Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-09 / 142. szám

1910 november 9 DELMAGYARORSZAQ 7 — Ott muszáj volt hagynom őket-, Bélát meg a Königet, hisz már beleőrültek a modern mo­tívumokba — mondotta prózai hangon. Reinitz Béla a délutáni gyorsvonattal utazott Buda­pestre azzal, hogy legközelebb Szegedre jön. * Shakespeare halotti lárvája. A halha­tatlan britt költőnek, Shakespearenek, állítólag Darmstadtban megtalálták a halotti lárváját. Erről számol be egy Wislicenus Pál nevű tudós a napokban megjelent röpiratában. A lárvába 1616 van belevésve és Shakespeare tényleg ekkor halt meg. A lárváról fölvett fényképek teljesen hasonlók a költőröl eddig forgalomban volt képekhez és szobrokhoz. Mindez azonban még kevés bizonyítéknak. Wislicenus érzi ezt és azért mindjárt magyará­zatát keresi, hogy mint kerülhetett a viasz­lenyomat Darmstadtba, A következőket irja: A Rajna melletti Mainzban lakott Kesselstadt grófja, a régi nemesség egyik legelőkelőbbje. A gróf gyönyörű kastélya volt a nemesség találkozóhelye. A gróf egyik rokona, egy apát, ismeretes volt gyüjtőszenvedélyéről. Ez a főpap többször átrándult Angliába, hogy régiségeket vásároljon. Különösen a nagy férfiak arcképeit, szobrait gyűjtötte. Halála után gyűjteményét elárverezték. Shakespeare halálmaszkja igy ke­rült egy mainzi zsibárushoz. Ott meglátta égy Becker Ernő nevíi festő, aki megvette. A féstö később Albert hercegnek, Viktória angol királynőnek lett magántitkára, majd később ismét visszatért Mainzba és ott is halt meg. Ezek volnának a lárva hitelességét bizonyító adatok. De természetesen a kételkedőknek ez nem elegendő. Máris hallatszanak hirek, hogy vannak, akik Shakespeare sírjának a fölbontá­sát követelik, hogy a koponyának még meg­maradt részeiből a méreteket megállapíthassák. Annyi bizonyos, hogy Wislicenus röpirata egy hatalmas vitának a magvát vetette el. * Oedipus király a cirkuszban. Berlinből jelentik : A merész Reinhardt tegnapi vállal­kozása minden eddigit felülmúlt. A Schumann­cirkuszban eljátszotta Aeschilos Oedipus kirá­lyát. A rengeteg aréna, amely ötezer embert képes befogadni, zsúfolásig megtelt és a hatás óriási volt. Az ősi végzettragédiák komor han­gulata megrázta a hallgatóságot. Az énekka­rok pompásan működtek, száz emberből állott a kórus. A vásárhelyi Rácsos-korcsma. -— Lopásért Szegedreho^ték a korcsmárosnét. — (Saját tudósítónktól.) Hódmezővásárhely egyik régi, rosszhírű, de látogatott korcsmáját be" csukták. Hónapok óta sugdosták Hódmező­vásárhelyen, hogy a tulajdonosnő, neve szerint Mihály Eszter, leitatja, azután meglopja a vásárhelyi pénzesgazdákat. Tegnapelőtt este azután leleplezte a rendőrség az asszonyt, le­tartóztatta, mert alapos a gyanú, hogy az asz­szony egyik ittas gazda zsebéből háromezer koronát kilopott. A korcsmárosné tagadja a 'opást. Igaz, hogy csak százötven korona kész­pénzt találtak az asszonynál a házkutatás al­kalmával, de a rendőrség erre is megadja a választ. — Két nap alatt csak ellehetett tüntetni a pénzt. A két nap azért állott rendelkezésére a korcs­márosnénak, mert a lopás után csak két nap múlva fogott a rendőrség a nyomozáshoz. Ta­láltak a házkutatás alkalmával a pénzen kívül hat-hétezer korona értékű brilliáns éksze­reket is. A letartóztatott asszonyt ma Szegedre hoz" *ák és átadták a királyi ügyészségnek. Hogy addig, mig a szegedi büntetőtörvényszék elé kerül ez az ügy, vájjon fogságban marad-e az asszony: arról eddig nem döntöttMagay Lajos dr vizsgálóbíró. Az ügyről ezeket a részleteket jelenti hód" mezővásárhelyi tudósítónk: A Fácán-utcában van a Vásárhelyen hires korcsma, a Rácsos. Annak Mihály Eszter a tulajdonosa. Valósággal öröm tanyának rendez­ték azt be. A tanyákról' is oda jártak be a gazdák, ha jószágot adtak el és ha mulatni akartak a vásár örömére. Hónapok óta mind siirübb lett a panasz, hogy a gazdáknak százkoronásai tűnnek el a Rácsosban. Rendszerint, amikor lerészegedtek, azután veszett el a gazdák pénze. Sokan föl se jelentették a rendörségnek az ilyen esetet, mert röstellték, Hódmezővásárhely főkapitánya, Szathmáry Tihamér, a mult hónapban éjfél után váratla­nul betoppant a korcsmába. Olyan dolgokat leplezett le, amelyek kihágási eljárást köve­telnek. Akkor nagyobb pénzbirsággal sújtották Mihály Esztert, a korcsma tulajdonosnőjét. Az az ügy, amiért az asszonyt letartóztatták és a szegedi ügyészség fogházába hozták, a következő: Az egyik vásárhelyi gazda — akinek a ne­vét a rendőrség kíméletből elhallgatja — házat vásárolt és elment egyik ügyvédhez, hogy a ház árát kifizesse. Négy darab ezerkoronás, tizenegy darab százkoronás és három husz­koronás papírpénz volt a tárcájában. Az ügy­védet nem találta otthon, igy nem fizethetett, a pénz a zsebében maradt. Elment mulatni a Tisza-kávéházba, ismerőseivel a késő órákig együtt maradt. Reggel a bérest küldte a gazda felesége érte, a bérest azután elvitte Dombi Sándornak a tizennégyes szá«nu bérkocsiján. A üűcsos-korcsmába tértek. A bérkocsis és a kocsis vallomása szerint hatodfélezer korona volt a gazdánál, mert annyit kiterített a korcsma asztalára és gyönyörködött a bankók­ban, ezerkoronást átadott a kocsisának, hogy „legyen neki is." Ezt a pénzt a kocsis vissza is adta a rendőrségen, a mulatozás után. Mert akkor a rendőrség elé került az ügy, a korcs­márosné lett a vádlott, a gazda lett a sértett — háromezer korona erejéig, mert ennyi tűnt el. Ebben az ügyben a tizennegyedik számú bérkocsi kocsisa, Dombi Sándor, Darvassy Gyula rendörfogalmazó előtt ezeket vallotta: — A Rácsos-korcsmába mentünk. Ittunk, de mert a lovakra is ügyelni kell, ki-ki mentem a korcsmából, azután ismét beléptem. IJgy féltíz lehetett, mikor újra betoppantam. Csönd volt, az ivóban nem volt más, mint a korcsmárosné, meg a gazda, aki aludt. Eszter asszony épen akkor húzta ki a zsebéből a nagy bukszát, a pénzt gyűrte zsebre. — Mit csinál asszonyság?! — szóltam én.: — Erre az asszony .fölnézett, piros lett, mint a paprika, hozzám sietett és igy szólt : — Nézze, barátom, maga is szegény ember, ennek a zahinnak meg marad még elég, itt van ezer korona, hallgasson! — Jól van, nem bánom ! — mondottam én. A bérkocsis ekkor ismét kiment, később azután a béres is újra megjelent az ivóban, a gazdát felköltötte és fölsegítette a kocsira, hazavitte. Otthon keresték a pénzt, azonban hűlt helye volt annak. A béres az ezer koro­nát előadta, a többiről nem tudott. A károsult gazda felesége bejelentette az esetet a rendőrségnél. Darvassy Gyula bűn­ügyes fogalmazó megkezdte a nyomozást, ki­hallgatta az egész személyzetet. Mihály Eszter azt vallotta, hogy a káros el­szórta a pénzt és a béres szedte föl. Nála kell lenni nemcsak az ezer koronának, hanem a többinek is. A béres tagadott, de mivel ellene is vallot­tak a körülmények, őrizet alá vették. Érdekes, hogy a korcsmárosnén kivül a másik meggyanúsított: Dombi Sándor bérkocsis, Sze­gedre jött mulatni a lopás után. Szegeden a Topolya-soron mulatott. Darvassy tanuként akarta kihallgatni a tizennégyes számú bérko­csist, de csak másnap került elő. Szegeden mu­latott. Mikor Darvassy beidézte, már a küszö­bön mondta Dombi: — Mihály Eszti a hallgatásért adott ezer koronát! Vallomásából a következő derült ki. Miután a gazdát haza szállította, szabadságot kért és Molnár Imre bérkocsist hívta magával. — Menjünk Szegedre! — mondta. Az ezerkoronást Siriger Arnold vendéglős váltotta föl Molnárnak; gyanutlanul tette, mert a bérkocsisnak máskor is van ezer koronája. Dombi Molnárnak adott két darab ötvenko­ronást és Szegeden egész éjjel „pukkanós bort"., vagyis pezsgőt ittak, dorbézoltak, ugy, hogy háromszázötven korona maradt az ezresből. Ezt a pénzt Szent László-utcai lakásán, a szal­mában találták meg. Dombit a rendőrség letartóztatta. Valószínű­leg öt is a szegedi ügyészség fogházába hozzák. OGAK Lukács Imre íogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesitve CseKomts-iiica 1. Sittnyi-fér sarok. FÍWÍ!I-!É. Az angyalföldi családiríás. — Beszélgetés a lakókkal. — (Saját tudósítónktól.) Ma részletesen ir­tunk arról a családirtásról, amelyet Szabó Sán­dor, a Hornyánszky-nyomda segédmunkása, követett el az Angyalföldön lévő Mohácsi-utca tizenötödik szám alatti lakásában. Huszon­háromévi házasélet után, amelyből öt gyermek származott, Szabó megölte a négy és fél éves Imre és a nyolc éves Margit nevű gyermekeit, azután fölakasztotta magát, Szabó a rettenetes vérengzést — amint megírtuk — féltékenység­ből követte el, mert az a gyanúja, hogy a felesége valakivel viszonyt folytat, egy náluk lakott rokonára, Kovács Józsefre hárult. Szabó folyton gyötörte az asszonyt, aki egy izben emiatt már le akart ugrani az emeletről, de az utolsc pillanatban a lakók észrevették és meg­akadályozták tervében. Megírtuk azt is, hogy az asszony tegnap a Nagy János-utcában mosott és vele volt két nagyobb leánya. Mikor hazament, Szabó már mindent befejezett. A kötélről a házban lakó Holub Miklós mészáros vágta le a vérengző apa holttestét. Szabóné ezt mondta a rendőri jegyző­könyvbe: — Az uram féltékeny volt rám s avval gya­núsított, hogy a kis Imre nem tőle való. Őt azért ölte meg; a Margitkát pedig azért, mert ő volt a legszebb gyerekünk és legjobban őt szerette. Az ügy most Tóth János kapitány osztályán van, aki viszont Lévay kapitányt bizta meg a további ¡vizsgálattal. Annak a háznak házmesternője, ahol a véres tragédia történt, a következőket mondta Sza­bóékról: — Én nem gyanúsítom meg Szabónét,. de . az bizonyos, hogy a férj unokaöcscse többször odahaza volt olyan időben, amikor a férj nem volt otthon. Mi itt a házban nem tudunk semmi bizonyosat, Hallani hallottunk túlsókat, de hát sok mindenfélét beszélnek ... Mózes Istvánné, Szabóék szomszédja, ezeket mondta: — Szorgalmas, tisztességes asszony Szabóné. Szépen gondozta gyermekeit és a lakásból sohasem hallottunk ki veszekedést. Ha volt, is valami baj közöttük, azt csöndesen intézték eh Azt hittük, szeretik egymást. Mindig együtt mentek munkába, az asszony elment a férjéért a műhelybe ős együtt jöttek haza. A lakók legnagyobbrésze azonban azt beszéli,, hogy a férj nem minden ok nélkül féltékeny­kedett az asszonyára. Mikor Szabóék legidősebb Julis nevű leánya feleségül ment Ghillényi Ál­pádhoz, meghívták a lakodalomra a férj unoka­öcscsét, Kovácsot is. • És Kovács, aki tudta, hogy körülbelül tizenöt, év előtt ugyancsak a férj féltékenysége miatt kellett távoznia a rokonok lakásából, a nem­régen megtartott lakodalom előtt két nappal ismét bekvártélyozta, magát, Szabóékhoz. A férj­tiltakozott Kovács visszatérése ellen, az asz­szony ellenben pártját fogta, ami még inkább növelte Szabó elkeseredését, A házastársak között ezért — több lakó állitása szerint —­gyakran volt veszekedés. Szabóné a gyilkosság utáni éjszakát; legidő­sebb leányánál, Ghillényinénél töltötte az Illés­utca 16. számú házban. Innen korán, reggel elment. Ghillényiné a Hornyánszky-féle nyom­dába ment, ahol Szabó dolgozott. Itt bejelen-' tette a történteket és kérte a nyomdavezetőt, hogy segítsenek a szerencsétlen özvegyen. A nyomdavezető megígérte, hogy gyűjtést indit a személyzet között, Lévay rendőrkapitány holnap idézi magához Szabónét, A Szabó-gyerekek holttestei künn vannak a tetemnézöben. A hideg teremben ma délelőtt alig járt öt-tiz ember. A boncolás iránt még nem történt intézkedés, de valószínű, hogy csak néhány nap múlva, valószínűleg szómba ton fogják megejteni. Szabó Sándorné az egész éjszakát átvirrasztotta veje lakásán. Folyton sirt és panaszkodva beszélte: , — Nem is a férjein sajnálom, hanem két ár­tatlan gyermekemet. Az urammal az Utóbbi időben nagyon jól éltünk. Szeptemberben itt volt a testvére, el akarta őt vinni a vidékre. A szomszédok lebeszélték erről és azóta telje­sen kibékült velem. De azért gondoltam, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Készült ő mar régen erre és most beváltotta fenyegetését, Egyesek állitása szerint is Szabóné többször panaszkodott amiatt, hogy a férje rettenetes következményekkel fenyegeti, ha Kovácscsa! továbbra is érintkezik. Szabó azonban alapjá­ban véve csöndes, szömoru ember volt, akiröi

Next

/
Oldalképek
Tartalom