Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

i 1910 december 25 DÉLMAGYARORSZAG 33 milliomosnők tulajdonában vannak. A felső tízezrek családjaiban az ékszerdobozok olyan kincsetérő nyakékeket rejtenek, amelyek mását európai és yidiai hercegi udvarokban kereshetnék. Kunc ós Stefenzon egyik könyvükben — „The Book of the Pearl'-et hosszasan emlékeznek meg hires gyöngygyüjteményekről. Amint a múltban, ugy most is a legnagyobb ékszergyűjtemények a keleti hereegek kezeiben vannak, mig az igazgyöngy nagy halmazát Baroda hercegénél találjuk. Birtokában van nemcsak két milliót érő nyakéknek, hanem annak a 105 láb hosszú és 6 láb szóles gyöngyszőnyegnek, amely a világ legszebb és egyben legértékesebb drágasága. Nagy mennyiségű igazgyöngyök voltak valamikor a kínaiak birtokában is, de nagyrészük elveszett 1860-ban. Arról a gyöngyluksirnsról, amelyet a perzsa sah ós a szultán háremében kifejtenek, mesébe illő, csodadolgok keringenek. A bécsi császári kincstár gyöngydiszekben gazdagabb, mint bármelyik Európában. A legszebb gyűjtemények — fekete gyöngyökből az Anhalt-Desszaui hereegnő birtokában vannak A francia koronaékszerek közé, melyeknek nagyrészét 1887-ben elárverezték, két hires gyöngy tartozott: az ugynezett • „Gyöngyök királynéja" és a „La régente". Arany tokban volt elrejtve a „Gyöngyök királynéja", amelyet 1792-ben elloptak. Később „La pellegrina" névvel Zogíma testvérekhez került. A „La régente * a koronaékszerek elárverezésekor egy orosz hercegnőhöz került. Csodálatos annak a fekete gyöngynek a sorsa, amely Batthyányi Lajos gróf tulajdonában volt. Kívógeztetése előtti estén 1849-ben odaajándékozta a gyöngyöt — amelyet nyakkendőtűnek használt — régi, hűséges szolgájának, aki ismét fiára hagyta. Ez szorult helyzetében el akarta zálogosítani az ékszert, de a tulajdonos kételkedve valódiságában, azt Pestre vitte megbecsültetni. Utánajárások után kiderült, hogy a gyöngy 150 óv előtt az angol kincstáré volt. A brit kormány azután ötvenezer márkáért visszavásárolta. Az eddig ismeretes gyöngyök közül a legnagyobb a „Hope gyöngy", amelyet tulajdonosa egy angol ékszerész után nevezett el. Ha gyöngyökről álmodunk — az sirást jelent. Ha a menyasszony gyöngyöket kap — a babonás szemek már előre látni vélik azokat a könnyeket, amelyeket az uj asszony fog elsírni. Amikor Eugénia császárné a Notre Dame-ban megtartott esküvőjéhez készülődött, egyik udvarhölgye esdekelve kérte, hogy ne tegye fel gyöngynyakékét. III. Napoleon felesége figyelmen kivül hagyta a gyöngyökről szóló babonát; ki tudja hányszor jutott eszébe ez a jóslat, amikor a sors olyan súlyos csapásokat mért reá. A költők az angyalok könnyeinek mondják, amelyek a földre hullva elvesznének, ha a tenger — tekintettel nemes eredetükre kagylókba nem zárná azokat. Képeken harmatcsöppeknek látszanak, amelyeket — a monda szerint — a felhők között lebegő Kupidó hint el, és melyeket aztán a tenger felületén kis amorettek kagylókba zárnak. És mégis, bármily eredetűek is a gyöngyök, ha kormánypálcát vagy koronát, templomi szerelvényeket vagy ereklyéket ékesítenek, avagy szép asszonyok karjain, nyakán ragyognak is, mindaddig, amig a tenger ajándékozza^ az ékszereket kedvelőknek a legféltettebb drágaságai lesznek. Riport a Royalból. (Saját tudósítónktól.) A Royal az a kávéház, amelyből könnyű riportot hozni. Nem mintha itt történnének azok a szenzációk, amelyekket másnap hall a közönség, hanem mert a Royalban naponta megfordul mindenki, akitől eseményeket, „szenzációkat" hallani lehet. Ha a gumikerekű elütötte a konflist, a Royalban meghallhatod. Ha Polónyi Géza ekszkedvence, Schönberger báróné Szegeden fűzi tovább kalandjai sorát, a Royalból szalad világgá ennek hire. És ha a szegedi szinliázban ujabb botrány mögött szaladt le a függöny, megint csak a Royal az a hely, ahol megbotránkozással tárgyalnak a művezető ballépéseiről ós baklövéseiről. Szóval: a Royal, ez a diszes, szép és forgalmas kávéház a szegedi hírtőzsde, ahol szájról-szájra jár minden szegedi, sőt környékbeli aktualitás, adoma, komoly és komolytalan esemény. A kitűnő kávéháznak egyik asztalánál lestük el az itt következő beszélgetést, amelynek hitelességéhez szó sem férhet. Esteledik már, a Royal hatalmas termében kigyúlnak a lángok. Imponáló, szépséges ez a megvilágítás. Az asztaloknál kedélyesen beszélgető vendégek. Az egyik asztalnál ülő kót ur igy beszélget: Az egyik: Piszkos idő. A másik : Radónak szép. Nézd, hogy tele van a Royal. Az egyik: Annak mindegy, a kávéháza tele van akkor is, ha balták esnek, akkor is, ha a nap a legőrültebben süt. A másik: Szerencsés ember. Az egyik: Mi felénk nem ugy mondják ezt. Jó üzlet-ember, előzékeny kávés, áldozni tudó gazda. A másik: Sok pénzt költ reklámra. Az egyik : Az is, meg aztán nézd meg ezt helyiséget. Abban a hosszú, imponáló teremben sorjában a gáz- és villanylángok. Ez a szép szinte hatalmas világosság. És nézd ott azt nemdohányzót, meg a hölgytermet. Milyen ked ves, intim hely. A másik: Mintha direkt Fodor Ellának, Várnay Jankának vagy Felhő Rózsinak csinálták volna. Az egyik : Nagy barátja vagy a színésznőknek. A másik: A Royalban. Az egyik: Rossz vicc. Nézd meg a Royalhölgytermót szombaton vagy vasárnap este. A másik: Amikor a Mandi meg a Samu buckái mellett busulnak. Az egyik: Itt még a legolcsóbb buckái is jó. Hát még a debreceni, a Royal szegedi speciálitása, az olcsó árak, a bohém árak . . . Mialatt ez a két ur igy beszélget, a Royal lassanként egészen megtelik. Ember-ember hátán ül. Hatalmas zsibongás tölti meg a levegőt, amelyben füstkarikák ós fellegek kergetőznek, úszkálnak. A kitűnő honvédzenekar játszik, a vendégek kellemes szórakozásán pedig átüt az élelmes, futkosó pincérek zaja: — Üveg Törlei! Kapuciner ! Debreceni, irodalmi ! Fröcscs ! Csokoládé ! Teafogyasztás keleten és nyugaton. OGAK Lukács Imre íogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesítve Esskonils-utes 1. Sittnyi-tír sarok. Prosoiti-híi. A tea hódító utján föltartóztathatlannak látszik. Angol- ós Oroszországban már régóta használják; nálunk a mult évtizedekben móg csak nagyon felületesen ismerték. Nem ugy most. A tea az úgynevezett „five o'clock" háttérbe szóritja a régi, kedélyes „kávós-tracscsokat". Jobban beleillik a mostani életmódunkba, energikusabb, urasabb, divatosabb. Egy fiatal leány bevallotta — természetesen titoktartás mellett — hogy secessiósan karcsú alakját a bőségesen citromozott teának köszönheti. Bizonyos, hogy ezelőtt nem volt meg ez a jelenlegi előkelő karcsúsága. És lám Oroszországban, ahol a eitromos teát nagy mértékben fogyasztják — nagyon keveset látunk azokból a mollett asz szonykákból, akiket a mi uraink annyira kedvelnek. Még a francia is lemond tejben főtt kávéjáról; hódol a teának. A délen lakók lassankint utánozzák és az arab, a klasszikus kávéivó igyekszik Mokka drága szemeit a giaurnak eladni és maga Ceylon és Kina zamatos teáját élvezi. A tea készítési módja különböző országokban más és más. Máskép készítik a teát Kínában, Japánban, más az oroszok teája, az amerikaiaké, más az angolok „five o'clock"-ja ós a keleti gyarmatok „hölgy-teája". Általában az angol készítési mód a legelterjedtebb. Az előkelő angol lady egyszerűen tudatja, hogy a hétnek melyik napján fogad. A saison kezdetén az élelmes riporter bekopoktat az előkelőségekhez, az újság aztán hűen hozza hölgyek névsorát, akik hétfőn, kedden stb. napokon tartják teadélutánjaikat. Most aztán kezdődnek azok a részben kötelező látogatások a barátnők között. Néha urak is jönnek, a „tenniszpartnerek", megkínálják őket egy csésze teával, cakessel; megbeszélik a következő „Gardeu party" ós a rendezendő piknik részleteit ós rövid ott tartózkodás után távoznak. A német hölgyek kevés eltéréssel ép igy csinálják. A németek teadólutánok mellett „nagy estélyeket" is adnak, fagylaltot, parfait serviroznak, tombolát rendeznek. Meghívókat küldenek szét, ép ugy, mint ebédhez vagy lunchhoz. Ünnepélyes alkalmakkor — ahol pontosan kell megjelenniük — először teát adnak süteménynyel és sandwichestet. Itt uem „tracscsolnak" — ez közönséges volna — csak kedvesen és bizalmasan megkritizálják a jó ismerősöket. Mi mást tehetnének? Szociális kérdések vagy ehez hasonlóak nem zavarják a hölgyvilág nyugalmát, a háztartás, a konyha, de móg a gyermekek sem beszéd tárgyai, hiszen ezek a szakácsnő, szobaleány ós kisasszonyokhoz tartoznak. Egyik hölgy állítólag egész héten át nem látta leánykáját, aki pedig ugyanabban a házban van — a kisasszonyával. Igy csak a megszólás marad az egyedüli kedvenc tárgya a társaságnak. Tea után a szalonokba vonulnak; ott hordják föl a fagylaltot. Kezdődnek a társasjátékok, amelyek ugyancsak kis szellemi megerőltetésbe kerülnek. Találós kérdéseket adnak föl, melyek megfejtésére dijakat tűznek ki. Kisebb ezüsttárgyak, sótartók, ceruzák, különböző pipere tárgyak szoktak lenni ezek a nyeremények. Végre elválnak — a háziasszony föllélegzik átöltözködik az ebédhez. A tea ezeknél az összejöveteleknél majdnem mellékes. Mégis, mivel a keret, ahogy fölszolgáliák, nem lényegtelen, nem lesz hiábavaló, ha erről is megemlékezünk. Hogy a leforrázott, leszűrt teát csészében vagy poharakban hordják-e föl, azt mindenki a maga ízlése szerint tejjel, citrommal, rummal készitse-e el: tulajdonképen a legegyszerűbb dolog a világon. Azonban ebben is sok a változatosság. A legkevésbbé kedves szokás az, amikor a teát cselédkezekre bízzák, azt már elkészítve adják asztalra. Ez a tea fölszolgálásának a legelterjedtebb módja. Mennyivel kedvesebb, ha a háziasszony maga vagy leánya, esetleg a társalkodónő kósziti el a vendégek előtt a szobában. Ez a kezelés, amely különben oly egyszerű, alkalmat ad minden lehető kellem kifejtésére. Szinte azt fejezi ki a vendég előtt: itt nem csak szokásból kínálnak meg teával, hanem igyekeznek is ezzel a kis fáradtsággal csekély jelét adni a szeretetüknek. A teának szobában való elkészítéséhez többek között kót készülék a legpraktikusabb ós szinte ideális szerkezetű: az orosz „Samovár" és a japán-kínai „Hibatsi". Oroszországban, ahol úgyszólván egész napon át íszszák a teát, megvan minden agglegénynek, diáknak a saját samovárja. Ez az illető anyagi viszonyaihoz mérten egyszerűbb vagy díszesebb víztartó. Az orosz agglegény teaasztalán a samováron kivül a kedvelt citromot ós cigarettát vagy dohányt találjuk. A családoknál már dúsabb az asztal, különböző likőröket, gyümölcsnedvet, süteményt, cukrozott gyümölcsöt adnak föl. A samovár elve valószínűleg kinából ered. A kínaiaknak volt egy készülékjük, amelyben az asztalhoz adott ételeket forrón megtarthatják. Ennek a készüléknek a belsejében egy