Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-08 / 167. szám

1910 december 10 DÊLMAGYARORSZAG 9 Hir ás egyesületekből. A szegedi jogász­egyesület csütörtökön délelőtt féltizenegy óra­kor az ügyvédi kamara helyiségében rendkívüli közgyűlést és ezt megelőzőleg délelőtt tíz óra­kor jelölő-értekezletet tart. — A Budapesti Urak Mária Kongregációjának Szegedi Kolóniája csütörtökön reggel nyolc órakor a róknsi tem­plomban az összes szegedi kongregációk bevo­násával közös szentáldozást rendez, amely után barátságos reggelit ád a Katolikus Körben. — A korcsolyázó-egyesület december 11-én délelőtt tizenegy órakor a belvárosi kaszinóban évi ren­des közgyűlést tart. — Az Állami Bijnokok Or­szágos Szövetsége közgyűlésén Őrhalmi Józsefet Szegedről társelnöknek választotta. — A Vas­utas Szövetség szegedi kerülete csütörtök dél­után három órakor Templom-tér 8. számú ház­ban levő hivatalos helyiségében választmányi ülést tart. — Az ipari és kereskedelmi mun­kások képzésére szervezett helyi bizottság csü­törtökön délután két órakor előadást tart az állami első kerületi polgári és felső kereske­del mi iskola első emeleti vegytani termében. — A kereskedő-ifjak egyesülete csütörtökön dél­után négy órakor saját helyiségében (Csekonics­utca 1., Prosznitz-ház) szórakoztató-délutánt rendez. A műkedvelők legjavából összeállított miisor a közönségnek igen élvezetes előadást nyújt. Lesz fölolvasás, zene, vig ós komoly sza­valat, párjelenet, stb. Belépő-dij ötven fillér. — A tanuló-ifjnság a zsidó népiskola tornatermé­ben december 11-én délután három órakor tánc­mulatsággal egybekötött jótékonycélu -hangver­senyt rendez. A szejjedi szabadiskola megnyitása. A Szegedi Társadalomtudományi Társaság szabad­iskolája, mint megírtuk, az első előadását december 9-én, pénteken tartják a Munkás. Otthon helyiségében (Laudon-utca 12) este nyolc órakor. A szabadiskola programja a kö­vetkező : December 9-én, Czibula Antal dr: A francia forradalom. December 16-án, Hollós József dr: A tüdővész. December 23-án, Szőri Zola. December 30-án, Kőhegyi A vérbaj. Január 6-án, Domokos Ady Endre költészete. .Január 13-án, Gerő Géza dr : Az ipari kapitalizmus. Január 20-án, Mészáros Károly dr: Nemzés és átörök­lés. Január 27-én, Kun József: A modern ipar­művészet. Február 3-án, Eisner Manó dr: Lombroso és a modern büntetőjog. Február 10-ón, Kristóf Domokos : Az alkoholizmus tár­sadalmi jelentősége. Február 17-én, Joachim Ferenc: A modern festőművészet. Február 24-én, Szekerke Lajos dr: A magyar zene. Már­3-án, Balog Géza dr : A középosztály gazdasági helyzete. Március 10-ón, Grün Béla dr: A mun­kás joga. Március 17-én, Dettre János dr. Darwin. Az előadások teljesen ingyenesek, azokon mindenki résztvehet. József dr Lajos dr: László dr : Betegek figyelmébe! Az orvos! tudomány föladata az emberi test beteg­ségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy "j gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb beleg-ségben szenvedő is egészségét vissza­nyerheti. Ernst Márk, az amerikai magyar orvos 40 éven át ugy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és e téren szerzett tapasztalatai alapján ezen uj gyógy móddal, — egyedül csak az általa szerves anyagokból előállított gyógyszerekkel, — a legnagyobb sikerrel gyógyít mindennemű külső és belső betegséget. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasz­talható. Asthma, tüdővésznél, a szív, ideg-, gyomor, máj, vesebajnál, elhízásnál, vérszegénység, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnál, csuz és köszvénynél, valamint fájdalmas és szabálytalan havi bajnál, min­dennemű szembetegség, nemi betegség- és ennek kö­vetkezményei eseteiben. Orvosi tanácskozás ingyen. — Oyó(/yhelyisét/: Szeged, Báró Jósika-utca 43. szám alatti saját házában. — Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 3—5-ig. — Ingyen rendelés MA, CSÜTÖRTÖKÖN katonazene a ROYALBAN VASS Mozgókép Színház :: Kossuth Lajos-sugárut, a tűzoltó-laktanya mellett. Ma, csütörtökön december 8-án : 1. Vizsport a Szajnán (eredeti felvétel). 2. Családi ügy (humoros). 3. A babilóniai leány (nagy dráma). 4. A léggömb (humoros). 5. Nálam rend van (humoros). 6. Az északamerikai síkságon keresztül. (Nagy Cow boy dráma). 7. A megrendelt reggeli (humoros). 8. Norvég falu (természetes). 9. A rendőr anyósa (humoros). Műsoron kivüli szám: A száműzött nemes. Igen megható dráma. Az előadások kezdete szombaton este 7 és 9 órakor. Vasárnap délután 2-től folytatólagosan 11-ig. Helyáiak : I. hely 70 fii). II. hely SO; fill. III. hely 30 fill. Katonák, diákok és gyermekek: 1 hely 30 lili. II. hely 20 flll. III. hely 1« fillér. TÖRVÉNYKEZÉS § Eulenbiii'g és Schöiiebeckné a biro­dalmi gyűlésen. Berlinből jelentik: A biro­dalmi gyűlésen a költségvetés tárgyalásakor az igazságügyi büdzsé alkalmából a szocialisták ós liberálisok foglalkozni fognak az Eulenburg" űgygyel ós a Schönebeck-ügygyel. Ki fogják mutatni, hogy a herceg vidáman él kastélyában, semmi esetre sem olyan beteg, hogy börtönbe ne mehetne, Schönebeekíné pedig berlini mulató­helyeken dorbézol. § A gondatlan kocsivezető. A tavasszal vilíamosösszeütközés volt Újszegeden. A sze­gedi oldalról átmenő kocsi az ujszegedi hídfőnél nem várta be az ellenkező irányból jövő villa­most, hanem teljes sebességgel robogott tovább. A népkerti kanyarulónál aztán szembetalálkozott a két kocsi. Több utas kisebb-nagyobb zuzódást szenvedett. Az összeütközés ereje a két kocsit megrongálta. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetért Német Kálmán kocsivezetőt terheli a felelősség, mert a kitérőnél nem várta be a szembejövő kocsit. A szegedi törvényszék bün­tetőtanácsa szerdán tizennégy napit fogházra itélte a gondatlan kocsivezetőt. § A vakmerő szerb Jócó. Belgrádból je­lentik: Az okmányhamisitó Vaszics Vladimír, aki orránál fogva vezette a jámbor Masaryk prágai tanárt, bácskai származású szerb. A Bácskából vetődött át Szerbiába. Atyja földmi­ves munkás volt, de a tiu nagyratörő tervek­kel kalandorkodott. Igazi neve Seresanin Jócó, később Belgrádban vette föl a Vladimír Vaszics nevet. A belgrádi ügyészség az okmánygyártót visszaszolgáltatta a rendőrség fogházába, mert nem kémkedés, haneip csalás miatt folytatják ellene az eljárást. § A milliós hozomány. Szappanos Imre huszárfőhadnagy nőül vette Műsor Rizit, akivel egymillió korona hozományt kapott. Rákosi Mártouné, akinek fontos szerepe volt a házas­ság létrejöttében, húszezer korona jutalmat kötött ki a főhadnagytól. Szappanos Imre férj lett, a közvetítési dijat azonban nem fizette meg, erre Rákosiné följelentette az ez-ed­parancsnokságnál. Becsületügyi eljárás indult meg a főhadnagy ellen, aki utóbb rá akarta bírni Rákosinét, hogy fogadjon el háromezer koronát és vonja vissza a följelentést. Rákosiné nem ment bele az egyezségbe, mire Szappanos Imre zsarolás miatt följelentette. A törvény­szék el is itélte Rákosinét nyolc napi fogházra, a budapesti királyi Ítélőtábla azonban ma fül­mentette a vád alól. »&№BBBBiSHmg;ESBBBB«űtaS>£G$Bj!»BB№IBlSlBB * \ * * í í Jóság, kell a szappan összehasonlításánál és bevásárlásánál ügyelni. A világ egy szappana sem éri el a Schi«*' szarvas szappanát minden jó tulajdonságában, tiszta­ságában, mosóképességében, lágyságá­ban és olcsóságában. e $ * « * t í i ! í « f i c 0 í u *»» «U • »t • u • u • »M»u • Ml* i% • BaBaHHSB«sassaaBaa!issB2a¡saan»*BftaflK OGAK Lukács fmre íoptüterme a berlini fogtechnikán oki. képesítve CseKonits-utca l. Siédienyi-fér sarak. Prosnili-iiái. FEIN LAJOS :-: üzletében rendezett :-: hol az összes áruk bámulatos olcsón kerülnek eladásra. — 120 centiméter széles jó minőségű angol szövetek métere Tiszta gyapjú francia delének ezelőtt 75 krajcár, most 40 krajcár métere ­" Egy vég 30 rőfös kreász vászon ezelőtt 8 írt 50 kr, most 5 frt 85 krajcár vasar. 38 kr,-tói. Berliuer kendők 45 krajcártói kezdve. Maradékok fél árban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom