Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-18 / 175. szám

1910 december 15 BÉLMAGYARORSZAG 111 vámterületnek jogosultsága van, ez abban csúcsosodik ki, hogy ezen belül egy ipari és egy mezőgazdasági állam megtalálhassák a maguk kielégülését. Ámde ez csak elméletben vanigy, mert a valóságban a mezőgazdasági állam, Magyarország, mindig hátrányban van. De ha máiszükséges volt a szerb szerződés elfogadása, itt meg lett volna az alkalom arra, hogy a kormány rekompenzációkat szerezzen a mezőgazdaság javára. Ez nem történt meg. A beviteli jegyek a malomipar rovására ütöttek ki, ez év elejétől pedig az osztrák kormány olyan vasúti tarifát állapított meg, amely a kiegyezés szellemének megsértésével a magyar gazdasági élet rovására lehetetlenné teszi a kivitelt. Azt mondta a miniszter, hogy a kontingens a magyar államra nézve nem rejt magában veszedelmet. Ezt azonban nem tudta beigazolni, mert a mult más tapasztalatokra tanított. Ebben az országban az ipar csak ugy lehet nagy, ha előbb a mezőgazdaságot erősítik meg. Támadja a földmivelésügyi minisztert, amiért ilyen irányú ígéreteit nem tartja meg. így a junius 28-iki ülésen megígérte, hogy a legeltetési programhoz ötszázezer korona ujabb hozzájárulást biztosit. Ezt pedig nem tette meg. Serényi Béla földmivelésügyi miniszter: Tökéletesítettük! Paizs Gyula: Ha tökéletesítette is, ebből csak az derül ki, hogy nem tudta álláspontját a kormányban megvédeni, mint ahogy meg tudta védeni a mezőgazdaság érdekeit az előző kabinetben Darányi Ignác. (Éljenzés a Kossuthpárton.) Helytelen volt a kormány politikája ebben a dologban, mert ugy élezte ki a helyzetet, hogy mindaz a keserűség, amely a társadalom egyes részeiben a gazdaközönség ellen felgyülemlett, most fölfakadt és társadalmi küzdelemnek lett a forrása, Beszéltem a többi pártbeliekkel, így a Justhpártiakkal . . . Fölkiáltások a Justh-párton: Nem Justh-párt az! Függetlenségi és 48-as párt! Podmanicsky Endre báró : Ejnye, de érzékenyek ! Pajzs Gyula: Aggályosnak tartja, hogy a földmivelésügyi miniszter a közgazdasági bizottság ülésén Sándor Pál statisztikai adataira beismerte, hogy a depekoráció az országban tényleg beállott. Az elnök az ülést felfüggeszti. Szünet után Mannsdorf Géza báró (Justh-pártí) szólalt föl a javaslat ellen. Egy órakor áttértek az interpellációk tárgyalására. bizonyítja be ma még Károlyi Lajos — ez természetes is; hanem megmutatta azt az irányt, amely az eddiginél tökéletesebb lehet, — Károlyi Lajos szerint pedig tökéletesebb is lesz. A forradalom irányát megadta, irányt adott: ez a fő. Stalay János. Intervju a hallban. Irta Somlyó Zoltán. Az énekesnő a hotel halljában ült, kalap nélkül, a vállán aranypikkelyes peiguvéreval. A gazdag, fekete uszály bőven, de karcsú oszlopban folyt szét lábai körül, amelyek bágyadtan csúcsosodtak ki a keskeny lakktopánban a szoknya alatt, a hall piros szőnyegén. A kezeit erősen a halántékára szorítva tartotta, kis lábaival kopogott a nászfogó, puha szőnyegen és szomorú türelmetlenséggel vigyázott a hatalmas forgó ajtó felé, várta az impresszárióját, a vén hülyét. A vén hülyét, aki országokon át kisérte, mint a kutya, aki már ráköltötte a fél vagyonát, amit némelyek szerint nagyon furcsa uton-módon szerzett össze s aki a vénség őrületével ragaszkodott hozzá. Várta, várta és minden fordulásnál, amely a nagy négyágú hotelajtót megpörgette, a felsőtestével fölemelkedett és mindannyiszor sirásra hajlóan ereszkedett vissza. Az impresszárió valahol a szerkesztőségekben kószált, még mindig nem jött. Most elegáns, fekete fiatalember lépett a hallba. Halkan szólt a főportáshoz, az az énekesnő felé intett. A fiatalember tágra kerekítette a szemeit, a kalapját előre megA katonai sajtófőnök. (Bécsi munkatársunktól.) A katonai rendeleti közlöny mai száma egy érdekes, de fölöttébb érdemes katonaember királyi kitüntetéséről számol be. őfelsége Burger Márton századosnak, a közös hadügyminisztériumi sajtóiroda főnökének nagyfontosságú ós kiváló szolgálatainak elismeréseül a katonai érdemkeresztet adományozta. Alig van olyan politikai újságíró, aki ezt az egyszerű polgári nevü katonát nem ismerné. Hiszen a hadügyminiszteri sajtóiroda főnöke az, akihez az ujságiróknak minden esetben fordulniok kell, ha valami katonai ügyben, amely a nagyközönséget érdekli ós politikai vonatkozásokat tartalmaz, fölvilágosítást szükséges beszerezniök. Már pedig, hogy mily fontos diplomáciai pozíció ez a „pressreferensi", azt talán fölösleges, sőt — legyünk őszinték, — lehetetlen közelebbről magyarázgatni, csak egy példával akarjuk illusztrálni: Amikor Bosznia és Hercegovina anneksziójának hírétől volt puskaporos a levegő, a katonai sajtófőnök kezei közt futottak össze a a publicisztikai hírszolgálat összes szálai. A katonaember minden pontossága, a diplomata kiváló körültekínthetési képessége ós az újságíró hírszolgáltatási leleményességére volt szükség, hogy „a nagy ügy" kellő alakban jusson az „olvasó" tudomására, Burger kapitány, a mindig mosolygó, előzékeny ember játszva egyesitette magában a katona, a diplomata és a publicista minden jótulajdonságát. De ebben a kitüntetésben rejlő örömhírben számunkra, újságírókra nézve egy ürömcsöpp is vegyül. Mint értesülünk Burger százados már a legközelebbi jövőben odahagyja az ő nagy „szerkesztőségét", a hadügyminíszteri sajtóirodát és a katonai reformok megalkotására hivatott úgynevezett II/W-osztályban, a véderőtörvényi osztályban folytatja nagyjelentőségű munkásságát. Burger Márton a fehértemplomi 43. gyalogezred századosa ós immár nyolc esztendeje van Bécsben a hadügyminisztériumban, ahol öt éven át a védtörvényosztályban, ahová most ismét visszatér, dolgozott és három esztendeig a sajtóosztály élén állott, amelynek fölállítása és emelte s az idegesen ülő nő felé tartott. Megállt előtte, bemutatkozott: — Cikkes, ujságiró. Az énekesnő enyhén meghajtja a fejét. Idegessége láthatóan nő. — Ha nem zavarom, művésznő, a lapom számára . . . A művésznő érdesen köhécsel és pillanatra lehunyva a szemét, válaszolja: — De, uram, zavar . .. Az ujságiró érdekesnek találja a helyzetet s természetes, hogy ezt kérdi: — Ugy? . . . Hát akkor . . . akkor nem boszantom sokáig, távozni fogok ... És finom merészséggel helyet foglal a szemközti széken. A nő udvariatlanul félig elfordul. Az ujságiró lassú tempóban lehúzza a szarvasbőrkeztyüjét és halkan a nő felé fordul: — És ... és kellő diszpozíciója van a mai estélyhez ... az énekhez? A művésznő nekipirul, rácsap a szék karfájára s már félig sírva szól: — Uram, láthatja, hogy abszolut-indispozicióval küzdök. Mondhatom, ha nem volna ilyen késő, (előhúzza kis gyémántos óráját) már hat óra, lemondanám a koncertet. Elégedjék meg ezzel 1 Az ujságiró 'nagyon komolyan néz rá, belül örül és buta képet vág : — Talán lepihenne. Az utazás izgalmai láthatóan megviselték, jó szivvel ajánlanám ... a hangja érdekében is . . . — Semmi közük, uram, a hangomhoz. Azzal majd holnap foglalkozzanak! Ma nem vagyok közlékeny hangulatban . . . igazán kérem ne haragudjék, ma nem vagyok alkalmas intervjuholásokra ... szervezésében jelentékeny része van Burger kapitánynak, aki — idegenhangzásu neve daoára tőzsgyökeres, derék magyar ember. Ugy katonabajtársai, mint pedig ujságiró „kollégái" örülni fognak a magas kitüntetés hirének, de különösen a minisztériumba bejáratos hirlapirók bizonyára sajnálkozni fognak a sajtóirodából való távozása miatt, habár ez a tény előlóptetésszámba megy . . . Különösen a szegedieket és temesváriakat fogja érdekelni az a hírünk is, hogy a szegedi háziezrednek, 46-osoknak szeretetremóltóságáról és nagy műveltségéről ismert kapitánya, temesszlatinai Brinzey Artúr vezérkari százados lett a hadügyminiszteri sajtóiroda főnökévé kinevezve. Csak örömmel üdvözölhető és reánk, magyarokra nézve előnyös az a tény, hogy Brinzey százados személyében ismét mciggar katonaember jutott erre a nagyon fontos ós nehéz fölodatokkal dolgozó intézmény élére. Lázár Antal. A török újságírók. — Interjú és cikk Szegedről. — Sajnos, előre nem látott események következtében csak nyolc török vendégünk volt. Egyik olyan derék ember, mint a másik. Milyen jó, hogy a szegedi sajtónál nincs képviselve a női nem, különben biztos katasztrófa... vagy házasság elé néztünk volna. Gyönyörű típus ez a napbarnított két smyrnai jogászhirlapiró, meg a többi. ., Ne feledjük el, hogy Törökországban még nincs eléggé kifejlődve a hírlapírás, hogy létfentartó főhivatás gyanánt lehessen vele foglalkozni. Ideálista ós eszméinek rabja az imént hazájába visszatért nyolc fiatalember. Fiatalembernek nevezem őket, mert a legidősebb alig haladta meg a negyven évet. A saját kijelentéseikből tudom, hogy jó újságírónak csak a fiatalembereket tartják, akik hévvel, szenvedélylyel foglalkoznak az ügyekkel, eszmékkel. Örömmel konstatálták, hogy Szegeden a sajtó körében szintén szép számmal van képviselve a fiatalság. Hivatásos ujságiró úgyszólván csak egy van köztük, Sam Lévy. Izraelita származású, de nem — Kérem, bocsánat, nem tudtam, hogy annyira . . . A művésznő dacosan int a fejével s erős nyomatékkal mondja: — Ennyire ! Percek múlnak el. Egymásnak hátat fordítva ülnek. Az ujságiró cigarettere gyújt. Tanácstalanul bámul szét, izeg-mozog a helyén ; aztán végső elhatározással, vontatottan, közel hajolva az énekesnő kerek, rángó vállához, ezt kérdi: — És Sergius hadnagy? . . . A nő dermedten pattan vissza, az ujságiró felé. Kísértetiesen felüti a szemeit. Halálra rémülve, összetöpörödik a széken, egésztestében reszket s fázóan, szederjesen kérdezi; — Hogy tudja ezt? — Mi mindent tudunk, madame 1 mindent, mi újságírók vagyunk s a közönségünknek szüksége van arra, liogy mi midenről tájékozva legyünk. A mi előfizetőink addig nem tudnak elaludni, eh, meghalni sem tudnak békén addig, amig erről az öngyilkosságról meg nem tudják az igazat. Hogy önnek nem volt hozzá semmi köze, hogy nem igaz az, mintha ő és ön . . . mintha . . . ön és ő... szóval: mintha . . . — De igenis, igaz — vágta vissza a nő rekedt rikoltással. Igaz, kikürtölheti az előfizetőinek, hogy igaz ! — Jó, ha igy van, — feleli az ujságiróakkor megirjuk, hogy igaz. Elvégre, ebben a kérdésben a művésznő a legkompetensebb. Rendben van. De . . . Az ujságiró misztikusan megöklözi a feje búbját, amint aki jelentős mondanivalót hallgat el s aztán folytatja: — , . . különben, jól van . . ,