Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-21 / 177. szám

4 DELMAÓYARORSZÁfi 1910 december 18 lett azonban nem javasolná az akkori ajánlat elfogadását. Az elnök: ki Eisner-cég érdekében járt-e valaki közbe a Mávnál? Marx-. Senki. Ezután a következő tanút, Vörös Lászlót hallgatták ki. Azt nem mondta, hogy az Eisnercéget ki kell rúgni, csak azt, hogy hosszabb időre senkinek sem engedhető meg a szállítás. Stettina Gyula kereskedelmi államtitkár elmondja, hogy a talpfa-tárgyalásokon rósztvett, de csak ugy, mint a jninisztórium vasúti szakosztályának főnöke. 0 az ajánlat elutasítását javasolta, mert hat évnél hosszabb időre nem tartotta helyesnek a szerződés megkötését. Tíz évre nem lehet előre látni a talpfa-árakat. Az elnök: Emlékszik-e tanú ur arra, hogy kimondotta, hogy ilyen hosszú lejáratú szerződést nem lehet kötni? Stettina: Igen, javasoltam, de nem örök időre mondottam. Az elnök: Emlékszik-e arra, hogy szóba került, hogy illetéktelen kijárások ós protekciók történnek a talpfák-ügyében? Stettina: Arra emlékszem, hogy a miniszter ur beszélte, hogy a képviselőházban sokoldalú követelések támadtattak vele szemben, ameket nem akar megengedni és ennélfogva az első kiírást megsemmisíti. Az elnök: Mondotta, hogy képviselők részéről történtek ezek a kívánságok? Stettina: Ugy emlékszem. A tanút vallomására megeskették. A következő tanú Barabás Béla. Akar vallomást tenni. Az elnök • Igaz-e, hogy a kereskedelmi miniszter ur a talpfa-szállitás ügyében közbenjárt? . Barabás: Nem is ismertem soha az Eisnercéget. Azt se tudtam, Bécsben létezik-e. Az inkriminált iratokból tudtam meg először, hogy ilyen nevü cég van. Határozottan állítom, hogy ennek a gyanúsításnak erkölcsi áldozata vagyok. Nem tudom, milyen okból terjesztették ellenem, hogy én közben jártam. A Pesti Futárban olvastam nevemet a talpfa-ügygyel kapcsolatban, de a Pesti Napló is kiváló előszeretettel terjesztette rólam a valótlan híreket. Itt a bíróság előtt, ahol eskü alatt vallok, jelentem ki, hogy soha sem Kossuth Ferencnél, sem Szterényi Józsefnél, sem a minisztérium valamely más tagjánál, sem a Máv.-nál a talpfák ügyében el nem jártam. Nem is közvetítettem, erre nekem az Eísner-cég meghatalmazást nem adott. Az ilynemű híreket tehát vagy tévedésből vagy szemérmetlen misztifikációból terjesztették el ellenem. Mint a delegáció volt elnöke, mindenki tudhatja rólam, hogy soha nem kívántam semmiféle elismerést, kitüntetést vagy rangot, tudták, hogy hiába ajánlottak volna föl ilyeneket, én azokat el nem fogadom. A fiam sírjára és sirhalmára esküszöm, hogy teljesen ártatlan vagyok. Ezután Kunszky Garibaldit, a Kassa—Oderbergi vasút részvénytársaság vezérigazgatóját hallgatták ki. Elmondja, hogy 1908-ban a kereskedelmi miniszter részvételével tartott talpfa-ülésen résztvett. Vázsonyi Jenő tanú vallja, hogy az 1908-iki bizalmas ülésen résztvett, azon a beérkezett ajánlatokat tárgyalták. Majd Fenyvessy Józsefet hallgatták ki. Az Eisner-cégről hallott, az 1908 október 28-iki ülésen jelen volt. Emlékszik arra, hogy az ülésen szóba kerültek illetéktelen közbenjárók is. Gál védő: Emlitette-e a miniszter, hogy ezek a közbenjárók miniszterek voltak? Fenyvessy: Ha jól emlékszem, igen. A tanút megeskették. Habár: Azt látom, hogy a védőmnek az a törekvése, hogy ebben az ügyben becsületes, komoly és világos adatokat tárjon a bíróság elé, állandóan hajótörést szenved. Fölkérem a védőmet, hogy bizonyítási indítványokat ne tegyen, mert azok eredményre ugy sem vezetnének. Elnök: Tessék ezt megmondani a védőjének ez az ön legsajátosabb ügye, amely nem tartozik a bíróság elé. Gál védő nyilatkozik, hogy a védelmet ezekután most már ugy fogja föl, mint önálló kötelességét. Bár mély fájdalommal osztja azt a nézetét, hogy nem volna-e kötelessége abba hagyni ezt a hiábavaló szélmalomharcot, melyben indítványát minden irányban szinte következetességgel elutasítják, — a körülmények kívánják, hogy a védelmet teljesítse. Kossuth röviden kívánt szólni. Vele az Eísner-cég ügyében senkisem beszélt ós nem ajánlkozott. Itt ugylátszik, — jegyezte meg Kossuth — nem talpfa-bűz, hanem rágalmazási bűz árad szét. Az elnök: AT<? méltóztassék ilyen kifejezéseket használni. Majd a József főherceg vasútja került sorra. A védő megint több tanú kihallgatását kéri, de elutasították a kérését. Csak Szécsi Károlyt engedték kihallgatni. Ezután több iratot olvastak föl. Gál védő fölszólalt, hogy az esküdték nincsenek kellőképen informálva. Az elnök: Majd nyilatkoznak az esküdt urak. Elnök a védő kérésére a tárgyalást fölfüggesztette ós folytatását holnap délelőtt fél kilenc órára tűzte ki. SZÍNHÁZ. MŰVÉSZET Színházi műsor. December 21, szerda: III. Richárd, tragédia. Páros '/,-os bérlet. „ 22, csütörtök: Carmen, opera. (Páratlan '/,-os bérlet.) „ 23, péntek: Carmen, opera. (Pérog t!,-o% bérlet.) „ 24, szombat: Szünet. „ 24, vasárnap: A muzsikusleány. Bérletszünetben. A szinügyi bizottság. Saját tudósítónktól.) Az itt következők nem fűződnek egy eseményhez, hanem az aktuálitásoknak ahoz a hosszú sorához, amelynek kapcsán újra és újra, sokszor tárgyilagos, sokszor személyes harc vetődik föl a sziniigyi bízottságok intézménye ellen. Ugy látszik, hogy mellékesek azok az indokok, amelyek alapján a szinügyi bizottságok megszüntetését kívánják, mert hisz a harcolók egy állásponton vannak. Es ebben van is valami igazság. A nem kell csatakiáltással szemben alig vannak, akik a védekező tábor harcvonalának élére állanak és meg merik kockáztatni azt a határozott állítást, hogy a szinügyi bizottságok intézménye ellenkezik a művészi alkotás és individuálitás föltétlenül szükséges szabadságával, de nem a vidéki színházak természetrajzával. Szegeden — és ezt a várost oly szívesen, annyi büszkeséggel nevezik az Alföld metropolisának — nemcsak hogy. egy színház van még ma is, de a régi szabályrendelet határozottan tiltó rendelkezést állit föl annak érdekében is, hogy a színházi szezon alatt bárminemű más szórakozó hely létesithető legyen. Elvitathatatlan, hogy Szeged keretei egyre nőnek, a folyton tartó bevándorlás, gyárak alapítása, hivatalok idehelyezése összehasonlíthatatlanul növeli a lakosságnak azt a részét, amely a színházak és más szórakozó helyek nézőpontjából kihasználható. A külvárosrészek, a tanyák nem a várostól való területi távolságokban, hanem azzal közelednek hozzánk, hogy az egymásután következő nemzedékek mindjobban asszimilálódnak kultúránkhoz, gazdasági versenyünkhöz, szórakozásunkhoz, sőt fényűzésünkhöz. Aki csak némileg is figyelemmel kiséri az eseményeket, annak meg kellett látnia, hogy ma már nagyon gyakran vannak olyan napok, amikor hangversenytermek, báli termek, színház, vendéglő, kávéházak és egyéb szórakozó helyek zsúfolásig megtelnek. A józan ész ezek láttára kénytelen a könyörtelen igazságokra vezető induktív következtetésekhez folyamodni ós bizony megállapítja azt az örvendetes dolgot, hogy Szeged városi közönsége ma már oly nagy mértékben fölszaporodott, hogy kultur és finomabb szórakozási igényeit egyetlen egy színházzal kielégíteni nem lehet. Nem akarunk most arról vitát kezdeni, hogy mennyire kultur, vagy nem kultur intézet a szinház. De bizonyos, hogy a legalacsonyabb színházi szórakozás is összehasonlíthatatlanul magasan fölötte áll, a hangversenysket kivéve, minden más szórakozásnak. Nem lehet azt kívánni, hogy az emberek egyszerre és először Shakesperet vagy Wagnert értsók meg, valamint azt sem, hogy az intellektusban elmaradt ember negyvenéves korában kezdje el megtanulni, hogy mi az a C-dur, a variáció, a metafora vagy a retorika. Ez azonban még sem jelentheti azt, hogy a felnőttek oktatását ne általánosítsuk a lehető legszélesebb mértékben ós ne igyekezzünk ott csiszolni az embereken, ahol az módunkban van. Már pedig az csak természetes, hogy a kínálat növelése a minél nagyobb arányú termelés hasznos ezen a téren is, mint az egész gazdasági életben. A második szinház, esetleg a kabaré vagy orfeum, föltétlenül finomabb, nagyobb intellektust kielégítő ós képező szórakozásaival mérhetetlen hasznok gyümölcseit hozná meg. Szeged népessége és népforgalma messze túlhaladta azt a határt, amikor igényeit egy színházzal ki lehetett elégíteni ós ez az egy szinház is bármely hatóság védelmére szorult. Nem akarok most az egész vidéki színészet dolgában állást foglalni, mert bizony van nagyon sok hely, ahol egy szinház is alig ekszisztálhat. Szeged kinőtt már a gyermekkorból, itt nemcsak hogy semmi támogatásra nem szorul a szinház, hanem igenis meg kell adnia azt a szabad teret a gazdasági versenynek, amely ezer áldást termel a művészet oltárán áldozazatot hozó kereslet számára. Mindenki előtt tudott dolog, hogy Szeged a mai napig sem mert a fejlődésnek erre az útjára lépni, amelyet pedig most már rövidesen és gyorsan elő kell készíteni. Nem lehet összetett kezekkel tűrni azt, hogy Szeged a nagyvárossá való reformálódásnak erre az útjára is az utolsók között lépjen. Azalatt a rövid idő alatt pedig, amíg a mai régi szabású helyzet áll fönn, szükség van nemcsak szinügyi bizottságra, hanem annak nagyon is szigorú, szakértelemmel teljes, komoly ós lelkiismeretes munkásságára. Akik még mindig hivei a színházvállalkozás egyedáruságának, legyenek legalább annyira konciliánsak a közönség érdekeivel szemben, hogy kegyeskedjenek megengedni, hogy a vállalkozási privilégiumot élvező vállalkozó mellett legyen egy hatóság, amelynek kötelessége arról gondoskodni, hogy a színház nívója lehető színvonalon legyen. Ha a szinház fölött a Városi Színház frázisos fölirása díszeleg, legyen ember és testület, aki és amely ennek a cimnek tartalmat tud ós mer adni. A városi szabályrendelet ezt a jogot és kötelességet a közoktatásügyi tanácsosra ós a szinügyi bizottságra bizza, szükség van hát munkásságukra mindaddig, mig a szinház városi, a várostól egyetlen flllóruyi kedvezményt élvez ós a vállalkozó egyedáruságot kér vagy kap. Akik a szinügyi bizottság intézménye ellen küzdenek, azok nem ismerik a vidéki színházak természetrajzát. Mégis csak hallatlan lenne, hogy fentartsák a mai ósdi állapotot, a szinügyi bizottságot azonban megszüntessék és ezzel egy nagy város százezer lakosát teljesen kiszolgáltassák a minden ellenőrzés nélkül működő és a szinház vezetésére privilégiumot élveső igazgatónak. Tessék behozni a szabadversenyt és akkor bátran le lehet mondani a szinügyi bi zottságról. Ez igy egészségesebb, müvészibL modernebb, nyugodalmasabb helyzet lenne ós inkább megfelelő annak a fejlődési iránynak, amely felé az egyre nagyobbodó és népesedő Szeged tör. * III. Richárd. Szinte lehetetlen ezt a néhány sor irást a hagyományos rossz viccel nem kezdeni, amely szerint Shakespeare ma keserveset fordult stretferdi sírjában. Az a hitünk, hogy a halhatatlan brit óriás nagysága sem tndja elviselni az avatatlanok szemében a készületlenségnek, a sivárságnak, a külső ós belső szegényességnek ezt a bámulatos mértékét, amely a kedd esti szegedi „klasszikus" előadást jellemezte. Rosszul játszani, rosszul rendezni, rosszul kiállitaní lehet klasszikus darabot, de legalább lássuk a vidéki dimenziókkal és tehetetlenséggel küzdő törekvést, a jóhiszemű, bőséges akarást, a szükségességben való hitet, a szegényes eszkőzü, de igaz ambíciókat, — ha a tehetségek, a tudás ós a szorgalom bősége nem is veti fel a művezetést. Ám abba senki nem nyughatik bele, hogy merő divataktualitásból előrántsanak egy világremeket, elnagyolják ós elsemmizzék már a puszta elővételkor, odadobják tüntetően egy szürke hétköznap estéjére programtöltelékül, mind«n