Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)
1910-12-13 / 170. szám
1(5 DELMAGYARORSZAG 1910 december 11 tán .ottan tllene vannak annak, hogy ügyvezetőket állítsanak a minisztériumok élére. Egy másik bécsi távirat a következőket mondja: Bienerth báró ma délben kihallgatáson volt a királynál, akinek átnyújtotta az egész kabinet lemondását. A király elfogadta a lemondást s a minisztereket megbízta, hogy a% uj kormány kinevezéséig intézzék a kormányzás ügyeit. A parlamenti helyzet. — Meddig tart az indemnitás tárgyalása? — (Saját tudósitónktól) A képviselőház ma általánosságban elfogadta az indemnitást és nyomban megkezdte a javaslat részletes tárgyalását. Héderváry gróf miniszterelnök, aki a cimnél válaszolt az általános vita során fölhozott kifogásokra, akaratlanul is hozzájárult a vita elnyujtásához, mert beszédére Apponyi Albert gróf és Polónyi Géza mai íölszólalásán kívül még több válasz hangzott el az ellenzék részéről. Mégis általában azt hiszik, hogy az indemnitás tárgyalása kedden vagy legkésőbb szerdán véget ér. A bankjavaslatot, amelynek tárgyalását a tegnapról elmaradt ülés helyett ma délután hat órára összehívott ülésén fejezte be a pénzügyi bizottság, kedden vagy szerdán előterjesztik s tárgyalásának megkezdését a. csütörtöki ülésre tűzték ki. A kormány a tegnapi miniszteri tanácskozásokon a parlament munkarendjével foglalkozott. A karácsonyi szünetet a kormány a bankvita terjedelmétől teszi függővé. Ezzel szemben ma az a hir terjed el a folyosón, hogy a tegnapi minisztertanács megállapodása szerint a karácsonyi szünet december 22-én fog kezdődni s egészen január harmadikáig tart. A kormány tagjai, akiket eziránt megkérdeztek, kitérő feleletet adtak. A Justh-párt szerdán este hat órakor értekezletet tart, amelyen a banktaktikát fogja megállapítani. * Tomasich Miklós horvát bán vasárnap reggel Chavrak osztályfőnökkel Budapestre érkezett és órák hosszat tárgyalt Khuen-Héderváry mi. niszterelnökkel. Félhivatalos híradás szerint a tanácskozás a hovát ország-gyűlés egybehívására ós az ezzel kapcsolatos további teendőkre vonatkozott. * A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután öt órakor Lukács László pénzügyminiszter részvételével és Láng Lajos elnöklésével folytatta a bankjavaslat tárgyalását. A fölszólalások közül Lukács beszéde volt a legfontosabb, aki feflektált az általános vita során elhangzott észrevételekre. Beszédében fölhozza, hogy az eddigi fölszólalásokból arra következtet, hogy a bizottság tagjai közül többen az önálló bank alapján állanak, akik szerint jobb lenne áttérni erre a kormánynak is. A kormány azonban nem teheti magáévá ezt a fölfogást addig, amíg meg nem győződik, hogy az önálló bank jobban vagy legalább is ugy tudna működni, mint az európai tekintélynek örvendő OsztrákMagyar bank. A kormány tehát felelőssége tudatában nem helyezkedhetik az önálló bank álláspontjára. A készfizetések ügye igen kényes probléma ós azok határnapja nem tűzhető ki előre. Az ellenzék ÍB örömmel fogadta el annak idrjén az 1903-iki javaslatot, amely a kormányra bizza a készfizetések legalkalmasabb időpotjának meghatározását. Most se törekszik a kormány elhamarkodott terminusok kitűzésére, hanem igyekszik az objektív ós szubjektív akadályokat eltüntetni. Lukács ezután szakszerűen bebizonyította, hogy a bankkérdésben az a leghelyesebb eljárás, amelyet a kormány követett. Lukács beszéde után Holló Lajos, Földes Béla, Lévay Ferenc báró és Nagy Ferenc szólaltak föl, majd ismét Lukács" beszólt rövid ideig. A bizottság végül változatlanul elfogadta a bankjavaslat első, második és karmadik pontját. Ezzel az ülés véget ért, kedden folytatják. Az aucjol választások. Londonból jelentik : Ma délig száznyolcvanhat liberálist, kétszázharminchat unionistát, harminckét munkáspártit, ötvenhét Redmond ír-pártit ós hatvan O'Brien ír-pártit választottak meg. IJj zemliilés Brazíliában. Newyorkból jelentik : Rémhírek érkeztek megint Rio de Janeiróból ujabb rémes lázadásról. Tengerészek és szárazföldi csapatok zendülésben törtek ki s a Rio Grandé Sul páncélos hajó tegnap reggel megkezdte Rio de Janeiro bombázását, A város erődeinek az ütegei a páncélost a nyilt tengerre kergették. Délután hat óráig tartott a tüzelés, amikor a zendülők fegyverszünetet kértek, hogy sebesültjeiketelszáilithassák. A zendülést leverték, a zendülők részéről kétszáznál többen eslek cl, vagy sebesültek meg. Rio de Janeiróból jelentik: Tegnap hajnalban öt órakor a várost heves ágyúzás riasztotta föl. A Rio Grandé do Sul ágyúnaszád lövöldözte a várost b a szárazföldi ütegek viszonozták a tüzelést. A városban nagy a rémület. Mindenfelé látni menekülő embereket, köztük sok sebesültet is. Az elmúlt éjjel a lázadók menekülni próbáltak, de sok lázadót elfogtak. A kormány-csapatok ma reggel megszállották Szobresz szigetét, hol az ott lévő csekólyszámu lázadók nem fejtettek ki ellenállást, Mexikóból jelentik: A mexikói forradalmat teljesen leverték, most már nyugalom van, de megkezdődött a boszu munkája. A legtöbb fogolylya! rövidesen végeznek, bitó vagy golyó vár rájuk. Eddig száznyolcvan embert végeztek ki. Potopaxban kivégeztek egy farmert, négy fiával együtt, mert a fölkelökhöz csatlakozott és szállást adott nekik. Vagyonukat ós birtokukat az állam konfiskálta. A dorozsmai pénzgyár. — Öngyilkos kísérlet a rendőrségen. — (Saját tudósitónktól.) Csak ma tünt ki, hogy milyen fényes fogást csinált a szegedi rendőrség azzal, hogy leleplezte a dorozsmai pénz. hamisító bandát. A vizsgálat során kiderült ** i hogy ennek a veszedelmes bandának több mint száz tagja van, akik az egész Délvidéket be. hálózták. Ma már néhányan a rendőrség börtönében ülnek, sőt az egyik főcinkos, Illés Rozál öngyilkosságot is kísérelt meg, hogy a várható súlyos büntetés elől meneküljön. A rendőrség sajtóirodája a következőkbon számol be a pénzhamisítók ellen folytatott nyomozás eredményéről : A Király József-féle pénzhamisítás ügyében a rendőrség által folytatott nyomozás további eredménye, hogy a dorozsmai tanyák között Illés János leánya, Mészáros Gergelynó Illés Rozál kézrekerült. Az egész társaság, mely sok tagból áll, Verbai Lajos tanítványa, aki ellen pénzhamisítás büntette miatt most is folyik az eljárás. Ettől tanult meg Illés János pénzt csinálni. Illés János, mint mondja, találkozott Szegeden Nagy-Galóczi János gyimesi (Csikmegyei) lakossal és megállapodtak, hogy jó pénzért háromszor annyi hamis pénzt csinál neki. El is ment a leányával együtt Gyimesre, ahol kétezernyolcszáz korona értékű hamis ötkoronást csináltak. Most ott is folyik a nyomozás. Majd Illés János leánya, Rozál férjhez ment februárban. A lakodalmi birkát Szécsi Sándor mórahalmi gazdálkodótól vették, az árát ugy fizették ki, hogy megtanították a gazdát hamis pénz csinálásra. Illésék a dorozsmai tanyai Szögi Imróékkel közösen gyártották a hamis pénzt, akik viszont Szögi Illés domaszéki lakost oktatták be a művészetbe és csak Vincze fiával együtt egyenkint hozták forgalomba a hamisitványt. Ez a szövevényes bűnügy összefügg a 46-ik gyalogezred által elfogott Sárkány János szökött tüzér ügyével is, mert kitűnt, hogy Illéséktől szerzett Sárkány hamis pénzt, A nyomozás tovább folyik. Illés Rozál a rendőrség cellájában két izben is öngyilkosságot akart elkövetni, felakasztotta magát, de az őr észrevette és az öngyilkosságot megakadályozta. NAPI HÍREK Három koporsó. Öngyilkos és gyermekgyilkos századosné. — (Saját tudósitónktól.) Rendkívüli a Popp Ká„ roly katonai földrajzi intézethez beosztott 17-ik vaclászzászlóaljbeli százados tragédiája. Rendkiviili és hátborzongató. Bécs háta mögött tul a vasúti sorompókon, valahol a tizenharmadik kerület végén, Hietzing és Hacking határán htizódik el a Diesterwegstrasse. A bécsi tisztviselő-telep. Csupa apró, egyemeletes ház, a házak előtt kertek és az udvarokban nagy szomorú fák. A Díestenvegstrasse 32. számú ház a Cuniberland-strasse sarkán emelkedik. Hosszú, egyemeletes, ó-béesi, sárgára mázolt épület, a sarkán egy csukott erkély, az erkélyen egy öreg festésű tábla: Med. et. chir. Dr Lindner. Az első emelet vegén, a sarokban van Popp Károlyók lakása. Az ajtón sárgaréz tábla: HAÜPTMANN KARL POPP Itt törtónt Popp Károly megrendítő családi drámája. Hogyan, miképen, az az egyetlen élő szemtanúnak, Liclit Máriának, Poppók szobaleányának, a Délmagyar ország bécsi tudósítója előtt való elbeszélése szerint igy állapítható meg legpontosabban. November tizenötödikén utazott el a kapitány és ugy volt, hogy karácsonykor érkezik haza. Az asszony az egész idő alatt nyugodtan viselkedett, régebben ideges természetű volt, de most nagyon jó! érezte magát. Pénteken is nyugodt volt. Délután négy órakor behivatta a szobaleányt és igy szólt hozzá: — Mari, itt van öt korona, menjen be a városba és vegyen négy koronáért a Cabosnál karácsonyfára való cukrokat, A többiért meg sonkát vacsorára . , . Ráér hat órára hazajönni. Hat órakor Mari hazaérkezett. Megdöbbentő kép tárult eléje a hálószobában: a két kis gyermek, a négy éves Auguste ós a hat éves Emma, gyönyörű babaarcú kicsikék, vérbefagyva, holtan feküdtek az ágyon. Egymás mellett, mint két összetört marionett. Az ágy előtt térdelt, jobbkezében revolvert szorongatva, véres homlokkal az anya, Popp Károlyné revolverlövésekkel leterítette két kis gyerekét ós aztán önmagát. A hat óve» Emmát két revolverlövés érte. Egy a hemlokán és egy a kebelén. A négy éves Augustenak a szemén át ment az agyába a golyó. Popp Károlyné a szivébe lőtt. A tragédia óriási megdöbbenést keltett. Senki sem tudta megmagyarázni, hogy mi kergethette a halálba ós ebbe a rettenetesen kegyetlen cselekedetébe az anyát, aki megölte két gyönyörű kis gyerekét. És az apa ekkor Bosznia valamelyik távoleső vidékén térképet rajzolt . . . A tragédia legmegrázóbb részletei még ezután következnek, amelyekben az élők a főszereplők. Az apa, aki hazajön e gyerekeihez és a feleségéhez és nincs se gyerek, se feleség, hanem van egy véres szoba és egy előre elkészített párte-eédula, amely igy kezdődik : — Popp Károly császári és királyi százados mólyen megtört szívvel és nagy fájdalommal tudatja, hogy hőn szeretett felesége Popp Auguste ós gyermekei Popp Emma és Popp Auguste december 9-én délután öt órakor rövid szenvedés után meghaltak. Es ma: hétfőn délután három órakor al is temették őket, a három koporsót a földbe eresztették . . . A férj még vasárnap semmiről sem tudottLindner dr, a ház tulajdonosa és Poppék háziorvosa pénteken éjjel a következő sürgönyt küldte Boszniába: — Felesége nagybeteg. Utazzék azonnal ham. Lindner dr. A kapitány kerülő utou juthatott a sürgönyhöz és azonnal vonatra ült. Boszna-Bródból a következő távirat érkezett tegnap Lindner dr címére: — Útban hazafelé. Délután kettőkor érkezem. Köszönöm jóságát. Kérem ápolja gondosan feleségemet. Popp. A szerencsétlen ember ekkor még mindig nem tudott semmit a tragédiáról. A Diesterwegstrasse Bécsnek olyan részében van, ahol ugy élnek az emberek, mint a kis falukban. Mindenki tudja a másiknak a bajait éa tegnap az egész környéke* nem beszéltek másról, mint Poppók uiegrenditő tragédiájáról. Már kora délután mindenki tudta, hogy mikor