Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-11 / 169. szám

18 DELMAGYARÖRSZAG 1910 december il téren való hathatós védelme, erkölcsi s szellemi gondozása és anyagi ellátása, a családalapítás lehetővé tétele s a családalapítást kizáró akadályok elhárítása, vagyis a férfitársadalom erkölcsi ós anyagi bajainak orvoslása akaszthatja meg a feminizmust utján. A szerencsétien házasságok bírósága. (Férfiak, mint vádlottak. — A büntetés nehézségei. — A rossz házastárs.) Newyorkban nemrégiben bíróság alakult a szerencsétlen házasságok számára. Egy merész kísérlete ez annak az államnak, amely egyébként is bővelkedik speciális bíróságokban. A célja a bíróságnak az, hogy sürgős esetekben segítsen azokon a szerencsétlen házasfeleken, akiknek pokollá vált a házaséletük és megbüntesse azt a házastársat, aki a másikat kínozza. Az eddig beérkezett panaszok legnagyobb ré. szét asszonyok tették a férjük ellen, azért, mert az nem gondoskodik családja megélhetéséről. Es a bíróság minden esetben kötelezi a férjet családja eltartására nem szentimentálismusból, hanem azért, hogy megakadályozza, hogy a sok elhagyott asszony és gyermek a köznek váljék terhére. A bírónők ilyen esetben könnyű a dolga. A férj rendszerint elissza szombaton este heti keresményét ós itt jó szóval is lehet boldogulni. Megígérteti vele a bíró, hogy a jövőben gondoskodni fog családjáról és rendőrrel ellenőrizteti, hogy betartja-e igéretét. Ha nem tartja be, akkor rendőri felügyelet alá helyezik, de ba ez alól is kivonja magát, akkor néhány hétre egy kis szigeten levő munkásházba internáljákj ahol dolgozik és keresétének bizonyos részét családja kapja. Ez azonban már az utolsó eszköz és nem is sokat segít. A megátalkodott bűnös büntető munkájának elvégzése után déli államokba menekül, ahová az Egyesült Államok igazságszolgáltasának keze el nem ér. Vannak a vádlók között elhagyott és olyan asszonyok, akiket ver a férjük. És ezek rendkívül sokan vannak. Minden délelőtt zsúfolva van a bíróság helyisége szegény asszonyokkal, de akad köztük elegánsan öltözött is. Csaknem valamennyi zokog. Egyiknek-másiknak gyermek van a karján, aki segit anyjának sirni. A hivatalnokokat egyáltalán nem zavarja ez a siró hangverseny. Megszokták már. Néha egy-egy férfi is vegyül az asszonyok közé. Ezek önként jelentkeztek, hogy védekezzenek asszonyai vádjai ellen. Benn a tárgyaló teremben is eleven az élet, Cornek biró percek alatt intézi el az egyes ügyeket. Komoly tekintettel végighallgatja a panaszkodó asszonyt, majd atyai szavakkal igér segitseget. A panaszok legnagyobb része egyegy családi dráma. Vannak azonban bohózatok is. A napokban például egy rettenetesen felcicomázott négernő jelent meg a biró előtt ós panaszt emelt, hogy „Willi apja" elhagyta őt. Csak azt kérte a birótól, hogy két percre ál. litsa elő az embert, hogy megmondhassa neki véleményét. A biró talán teljesítené is az aszszony kérését és megszerezné „Willi apjának" a nem éppen kellemes két percet, de kiderül, hogy „Willi apja" csak vőlegénye volt „Will' anyjának". A házasságra még nem volt idejük. Pedig már az esküvői ruhát is megcsináltatta neki „Willi apja". És most mégis elhagyta. Most már nincs szüksége se a ruhára, se „Willj apjára", csak két percig szeretne beszélni a hütelennel, hogy megmondhassa neki a véleményét. De nem mondhatja meg. A biró föl" világosítja, hogy csak akkor idézhetné be „Willi apját", ha férje lett volna „Willi anyjának". így azonban nem teheti. De szelíden megmagyarázza a dühös négernőnek, hogy van más bíróság, ahol érvényesítheti jogait. Azután egy ir asszony iön a biró elé. Tipikus az esete. Nem várja, hogy kérdezze a biró, hanem mindjárt a dologra tér: — Biró ur, én nem akarom, hogy elfogják a férjemet, csak azt kérpm, hogy védjenek meg vele szemben; — Van önnek gyermeke ? — kérdezi a biró. — Van, három. — El tudja tartani gyermekeit a férj támogatása nélkül? — Igen. Ezt teszem, amióta elhagytam férjemet, aki megvert. Dolgozom és keresek is eleget a családomnak. De férjem üldöz az utcán, betör a lakásba ós megöléssel fenyeget. Pedig ón, már gyermekeim miatt sem akarok meghalni. Mentsen meg bir° ur a férjemtől. — De akkor el kell fogatnom a férjét! — mondja a biró. — Nem, azt nem akarom. Csak védjenek meg tőle. — És a biró rábeszélése sem segített. Az asszony nem akarja elfogatni a férjét. Erre a biró átteszi az ügyet egy más hatósághoz, de előbb gratulál a nemeslelkü asszonynak, aki nem engedi, hogy érjét, aki őt megöléssel fenyegeti, bántódás érje. Egy összetörött asszony esik most a biró előtti székbe. Arcáról lerí a nyomot és a szenvedés. Az ötven évesnek látszó asszonyról kiderül, hogy mindössze harmincöt éves, tíz gyermek anyja, a férje veri öt és az apróságokat. Hogy most hol van, azt nem tudja. A bíró nem kérdez tovább. Intézkedik, hogy a férjet elfogják, kijelenti az asszonynak, hogy a lumpot egy évre az állami szigetre küldi dolgozni majd telefonon rögtön egy jótékonysági egyesülethez fordul, amely az asszonyt tíz gyermekével együtt pártfogásába veszi. Egy olasz asszonyt tizenöt éves leánya vezeti a biró elé. Az asszony nem tudott sem menni, sem beszélni. A férje a napokban a fejére ütött és azóta nyomorék. — Elég, mondja a biró és már megy is egy rendőr, hogy elfogja a brutális férjet. Es még számtalan ilyen eset. A biró a tárgyalás közben folyton magyaráz a nagyszám, ban jelenlévő újságíróknak. Elmondja, hogy sok esetben az asszony teszi pokollá a fér életét, de számtalanszor az anyós is oka a családi háborúságnak. A bókités minden esetben csaknem lehetetlen. Elzek a szerencsótle. nek halálosan gyűlölik egymást. Az ő feladata sohasem lehet más, minthogy kényszerítse a fórjet, hogy gondoskodjék családjáról. És ez az esetek legtöbbjében sikerül is. Ahol nem sikerül, ott a férj már teljesen elzüllött és ott az állam ós a jótékonysági egyesületek veszik az elhagyott asszonyt ós gyermekeit gondjaikba. m A gyermek táplálkozása. (Saját tudósítónktól.) A gyermekek jó százalékát időelőtt a gyomor viszi a sirba. A sok apró kereszt közül, mely a temetők szomorú helyét annyira szomorúvá teszi, a legtöbb, ha szólni tudna, arról beszélne, hogy a nyirkos hantok alatt fekvő kicsi test azért porlik oly hamar el, mert a gyomra ellen vétettek a szülők. Sohasem felejtem el: egyszer nyári tartózkodásom alatt láztól égő piros arcú csecsemőt tartott ölében az anyja. Kétségbeesve panaszkodott, hogy nem tudja, mi baja lehet a kis gyermekének, csak vánnyad, sorvad, pusztul. Kikérdezve a gyerek baja felől, hamar meggyőződtem, hogy a gyomor beteg. Persze, akkor kezdett érni a gyümölcs! És ez az anya, ez a jó anya, aki egyszerű lelkének egész szeretetével szomorkodott a kis gyereke miatt, a nagybeteg csöppségnek kedveskedésből savanyitott uborkát adott, mert — amint mondta — az jót tesz neki a forróság ellen s szívesen eszi! De ne gondoljuk, hogy csak az egyszerű, tudatlan nép vét a maga gyermeke ellen. Dehogy! A müveit családok ép ugy vétkeznek a gyermek helytelen táplálásával ugy a kicsi, mint a felnőttebb gyermek ellen, pedig a helytelen táplálkozás nemcsak a gyermek testi, hanem, amint a gyermektanulmányozás kiderítette, lelki fejlődésére is nagyon káros hatással van. Hogy miért, erre igen egyenes a felelet. Az olyan gyermekben, amelyet, hogy ugy mondjam, tulfütenek táplálékkal, még akkor is, ha látszólag jól fejlődik testileg, folytonosan bizonyos ideges, ingerlékenységi állapot van. Csak tekintsük magunkat. Ha tele gyomorral fekszünk le, akkor álmunk nem nyugodt, reggelre kelve, szinte betegen, fáradtan ébredünk. Nos, ugyanezen állapotba jut a gyermek is, még pedig nem egyszer, hanem, mivel a tultáplálás állandó, mindig. A tultáplált csecsemő nem alszik nyugodtan, a legkisebb zajra is fölrezzen, sir, a nagyobb gyermek nyugtalanul hánykolódik ágyában, nem egyszer fölkiabál. Szóval az álom nem zavartalan, az agy, melynek pedig a rohamos fejlődés ezen idején a legnagyobb nyugalomra, a legzavartalanabb kipihenésre volna szüksége, sohase pihenhet teljes nyugodtan huzamosabb ideig. Az agy fejlődésében visszamarad, beteggé lesz, beállanak a zavarok a fizikum s a lélek életében. A gyermek vánnyadt, vértelen arcú lesz, kedélye mindig nyomott, semmire nincs kedve; hirtelen haragú, ingerlékenysége nem egyszer görcsös rohamokká fajul. Hányszor hallja az ember ezt a szülőktől: „Én nem tudom, hogy tömjük ezt a gyereket, mint a hizó libát s még se látszik meg rajta." A szülő, aki így beszól, nem tudja, hogy nagy szeretetével milyen nagyot vétkezik gyermeke ellen. Valósággal a szeretet vétke ez ! Persze, a táplálkozás kis betege, épen mivel beteg, különleges gondozásba részesül a családban. A legjobb falatok az ő tányérjára jutnak, amit szeme-szája megkíván, az övé. S mind ez azért, hogy a gyermek valamennyire „föl vegye magát". Rábeszélés, kedveskedés, sokszor a legfurfangosabb erőszak, büntetés, szóval minden szülői apparátus megmozdul, hogy a gyermek minél többet egyék. Egyék és egyék, akár egész nap, akármikor, akármi jót, ételt, nyalánkságot. És a gyermek eszik, sokszor tiltakozik természete az erőszakos táplálkozás ellen, de hát, mikor az egész család szeme rajta nyugszik, az anya kérő szeme, az apa szigorú tekintete, a testvérek rábeszélése, ki gúnyosan, ki tréfálva, ki fenyegetve, ki cirógatva, de mindnyájan egyre törekednek, hogy egyék. Hiába minden tiltakozása, hiába elkeseredett küzdelme a gyomornak, győzedelmeskedik rajta a környezet befolyása s a gyermek eszik. Még jó, ha van elég energiája, hogy a beledisputált ételt be nem veszi. De mikor látja, hogy az éléskamra s az üzletek legfinomabb csemegéit, mint egy terülj-teriilj mesebeli asztalkát, minden pillanatban megszerezheti. De hiába minden kedvezés, a gyermek nem fejlődik, a szülők nem tudják, mit gondoljanak. Ezer és egy idea ötlik eszünkbe. Néha azzal vigasztalják magukat, hogy majd megváltozik, hisz a rokonságban ez, vagy az gyerekkorában szinte ilyen volt. Máskor a tanulás rovására irják, valósággal kergetik, hogy minél többet morzsoljon. Pedig a dolog nyitja egyszerű s egyebet nem kellene tenni, mint egy kissé alaposabban megfigyelni a „beteg" gyermek testvéreit, kik normálisan táplálkoznak, kik jókedvvel esznek minden rábeszélés nélkül, jókedvűek, erősek, elevenek. Igen, nem kellene egyebet tenni, mint nem erőszakolni a gyermeket, hogy egyék. Békében kellene hagyni. Biztosan megjön az étvágya is, ha gyomrát a diéta rendbe hozza s akkor jóízűen fog enni. Csak meg kell kisérleni, a tapasztalás be fogja igazolni, íiogy tanácsunk helyes. Emiitettem már, hogy a gyermektanulmányozás kétségtelen adatai megállapították azt, hogy a zavartalan testi és lelki fejlődés szoros kapcsolatban van a gyermeknél a helyes táplálkozással. Ez magában is elég-gé fontos arra, hogy a szülők nagy figyelembe részesítsék a gyermek táplálkozását és gondolják meg, hogy azzal a túláradó szeretettel, amelylyel mindent odaadnak a gyermekeiknek, csak ártanak. Ugy a csecsemőnél, mint a felnőttebb gyermeknél szigorúan megszabott táplálkozási rendet kövessenek. A rendben tartott gyermekgyomor kiabálva kéri az ő jussát s ha már kényszeríteni kell a gyermeket, hogy egyék, baj van. Ne kényszerítsék hát. De azonkívül, hogy a gyermeket testi s lelki fejlődésében visszaveti a túltáplálkozással elrontott gyomor, még erkölcsi defektusok is támadnak. Az olyan gyermeknek, amelyet az aggódó szeretet folyton unszoló s kitüntető figyelmébe részesít, könnyen támadhat az a gondolata, hogy ő kiváltságosabb a többinél. Ez az egyik. A másik az, hogy az a nagy gondoskodás, mely minden lépten-nyomon követi az ő táplálkozását, könnyen olyan beteges hajlamok szülőjévé válhat, melyek még férfikorában is megmaradnak lelkében s egész életén át végig kisérik. Hányszor látunk olyan embereket, akik a legnagyobb aggodalommal vizsgálnak végig minden ételt, mielőtt ennének, vagy olyanokat, akik finnyásán válogatósak s úgyszólván minden falatot nehéz aggodalommal nyelnek le, mert biztosan megárt. Ez az aggodalmaskodás némelyiknél valóságos hipo-