Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-21 / 17. szám

1911 II. évfolyam, 17. szám Szombat, január 21 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 <=> Korona-utca 15. szám cm Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e=> Városház-utca 3. szám n ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12 — negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre . . . K 14 — negyedévre. K 7*— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér " TELEFON-SZAK: Szerkesztőség 835 cm Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 11 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A t. Ház levegője. A valódi lovagiasság érzése nem halt ki a magyar parlamentből. Erezhette ezt mindenki, amikor Zboray lovagias nyilatkozatára a kereskedelmi miniszter pár szives szóval válaszolt és minden párt örült a fölmerült félreértés békés elintézésének. Ez eset kapcsán Ilire kelt, hogy a munkapárt fiatalsága el volt szánva elégtételt szerezni a megbántott kereskedelmi miniszternek, ha a kielégítő elégtétel önként meg nem adatnék neki. v Nem tudjuk, mi igaz e híresztelésből. De ha megtörtént, ifjú lelkek e fölbuzdulását eleve meg kell védelmeznünk attól a gyanútól, mintha politikai terror színébe lehetne azt öltöztetni. Ha e híresztelésnek volna valami alapja, akkor is mit bizonyítana? Bizonyítaná, a munkapárt fiatalsága részéről, az ősz hajnak, a magas kornak föltétlen tiszteletét. S bizonyítaná még, hogy vezéreit ez a fiatalság rajongással szereti. Az incidens alkalmas arra, hogy gondolkozóba ejtse minden párton azokat, akik a képviselőház tanácskozásainak komolyságát és magas szinvonalat valóban a szivükön viselik. Ha egy tisztán szakkérdés megvitatása a szenvedélyeknek ily összecsapásával jár, akkor azt kell gondolnunk, hogy politikai cselszövők keverik a Egy éjszaka Port-Aríhurban. Irta Ady Endre. Louis Cottely, a francia újságíró, diplomás orvos, idegek javítója és spiritiszta, este tizenegy órakor elálmosodott s haza akart menni. Egy előkelő francia kereskedő vendégei voltunk az estén, erős borokat ittunk, nagyszerű likőrüket, gyilkos-jó kávékat. Husz nap óta ismertük egymást Cottelyvel s azon napon érkeztünk Port-Arthurba, a hírhedt városba Japánból. Fáradtak voltunk, kedvetlenek ós unalmasak, már csak azért is, mert husz nap alatt minden elmondhatót elmondtunk már egymásnak. — Kedves barátom, én hazamegyek istenverte szállodánkba, mert én már ezúttal negyedszer vagyok ebben a jeles városban. Az ostrom óta is másodszor vagyok itt már s érzem, hogy alig változott egy félév óta: alakuló, bevégzetlen, ázsiai. De nagyon érdekes annak, aki, miként ön, először latja, ha nem is épen olyan, mint a boulevardlapok egykoron kiküldött hős és hazug tudósítói leírták. — Félek — rebegtem szégyenkezve — félek, pedig szeretnék egy kis kocsikazast csinálni, látni, érezni valamit ennek a varosnak éjszakájából. — Különös, — csúfolódott ásítva Cottely — hogy ön, aki otthon a Hortobágyon nem fél, e jól őrzött városban nyugtalankodik. Cottely ugyanis járt már a világ minden kártyákat s hogy lesben álló érdekek szitják — finom, láthatatlan ujjakkal — a szenvedélyeket. Szerintünk különben van egy nagy lélektani oka annak, hogy a Házban hamar puskaporossá válik a levegő s a maga jussából, vagy vélt jussából, egyik fél sem engedve, a pártok sziláján, keményen össze-összecsapnak. Más ellenzék áll szemben, egy más többséggel. És az a baj, hogy az ellenzék sem azt nem akarja belátni, hogy ő más lett, sem azt, hogy az ellenfelei is mások lettek. A munkapárt ellenben érzi is, tudja is a nagy változást, amely részint ő benne, részint a vele szemközt ülő ellenzék konszisztenciájában végbe ment. Az ellenzék abban az optikai csalódásban él, hogy vele szemben a régi kormánypárt ül, amely sokszor leszavazta őt, de amelyen ő oly sok fényes parlamenti győzelmet aratott. Pedig ez csalódás. A munkapárt nem örökölte, vagy csak kis mértékben örökölte a volt szabadelvüpárt kimeríthetetlen türelmét. Az a párt, amely csaknem négy évtizedig par ekszellence kormányzó pórt volt; amelynek viselni kellett négy évtizeden át néha jő, néha súlyos törvények meghozatalának minden ódiumát; amely tudta, hogy vele szemben részben a hatalom átvételétől irtózó, részbejárható, furcsa helyén s valamikor elkiváncsiskodott a magyar Hortobágyra is. Gyönge fényű villamos lámpa alatt álltunk s Louis Cottely megigazította barna szemüvegét, de nem vette le. A szemei pedig az üveg aiatt rosszak, fényesek, sötét villámuak és szurók voltak. — Segítsen — szóltam — egy kocsit találni s azután az ördög bánja a többit, legföljebb leszúrnak valahol a legsötétebb sárga külvároson. Cottely öt perc alatt kocsit szerzett, különös, de mégis európai szerkezetű kocsit, mely nem volt cab-szerü. Kétlovas kocsi volt, bakos, mint a miénk, nehéz, nagy vasalt kerekű, föl kellett ugrani bele. A bakon pedig nagyon tiszta ruháju, de nagyon rabló-szerű s kiszámíthatatlan korú kinai kocsis ült. Cottely tudott vele beszélni, mert ő mindent tudott s elég volt barna szemüvegéhez nyúlni, hogy eszébe jusson minden, amire szüksége volt. — Miért fél, ha ugyan valóban fél, PortArthurban — feddett újból engem Louis Cottely. — A Föld igazán nem nagy terület s ón ugy ahogy, már majdnem egészen bebarangoltam. Kicsinyes, vademberszerü bit, hogy bárhol is több az óletveszedelem, mint szép délelőttön a Hyde-parltban, vagy nálunk, otthon, Párisban, az Opera előtt. Veszedelem mindenütt van és sehol sincs, mert a betegség úszik mindenütt, a szerelem ellen még a legvadabb vitorlásokon sem lehet védekezni. A halál pedig, a halál — a ben a hatalom átvételének alkalmát ügyetlenül és kicsiségekért elszalasztó, de mindenképen elkeseredett és reményt veszitett ellenzék ül: abban lelte hivatását, hogy hátát odatartotta, ha ütötték és a rálövöldözött nyilakat egykedvűen lerázta magáról. Nem tartotta erejéhez méltónak, hogy azokat, akik őt meg nem buktathatták, megzavarja egyetlen szabad élvezetében : a kormánypárt szidásában és gyalázásában. A munkapárt más. Ő a megbuktatott, proskribált, üldözött és zaklatott szabadelvüpártnak az utóda. Ő már érezte az ellenfél hatalmaskodását ; ette az elnyomatás keserű kenyerét ; átélte az igazságtalan üldözés minden kínját. S ő, szinte csodamódra többségre jutva, már tudja, hogy egy szép napon meg is bukhatik. Nem elég tehát, ha a hatalom verőfényében sütkérezik. Neki nem szabad elpuhulnia. Meg kell őrizni izmai ruganyosságát és önérzete érzékeny voltát ; meg kell tartani ama férfias tulajdonságait, amelyekkel mint ellenzék, ha a hatalomból kicseppen, becsülettel megállhassa helyét. Más tehát a többség lelkiállapota — magával szemben ; de más az ellenzéki pártokkal szemben is. E pártok mind részesei voltak a hatalomnak. Négy esztendeig ők voltak az ország urai. Amily türelmetlenek barna szemüveg szivárvány-szinekben csillogott — talán a legkisebb veszedelem, ami csak élő embert érhet. — Igen — válaszoltam — halál, mondtam is már, hogy nem attól félek, de a meglepetéstől és az irtózattól. A copfos kocsis már a lovak közé csapott s a nagy kerekek üvöltöttek, lármáztak, amikor elköszöntem Cottelytől. Gyér világosságban, gödrös utakon, messze japán, hegyi, tornyos, integető bakter-lámpáktól lekacagva döcögtünk. Szép volt, elég tiszta, levegős ut is eleinte, máskülönben a nagy esőzések hónapjai előtt. Az Ég ki akarta buján, ázsiaian, igazán, utoljára ragyogni magát, mielőtt sárga felhőivel ránehezkedne e sárga világra. A kinai kocsis ugy nógatta, noszogatta, biztatta a lovait, mint egy szálkái vagy szolnoki fuvaros. De váratlanul megálltunk egy kis lámpionos, bolond, kicsi fészek előtt s a kocsis gyanúsan füttyentgetett. Mint egy fölszállni akaró repülőgép, előbb tipegve, aztán fölemelkedve mellettem ült két perc multán egy némber. Sárga arcú, fekete hajú, ferde szemű, bosszantó parfümökkel belocsolt, de fiatal ós csacsogó. Mintha az én kicsi, megboldogult Spot kutyám, néhai, kedveskedő kutya-beszédjét hallottam volna. Kacagott is a nő, csókolt is, a szája drága, jóillatu volt ós meleg és nem is tudnám menynyi ideig döcögött velünk a kocsi. Voltaképen mintha Budapesten lettem volna, itthon, Magyarországon : ismerős volt minden, az ut