Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

52 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 december 2fc X o DC •eg VILLAMOS VILÁGÍTÁS ES ERŐÁTVITELI J KÖCTÖZKOOÉSI ÁTSZERELÉSEK 3 IEGJUTÁNYOSABBAN ESZKÖZÖLTETNEK № Ű2 <cx t/l CJ VILLAMOS VILÁGÍTÁS ÉS ERŐÁTVITELI StfSÍWfcSS KÖLTÖZKÍÍOÉSI ÁTSZERELÉSEK IMűÍÉkf^rl LEGJUTÁNYOSABBAN ^MfiÉll ESZKÖZÖLTETNEK ^IJPÉP -FDHYÓ SOMALÉGSZEtZ ÉS VILLAMÜILÁGITÁSI Vflllfl lATÁKít SZEGED. KÖLCSEY UTCA H. — TELEFON : 1 6 5 . — £ O H O o Karácsony a barakban. Irta -R<?<?« Pál. A trebinyei védelmi tábor nem volt képes mindnyájunkat befogadni, kevéssel az újoncok bevonulása után kitelepítettek hát bennünket; immáron legöregebb harcosokat, a vársáncokon ki vili eső bregovai barakba. Vagy húszon, nyolcan szedelőcködtünk össze s mivel a katona nem rendelkezik hordárral, az egész rüsztungot vállunkra és hónunk alá véve, még zeneszót is nélkülözve, az Albrekt-kaszárnya felé (katona-nyelven Halbrechts-kaszárnya a neve) kivonultunk a hosszú barakba, A bregovai barak, amúgy messziről nézve, kel" lemes fekvésű hajlék. Raguza felé néz, ennélfogva a felkelő napot köszönteni lehet onnan, ha ugyan fölkel. A szegény katona ugyanis rendszerint verejtékezik már a barak előtt elterülő gyakorlótéren, mire a nap kibontakozik a ködből, ami a raguzai tengerből ered és oly vastag, hogy a napsugár csak jó nagy időre bir átszűrődni rajta. Közelről szemlélve, nem sok keliemessóggei kínálkozik a barak, a benne való tanyázás pedig egyáltalán nem kívánatos. Fából van az egész és kémény nincsen rajta, ellenben szejelőluk annál több. Hosszú lévén, két vaskályha is van benne, melyeknek csöve a szelelő luk OH kandikál ki, biztosítva lévén vasdrótokkal az ellen, hogy fűtés esetén a barakot föl ne gyújtsa. Ámbátor ettől úgysem igen kell félni, még pedig két okból: a kályhacsövön át még kevés filst szállt ki a barakból s ha meg fűt a legénység, akkor a napos kettőzött éberséggel ügyel, a közeli örséggel együtt, arra, hogy a gyönyörűséges szállás föl ne gyuladjon. Nem is égett még le soha a bregovai barak, noha a legénység egyéb sorsot se kivánt neki. A barak életében nevezetes szerepet játszik a-' az idő, amikor mi belé költöztünk. Padlóját fölsurolták, a gerendákat megszabadították a pókhálótól s mikor tiszta volt, huszonnyolc rendes katona-ágyat állítottak föl benne. Ugy tetszett, mintha barátságossá varázsolták volna az eddig csak az átvonuló legénységnek szállást adó kietlen, sivár tanyát, pedig kiderült, hogy bizony csöppet sem barátságos. Velünk együtt baglyok is háltak ott és éjszakánkint sokáig hallottuk a benszülöttek hegyi lakásai, ból a siránkozó éneklést meg a müezzinek lármáját. A huszonnyolc öreg harcos csak azért kedvelte meg a bregovai barakot, mert ott el volt különítve a tábor népségétől és nem háborgatta az örökös „vizit" ; olyan rendet tartott, amilyent akart s mikor a tábor népét a reggeli kürtszó fölkeltette, akkor a bregovai barak öreg tüzérei a máaik oldalukra fordultak, a legkedvesebb reggeli alvást végzendő. Nem volt ott esti takarodó sem, s mivel a barak déli tövében húzódott meg Omer Alefkovics bosnyákba ojtott hercegóc muzulmánnak a kan'inja: fölöttébb alkalmas volt az ott való tartózkodás, kivált mikor Omer a kedvünkért dalmát bort is szerzett be ós bürgepaprikást is főzött — gödölyéből. Erős volt a becsületünk Omer előtt, hiszen ő maga szokta volt mondani : — Jó ember a magyar ember, az megfizet, amivel tartozik. Nagyon csak magyarul beszélgetett velünk Omer efendi, mert megtanulta a nyelvünket s bár nem egyszer becsapott bennünket, magát megcsalni soha sem engedte. Tört magyarsággal dicsérte a magyar katonát, de azért ugy vigyázott rá, mint a szeme fényére, nehogy egy garassal is becsapódjék. Az idegenben nem bizik a bennszülött, következéskép hiába volt a szomszédunk Omer s hiába hordtuk oda zsoldfizetós napján az egész pénzünket: részéről a barátság csak külsőleg és föntartással érvényesült. A három évi katonáskodás alatt sok dolgot meg kell szokni, megszoktuk hát a bregovai barakot is,de leginkább a kantinért, meg azért, mert ott nem törődött velünk senki. Menázsir.i a táborba mentünk, egyébként minden dolgunkat a barakban és az előtt végeztük, no meg a kantinban. Nagyon őszbe fordult akkor az idő, annyira, hogy Bzinto télbe kórezkedett. A benszülött már régen téii gúnyát viselt, olyan szokatlan hideg volt. Sőt «gy napon arra virradtunk, hogy gyenge hó fehérlik a tájon; mondta is Omer, a kantinos, mikor bementünk hozzá: — Tizennóc esztendő nem vöt hó. Horváth-Szalai, aki szintén a barakban lakott velünk, liógombóccal tisztelte fejbe a naposig mondván: — Örülj te is, testvér, közeledik karácsony. A napos örült s a karácsonyt hallván, feledte a liógombóccal való megtiszteltetést és büszkén mondta: — Az utolsó karácsony. — Nekünk, öreg csontoknak az utolsó — kevélykedett Horváth-Szalai s azon való örömében bevette magát a kantinba s onnan csak este jött elő dalmát boroktól terhelten. A barakban ezúttal barátságos volt a kedv, Mind a két kályhában tüz lobogott, a fiuk a kályha mellett levő ágyakon ültek, pipáltak ós a szent karácsonyról beszélgettek, ábrándoztak. A tudat, hogy ez az ünnep az ő katonakorukban nem tér többé vissza, az önérzet mellé megelégedettséget csalt a szivekbe ós soknak még a pipája is kialudt, mert a karácsonyról való emlékezés kedvesebb volt a pipaszónál. Meleg volt a barak, akár a benne lakók keblének a sóhajtása, A barátságos kedv és a jövőbe vetett bizodalom mosolyt varázsolt minden arcra s mikor a napos hangosan jelentette hogy a táborban elfújták a takarodót, tizen ig kiáltották feléje: — Kérdeztük ? Te csak arra vigyázz, hogy holnapra egy nappal kevesebb legyen!