Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

54 DÉLMAGYARORSZÁG Í910 december 25 íiiíiíB, szén és KnKsz! | íüztfH, szén és hteü ^ | Kizárólag elsőrendű minőségű fűtőanyagok beszerzési helye: Schweiger Miksa tűzifa-, szén- és koksz-kereskedőnél 0 9í J* 9 l Szeged, Brttsszeli-kKrut 22. f »8 " Házhoz szállít bármely mennyiségben : letrjobb ^ g minőségű blikk-, cser- és gyertyén-basáb- s» •*g tttzifát ölenkint és felvágva. Elsőrendű • 3 minőségű belföldi és porosz kálybaffltő— szenet, légszeszgyár! kokszot, faszenet. « h 'S m :S S PORÍDS méríÉK! ! t Gyors Kiszülgölás! 1 egelönyösebh M! El ne mulassza szükség- J f letét nálam megrendelni • • ¡5 Telefon 489. (Brilsszeli-k»iiit.) a Gőzfiirész. Gőzfaváqó. zik, Nagypál Jóska pedig menesztetik a városba, hogy venné meg a szükséges egyetmást Majdnem egyidőben tér haza a karácsonyfát hozókkal, tehát most már minden együtt van csak az ünnep van még hátra. Az csak holnapután este lesz, addig tehát lehet még várni a karácsonyfa földiszitósével. Nagypál beszámol a pénzzel, Horváth-Szalai ¡s a tapasztaltakkal. Amonnan hetven krajcár kerül az asztalra, eminnen súlyos hazugságok dobatnak a társaságba. — Egy lövésre leterítettem egy medvét, — kérkedik Horváth-Szalai, de mihamar barackok hullanak a fejére, mert kiderül, hogy összes patronjai megvannak. A lámpák világosságánál nézegetik a karácsonyfát meg a sok cifra rávalót. Mindenki kiválasztja azt, amit a karácsonyfára fog akasztani és örömmel mondogatják, hogy ezt megőrzik ós hazaviszik magukkal szép Magyarországba. — Mennyi pénz is maradt? — kérdezi lapos mosolylyal Horváth-Szalai. — Hetven krajcár, de attól nem kopik a fogad, — szól a szobaparancsnok, cugszflrer ur Bognár. — Pedig elöljárónak jó volna az Omertól egy kis uj dalmát vinkó, — véli Jőska. — Karácsony este úgyis lesz tója meg egy félliter bor, — segít Horváth-Szaíai Jóskának a vékonyhangu Mészáros István. Végül is közös egyetértéssel, azazhogy szótöbbséggel határozatba megy, hogy a három jiter bor már most megvétetik. Ugrik is a natos át a kantinba ós sebesen hozza a bort. De akár mehetne is mindjárt frissért, mert az üvegek azon nyomban kiürülnek. Hát igy közeleg karáesony. Másnap már pénz is érkezik egyiknek-másiknak hazulról, meg disznótorra emlékeztető küldemény. A karácsonyfa már az asztalon áll, a lámpák fényénél csillog rajta este » sok cse<jáf-becse A 'legénység körülüli s amit egyesek kaptak hazulról, azt közösen fogyasztják a karácsonyfa árnyékában mindnyájan. Akik meg pénzt kaptak, azok illendő mennyiségi! boritalt teremtenek az asztalra s abból is egyformán jut mindenkinek. Az ünnep előtt való ez az egy nyájba tar"tozandóság odalent fejlődött erőssé. Ott, abban a kemény sorban, abban az idegen világban, egymásra ismert a magyar s egy sorban lévén évekig, a testvériség érzése otthonra talál minden szívben. Nincs gyűlölség, nincs irigység, •csak az a tudat, hogy egymásra vannak szorulva, mert egymás megértése nélkül a nem nekik való világban elfonnyadna a szegény magyar fiu. Imádságos érzés ül a lelkeken s a nagy ünnepet várva, majdnem észrevétlen lopózik a •csend a barakba: elszenderedett niinnen ember. A rideg barak templommá formálódik. A középen lévő asztalon áll a diszes karácsonyfa, a ruhatartókon zöld faágak és a gerendákon is. A legénység vasárnapi ruhába öltözött, délelőtt a. szobát rendbe hozta, délután templomban 'volt, azután sétált, napalkonyatkor pedig viszszátért a barakba. Minden ablakban gyertya ég, messziről olyan a barak, mintha lakodalmas ház volna kint a magyar alföldi rónán. Kiki fölgyújtja a karácsonyfán a maga kiszemelt gyertyáját s ezze' ráül a karácsonyest a barakra. Nagypál Jóska (most ő a komédiás) a karácsonyfa köi'ó gyűjti a fiukat, maga előlép ós -ájtatosan énekli a názáreM .Jézusról való ver" sezetet: Ne felejtkezz el rólunk, óh édes gyámolunk. Te légy oltalmunk, erős paizsunk . . . A megedzett katonafiuk, akik sokszor küzdöttek a viharral s akik sokszor végeztek olyan gyakorlatot, ami istenkáromlás nélkül nem esik meg: fejet hajtva, az imádságos ¡könyvbe merülve, öreges hangon éneklik a karácsonyi zsolozsmát, szeretettel emlékezve a pásztorok énekére. Azoktól átveszi a betlehemi nótát és csöndes kórusban zeng az imádságos ének, tovább-tovább: Csordapásztorok midőn Betlehemben, Csordát őriztek éjjel a mezőben, Isten angyali ¡övének mellójök, Nagy félelemmel telék meg ő szívok. A század parancsnoka, az örökké szigorú százados, tisztjeivel észrevétlen lépett a barakba. A legénység mögé húzódnak és megilletődve hallgatják a fiukat. A tiszti sapka lekerül a fejről s a tisztek együtt mormolják a legénységgel a betlehemi zsoltári éneket, az ő keblükbe is ünnepi érzés lopózván. A szobaparancsnok ezúttal nem tesz jelentést, Most ünnep van, most a tiszt urak csak vendégek. Még pedig futó vendégek, mert látván, hogy a barakban teljes a rend és szent a béke, eltávoznak. Asztalt nem terítenek, mert az nem szokás, de azért a megjavított karácsonyesti vacsora jóizüen fogyasztódik el a terítetlen asz. tálnál is. Az utolsó karácsonyest örömei háborítatlanul élveztetnek. A karácsonyfa gyertyái lassadán kiégnek. A többi apróság majd holnap kerül a ládákba, hazaviendő emléknek. Ma este ünnep van, most a vigalom járja. Nótáznak a fiuk ós beszélgetnek. Meg idogálnak. Nagypál Jóska pedig élénken szónokol: — Eltemetjük az utolsó karácsonyt. Most már minden nap az utolsó, nem tér vissza többet egyik sem ebben a sorban. Utolsó a január, utolsó a február, az a március és a többi mind. Reménynyel telve várja most már az öreg csontok serege az uj esztendő első napját, amikor nem minden büszkeség nélkül veri a mellét a vén harcos és annyi érzést fejez ki, mikor büszkén mondja: — Az idén megyünk! . . . A bregovai barak népe azon veszi észre magát, hogy eljött az éjféli mise ideje, tehát most