Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-08 / 141. szám

Í910. í, évfolyam, 141, szám Kedd, november 8 ÍSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, * ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: e=a Korona-utca 15. szám a egész ívre . R 24 — félévre . . . R 12 — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6-— egy hónapra K 2'— t—• Városház-utca 3. szám t=a Egyes szám ára 10 fillér EL0FIZETES1 AR VIDÉKÉN: 9 TELEFON-SZAM: egész évre. R 28-— félévre. . . R 14'— j Szerkesztőség 835 c=a Kiadóhivatal S3A negyedévre. K 7'— egy hónapra R 2-40 I Interurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér | Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Munka az iparosokért Szegeden vasárnap nyitották meg a munkásgimnáziumot. A kultura szempontjából nagyjelentőségű minden olyan uj iskola megnyitása, amely határozottan a népművelésért, a haladásért, a kultúráért indul. Különösen nagyjelentőségű Szegeden, az Alföld metropolisában, a magyarság deltájánál, ahol minél több uj iskolát nyitunk, annál inkább észrevesszük, hogy mindjobban uj intézményre van szükségünk, egészen az egyetemig. De az iskolák közül is kiváltképen fontosnak tartunk minden olyan uj intézményt, amelynek munkássága az iparosság, a munkásság, avagy a kereskedők érdekében indul. Figyelemreméltónak, kiváló fontosságúnak tartjuk a munkásgimnáziumot. A munkásgimnázium az iskolán kívül való oktatásnak jelenleg legfontosabb intézménye. Az iskolán kivül az oktatás eddig ugyanis nem volt rendszeresítve és szervezve, hanem többnyire csak időről-időre rendezett tanfolyamokból állott. A munkásgimnázium rendszeres intézetté fejlesztette a felnőttek oktatását és azt állandóvá tette. Iskola lett ugyan szintén, de lényegesen különbözik a mi jelenlegi iskoláinktól. Hogy mennyiben különbözik a munkásgimnázium azoktól, azt legszebben Molnár Viktor közoktatásügyi államtitkár szavai magyarázzák meg, ameK!s ház és nagy tragédia. Irta Tórmay Cécile. Csak alig derengett a virradat. A hegyek halvány, elnyúló fátylakban aludtak és mélyen alattuk olyan lucskos, olyan kék volt a kis falu a hajnali világban, mintha egy tó vizén át látszott volna. Valami mozdult a faluszélen. Az egyik magányos házikóból formátlan, szürke alak botlott elő. Motoszkálva reteszelte el maga mögött az ajtót, azután olyan modulattal eredt útnak, mintha még a tegnapi fáradtságot hurcolná a testén. Ahogy indult, az alakja tagozódni kezdett. Görbe hátából batyu lett, csípőjéről pedig egy satnya gyerek vált le, ki a nedves, hicleg földön szinte futva követte az anyja nagy lépteit és álmosan rimánkodott vissza az ágy melegébe. A másik gyermek a batyuban aludt. Ha meredeknek ment az ut, az asszony kissé előrehajolt, hogy könnyebben vigye az élő terhet. Ilyenkor megfeszült álla alatt az általvető csomója és mélyen belevágódott a nyakába. A sarló és a köszörűkő ütemesen verődött össze az oldalán. Tavaly temette el az urát Elvitte a szárazbetegség a tagbaszakadt, rőt favágót Is és az asszony, hogy kifizesse a zsidónak a temetés árát, azóta napszámban dolgozott. Mikor igy munkába ment, sok minden homályos dolog jutott az eszébe, de mindég elfáradt, mielőtt végig tudott volna valamit gondolni. Most is olyasféle járt a fejében, hogy ha már az emberének mindenáron meg kellett halnia, miért nem végezte lyeket az Uránia Magyar Tudományos Egyesület 1910 március 19-én tartott gyűlésén mondott elnöki megnyitójában. — Az iskolának természetében van a fegyelem, a merevség, a formáiizmus, a valódi szellemi szabadság korlátozása. Az iskolán kiviili oktatástól várom én nemzetünk megváltását a kulturális elmaradottság eddigi jobbágyságából. Az oktatásnak ez a neme, mint az eddigi tapasztalás nagyszerűen igazolta, a legolcsóbb, merőben független, az államot és társadalmat széjjelbontó minden tagozattól szabadon rendezkedik be, alkalmazkodik a mindenkori szükségletekhez, mert áldásában csak az részesül, aki maga fölkeresi. Aki akar tanulni, művelődni, haladni, a modern kor strugge for life-jára modern fegyverekkel, a tudás fegyverével fölszerelve indulni, az előtt tárva van ennek a szabadoktatásnak kapuja. Aki erejét gazdaságilag jobban szeretné és akarja érvényesíteni, annak módot kell adni rá, hogy az iskolán kívüli oktatás révén előkészüljön az élet iskolájára. Itt erők szabadulnak föl, melyeket az iskola zordonabb fegyelme és általános, elméleti tömegtanitásra berendezett formáiizmusa lenyűgözött, tehetségek jutnak fölszinre, amelyeket a pedagógiai tévedés vagy mostoha életviszonyok pályájukból kilenditettek, a nemzetet gazdagító egyéni gazdagság, a nemzet el a dolgát hamarább. Pusztult volna egykettőre; a betegség csak urinépnek való . . . papnak, meg korcsmárosnak. A szegénytől még a halál is viszi a pénzt. Ókét ugy kifosztotta mindenükből a sok patikásholmi, hogy mire elföldelték az embert, tartozás fejében majd elvették tőlük még a házukat is. De csak majdnem, mert az asszony törte magát, mint az igavonó és tegnap számította ki a tiz ujján, hogy ha le nem szakad a dereka, Szent Mihály havára visszafizet mindent . . . Nap - nap után későn este ballagott haza és hajnalban, harangozás előtt ment, mikor a többi népek még pihentek. A dombhajlásnál hűvösen csapott le a szél. Az asszony megállt, egy fának dűlve följebb tolta hátán a batyut, aztán törődött lépéssel indult tovább az irtáson túlra, a havasi kaszáló felé. Vitte magával két gyerekét a földszagú, fázós. szürkületen át, amije kívülük volt a világon, mindenét lent hagyta a faluban, a kunyhó retesze mögött. Odabent a kunyhóban ólmosan derengett a hideg virradat. Az ablakon foszlott, régi szoknya rongya függött, a nyomorult ágynemű szürke gyűrődéseiben meglátszott a nehéz, rövid álom nyoma. Szemközt, a füstfogta kürtő köpönyege alatt, a nyitott tűzhelyen, mintha piros bogyók termettek volna a hamuban, néha, néha vörösen villant föl valami. A szél beduruzsolt a düledező keményen át a néptelen házba, a piros bogyók fölfeslettek és égő kis virágok pukkantak ki belőlük. Imbolygó füstszáron apró tüzrózsák himbálták magukat a csöndben. Aztán, szellemi kincsét szaporító szellem kerül bele értékeink fogalmába. Molnár Viktor államtitkár mondotta ezeket a szavakat, amelyekből láthatjuk, hogy az uj intézmény, habár gimnázium nevet visel is, messze áll a mi középiskoláinktól és a jövendő nagy nemzeti kulturának fölépítésében idővel nagyon fontos intézménynyő fejlődik. Szinte önkéntelenül kínálkozik most annak a közfelfogásnak a fölujitása, hogy hazánkban az iskolán kivül való oktatásban is legelőször és elsősorban az iparosképzéssel kell foglalkozni. Amíg nincs annyi képzett iparos és ipari munkás, amennyi szükséges legalább a hazai fogyasztás alá eső iparcikkek előállitására, addig nem segit a hazai iparon sem az önálló vámterület, sem a szubvenció. Képzett iparosok hiányában nem létesülnek még olyan árucikkek készítésére sem vállalatok, amelyekből sok millió korona értékű behozatalunk van. Mert a gyönge szakmunkások mellett a vállalat nem birja ki árban és minőségben a versenyt a külföldi áruval szemben. Nézzük csak, miként állunk a hazai iparosképzéssel? Van az egész országban négy felsőipariskola. Az iskolai év elején nemcsak Szegeden, de mind a négy felsőipariskolára annyi a jelentkező, hogy évről-évre újságokba kerül a szülők följaj dúlása, hogy gyerekeiket, bár szemintha kékvörös kelyhükből egyszerre égő lepkék szálltak volna elő, a kürtő sötétjében cikkázva rajzottak a felszökő szikrák. Röptüknek'alig hallható zizegése sejtelmesen vegyült <el a szú lassú neszével, ahogy a mállott, öreg gerendákat őrölte fönt a menyezeten. Egy ideig mozdulatlan > csönd volt a házban, majd peregve indult meg egy kis törmelék a hólyagos vakolat alatt. A szél befütyült az ajtórepedésen, belefujt a kéménykürtőbe és a tűzhelyen találkozott önmagával ... A kiégett téglák fölött szűken kúszott körben a füst, a hamuban pedig . . . mintha valaki pislantott volna, egy véres, konok szem nyilt ki. Aztán ködös hályog ereszkedett reá. A szem lezárult és odébb tekintett elő a pernyéből, vörösen, ijesztően. Mellette a párja látszott, majd még egy, még egy . . . Már csupa égő szemgolyó volt a tűzhely és tekintetük vad fénynyel kóborolt a füstös falakon, föl-föllobbant a kürtő magasába, végig vetődött a padkán, a rőzsekötegen . . . Egyszerre a rőzse közül is kipislantott egy véres szem. A száraz galyak alól kígyótestű kékes fonalak gombolyodtak és lappangó játékban bogozódtak össze, bomlottak szét a sulykolt föld gödreiben. Vidám kis ropogás hallatszott. A szú elnémult a gerendában, . . . hirtelen világosabb lett a szoba. A padka recscsent egyet, ... a tűz beleharapott. Vicsorgó marása nyomán kicsordult az öreg bútor vére : lecsurranó lángcsöppek folytak végig szétvetett kecskelábain, aztán, mint egy haldokló vén állat, meggörbítette türelmes