Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

54 DÉLMAGYARORSZÁG Í910 december 25 íiiíiíB, szén és KnKsz! | íüztfH, szén és hteü ^ | Kizárólag elsőrendű minőségű fűtőanyagok beszerzési helye: Schweiger Miksa tűzifa-, szén- és koksz-kereskedőnél 0 9í J* 9 l Szeged, Brttsszeli-kKrut 22. f »8 " Házhoz szállít bármely mennyiségben : letrjobb ^ g minőségű blikk-, cser- és gyertyén-basáb- s» •*g tttzifát ölenkint és felvágva. Elsőrendű • 3 minőségű belföldi és porosz kálybaffltő­— szenet, légszeszgyár! kokszot, faszenet. « h 'S m :S S PORÍDS méríÉK! ! t Gyors Kiszülgölás! 1 egelönyösebh M! El ne mulassza szükség- J f letét nálam megrendelni • • ¡5 Telefon 489. (Brilsszeli-k»iiit.) a Gőzfiirész. Gőzfaváqó. zik, Nagypál Jóska pedig menesztetik a vá­rosba, hogy venné meg a szükséges egyetmást Majdnem egyidőben tér haza a karácsonyfát hozókkal, tehát most már minden együtt van csak az ünnep van még hátra. Az csak holnap­után este lesz, addig tehát lehet még várni a karácsonyfa földiszitósével. Nagypál beszámol a pénzzel, Horváth-Szalai ¡s a tapasztaltakkal. Amonnan hetven krajcár kerül az asztalra, eminnen súlyos hazugságok dobatnak a társaságba. — Egy lövésre leterítettem egy medvét, — kérkedik Horváth-Szalai, de mihamar barackok hullanak a fejére, mert kiderül, hogy összes patronjai megvannak. A lámpák világosságánál nézegetik a kará­csonyfát meg a sok cifra rávalót. Mindenki kiválasztja azt, amit a karácsonyfára fog akasz­tani és örömmel mondogatják, hogy ezt meg­őrzik ós hazaviszik magukkal szép Magyar­országba. — Mennyi pénz is maradt? — kérdezi lapos mosolylyal Horváth-Szalai. — Hetven krajcár, de attól nem kopik a fogad, — szól a szobaparancsnok, cugszflrer ur Bognár. — Pedig elöljárónak jó volna az Omertól egy kis uj dalmát vinkó, — véli Jőska. — Karácsony este úgyis lesz tója meg egy félliter bor, — segít Horváth-Szaíai Jóskának a vékonyhangu Mészáros István. Végül is közös egyetértéssel, azazhogy szó­többséggel határozatba megy, hogy a három jiter bor már most megvétetik. Ugrik is a na­tos át a kantinba ós sebesen hozza a bort. De akár mehetne is mindjárt frissért, mert az üve­gek azon nyomban kiürülnek. Hát igy közeleg karáesony. Másnap már pénz is érkezik egyiknek-másiknak hazulról, meg disznótorra emlékeztető küldemény. A ka­rácsonyfa már az asztalon áll, a lámpák fényé­nél csillog rajta este » sok cse<jáf-becse A 'le­génység körülüli s amit egyesek kaptak hazul­ról, azt közösen fogyasztják a karácsonyfa ár­nyékában mindnyájan. Akik meg pénzt kap­tak, azok illendő mennyiségi! boritalt teremte­nek az asztalra s abból is egyformán jut min­denkinek. Az ünnep előtt való ez az egy nyájba tar­"tozandóság odalent fejlődött erőssé. Ott, abban a kemény sorban, abban az idegen világban, egymásra ismert a magyar s egy sorban lévén évekig, a testvériség érzése otthonra talál min­den szívben. Nincs gyűlölség, nincs irigység, •csak az a tudat, hogy egymásra vannak szo­rulva, mert egymás megértése nélkül a nem nekik való világban elfonnyadna a szegény ma­gyar fiu. Imádságos érzés ül a lelkeken s a nagy ün­nepet várva, majdnem észrevétlen lopózik a •csend a barakba: elszenderedett niinnen ember. A rideg barak templommá formálódik. A középen lévő asztalon áll a diszes karácsonyfa, a ruhatartókon zöld faágak és a gerendákon is. A legénység vasárnapi ruhába öltözött, délelőtt a. szobát rendbe hozta, délután templomban 'volt, azután sétált, napalkonyatkor pedig visz­szátért a barakba. Minden ablakban gyertya ég, messziről olyan a barak, mintha lakodalmas ház volna kint a magyar alföldi rónán. Kiki fölgyújtja a kará­csonyfán a maga kiszemelt gyertyáját s ezze' ráül a karácsonyest a barakra. Nagypál Jóska (most ő a komédiás) a ka­rácsonyfa köi'ó gyűjti a fiukat, maga előlép ós -ájtatosan énekli a názáreM .Jézusról való ver" sezetet: Ne felejtkezz el rólunk, óh édes gyámolunk. Te légy oltalmunk, erős paizsunk . . . A megedzett katonafiuk, akik sokszor küz­döttek a viharral s akik sokszor végeztek olyan gyakorlatot, ami istenkáromlás nélkül nem esik meg: fejet hajtva, az imádságos ¡könyvbe merülve, öreges hangon éneklik a ka­rácsonyi zsolozsmát, szeretettel emlékezve a pásztorok énekére. Azoktól átveszi a betlehemi nótát és csöndes kórusban zeng az imádságos ének, tovább-tovább: Csordapásztorok midőn Betlehemben, Csordát őriztek éjjel a mezőben, Isten angyali ¡övének mellójök, Nagy félelemmel telék meg ő szívok. A század parancsnoka, az örökké szigorú százados, tisztjeivel észrevétlen lépett a ba­rakba. A legénység mögé húzódnak és megille­tődve hallgatják a fiukat. A tiszti sapka leke­rül a fejről s a tisztek együtt mormolják a legénységgel a betlehemi zsoltári éneket, az ő keblükbe is ünnepi érzés lopózván. A szobaparancsnok ezúttal nem tesz jelen­tést, Most ünnep van, most a tiszt urak csak vendégek. Még pedig futó vendégek, mert lát­ván, hogy a barakban teljes a rend és szent a béke, eltávoznak. Asztalt nem terítenek, mert az nem szo­kás, de azért a megjavított karácsonyesti va­csora jóizüen fogyasztódik el a terítetlen asz. tálnál is. Az utolsó karácsonyest örömei hábo­rítatlanul élveztetnek. A karácsonyfa gyertyái lassadán kiégnek. A többi apróság majd holnap kerül a ládákba, hazaviendő emléknek. Ma este ünnep van, most a vigalom járja. Nótáz­nak a fiuk ós beszélgetnek. Meg idogálnak. Nagypál Jóska pedig élénken szónokol: — Eltemetjük az utolsó karácsonyt. Most már minden nap az utolsó, nem tér vissza töb­bet egyik sem ebben a sorban. Utolsó a január, utolsó a február, az a március és a többi mind. Reménynyel telve várja most már az öreg csontok serege az uj esztendő első napját, amikor nem minden büszkeség nélkül veri a mellét a vén harcos és annyi érzést fejez ki, mikor büszkén mondja: — Az idén megyünk! . . . A bregovai barak népe azon veszi észre ma­gát, hogy eljött az éjféli mise ideje, tehát most

Next

/
Oldalképek
Tartalom