Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

1910 december 25 *. á DELMAGYARORSZAG 25 Antifeminizmus. Előre is kijelentem, hogy feminista sem vagyok, de azokkal sem értek egyet, akik a nőben csak egy inlerioris lényt látnak. Sokszor szokták idézni Strindberget, mint nőgyűlölő apostolt, pedig Strindberg nem nőgyűlölő. „Wer mich aber Frauenhasser nennt, der ist ein Tepp." Igazán nem tudom, hogy lehetne ezt jól magyarra fordítani: „aki engem nőgyiilölőnek mond, az bolond" — bár ez a bolond szó nem azonos a német kifejezéssel. Strindberg nem nőgyűlölő és nem gyűlöli a nőket az a sok más iró és tudós, hogy hamarjában csak. a két legekszponáltabbat Möbiust és Weiningert említsem, akik a feminizmusban egy modern társadalmi kinövést látnak. Nem lehet a nőt gyűlölni addig, amig a nő anya és anyává akar lenni. Hiszen Möbiusnak és Strindbergnek is volt anyja, akit tisztelt és szeretett. Csakis egy fajtáját a nőgyűlöletnek tartom megengedhetőnek, azt, amelyik a feminista nők ellen irányul. Bocsánatot kérek, ha talán akad feminista nő-olvasóm, de talán jobb, ha őszintén beszélnek az antifeminista férfiak épugy, amint ha nem is őszintén, de hangosan beszélnek és cselekszenek a feminista nők. Möbiusnak van egy híres könyve: A nő fiziologikus gyengeelméjűségéről, de ennek a könyvnek is csak a cime olyan harcias. Möbius később a könyvében odamódositja nézetét, hogy a nő nem inferioris, de nem is azonos szellemi nivón áll a férfival. Hogy pedig mindezt most elmondom, egy angol könyv adja meg hozzá az alkalmat. Egy amerikai pszichológus összeállított százhatvan kérdést. Nagyon egyszerű kérdések ezek, olyanok, amelyekre egy középiskolai tanulónak felelni kell tudni. Összesen vagy ezer-ezerkétszáz diáknak és diákleánynak kellett a kérdőiveket kitölteni. De a pszichológus ravasz módon vezette csapdába a diákokat, A kérdőiveken a kérdésekre nem a megfelelő választ kellett beirni, hanem csakis igen, vagy nem lehetett a válasz, aszerint, hogy tudna-e rá válaszolni. Például egyik kérdés ez volt: Hány állama van az Egyesült-Államoknak? A válasz rá az volt igen, vagy ha az illető nem tudott rá vála- ] szólni: nem. A pszichológus aztán összeállitotta a statisztikát s kisült, hogy a leányok aránytalanul többször válaszoltak nem-mel, vagyis, hogy a tudásuk jóval alatta állt a fiuk tudásának. De a pszichológus ezzel sem elégedett meg s a következő napon újra kikérdezte a diákokat, de most már a rendes választ kellett a kérdésekre megadni. Erre persze nem számítottak s kisült, hogy mig a leányok őszintén bevallották, hogy erre, vagy arra a kérdésre nem tudnak válaszolni, a fiuk bizony meglehetős gyakran válaszoltak igen-nel, olyankor is, amikor tényleg nem tudtak a kérdésre válaszolni. Már most mire lehet ebből következtetni? Nagyon kérem a feministákat, ne örüljenek előre: ez nem bizonyítja azt, hogy a leányok többet tudnak, mint a fiuk, legföljebb arra lehetne belőle következtetni, hogy a leányok inkább bevallják a tudatlanságukat, mint a fiuk. De ez a nagyobb őszinteség csupán valószínű következtetés volt a kísérletből, amelynek egy biztos eredménye volt: a leányok és fiuk szellemi képessége között különbség van. A feministák sokszor kicsinyelve beszélnek arról a százötven gramm különbségről, ami a férfi és nő agyveleje közt van. Én nem állítom, hogy mivel a nő agyveleje könnyebb mint a férfié, tehát a nő szellemileg inferiorisabb, csak azt állítom, hogy nem egyenlő, nem egyforma a férfiéval. Nehogy azzal vádoljanak, hogy a férfiak javára kicsinyítem a nőket, elmondok még egy kísérletet, vagy legalább annak eredményét. Szintén egy amerikai iskolában bebizonyult, hogy a fiuk három és fél százaléka a szinvak, mig a leányok közt csak egy és negyed százalék volt szinvak. És egész csomó ilyen kísérletet és kísérleti tényt sorolhatnék föl arra, hogy a férfi és nő szellemi képessége nem egyforma. De ebből viszont nem következik az az antifeminísta követelés, hogy a nőnek nem kell jog, a nő nem képes szellemi munkára. Igenis kell a nőnek jog, de nem a férfi joga! A nő is képes szellemi munkára épugy, mint a férfi, de csakis a maga szellemi képességein belül. Viszont helytelennek tartom Harmincnapos északi karácsony. Irta Antal Sándor. A skandináv népek legnagyobb ünnepe, karácsony, a mai formájában nem régi. Csak a XVI. században kezdték ünnepelni karácsony napját, mint az év első napját. Ez a szokás megfelelt az ősi északi felfogásnak is, meg a kereszténynek is, mely Krisztus születésétől számitotta az év kezdetét. Csak századokkal később emelték ki karácsony nyolcadik napját, újévet, mint külön ünnepet. De nemcsak az év kezdetét és Krisztus születését ünnepelték karácsony első napján. A pogány skandinávok a visszatérő napfényt köszöntötték vele, vagyis a karácsony tulajdonképpen a világosság ünnepe volt. Ezért a karácsonyi szokások itt északon nagyon különböző eredetűek. A harminc napos ünnep ma már .18 napra fogyott le, de a régi négyszázéves karácsonyi szokások az északi országokban ma is élnek. Troels-Lund dán iró „Hogy éltek északon a XVI. században" cimii munkájában rendkívül érdekes dolgokat beszél a régi skandináv karácsonyról. Már jó néhány héttel karácsony „If-'t készülődtek a nagy ünnepre. A sörfőzés volt a legfontosabb dolgok egyike, mert jul-öl (karácsonyi sör) a legszegényebb család asztaláról se hiányozhatott. Ezt a sört különös nagy gonddal főzték jó erősre. A karácsony előtti napokat roppant veszedelmeseknek tartották. A hosszú éjszakákon a sötétség összes hatalmai künn száguldtak, se ember, se jul-öl nem volt tőlük biztonságban. Legveszedelmesebb volt Lucia-éje (december 13), mert ez volt a leghosszabb. Ettől az éjszakától legjobban Norvégiában féltek, mert ekkor a halottak lelkei asgordsrejan a ház körül ólálkodtak. Dániában pedig ilyenkor, ezen az éjszakán lehetett a jövőbe látni. Érdekes, hogy Svédország középső részén épen ellenkező módon ünnepelték Lucia-éjét. A karácsonyi csillag feltünesét és a keleti bölcs királyok megindulását ünnepelték és pedig az egyház szigorú parancsai dacára. Stockholmban például énekes menetben járták körül az iskolás gyermekek a várost és Közép-Svédországban még ma is szokás, hogy éjfélkor felkelnek, nagy sütést, főzést rendeznek, három órakor felköltik férjeiket és a legjobb ételekkel kedveskednek nekik. De nemcsak az emberek kaptak Lucia-falat-ot, hanem a háziállatok is. Hiszen a csillag mindenkinek ragyogott. Ősrégi idők óta szokásban volt, hogy karácsony ideje alatt minden háborúskodásnak szünetelnie kell. Norvégiában később törvény is szentesitette ezt a szokást, Aki a karácsonyi békét megzavarta, kétszeres büntetést kapott. A karácsonyi béke biztosítására megsokszorozták az éjjeli őrök számát, Harminc napon át csaknem minden polgár volt egy éjen át jul-vakt. A nagy békéhez tartozott az is, hogy a legszükségesebbek kivételével, minden munka szünetelt, Még a vadállatokat se volt szabad bántani., sőt még beszélgetésben is becéző nevekkel illették őket. A farkast „kis lompos"nak, a medvét „vén bundás"-nak nevezték. Minél inkább közeledett a nagy nap, annál nagyobb nyugtalanság és zavar volt a házban. Mert nemcsak az ünnepi ételeket kellett elkészíteni, hanem nagytakarítás is volt, még pedig a legnagyobb nagytakarítás. December 23-ika volt a legsúlyosabb nap. Ezt jellemzi az a régi skandináv közmondás, hogy: Olyan itt minden, mint kiskarácsony napján. Végre elérkezett a várva-várt nap. Előbb elvégeztek mindent, a mire azwfőtt nem jutott volna idő. Az ebédre semmi gondot sem fordítottak, inkább a házat csinosították. Az összes párnákat, ágynemüeket a padlásra rakták és a padozatot vastagon behintették szalmával. Ez a szokás a svéd falvakban ma is él. Legtöbb helyen a karácsonyi szalmán (julhalm) aludt harminc napig az egész ház népe. Ennek a szalmának csodálatos ereje volt és sok minden bübájosságra is használták. Körülkötötték vele a gyümölcsfák derekát, hogy a gazdag termést biztosítsák stb. Mikor a szoba díszítésével készen voltak, kénnel és foszforral kifüstölték a rossz szellemeket, keresztet rajzoltak az ajtókra, ablakokra, kifüstölték az udvart, istállót, dupla abrakot adtak a háziállatoknak, a házőrző kutyát pedig bevitték a szobába. Az embereket körülvevő titkos hatalmaknak ételt, italt állitottak a kapu elé. Mindennek még gyertyagyújtás előtt készen kellett lennie, mert mikor a templom harangja megszólalt, vége volt minden munkának, „julen gick in" megkezdődött az ünnep. Mindenki megfürdött, tiszta ruhát vett fel és bevonult a szobába és igy üdvözölték egymást: „Vidám karácsonyt, jó egészséget és minden egyéb jót!" A teritett asztalon meg voltak gyujtva a háromágú karácsonyi gyertyák, a nyitott tűzhelyen egy hatalmas karácsonyi fatuskő égett. Most kapta meg mindenki a julklapp-ot, a karácsonyi ajándékot. A család tagjai egymást, a szomszédokat és a cselédeket lepték meg ilyenekkel. Ez a szokás ma még általánosabb.