Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-08 / 141. szám

4 DELMAGYAROR5ZAQ 1910 november 8 tetben a közös delegáció hatáskörébe tartozik. Kijelenti Tisza, hogy íölszólalásának semmiféle ellenzéki célzata nincsen és teljesen megnyugszik abban, amit Burián mondott, csak azt akarja, hogy a delegáció ugy szerepeljen, mint a parlamentek ellenőrzésére szolgáló bizottság. Ezután Kossuth Ferenc, majd Nagy Ferenc beszélt röviden. Utóbbi örömmel veszi tudomásul a közös pénzügyminiszter válaszát Bosznia-Hercegovina közigazgatási politikáját illetőleg. Ezzel az általános vita véget ért. Az ülés további folyamán Papp Géza előadó beterjesztette a pénzügyminiszter javaslatát, amit Zichy Ágost gróf elfogadásra ajánlt. A javaslathoz hozzászóltak Papp Géza, Nagy Ferenc, Kossuth Ferenc, majd ismét Papp Géza és Nagy Ferenc. Papp Géza kérte, hogy a jelentést az albizottság hitelesítse. A határvillongásokról is szó esett még, ezekre vonatkozólag Burián kijelentette, hogy van tudomása ugyan a török-bosnyák határvillongásokról, de közelebbi adatok nem állanak a rendelkezésére. Az ülés ezzel befejeződött. A készfizetések. A készfizetések fölvétele tárgyában a magyar kormány részéről Teleszky János és Papp Elek államtitkárok, az osztrák kormány részéről Wimmer osztályfőnök és lovag Thaa a csütörtök óta tartó tárgyalásokat tegnap is folytatták Bécsben. Vasárnap este féltizenegy óráig tárgyaltak. A szakelőadók a tanácskozást ma js folytatták és remélhetőleg holnap befejezik. A szakelőadók a tanácskozásokról — annak befejezése után — jegyzőkönyvet vesznek föl és azt a két kormány elé terjesztik. Az osztrák és magyar kormányok e jegyzőkönyv alapján kezdenek tanácskozást az Osz_ trák-Magyar Bank vezető embereivel. A tanácskozások nem tartanak sokáig s a magyar kormány abban a helyzetben lesz, hogy a bankszabadalomról szóló törvényjavaslatot november 20. és 23-ike között beterjeszti a képviselőháznak. A Bécsben levő miniszterelnöknél Teleszky János államtitkár tegnap délután a Magyar Házban megjelent ós részletes jelen, test tett a szakreferensekkel folytatott tanácskozásokról. A miniszterelnök Bécsben. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök vasárnap délután félhárom órakor titkárja Bárczy István dr kíséretében Bécsbe érkezett. A miniszterelnök a pályaudvarról a Magyar házba hajtatott, ahol megszállott. Röviddel utána Láng Lajos, a magyar delegáció elnöke tett látogatást a miniszterelnöknél, majd együtt ebédeltek a Sacher-száilóban. Délután a miniszterelnök a Magyar Házban hivatalos ügyeket intézett el, később Teleszky János pénzügyminiszteri államtitkár látogatását fogadta, ki a készfizetések ügyében kiküldött szakreferensek tanácskozásáról tett jelentést. Este a miniszterelnök résztvett a külügyminiszternek a magyar és osztrák delegátusok tiszteletére adott estélyén. Hazai és Láng Bécsben. Hazai Samu honvédelmi miniszter ma délután Bécsbe utazott, hogy részt vegyen a delegáció holnapi plenáris ülésén, amelyen a hadügyi költségvetést tárgyalják. Láng Lajos, a magyar delegáció elnöke, tegnap délben Bécsbe érkezett A horvát helyzet. A bán személyes hivei, állítólag Tomasich tudtán kivül és nem hivatalosan érintkezést kerestek a horvát-szerb koalíció vezetőivel, hogy megállapodásra jussanak és egységes pártba álljanak velük. A koalíció azonban hallani sem akar erről. Álláspontja az, hogy a bán nyíltan átvette a koalíció programját és a koalíció számra nézve jelentékenyen nagyobb^ de egyúttal a leg egységesebb párt is, tehát lépjen be Tomasich követőivel együtt a szerb, horvát koalícióba. Akkor azután lehet arról beszólni, hogy milyen föltételek mellett hajlandó a koalíció a kormányt támogatni. A vallásvédelern történeti fejlődése. Irta Pcrjéssy Mihály dr, táblabíró. „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed." Berzsenyi Dániel ez örökigazságot hirdető szavai jutnak eszembe most, amidőn a vallásvédelemröl óhajtok egyet-mást elmondani. Az erkölcs a vallás gyermeke, igazi vallásosság nélkül nem képzelhető tiszta erkölcs; a vallás megtagadása, kicsinylése vagy elhanyagolása eíső jelensége az erkölcsi sülyedésnek. A vallás tanítja meg az embert a legfőbb erkölcsi elvekre, a vallás vértezi föl a kísértések ellen, a vallás vezeti az igazság és erkölcsiség leghatalmasabb s örökké változhatatlan kutforrásához, az istenhez. Minthogy pedig az állam az egyes emberek szervi egyesülése s igy föladata nem lehet más, mint alkotó elemei boldogulásának előmozdítása, nem szorul bővebb bizonyításra az, hogy minden államnak elsőrendű föladata a vallásos érzület ápolása, a vallás iránti tisztelet fejlesztése, a vallás megvédése, azaz a közerkölcsiség, mint a szellemi élet egyedüli alapjának fejlesztése. Találó e tekintetben a fuldai püspök 1890 október elsején kiadott pásztorlevelében foglalt következő mondás: „Az ég és föld királyának fenségét sohasem lehet nyilvánosan megsérteni anélkül, hogy a földi felsöség hatalma, — amely csak az isteni tökéletes hatalomnak kifolyása — ennek folytán sérelmet ne szenvedne és ezzel a polgári társadalom léte ne veszélyeztetnék." Innen van az, hogy amióta szervezett állami életről tudunk és amennyire történelmi adataink vannak, ezek mind arról tesznek tanúságot, hogy a vallás védelme az államok elsőrendű föladatát képezte. A vallásvédelemre vonatkozó adatok a pogánykorszakba nyúlnak vissza. E korszakban, a római birodalomban, ahonnan adataink a legmegbízhatóbbak, védelemben csupán az uralkodó vallás részesült, de ez is csak annyiban, amennyiben az, mint az államnak szolgáló intézmény, az állam föntartása céljából, tehát politikai célszerűségi szempontból, védelemre szorult. Az államvallás ellen irányuló minden tettet csak akkor büntették, ha azok egyszersmind az állam rendjét, békéjét, fönnállását veszélyeztették. Az államvallástól eltérő nézeteket, akár beszédben, akár Írásban tétettek közzé, csak akkor sújtották büntetéssel, ha a közerkölcsiséget, a nyilvános rendet veszélyeztették, ha azzal a hívőket az álíamföntartó egyháztól való elszakadásra igyekeztek reábirni. E szempont által vezéreltetve, főbenjáró büntetéssel büntették különösen azokat, akik a római nép istenének áldozatokat hozni vonakodtak. Büntették a nyilvános rend megzavaróiként (18(S-ban Krisztus előtt) agörög eredetű Bacchanaliáhon résztvevőket, akik Bacchus pogány isten tiszteletének űrügye alatt összegyűlve, a legerköicstelenebb orgiákat rendezték a vallás leple alatt és pedigalegbünösebbeket balállal s összejöveteli helyeik lerombolásával. Jellemző a római nép erkölcsére, hogy ez évben hétezer embert ítéltek halálra a Bacchanaliákon elkövetett bűncselekmények miatt. A köztársaság vége felé, a császárság kezdetén, ugyané fölfogás alapján megtiltották az egyiptomi istenek (ízis, Anubis, Serapis) tiszteletét is, büntetéssel és szent helyeik megsemmisitésévcl fenyegetvén ezek hívőit. Még Augusztus idejében is észlelhetők e fölfogásnak jelenségei a Druidák (kelta papok) által ápolt kelta vallást gyakorlók elnyomásában. Sőt ez a fölfogás volt az alapja a kereszténység keletkezése idejében a keresztény üldözésnek is. A keresztényeket épen ugy, mint a zsidókat, az államvallás elnyomóinak, egyben az állami egység mégtámadóinák tekintették s kegyetlenül üldöztékegész313-ig Krisztus után, amidőn Konstantin császár a közismert türelmi rendeletet kiadta, melyben a keresztény vallást az államvallással egyenlőnek nyilvánította s a keresztények üldözését eltiltotta. A pogányság korában különben vallás elleni vétségek közé tartoztak még a jóslás, a varázslás, a sírhelyek, síremlékek megsértése és a templomrablás. A jóslást ezidöben csak az államilag szervezett s az államvallás papjaibél álló (madárjósok és béljósok) augurok és baruspekszek gyakorolhatták, akik közül az elsők, mint nagy tekintélynek örvendők, égi jelekből, a madarak repüléséből jósoltak, utóbbiak a csodahelyek gondozása, a megszentségtelenített helyek őrzése és a kiengesztelés kieszközlésén kivül az állatok belső, nemesebb részeiből jövendöltek. Ezek mellett az idegen kultusz papjainak is megengedték ugyan a jóslást, de csak addig, míg el nem hatalmasodtak. Á császárság idejében ez elhatalmasodást az államra nézve veszélyesnek ismervén föl, o jósokra szigorú büntetéseket szabtak, sőt még a jóslást igénybevevőket is megbüntették. A császár és állam jövője iránt tudakozódót és a jóst is megölték, az uraik jövőjére nézve jóslást igénybevevő rabszolgákat pedig keresztre feszitették. Büntették a varázslást is, de csak ha azáltal másoknak sérelmet okoztak. így a tizenkéttáblás törvény szerint a gyümölcsök megigézése, az idegen gabonának elvarázsolása az illető saját földjére, büntetéssel van sújtva. Későbbi törvényekben különösen a testi épség és élet elleni varázslásokat sújtják büntetéssel: így a megigézést, mások akaratára való delejes hatást (hipnózis), bájitalnyujtást, varázsigék használatát emiitik, mint büntetendőket, a méregkeverés, a gyermekek megölése varázslás céljából, a varázsló eleven megégetésével büntettetett. Igen szigorúan büntették azokat is, akik magukat elbüvöltették, ezeket aszerint, amint magasabb vagy alacsonyabb osztályhoz tartoztak, keresztre feszitették, az állatok elé dobták, vagy egyszerűen megölték. Büntették a sírhelyek, síremlékek, halottak megsértőit, a temetés megzavaróit, a cselekmény súlyosságához képest pénzbüntetéssel, esetleg halállal is. Érdekes', hogy a sírhelyek, síremlékek megsértői gyanánt büntették azokat is, akik a sírhelyet más célra, például lakásul használták, vagy átalakították, vagy ahoz lakást építettek. A halott megsértésének tekintették annak levetkőztetését és megrablását is. Szigorúan fenyítették a szent helyekről elkövetett lopást, melyet szacrilegiumnak neveztek. E bünttevőket viz- és tüzhalállal, száműzetéssel, állatok elé vetéssel s más ilynemű halállal fenyítették. A kereszténység idejében, amidőn az egyház az államban önálló szervezetté s az állam támogatójává lett, a vallás elleni bűncselekményeket a nyilvános élet közös, legfőbb java elleni támadásnak tekintették és a fclségsérté^sel egyenlően büntették. Ezidöben a vallás elleni bűncselekmények közé tartoztak: a hitszakadás, eretnekség, tévtanok hirdetése, szekták alakítása, jóslás, varázslás, istenkárom lás. A keresztény hittől való elszakadást (apostasia) halállal, az öröklésre való jog elvonásával és becsületvesztéssel, a kitérítést hasonlóan halállal büntettek. Az egyház tanaitól való elpártolókat (haeresis), az egyház fejétől való elválókat (schisma) a keresztényeket megillető kiváltságok elvonásával, az állami és katonai szolgálatra való képtelenség kimondásával és az örökséghez való jog elvonásával fenyítették. Tiltott összejövetelek résztvevőit pénzbüntetéssel sújtották és gyülekezőhelyeiket megsemmisítették. Az eretnekek papjait kiutasították, száműzték, sőt néha halállal is büntették. Különösen szigorú rendelkezéseket találunk a keresztény császárok konstitadóiban a pogányhivők ellen, mintegy megtorlásul a pogányság korszakában sokszor ismétlődött keresztényüldözésnek. Azsiclókat tűrték ugyan, de azért megalázónak, sőt bűnnek tartották különösen a zsidó hitre való áttérést. A zsidóval kötött házasságot pedig oly súlyos bűncselekménynek tekintették, hogy ezért az illetőt, egyes esetekben, halállal is büntették. A jóslást ezidőben már általában üldözték, mert ugy tekintették, mint egy oly nyilvános, vagy hallgatólagos szövetséget az ördöggel, amelylyel olyan rejtett s különösen jövendőbeli dolgokat akarnak kifürkészni, amilyeneknek ismeretét az ember csak az istentől nyerheti. Ép ugy a varázslást is az ördöggel, bizonyos emberfölötti hatások előidézésére alakított szövetségnek tekintették s általában büntették. Ez elv alapján Konstantin, a pogányság idejében hatósági jogkörrel fölruházott (haruspex) béljósokat is halállal, a hozzájuk folyamodókat száműzetéssel s vagyonuk elkobzásával büntette. Még szigorúbban büntette a jósokat fia, Konstantin és pedig minden válogatás nélkül, ellenben Valentin csak a béljósokat, ezeket is csak akkor büntette, ha jóslásukkal valakinek kárt okoztak. Justinianus a régi törvényeket föntartotta, de azok ellen, akik varázslásukkal valakinek életét, egészségét veszélyeztették, külön törvényt hozott, Ezidöben a tiltott jóslások fajaként emiitik még a csillagjóslást és sorshúzást is. Szigorúan büntették ezidöben az isten-nek bárminemű megsértését. Így az istenkáromlást, mint az isten nevével való visszaélést, halállal büntették, mert azt tartották, hogy ha e