Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-18 / 175. szám

1910 december 18 DÉLMAGYARORSZÁG 17 Az ideges asszony. Be Lenclos Nina asszony, nemének e kiváló ismerője, leveleiben két typusát vázolja a szeszélyes asszonyoknak, akiket ő mind idegeseknek nevez. Az elsőkről így szól : Szeszélyük gyakran egész szorosan a szépségükkel függ össze ; a szeszély emeli bájaikat, érvényesiti előnyeiket, s szerelmükben ugy szerepel, mint valami konzerváló só, valami kedves változatosságot kölcsönöz neki, s sokkal kellemesebben izgatja a férfiak szivét, mint a nő magaviseletének a rendszeressége s unalmas egyhangúsága, amit közönségesen „jó magaviseletnek" neveznek, Az ilyen szeszélyes nők igazságtalanságukkal és állandó izgatottságukkai akaratlanul is bizonyságot nyújtanak szerelmükről. Tízzel szemben áll a „kiállhatatlan asszony", a civakodó és parancsoló, aki csak szeszélyből és idegességből van összeállítva. A két vázolt női typus közül azonban csak az utóbbi az igazán „ideges". Amit Lenclos asszony az elsőnél idegességnek nevez, az csak egy szép s udvarlói által elkényeztetett nagyvilági hölgy érvényesülése. Ezzel szemben a második typus minden jelét magán viseli az idegzetében súlyosan megtámadott nőnek. Az idegesség, bár súlyos, de való betegség és épp ezért Lenclos asszony figyelmeztetése, hogy óvakodjunk az ilyen nőktől, — igazságtalan. Mert a legidegesebb asszony is tud olyan kedves lenni, amiért Lenclos ugy rajong, — persze csak azokban az órákban, ha nem ideges. Amennyire igazságtalan volna egy-egy diftériás beteget szemrehányásokkal illetni akkor, ha fájdalmairól panaszkodik, épp oly kevéssé szabad egy ideges, vagy hisztériás nőtől rossz néven venni, ha betegségének ideje alatt élvezhetetlen. Semmiképen sem lehet kellemes ajándék, ha valaki az idegességet a szüleitől örökölte. Mert nagyon sok esetben örökölt a terheltség. Más esetekben ismét a gyönge idegek a kulturális behatások következményei. A Két összeszorított fogsorod . . . Szeretném, ha nekem is adnád egyszer Ajakadnak azt a drága, lágy, Gyermeteg, biggyedt vonalát, Amelylyel a kis fiamat csókolod, Szeretném, ha nekem is jutna egyszer, Mikor kínozni vágyó vágyakkal verekszel, Szorításodból egy olyan lendület, Amelylyel a kis fiúmat öleled, Amelylyel a kis fiamat karolod S amelyet tovább folytat az ajakad mögött Két összeszorított fogsorod — Es két boldog szemed, amibe köny szökött. S szeretném ilyenkor, ha arcomba szállna Ajakad közül egy olyan lehellet, Lélekzetednek egy olyan, hulláma, Amelylyel duzzadóra akkor szivod a melled, Mielőtt belefogsz egy gügyögő, bolondos, Kis fiam altató, szentszavu dalba . . . S amelytől ugy maradnék az öledben alva,halva. Gellért Oszkár. Elmegyek. Ugy jöttem hozzád, mint a nyári éjjel, Halkan suhant a szárnyam, Felhőpalástom lassan, mélysötéten . Úszott utánam. Csak itt-ott villant, néha tündökölve, legtöbb ideges asszonyon felületes vizsgálatra is meglátszik a vérszegénység. És ezek közül azokon, akiknek egészségi állapota nehéz küzdelmek és gondok által van megtámadva, vagy akiknek teste és lelke tul van erőltetve munkával, azokon alig lehet segíteni. Vannak betegségek, amelyek a nő speciális szervezetével függnek össze, igy mint az idegesség okozói a férfiak előtt nincsenek is indokolva. Testi fájdalmakkal, — amelyeket senki sem lát, — s lelki bajokkal, — amelyeket senki sem hisz el nekik, — kell az ideges nőnek fentartania magát a társadalomban. És ez a felszinen maradni akarás gyakran oly energiát igényel, amely a férfiaknál bizton hiányzik. Tehát mindig valami külső vagy belső körülmény behatásának a jelenlétét kell az idegesség okául feltételeznünk. Nem helyes azért, ha az ilyen asszonyt beteges izgatottságáért és csekély ingerekre is erősen reagáló haragjáért összeszidják,— vagy szemére hányják, hogy a szomorúság és a lelki levertség csak azért kerítették hatalmukba, mert nem akar erőt venni önmagán, — vagy ha érzékenységét gunyoljuk. Ezeket az állapotokat nem szimulálják a nők s ha nehezebben fogják is Jel bajaikat, azért panaszaik nem indoktalanok. Természetes, hogy a nők képzeletvilága ily esetben a lehetetlenségek világában csapong. Az ideges félelem valamely helytől, a borzongás, amit némelyek éreznek, ha valamely tárgyat, amelyet piszkosnak tartanak, meg kellérinteniök . . . Mindez csak a fizikai vagy pszichikai káros behatások által hibás irányba terelt fantázia beteges működése. Mély szánalomra és elsősorban megértésre szorulnak az ilyen nők, akik sorából kerülnek ki legtöbbször a „meg nem értett nők. Persze, mert a férfiakban kevés az önzetlen szeretet és mindent megértő és megbocsájtó jóindulat. És rendesen ezért nem látják meg az ideges nőnek elrejtve maradó jóságát, önfeláldozását és egyéb altruistikus tulajdonságait. Nyugodtság és megértés, a helyes Csillagvilágok ezrével szegeit Fátyolruhám . . . A lelkem bűvös nyáréji pompáját Te még csak meg se láttad . . . Nem reszketett át rajtad halk sejtése Sselicl csodáknak, Es nem vágyódtál sírva leborulni, Fehérvirágos, sugárzó, meleg, Kitárt ölén . . . Hát elmegyek. Mint tűnő nyári éjjel, Ugy olvadok a fénybe. Akik rám várnak, bús, szerelmes vágygyal Jőnek elémbe — S a tenger kincset, amit rejtve hordok És már sohasem adhatok neked: Nekik dobom . . . NiL Négy facipő. Üres pajták, kék dombok oldalán Feketén fut-fut a vén gyalogút. Sűrű dér szitál, hűs szél trombitál, Holdas, havas a távol téli táj — Pipálnak már az útszéli odúk. A fák alatt két asszony mendegél, Lenn fénylenek a tócsák és vizek, A sik fehér, mint egy halottas ing, De vörös batyuk bús árnyéka int És négy cipellő csöndesen tipeg. pszichikai módszer, amelynek segélyével az idegesség gyógyítható. Az orvosnak pedig — ha gyógyítani akar — először is el kell ismernie az idegesség jogát. Azután kell a káros külső hatások megszüntetésére gondolnia. A gyógyszereknél fontosabb, hogy az orvos türelemmel hallgassa meg betegeinek panaszait s aztán céltudatosan irányitsa annak lelki életét. Gorombasággal semmit sem lehet elérni. Az ideges asszony olyan érzékeny hangszer, amelynek hangulatát a hurok óvatos kezelésével lehet csak a szükséges nivón megtartani. A gyermekszoba. (Részlet. Nddai Pál „Könyv a gyermekről" cimü müvéből, mely nemrég hagyta el a sajtót.) Az első tapogatózásoktól az első életismeretekhez a gyermekszobán keresztül visz az ut. Ami itt a lélekbe besuhan, az idővel elhomályosulhat, de valamit mindig visszahagy, egy mélységes benyomás, vagy egy felejthetetlen illat alakjában. A megismeréshez, mint az első emberpár, mi is egy szép kerten át jutunk s ebből a kertből az első gondtalan játékok, az első álmodozások, az első gyermekdalok emlékeit visszük magunkkal. Olyasmit, amire később, a verejtékes munka idején nemcsak lelkendezve gondolunk vissza, de azt is megérezzük, hogy e játékoknak, e meséknek, e nótáknak egyéniségünk megfinomodásában mekkora része volt. A gyermekszobából egy életre szóló emléket viszünk magunkkal, minden darabja, minden zuga belekapaszkodik a nyiladozó elmébe és benne hagyja a gyermeki tapasztalat virágait vagy töviseit. írók ós művészek visszaemlékezései kulcsát adják egyéniségüknek és művészetükben, Írásaikban, még késő öregségükben is meg van a nyoma annak, hogy tiszta ós deriis környezetben bontakozott-e ki gyermekéletük, vagy ólomsulyu, A sík havon, a csipkés szőnyegen Lépésük halkan, holdasan zenél — De künn a távol téli táj fölött Négy facipő visszhangja ugy hörög, Mintha sírok közt söpörne a szél. Ernőd Tamás. Hegedűszó. Egy édes emlék sir szivembe, Mint bánatos hegedű hangja. A múlt előttem áll derengve, Mély kékbe' és fakó aranyba'. Oly elmosódott, mint az álom, Melyből kitép a szürke reggel. És én csak nézem és csodálom És várom, mikor ébredek fel. Szivembe sir egy édes emlék, Kincsem ha volna, odadobnám, Utam ha volna, visszamennék, Könnyem ha volna, elzokognám. De lelkem sima, mint a márvány, Nem ösztökélnek szenvedélyek, Futok, de nem csábit szivárvány. Fáradt vagyok, de hajt az élet. .. Szivembe sir egy ódon álom, Ott muzsikál ...se pillanatban Rezignáltán kell konstatálnom, Hogy lágy romantikus maradtam. Gábor Andor,