Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-30 / 184. szám

1916 december 28 DÉLMAGYARORSZAG 289 greganista névsorra vonatkozólag kijelentem, hogy az nem fele! meg a valóságnak. Somogyi Szilveszter dr főkapitány ur sem nem tagja a kongregációnak, som fölvételre nem jelentke­zett. Helyreigazításom közlését a kongregáció nevében kérve, vagyok Szeged, 1910 december 29-én. Tisztelettel Mayer Márton, a kongregá­ció titkára. — Kaas Ivor meghalt. Kevesebb van egy lelkes magyarral, egy ragyogó tollú publicistával. Kaas Ivor báró ma hatvan­nyolc éves korában meghalt. Bár nem folyt magyar vér az ereiben, minden csöpp vérével tüzesen magyar volt. Lo­bogó szenvedélylyel hadakozott a par­lament és a sajtó porondján, ezen a két legsikamlósabb küzdőtéren, mindig nagy és sok tudással, mindig becsületesen. Még té­vedéseiben is jóhiszemű volt. Soha hosszú közéleti munkássága alatt egyetlen hangnem hagyta el ajkát, egyetlen sor nem került ki a tollából, amin frissen nem izzott volna a meggyőződés parazsa. A politika volt egyet­len szenvedélye. Ezért és erre áldozta föl gazdag ismereteit, erőteljes stílusát, ide­jét és vagyonát. Szegényen halt meg. Idestova két esztendeje maradt el társasá­gától, a kávéházból s a tisztelt Ház folyosójá­ról. Súlyos kór verte le a lábáról. A Batizfalvy­szanatóriumba vitték, ahol csaknem minden héten megoperálták. Betegsége, a vizenyő el­hatalmasodott és ma reggel megölte a szivét. Halála, bár nem jött váratlanul, megrendí­tette barátainak és tisztelőinek nagy sere­gét. Az ujságiró-testületek kitűzték a" fekete lobogót, Kaas Ivor özvegyén, Lónyay Meny­hért volt pénzügyminiszter leányán kívül három gyermeket hagyott hátra. — Hódmezővásárhely. A vásárhelyiek nép­szerű ós legrégibb helyi lapja a Hódmezővásár­hely. Ma ünnepelte negyven éves jubileumát ez az újság, amely szép missziót teljesített ez ideig is, Deák Ferenc szellemét, a szabadelvü­séget ós a haladást hirdette. A lap felelős szer­kesztője és tulajdonosa Róth Antal, akit a mai lapiubüeum alkalmával sokan kerestek föl üdvözlő sorokban és ovációban is részesitettók. — Hányan laknak Budapesten ? Január első napján kezdődik a népszámlálás. Minden­kit érdekel, hányan laknak vájjon Budapesten? A főváros lakosainak száma 1901 január else­jén 733,358 volt; 1906 május tizenkettedikén pedig 791,748. Eszeriut tehát öt esztendő alatt nem is egészen 60,000 lélekkel szaporodott a főváros lakossága. A fővárosi statisztikai hi­vatal kiszámította, hogy ha a lakosság gyara­podása ugyanebben a tempóban megy tovább, akk or mostan 833,703 íőből állana a főváros lakossága. Eszeriut a számítás szerint tehát az utolsó tiz esztendőben körülbelül százezer főnyi lehet a gyarapodás. Hogy a statisztikai hivatal kombinációja mennyiben felel meg, azt a január elsejei népszámlálás lenne hivatva megállapítani. Ugy látszik azonban, hogy ez a kombináció nem helyes. A dolog ugy áll, hogy a fővárosi statisztikai hivatal novemberben próbaösszeirást rendezett és a próbaösszeirás azt bizonyítja, hogy Budapest lakóinak a száma most a kilencszázezret is meghaladja. Eszerint tehát a főváros lakóinak a száma az utolsó öt esztendőben nem százezerrel, hanem legalább százhatvanhétezerrel gyarapodott. — Kém a szerb sajtóirodában. Belgrád­ból jelentik : Miloszcívlyevics Emílián szerkesztő, ki 1907. óta a szerb sajtóiroda szolgálatában volt, ma váratlanul azt az utasítást kapta, hogy huszonnégy órán belül hagyja el Szerbiát. Miloszavlyevics 1907-ig gyalogsági tiszt volt az osztrák-magyar hadseregben. Ekkor a nagy­szerb eszme iránt való lelkesedésből kilépett a hadseregből, miután előzőleg állást biztosí­tottak neki a szerb sajtóirodában. Az utóbbi időben kémkedéssel gyanúsították, de mivel semmit sem bizonyíthattak reá, kiutasították. — A szegedi tornászok Hódmezővásár­helyen. Aki az utóbbi években állandóan figye­lemmel kisérte a szegedi tornaegyesület mű­ködését, észrevehette, hogy ez a lelkes egye­sület mennyire fontos helyet foglalt el Szeged sportéletében. Kísérletezik mindenfélével, hogy folytonosan fejlődhessen. A cél elérésére ki­tűnően válogatja meg az eszközöket. Fővárosi női tornászcsapat szerepeltetése, a M. O. T. E. Sz. reprezentatív csapatának behozatala, minél sűrűbb házi- és országos verseny rendezése: mind a szép törekvés méltó bizonyítéka, Ehez járul ujabb vállalkozása: a szomszédos városok sportéletének fölelevenitése, derék tornászgár­dájának a bemutatása által. Ez a kísérlet bi­zonyára sikert arat. Egyrészt saját tornászait lelkesíti munkára, másrészt öregbiti johirnevót és emeli a város tekintélyét. Hódmezővásár­hely lesz az első állomás, ahol tornászait sze­repelteti. E városban tényleg szükség van a testedzés nemes eszméjének liirdetéséro, mert e tekintetben az utóbbi időben egészen vissza­maradt. Január 15-én mennek át a tornászok Vásárhelyre és az állami Ifjúsági Tornakör tagjaival együtt tartanak ünnepélyt a főgim­názium tornacsarnokában. Már eddig is szép számban jelentkeztek a részvételre. Érdekes, hogy különösen az idősebb tagok közt mutat­kozik nagy lelkesedés. A csapat előkészítésé­vel Csapó Ödön, az egyesület művezetője és Révész János tornatanárok fáradoznak. i — A vallástalanok. Berlinből jelentik: Tegnap Heckel tanár kezdeményezésére megalakult a vallásnélküliek ligája. A liga kényszeríteni fogja az államot, hogy a ka­tonatiszteknek és az állami tisztviselőknek, ha kilépnek a vallásuk kötelékéből, semmi bántódásuk se essen. — Eljegyzés. Gábriel Antal szegedi állam­vasuti tisztviselő eljegyezte Nyáry Rózsika kisasszonyt, Nyáry György szegedi birtokos és törvényhatósági bizottsági tag leányát. — Az Urvacsorán. Pétervárról jelentik: A peterhofi kerület egyik faluiában a lutheránus templomban az Úrvacsora után harminckét em­ber hirtelen megbetegedett. Kiderült, hogy a templomszolga bor helyett foszforsavas és kén­savas kálit öntött a keholybe. Sötétség Brassóban. Csütörtökön este órák hosszáig teljes sötétségben maradt Brassó. A gázgyár gépezetében komplikáció akadt, ugy hogy a gyárüzem megakadt. Az egész város sötétségben maradt, késő éjsza­káig, amikor végre sikerült a gépeket meg­indítani. A telefonjelentés beszámol arról is, hogy a tolvajok munkába fogtak a sötétség beálltával, igen sok lopást, betörést és fosztogatást követtek el. — Klub a jegygyiiriitlen férjek ellen. New­yorkból azt az ugyancsak furcsán hangzó hirt jelentik, hogy New-Jerseyben ezer asszony klu­bot alapított, amely hadjáratot indit azon nős férfiak ellen, akik házon kivül nem viselnek jegygyűrűt, A klub fölhívásában az alapítók ezt a jelszót használják tagok toborzására: „Védjük meg leányainkat olyan férfiak ellen, akik azt tettetik, hogy nőtlenek." A klub törvényjavas­latot sürget a kormánytól, hogy hatezer dollár pénzbüntetéssel sújtsa azt a házas férfit, aki az utcán a jegygyűrűt nem az ujján, hanem a mellényzsebében viseli. A törvényjavaslat kezde­ményezője, miss Homell, igy okolja meg tervét: — Mindennaposak az olyan szerelmi tragé­diák, amelyekben fiatal leányok belebolondul­nak nős férfiakba, mert az illetők elrejtik jegy­gyűrűjüket. — Aki okmányokra utazik. A szegedi Feketesas-szállóban néhány nap előtt meg­szállt egy előkelőnek látszó ur, aki Gáli Zsolt nevet jelentett be. A „nagyságos ur" csakhamar barátságot kötött a szálló por­tásával, Szilágyi Efraimmal, aki ezelőtt rik­kancs volt és élénk feltűnést keltett, ami­kor magas cilinderben árulta az újságot a korzón és a forgalmasabb utcákban. Az állí­tólagos Gáli Zsolt elcsalta a portástól gim­náziumi érettségi bizonyítványát, jegyzői oklevelét, mentő-tűzoltói bizonyítványát és más okmányokat, amelyekkel most könyör­adományokat gyűjt. A rendőrség keresi a szélhámos embert. — Elfogott sikkasztó. Aradról jelentik: Róth Zsigmond aradi szállító egyik alkalma­zottja, Hajdú János, több ezer koronát sik­kasztott nemrég és megszökött. A kőrösmezei határrendőrség most elfogta. Háromezer koro­nát találtak még nála. Hajdút összesen öt bűn­cselekmény elkövetéséért már régóta körözik. — A szegedi Urániában az uj műsor rend­kívüli érdeklődést keltő számai közül a Lear király Ermete Novellivel a címszerepben, Barelli kisasszony szelídített madaraival, valamint a helyszínen, természetben fölvett camhodge-i táncok és az azt követő elefánt-fölvonulás negy­ven remek elefánttal, nagy hatást keltettek. Igazán lebilincselő érdekességü műsor ez, amiért nem tudjuk eléggé dicsérni a müvezetőség jó­izlését. Olcsó brilliáns ékszerek, miiipari tárgyak jutányosai! csakis Fisclier Testvé­reknél Szegeti, Kárász-utca, szerezhetők be T ŐZSD E. Budapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona­határidőüzlet irányzata gyönge. Félkét órakor ¡i kővetkezők voltak a záróárfolyamok : buza áprilisra 10.88—10.89, buza májusra 10.81—10.82, buza októ­berre 10.55—10.56, rozs áprilisra 7.77—7.78, zab áp­rilisra 8.38—8.39, tengeri májusra 5.55—5.5(i. Készdru-iislet: Változatlan áron elkelt néhány ezer mm. buza. Rozs, /.ab és tengeri csöndes, változatlan. Budapesti értéktőzsde. Az előtőzsdén szilárd alapirányzat mellett nyugodt volt a hangulat, mert a külföldi jelentős nem elégített ki. A vezetőértékek alig változtak, a helyi piacon pedig a Leszámitoló­bank áremelkedésén kívül alig volt említésre méltó változás. A készárupiacon tartott áron folyt a vásár, de a forgalom igen élénk volt, — Köttetett : Osztrák hitel 673—673.25. Magyar hitol 868—869. Iíorona­járadék 92.07'/,. Leszámitolóbank 604—606. Jelzálog­bank 507.25—509.50. Rimamurányi vasmű 672—673. Osztrák-magyar államvasút 752.50—754. Városi villa­mosvasút 406.50—407.50. Közúti ^ illamos vasút 775.50— 777. Hazai sorsjegy 123—124. Hazai bank 309.50— 310. Magyar bank 750.75—752. Kereskedelmi bank 3932. Agrárbank 524—526.50. Terézvárosi takarékpénz­tár 471—472. Anglóbank 328—328 25. Salgótarjáni kő­szénbánya 645. Cementgyár elsőbbségi 328.50. Észak­magyarországi kőszén 396. Polgári sörfőző 495. Délben nyugodt volt az üzlet iránya, mert Berlin­ből olcsóbb jelentés érkezett. A nemzetközi értékek ára lemorzsolódott, a helyi piacon pedig tartott árak voltak napirenden. A készárupiac délelőtti árjegyzése érvényben maradt. A ¡áradékpiac tartott volt, — Köt­tetett : Osztrák hitel 673—673.50. Magyar hitel 867.75 —808.25. Koronajáradék 92.25. Leszámitolóbank 005— 606.25 Jelzálogbank 508.50. Rimamurányi vasmű 673—674.75. Osztrák-magyar államvasút 753.50. Déli vasút 116.25. Városi villamosvasút 408—407.25. Köz­úti villamosvasút 775—773.75. Jelzálogsorsjegy 142.50. Hazai sorsjegy 122.75—123.50. Magyar bank 751— 750.50. Kereskedelmi bank 39S1. Agrárbank 526— 526.50. Iparbank 449. Gazdasági gépgyár 415. Salgó­tarjáni kőszén 643.50—646. Polgári sörfőző 496. Bécsi börze. A inai értéktőzsdén a kötések a következők voltak : Osztrák hitelrészvény 673. Ma­gyar hitelrészvény 867. Anglo-bank 328.52. Bank­verein 561.50. Unió-bank 642.50. Liinderbank 538.25. Osztrák-magyar államvasút 753. Délivasut 116.50. Rimamurányi vasmű 671.50. Alpesi bányarészvény 766. Török sorsjegy 261.25. Márka készpénzért 111 Oi BUDAPESTI ÚTMUTATÓ Mii játszanak ma a színhazakban : Magyar Királyi Operaház: Het egkisasszony. Kezdete fél nyolc órakor. Nemzeti Színház: Sötétség. Kezdete fél nyolc órakor. Vígszínház: A szent liget. Kezdete fél nyolc órakor. Magyar Színház: A kis lord. Kezdete fél nyolc órakor. Király Színház: Cigányszerélem. Kezdete fél nyolc órakor. Fővárosi Városligeti Színház: A halhatatlan lump. Kezdete fél nyolc órakor. Várszínház: Szünet. Uránia Színház: Az orosz-japán háború. Kez­dete fél nyolc órakor. fiMeíMüi 3i, irainj-M. Minden este pont 8 órakor a szenzációs dscs sibSH müsat MÓRIC a ághirü embermajom '* •»iwlllW a ]jia öcscse. ::: Chonchette, operett. — Trézsi sztrájkol, bohózat. Toros, Glazeroíf-csoport. — A testőr. — A szobacica. — Juhász­kutya. — Kóristaleány, stb. Minden csütörtökön, szombat, vasár- és ünnepnap két előadás: délután léi négykor mérsékelt, este nyolckor rendes helyárakkal. A télikertben éjfélkor Royal-kabaret, harmincnégy uj tánc- és énekattrakció, Bal mabille, ének- és táncmulatság, cigányzene hajnali öt óráig. Kovács-kávéház, Andrássy-ut (Oktogon-tér), szegediek találkozóhelye. Szimplon-kávéház (üzletvezető Haidti József) József-körut 8. líodó-kávéház, József-körut 56. István-király szálló, Podmanitzky-utca. Ké­nyelmes szobák. Mérsékelt árak. Kittner Mihály éttermei Erzsóbet-körut 13. Keményt Mihály, Magyar királyi zeneakadé­miai hangszerkészítő. Király-utca 58. Szénási és Kardos r.-t. részletfizetésre is szállít zsebórákat, fegyvereket, hangszereket stb. VI. Andrássy-ut 1. Dr. Fabinyi, volt kórházi orvos Rákóczi-ut 8, gyökeresen gyógyítja a nemi betegségek ;t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom