Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-30 / 160. szám

1910 I. évfolyam, 160. szám Szerda, november 30 DÉLMAGYARORSZAG ti nerkeutSsíg «3 Kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=a UiámM »zerkesztíség ét kiadóhivatal IV., ^^ Városház-utca 3. szám •—• ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: e«ín évre . R 24'— félévre . .. R 12negyedévre. R 6'— egy hónapra H V Egyet szám ára 10 fillér ELOriZETESI AR VIDERM: évre . R 2S-— lélévre ... I 14'— negyedévre . R V— egy hónapra R 2'40 Egyes stám ára M BUér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 o Rladtttatf IN Interurbán $35 Budapesti szerkesztőség telefon-száma Ul—fl A szabadkéz politikája. A képviselőház legközelebbi föladata még ebben az évben a jövő év első négy hónapjára kért ideiglenes költségvetési fölhatalmazás, az indemnitás elintézése, továbbá az uj állami egyedáruságról szóló törvényjavaslat és az Osztrák-Magyar Jegybank szabadalma 1917-ig való megújításának és az „Adria" magyar királyi tengerhajózási részvénytársaság szerződésének egy évre való meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatok elintézése. Ezek ugyan elejétől végig mint közgazdasági és pénzügyi kérdések jelentkeznek, de ha a politikai háttereket vesszük figyelembe, akkor azok miatt nagyobb pártpolitikai emóciókat várhatunk. Magának a négy havi indemnitásnak ügye bizonyos kényszerhelyzetet teremtett a kormányra nézve, amennyiben az uj év első napjáig oly kevés idő, alig öt hét (közbe még a karácsony ünnepe esik) áll rendelkezésre, ugy, hogy esetleg újév napján újból az ekszleksz, a költségvetési fölhatalmazási nélküliség állapota köszönt be. Ezt az eksz-lekszállapotot ugyan már annyira megszoktuk, hogy az már alig izgatja a kedélyeket. A koalíciós kormány eksz-lekszben vette át az ország kormányzását és eksz-lekszben hagyta el. A mostani kormány januárban történt kinevezésétől fogva ez évi augusztus 11-ig ekszlekszben kormányzott. Ekkor kapott föloldozást a koalíciós kormány az eksz-lekszes kormányzásának bűnei alól. Ezt különben már nem is tekintik az alkotmányos főbűnök egyikének. Régebben válogatósabbak voltak az emberek az obstrukció és az eksz-leksz iránt. Tisza Kálmánnak elég volt az obstrukcióval való komoly fenyegetés 1890. évben a függetlenségi párt részéről, a Kossuth Lajos honossága kérdésében elfoglalt ismeretes álláspontja miatt és Tisza már is lemondott, csakhogy az eksz-lekszet kikerülje az ország. De már Bánffy Dezső báróval kezdve, minden következő kormány, Széli Kálmán, Khuen-Héderváry Károly, Tisza István, Fejérváry Géza báró, Wekerle Sándor kormányai eksz-lekszben hagyták eb állásaikat. Azóta az eksz-leksz mintegy kormánybuktató eszköz lett és az ellenzék, amely többet ártott magának az alkotmányos elvnek, az alkotmányosság erejében való hitnek, mint sem ártottak az illető kormányoknak és az azokat támogató pártoknak. Végre az ország is megunta ezt az alkotmányossággal tíz éve űzött könnyelmű játékot és az obstrukciós pártok fölött szigorú törvényt üit a legutóbbi juniusi választásokon. Épen a legobstrukciósabb pártot, a Justhpártot oly kegyetlenül jusztifikálta a nemzet, hogy abból a nagy pártból került vissza a Házba, obstrukció elitélésének Sárga liliom. Irta Biró Lajos. (Részlet az iró szerdán szinrekerülő darabjából.) II. fölvonás, harmadik jelenet. Judit, a főherceg. Judit (mosolyogva): Nem mosolygok és nem teszek föl olyan kérdéseket, amelyek a fenséged érzékenységét kellemetlenül érintik, hanem egyszerűség és gyors elintézés végett kérem, kérdezzen most fenséged. A főherceg (zavarba jön): Én? Mit . . . kérdezzek én? Judit: Vagy mondjon valamit! Azt, amit (nyomatékosan; tudja, hogy nem mond igazat) megkérdezni vagy megmondani idejött. A főherceg: Én ... én nem tudom . . . Én azért jöttem . . . én . . . Judit: Fenségedet barátságos fölszólitásom kissé zavarba ejtette. Hát talán megmondom én, hogy miért jött. A főherceg (bámulva): Maga? Judit. Igen, én. Akarja? A főherceg: Igen, akarom. Mondja meg maga. Judit (megfogja a kezét): Üljön le ide. (Leülteti, ő állva marad.) Tehát: fenséged ezen a nagyon meglepő és kevéssé megtisztelő módon azért jött ide, hogy — először nekem megmondja, hogy szeret. A főherceg : Igen. Judit: Másodszor, hogy engem megkérdezzen, szeretem-e én is? A főherceg : Igaz, ez igaz. Ezért jöttem. Igazán ezért jöttem. Judit: És hogy... (tudja és érezteti, hogy most nem mond igazat) hogy a kérdésnek és feleletnek a következményeit férfiasan, tapintatosan, gyöngéden, lovagiasan levonja. A főherceg: Igen. Igaz. Judit: Igen. Tehát először : fenséged kitüntet engem az érdeklődésének, a rokonszenvének (a főherceg közbe akar szólani) mondjuk a szeretetének a jeleivel. A főherceg: A szerelmemnek a jeleivel. Judit: Tudom. Köszönöm. Örülök neki. Öreg . . . öreg asszony leszek, (mosolyogva) a hamut is mamiinak mondom már, amikor még mindig hálás leszek érte. Ez volt először. Másodszor: szeretem-e én is fenségedet? Nem! A főherceg (kétségbeesetten fölugrik): Az lehetetlen, azt nem szabad mondania. Ez kétségbeejtő, ne mondja ezt, mert én meghalok, ha ezt mondja. Ez nem is igaz. En egy hónap óta érzem, tudom, láttam a szeméből, hogy szeret. Mondja, hogy igen. Igen, igen, igen. Judit: Nem, nem, nem. En nagyon halas vagyok, nekem fenséged nagyon tetszik. Kedves, elkényeztetett nagy fiu... Kétszer ... kétszer álmodtam is fenségedről, de szerelemről itt szó sincs. Nem is lehetett, mert én az első félórában, amikor legelőször beszéltünk, akkor világosan láttam már, hogy nem szabad. Nem lehet és nem is lesz, mert . . . A főherceg: Mert . . . Judit : Mert én tizenkilenc éves vagyok és fenséged huszonkettő, de én egy öreg, csak töredék Ez az Ítélet az szólott. Nem is hisszük, hogy bármelyik ellenzéki párt magára venné az obstrukció ódiumát. Épen azért nem értjük a Justh-párt részéről azt az ijesztgetést, hogy bekövetkezhetik az obstrukció. Ettől ma már senki meg nem ijed a történtek után, mert ma már az obstrukciónak csak bizonyos államszáinviteli adókönyvelési zavar jelentősége van a kormányzatban. Ellenben az obstruktorok elérik azt, hogy alkotmányos fölhatalmazás nélkül száz és száz milliókat adnak ki a kormányok anélkül, hogy az obstruktor oknak hatalmuk volna ezért a súlyos alkotmányos vétségért rajtuk elégtételt szerezni. így aztán az országgyűlés rendelkezési jogát a nemzet vagyona és ereje fölött átterelik a kormányzatra, a végrehajtó hatalomra. Folyton abszolutizmusba kergetik a kormányt, mely aztán persze utólag bűnbocsánatot nyer az ország többségétől. Az obstrukció és az eksz-lekszes állapot rég lejárta magát. Az ellenzék ezeket a fegyvereket teljesen elkoptatta, a nemzet pedig sutba dobta. Komoly munka, az országgyűlésnek előbbrevitele, ez vezet ma már a nemzet bizalmának megszerzéséhez. A kisebbség erőszakoskodása pedig újból csak a nemzet sújtó Ítéletét hívja ki. érett, komoly asszony vagyok fenségedhez képest. És soha sem fogok tudni másképen rá nézni, mint egy kedves, nagy fiúra, akit megsimogat, vagy ellök az ember, de akit sohasem szeret. A főherceg (toppant egyet a lábával, beledobja magát egy székbe, amelyikben ült, a kezébe hajtja a fejét). Judit : Szomorúnak pedig ez nem nagyon szomorú és az a tapasztalt, érett asszony, aki én most vagyok, azért nem siratja túlságosan ennek az elkényeztetett fiúnak a szomorúságát, mert ez a szomorúság nem fog soká tartani, mert ez a szerelem nem igazi szerelem . . . A főherceg (fölkapja a fejét, kényes hangon): Az nem igaz, az nem igaz. Judit: És az elkényeztetett nagy gyerek megkap mindent a sorstól, amit kiván. Amióta nők lettek a játékszerei, azóta is gyorsan az övé minden játékszer, amelyet megkívánt. Gyorsan megkapta őket, gyorsan megunta őket, gyorsan eldobta őket. Most megkívánt egy játékszert, és mert nem jut olyan könnyen hozzá, mint a többihez, mert nem hull rögtön az ölébe, epekedik, vágyakozik és azt hiszi, hogy ami csak egy elkényeztetett gyermek türelmetlensége, az szerelem. Pedig nem szerelem és jaj volna nekem, ha elhinném, hogy az, és mert nem az és mert belőle csak baj, szerencsétlenség és bánat lehet, azért férfiasan, tapintatosan, gyöngéden, lovagiasan levonja a kérdésből és a feleletből a következtetést, gyöngéden elbúcsúzik tőlem és ezentúl tapintatosan és lovagiasan távol marad tőlem.