alapvető, a fundamentális és főkérdésekben igenis, egyek vagyunk. Mi tudjuk azt, hogy miért egyesültünk és tudjuk, hogy mit akarunk a jövőben. És ebben a tekintetben bátran nézünk elébe mindannak, ami a főelvből következik. (A miniszterelnöknél.) Khuen-Héderváry Károly miniszterelnököt a munkapártiak közül igen sokan keresték föl. 4 fogadás a Várban, a miniszterelnöki palotában törtónt, hol a kormány Budapesten időző összes tagjai jelen voltak. Perczel Dezső pártelnök tolmácsolta a munkapárt jókívánságait. Az üdvözlő szavakra Héderváry Károly hoszszabb beszédben válaszolt. Megemlékezett az 1910. év alkotásairól, hangoztatta a jövő föladatait. A mult év mórlegét ezekben ismertette: kintve első sorban ezért voltunk azon a véleményen, hogy ez a társulat nem kicserélésre, hanem kiegészítésre szorul. Ha a művezető teljesen egyéni, közóletileg semmivel sem indokolható okokból szembehelyezkedett a közönség véleményével, ő fogja kárát látni. De minthogy aktualitása van, kénytelenek vagyunk ismét rámutatni, hogy a rendezés és művezetés félszegségei, hiányai egy nagy színdarabot a könnyű sikertől, szorgos és tehetséges szinészek munkáját a zajos tapsoktól, az ország második városát egy irodalmi és művészi szenzációtól fosztották meg. A Testőr tehnikája nem oly meglepő, mint az Ördög-é, vagy a Liliom-ó, bár finomságban, eredetiségben semmivel sem marad mögöttük. Ez a tehnika Molnárnál a szindarabirás lelke, a nagy művészi megértetések erősen differenciálódott eszköze, amelyet olyan tökéletességre emelt, aminőre senki. A darab meséje egyszerű, Molnár sohasem zsonglőrködik a raeseszövóssel. Szenvedélyesen szerelmes a feleségébe, A színésznő-be és folyton féltékenykedik rá férje, A színész. Hogy kipróbálja a zajos multu asszonyt, testőrruhában közeledik hozzá. Heves udvarlásának már-már sikere van, amit a félő, a gyáva szinósz minden áron meg szeretne akadályozni. A fölvonásnak — a második fölvonás az operában játszik - vége, a nézőtérről taps vihara hallatszik és a hiu, érzéki nő hosszu, szenvedélyes csókkal búcsúzik a testőrtől. A harmadik fölvonásban a féltékenykedő színész gyönyörű beállításban adja felesége tudtára testőrruhában való kalandját, de az okos asszony rácáfol, ő tudta, hogy a testőr az ura, azért játszott, kacérkodott vele. És a darab egy hatalmas igazság scénikai ábrázolásával végződik — ez Molnár Ferenc —: A színész cigarettázva — A legközebb lefolyt törvényhozási működés igen rövid időre volt szabva, mert az évnek csakis második felére redukáltatott és itt is nyári szünidő, a delegációk közbejötte következtében csak rövid ideig, két és fél hónapig működhetett. Ha visszatekintünk e működésre, elmondhatjuk, hogy derekasat végeztünk. Rendbehoztuk a mult esztendőre az ország pénzügyeit, az államháztartás ügyeit. Sikeres kölcsön megkötése által elértük azt, hogy olyan szükségleteink kielégítése is biztosítékot nyert, amiből közgazdasági téren remélhetőleg igen gyümölcsöző eredmények fognak következni. A perrendtartás megalkotásával, amint szives voltál megemlíteni, régen várt és óhajtott berendezést végeztünk be, adja isten mindnyájunknak nagy hasznára. Én meg vagyok róla győződve, hogy közgazdaságilag, de egyébként is ez a törvény okvetlenül üdvös eredményeket fog hozni az ország számára. A jövő föladatairól szólván, igy beszólt: A múltból ránk szakadt föladatok megoldását várja tőlünk és azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ezeket a föladatokat is sikeresen fogjuk teljesíteni. Nem kis föladat lesz ez, mert állami életünk legfontosabb teendőinek újra való berendezéséről lesz szó. Ez az egyik. A másik, ami fontosságot ad e kérdés rendezésének, az, hogy programmunk tulajdonkópeni sarkalatos tételének megvalósítását tartalmazza. Harmadszor fontos e föladat, mert teljesítésével lehull a függöny egy, sajnos, igen kedvezőtlen legközelebbi mult fölött s csak azután leszünk abban a helyzetben, hogy jövő föladataival foglalkozzunk. Hogy a jövö föladatai megvalósíthatók legyenek, szükséges, hogy a nemzet egyetértésben legyen a királylyal, az országban a felekezetek és nemzetiségek között meg legyen a béke, hogy békében legyünk Ausztriával. E mellett szükséges az, hogy a müveit világ több szimpátiával legyen irántunk. Remélem, hogy a munkapárt ebben a munkában támogatni fog. (A kabinet üdvözlései.) A magyar kabinet tagjai tegnap Jószeflöhercegnek és Auguszta föhercegasszonynak írásban ül a fotelben és újságot olvas. A kritikus, a szerelmes rué, a diványon fekszik. A színésznőt, a hiu, hitetlen és rajongó asszonyt valami vágy az ablakhoz üzi, rátámaszkodik az ablakra és fürkészve néz ki, keresi, várja a testőrt . . . Mennyire asszonyi ez, hiszen a nő sohase tudja elhinni, hogy egy hódolójával kevesebb van, és mennyire emberi, hisz oly görcsösen kapaszkodunk mindnyájan egy-egy illúzióba. És a férj, a szerelmes és szerelmesen vak és ravasz férj a győzelem bizonyos büszkeségével látja ezt meg. Szinte halljuk Az ördög voaláját, amikor a függöny lemegy. És érezzük, hogy a molnáriádák, a merész és sokszor ravasz scenikai-hatások mögött egy kivételes irói nagyság bontakozik ki egyre finomabban. A testőr nem olyan meglepő, mint Az ördög, nem olyan uj és nagystílű, mint a Liliom, de emberibb, mélységes filozófiája egységesebb keretekben fér el, embereiben több a hus és a vér. Ugy tűnik föl nekünk, mintha Molnár két első drámája egy-egy filozófiai költemény lenne, amelyek azonban oly erős szinpadi drámák, mint még soha sem volt drámai költemény. A poéta ós zseniális filozóf ennek a darabnak meséjében már erősen közeledik hozzánk, a röghöz, a földhöz. Ez már társadalmi vigjáték, kár, hogy a szinész elmaszkirozásában olyan leküzdhetetlen nehézségre talált Molnár, aminőt gazdag irói készsége és termékeny invenciója eddig nem ismert. Kár, hogy a darab nehezen indul, hogy az események egy-egy megállóját nem szinezi annyi poétái újszerűség, mint azt megszoktuk Molnárnál és kár, hogy többször a Liliom és Az ördög hangjai csendülnek meg, hangulatai térnek vissza. A szinésznő szerepének eljátszása Fodor Ellát nehéz ós szép föladat elé állította. Meg-