Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-12 / 145. szám

6 DELM AG YARORSZ ACJ 1910 november 12 SZINHAZ,_MŰUÉS Színházi műsor. Xóvember 12, sbombat: Bánk bán. Díszelőadás a Makó-szobor alapja javára, bérletsziinetben, huszonöt százalékos áremeléssel. „ 13, vasárnap d. u.: Varázskeringő, operett. „ 13, „ este: A kormánybiztos. (Páratlan ®/3-os bérlet.) „ 14, hétfő: A kormánybiztos (Páios */»-os bérlet.) 9 15, kedd: Troubadour, opera. (Páratlan 1 s-os bárlet.) „ 16, szerda: Beulemans kisasszony házassága. (Páros */>-os bérlet.) „ 17. csütörtök: Amihez minden asszony éri. (Páratlan f/3-os bérlet.) „ 18, péntek: A muzsikúsleány. (Páros 1 ,-os bérlet.) „ 19, szombat: Vándorlegény, operett, (Páratlan - a-os bérlet.) „ 20, vasárnap d. u.: A csikós, népszínmű. „ 20, „ este: Vándorlegény, operett. (Páros 5 .,-os bérlet.) „ 21, hétfő: A kormánybiztos. (Páratlan J„-os bérlet.) A szegedi színészek Makó Lajosról. A szombati, szegedi Makó-ünnep megtartása alkalmával nyilatkoznak a Dclmagyarorsság-bdxi a szegedi színház tagjai. Makó Lajosról, volt igazgatójukról mondanak el érdekes sorokat. Közöljük az egyes nyilatkozatokat: * Sz. Tóvölgyi Margit: — Borongós, hűvös idő volt Makó Lajos halála napján, épen olyan, mint most. Künn süvített a szél, sárga, szomorú levelek hullot- j tak le a fákról és ma, a szoborleleplezés előtt, j mintha ugyanaz a megrázó érzés fogná át a lelkemet, amilyen akkor. Minden részletét pontosan és hűen megőriztem annak a szomorú napnak. — Próbára mentünk, nem tudva még semmit a katasztrófáról és amint Makó irodájába igyekeztünk, megdöbbenésünkben fölsikoltottunk. Némán, megrendülve olvastuk, ami az ajtóra kifüggesztett fehér cédulán állott: — Az igazgató halála miatt a mai próba elmarad. — Valamennyiünknek köny gyűlt a szemébeMi tudtuk legjobban, hogy ki volt Makó Lajos' mint színész, mint igazgató és mint ember" Mint színészt és mint igazgatót, azt hiszem fölösleges most jellemeznem,hiszen megmagyaráz mindent mindenkinek az, hogy szobra a szegedi színház előcsarnokát fogja díszíteni és megőrzi emlékét örök időkön át. — Mint ember, a szív embere volt. Egy" forma jósággal és áldozatkészséggel szerette a társulat minden tagját, figyelmére méltatott mindenkit és ha alkalom volt rá, nem mulasztotta el soha a társulat bármely tagjának kifejezni jókivánságát. Szeretetteljes figyelmessége odáig ment, hogy társulata minden emberének nevét eszében tartotta és reggel, amikor próbára jött., minden egyébnél fontosabbnak vette, hogy kiszólította azokat, akiknek a névnapjuk volt és szívből gratulált nekik : — Tartson meg az isten erőben, egészségben . . . — így volt ez minden reggel. Ha valakiről látta, hogy szomorú, odament hozzá és jóságosan tudakolta bánatának okát. Megtette ezt a szinpadon ís, a legkritikusabb jelenetek közben. — Valami ünnepélyes alkalommal épen Bánk hánt játszottuk. Makó kreálta a darabban Tiborc szerepét, amely mindenkor egyik leg. gyönyörűbb alakítása volt. Én játszottam az egyik fő női szerepet. Amúgy is nagy szomorúság gyötört, nem tudom már, miért. Makó észrevette az arcomról, hogy valami bánt. Es ott a szinpadon, a nézőtér előtt, mintha rá nézve most ez volna a legfontosabb, kiragadva magát a darab menetéből, halkan megkérdezte tőlem : — Margit, kérlek, miért vagy ma olyan szomorú? De őszintén mondd meg . . . — Megijedtem. Magam se tudtam, mi gyötört és Makó pár pillanattal a jelenése előtt magánházatokkal törődik. Sietve válaszoltam, hogy nincs semmi bajom. Látszólag megnyugodott, de mintha lelkifurdalást érzett volna, folyton kutatta az arcomat. Figyelt mindaddig, amíg csak a szerepére nem került a sor . . . — Ilyen volt Makó Lajos mindenkivel szemben, mint ember. És ebben a télies borongásban szinte kiujuló fájdalommal veszem észre, liogy erős, de lágy és meleg és simuló hangja nem altathatja el többé senki bánatát . . 1 * 2syárai Antal: — Egyszer, gyermekkoromban, régi szobában, ódon bútorok között állt egy fehér aiabastrom szobrokon nyugvó zenélö-óra — abban egy régi, bíedermayeres lándler hangjait hallgattam. Ez a kép elevenedik meg előttem, amikor első emlékem visszaszáll, amely muzsikál méghitt, édes hangokon Makó Lajosról. — ... Kis 11 u voltam és Budán, a Várszínházban, ebben az ócska, kedves kis múzsaoduban adtak egy kis bűbájos operettet „A chatoui kastély" címen. Nem tudom biztosan,de ugy emlékszem, hogy Delibes Leó irta a zenéjét. — Margó Célia, Rónaszéky Gusztáv satöbbi már mind előfordultak a színen és már ki is mentek. —... A zenekar egy finom francia, menuetteszerü muzsikába fog. Valódi hajporos grácia, régi rokokó-hangulat. Kinyílt a középajtó. Egy écles, öreges bácsi, egy rózsás, bohókás, finom francia ur, egy csókolnivaló vidéki nyárspolgártipus, csupa kedély, csupa hajlékonyság, csupa veleszületett elegancia, tele humorral, szívvel, melegséggel — belép, a szín közepén leül, nagy, meleg, nedves gyermekszemeivel belenéz a publikumba, a közönségen melegség ömlik el, mosolyog, megmozdul, nevetni kezd, örül és tomboló tapsviharba tört ki. — Ez volt Makó Lajos ! — így emlékszem reá és áldom öt, hogy gyermeki szivemnek egy olyan b°nyomást ajándékozott, amit, őszülő fejjel, müvészéletem legszebb kincsei közt tartogatok. * Feli tő Rózsi : — Makó Lajosról írjak? írja ön, hisz látja, hogy könyezeni, én még ilyet nem értem. Makó Lajosról írjunk? Jót? Hogy milyen nagy volt? Az ő jóságát, az ő nagyszerűségét nem lehet elbeszélni. Lehetetlen ! Az én igazgatóm volt! Együtt igyekeztünk a közönségért. Egyegy siker után ahogy szorongatta a kezemet, amilyen boldogan, bájosan mosolygott, nézett, soha nem felejtem. Igazán, napokig tudnék róla beszélni és nem értem, nem jut eszembe semmi, nem is juthat. Az a nagyon nagy jósága, az a kibeszélhetetlen nagysága, kedvessége. Olyan igazgató soha nem volt, mint első Makó Lajos. * Békeji Lajos: — Makó Lajos nemcsak a legjobb ígazgató) hanem a tagjainak édesapjuk volt, aki szerette, aki rajongott a tagjaiért, aki buzdított, tanított bennünket, aki nem hagyott el bennünket, ha támadásoknak voltunk kitéve, bárki részéről Megkívánta tőlünk, hogy a kötelességünket teljes erőnkből és teljes tudásunkkal teljesít" sük, de jutalmazta is azt. Adjon az isten a magyar színészetnek sok olyan igazgatót, szívemből kívánom ezt és akkor a magyar színészek boldogok lesznek. Ugy legyen! * Fodor Ella: — Amíg Makó Lajost, nem ismertem, csak vonzódtam a színpad felé. Mikor megismertem, a rajongás érzése fogott el és az ö jóságosj őszinte, biztató szavaiból a hidegebb ambició mellé lelkesülő erőt merítettem. 0 volt az első igazgatóm, aki megjelölte számomra az utat amelyen haladni kell. Addig alig voltak álmaim, de amikor először beszélt hozzám, egy uj, csodás világot nyitott meg a szemeim előtt. Nek1 köszönhetem, hogy tudok rajongani és neki köszönhetem, hogy álmaim vannak. Ezeket tőle örököltem, aki mindig másokért rajongott és egész életén keresztül a mások jövendő diadalait álmodta meg. * Pesti Kálmán : — Mit írjak Makó Lajosról? Hiszen én csak hírből ismertem Őt. Hírből, de ugy ismertem, mint egy nagytudásu szakférfiút a színészet terén. Jó szívéről és atyai szeretetéről pedig annyira ismeretes volt, hogy nálunk a színésziskolában valóságos versengés folyt a növendékek között, hogy társulatához szerződhessünk. Egy volt csak, ki még életében társulatához szerződhetett s ezért irigyeltük is. Halála hire megdöbbenést keltett nálunk is. mint mindenhol. Jól esett, hogy november elsején a temetőbe zarándokoltunk és sírját láthattam. Kegyeletét, mint olyan egyénét, kibeu a színészet egy lelkes harcosát vesztette el, őrzöm meg szivemben. * Bevesz Imre: — Makó Lajos! Magyar színész előtt már fogalom lett-e név?! Mint művész közvetlen, egyszerű, természetes és kedves, mint igazgató tetterős, fáradhatatlan munkás és mindenekelőtt magyar, mint ember puritán jellem és sugárzó, meleg kedélyű volt. A magam részéről csak ennyit: ő volt a legjobb igazgatóm. Sem előtte nem volt, sem utána nem lesz hozzá hasonló. * Békefi, Lajosné : — Makó Lajos érdemeit szükségtelen méltatnom. Az érdemek önmagukat méltatják. * Szalay Károly : — Amit kimondott a szó, törvény volt. Sona meg nem hátrált, soha nem vont vissza semmit, mert mielőtt kimondott valamit, azt meggondolva mondta. Soha érdemet, iparkodást köszönés, jutalom nélkül nem hagyott. — Mindenkivel az illető esze és gondolko-. dása szerint beszélt. Ezért szerették!' Nagy tudása, imponáló intelligenciája félelmessé tetteHa valamely darabot rendezett, lábujjhegyen jártak a színészek. Ha valaki ilyenkor a színpadra lépett, a nagy csönd miatt azt hitte: templomban van. Ha rendezett, megszűnt igazgató lenni; nem volt oly nagyság, aki kedvéért ott hagyta volna a rendezést. Várjon ! — volt rövid, de megmásíthatatlan szava. — Ugy lelkesülni szépért, jóért, művészetért mint ő, talán senki sem tudott. Ha állami szín. ház vezetője lehetett volna, — ahol néni kötik meg kezét üzleti okok — a magyar szinmiivészetet soha nem vélt magas fokra emelte volna* Várnai Janka : — Minden színész, azt hiszem, a közönsé? is tudja, hogy Makó Lajos egyike volt a leg. nagyobb szinész-egyéniségeknek, akik örök hálára kötelezik az ujabb szinészgenerációt. * Sümegi Ödönt — Négy éven keresztül voltam tag; a megboldogult Makó Lajos társulatának. Ezalatt a négy év alatt az a csodálat, amelylyel mint diák lelkesültem az Ő nagy művészetéért, rajongó szeretetté, őszinte ragaszkodássá változott át. Megismertem Makó Lajost mint embert, mint a színészek igazi atyját, aki minden egyes tettével bebizonyította, hogy szereti tagjait nem „talmi" szeretettel, hanem eg^ nagyon érző müvészlélek nemes megnyilatkozásával. — Ünnep volt, ha játszott, ünnep volt. ha körünkbe jött, mert jóságos szeretetének melege átragadt mindannyiunkra. Éreztük, tudtuk ezt valamennyien és szívesen léptünk sorompóba érte, a „vezérért", mi, a közkatonák. Ennek az embernek emléke kell, hogy minden magyar színész lelkében örökké éljen.