Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-08 / 141. szám

1910 november 8 DELMAQYARORSZAQ 13 nyainál fogva ilyennek a létesítésére alkalmas. Hajlandók°lennének az összes műszaki előmunkálatokat díjtalanul elvégezni, ha a város a vasút kivitele esetén neki bizonyos elsőbbséget biztositana. Ebben az esetben a vasút íinancirozásában is készséggel vennének részt. Amennyiben a város az eszmével rokonszenvezne, készséggel küldenék ki egy főmérnöküket a' tárgyalások megindítása végett. Egyben kértek az ottani vasúti személyforgalomról statisztikai adatokat. Legközelebb részletesen foglalkoznak Zentán ezzel az ajánlattal. ( ) Az aradi állomás épitése. Hónapok óta folyik az építkezés az aradi vasúti állomáson. Serényen dolgoznak azon, hogy a csuf; ódon épület eltűnjék és helyette modern, tágas közlekedési palota álljon, hirdetve Arad vasúti forgalmának haladását. A közönség méltán tudakolhatja, hogy mikor nyilik meg már a hatalmas palota? Sztankovics Miklós aradi üzletvezető, aki évek óta lelkes támogatója volt az uj indóház épitósi kérdésének, ezeket mondotta el az aradi készülő állomásról: — A fölvételi épület nagyon gyorsan halad és már most uiesztendó're átadható lesz a forgalom, nak az első- és másodosztályú váró- és étterem, továbbá a főcsarnok, ahol a jegyváltás történik. Ezenkívül ugyanekkor átadható lesz a forgalomnak az arad-csanádi vasutak összes irodai és forgalmi helyisége. Az 1911. év decemberében készen lesz a harmadik osztályú váró- és étterem, általában • az egész épület, amelynek akkor lesz a fölavatása. Az 1912. évben épitik a hatalmas vasúti postapavillont a mostani lebontandó postahivatal és forgalmi hivatal helyén. Ha a magyar államvasút egész hálózatában szükségelt építkezéseknek, kívánalmaknak eleget akarnánk tenni, alioz egy milliárd j korona kellene. Az aradi üzletvezetőség terüle- ; tén most két uj sinépitést kezdünk: a szajol— rákosit és az arad—piski-it. Ha ezek a kettős sínpárok elkészülnek, akkor a forgalom is gyorsabban lesz lebonyolítható. (—) A nagyváradi iparpalota. A haladó, uj Nagyvárad sok intézménye között egyike a legérdekesebbeknek és leghasznosabbnak a nagyszabásúnak készülő ipariskola, amely az ipari továbbképzés körébe tartozó testvérintézményekkel együtt az iparpalotábau fog elhelyezkedni. Az iparpalota végleges terveit tegnap nyújtotta be a város főmérnöke, KSszeghy József, a hozzávaló költségvetéssel együtt. Impozáns méreteivel újszerűen hat a bemutatott plánum, amelynek részleteiből a következőket emeljük ki: A Sztaroveszky- és Péter-utcák szögletén levő hosszú és elég mély telken épül az iparpalota, amely három főrészből fog állani. Első ós legmonumentálisabb fele a kétemeletes, szépen és Ízléssel kiképzett ipariskola lesz, amelyben a szakirányú oktatásra szolgáló termek, a továbbképző-tanfolyam helyiségei, az állandó kiállítási terem, a szertár, a könyvtár és az ifjúsági olvasóterem lesznek. A második, földszintesnek tervezett épületben rendezik be a gyakorlati tanitás céljaira szolgáló tanműhelyt és a faipari szakiskola műhelyeit, a harmadikban az inasotthont. Összes költsége az építkezésnek ötszáznyolcvanegyezer koronában van kikalkulálva. Ezt az összeget kölcsön utján szerzi be Nagyvárad. (—) Beszüntetett hajó-állomások. A Ma. gyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság igazgatósága közhírré teszi, hogy menetrendszerű hajójáratait Csongrád—Szeged valamint Szolnok—Csongrád között, — mely utóbbiak a kis viz miatt különben is szünetelnek — tekintettel az előrehaladott évadra, november 9-ével erre az idényre véglegesen megszünteti. A nevezett naptól kezdve ennek következtében a szeged—csongrádi és Csongrád—szolnoki vonal állomásait erre az évre ugy a személy-, mint a teherforgalomra beszüntették. CSARNOK. Az emeletes tót és a sors keze. Irta Ss. Sziget/iy Vilmos. (Folytatás). •— Zsarnoki a természete, amit egyszer a fejébe vesz, abból nem enged. — Pedig nőkkel másképpen kell bánni! — Zsarnok volt, — sóhajtott Literáty Ilonka — azonfelül álom. Elmúlt. — Hála Istennek! Már jött a tavasz, azaz, hogy nagyon is megérkezett, ibolyát jártunk szedni. — Kérdeznék valamit, — szólalt meg egyszer a leány. — Parancsoljon velem. — De ö'szintén kell felelni. — Magával szemben nincs titkom. — A legparányibb sem? — Az sem. — Hát akkor feleljen arra, hogy ... — Hogy? — ... hogy nagyon szerette-e? Hiába akarja az ember eltemetni a multat, nem megy az olyan egyszeriben. Talán hónapok, néha esztendők kellenek hozzá, de mindenesetre nagy időre van szükség, hogy hajdani álmaink sirdombja begyepesedjen. Én igyekeztem, hogy ne jusson az eszembe, elkerültem az utcáját, rózsaszínű ködből már bontakoztak is ki uj virágok, de ez a kérdés olyan hirtelenül ért, hogy egyszerre visszaestem minden régibe. Ilonka hosszan nézett rám. — Megmondhatja, hiszen mindegy, éppen csak hogy kérdezzek valamit, azért kérdeztem. Nekem igazán mindegy. Akkor odaléptem közel hozzá. — Nézze, édes Ilonka, ugy van ez, hogy nem szívesen beszél róla az ember, de hazudni sem kivan. Én már nem szeretem. A régi érzelmeim a múlté, azokhoz semmi közöm. Szánalmat érzek iránta, ez az egész, már pedig a szánalom olyan foka az érzelmeknek, ahonnan sosem lehet a szerelemhez jutni. A gyűlölet, harag, boszu sokkal alantasabb a szánalomnál, — mégis lehet, sőt lesz is sokszor, belőlük szerelem. Az okát nem tudom megmagyarázni, bár meglehet, hogy az erősségi fokokban kellene keresni. Az egyik túlságosan lágy, a többi hatalmas indulattal jár. Ami a természettől fogva gyenge, az a szerelemben később is olyan marad. De nagy szenvedélyek megenyhülhetnek, elvész belőlük a maró, emésztő láng és a kristályosodásuk örökké becsessé válik. A nyáron nagyon kínozott az a golyó, amit akkor még mindig nem távolitottak el az oldalamból. (Emlegettem is hasogatások idején Napoleont annyiszor, hogy tán azt a másikat sem, akitől a nevét bitorolta.) Szükségem volt a fürdőre, bár csupán gyávaságból nem operáltattam meg magam. Már most emlékszik rá, hogy hirtelen kellett hazautaznom, az okot sem jelezték, amikor hivtak. Elég fontos ok volt: az aratóim sztrájkoltak s engem kimélni akart az ispánom, mert a fölindulás megárthat. Az aratókkal hamar végeztem, bezárták őket, arra aztán eszükhöz tértek. De közben olyan izgalmas jeleneteken mentem keresztül, amilyenre még nem volt az életemben példa. Egyszer élet-halál között lebegtem, mert ötven ember kaszával rontott nekem s ott vérzek el, ha csak egy másodpercet is késik a csendőrség. Nyilván ettől a nagy fölindulástól egyszer csak kiujult a régi sebhelyem. Alapjában véve gyáva ember vagyok, de csupán aprólékos dolgokban. Nagy veszélyektől nem szoktam megrettenni. Az annyiszor hangoztatott operáció szüksége elérkezett a döntő pillanathoz, s hiába rettegtem tőle, nem kerülhettem el. Aztán valami hősiesség fogott el. — Isten neki, legyen. Legföljebb belehalok. Szentimentális gondolataim voltak, a hiábavaló, üres életemen rágódtam s kezdtem lassankint megszeretni a halált. Hogy az okát kutattam, arra Is rájöttem. Az operáció napján fölkerestem Ilonkát. — Fontos mondanivalóm van, nagyon kérem, hallgasson meg. Felelnie nem szükséges, sőt ügy érzem, hogy nem is szabad rá felelnie. A leány szótlanul bólintott rá, hogy jól van. Én most ismeretlen partok felé közeledem, édes Ilonka, nem tudom, hogy hol kötök ki. Meglehet, hogy egyszerű ostobaság minden aggodalmam s nevetségessé teszem magam, viszont az is meglehet, hogy csöndes, szürke vizek nagyon messzire visznek. Ebben a pillanatban, amelyet életem legkomolyabb pillanatának tartok, azt akarom mondani, hogy . .. Ilonka lesütötte a szemét, vérszegény, szép, finom arcocskája kipirult, — csodaszép volt most. Egy századrésznyi másodpercben megfordult az agyamban az a gondolat, hogy vájjon tisztességes dolog-e elmondani azt, amit akarok, főleg ilyen bevezetéssel ? De már tul voltam a bevezetésen, nem hagyhattam abba. Azt akarom még elmondani, hogy csak magát szerettem. Mindig és egyedül magát. Hogy pedig átestem ezen a szörnyű nehéz helyzeten, kiszaladtam a szobából. Csak a negyedik napon kezdtem megint rendesen gondolkozni, mikor a golyó már kint volt s múlóban volt a lázam. Két hétbe tellett még s egészen szabad voltam, ugy éFeztem, hogy uj ember is. Azalatt mindig volt a szobámban egy égő, vörös rózsa, egyetlenegy. — Ki küldte? — kérdeztem az ápolónőt. — Hozták, — felelte. — De kicsoda ? — Nem ismerem. Egy fiatal úrinő naponkint eljött, megkérdezte, hogy érzi magát a beteg, átadta a virágot s elment. — Nagy, kicsi ? — Alacsony, filigrán. És szép, Istenem, milyen gyönyörű! — tettem magamban hozzá. Szinte rosszul esett kimennem a kórházból, hiszen lehet-e ennek a királyi idillnek hasonló folytatása? Aztán eltelt három egész nap s én most szenvedtem csak a legnagyobb lázakat. — Elmenjek-e hozzá? Ne menjek? Szörnyű probléma volt ez! Szégyenkeztem, mint egy kis diák, bár jól meggondolva, semmi okom sem Volt a szégyenkezésre. Hiszen ugy szeretem, hogy annak a másiknak már az emléke sem él bennem! Mit várakoztatom tehát? Azonban csakugyan vár-e? Ostoba fejjel megtiltottam neki akkor a választ, sőt elfutottam gyerekes módon s kitettem magam olyan bizonytalanságnak, amely minden golyónál jobban emészt! — Eh, szégyenletes állapot, hogy elkerülöm. Mire várok? Ő közeledjen? Akkor már futottam. Az útban bolondnak is gondolhattak, de mit bántam én. Csak az ajtaja előtt fogott el még egyszer a gyávaság s reszketett kezemben a kilincs. — Legföljebb belehalok egy kicsit! Most már szentül hittem, hogy ebbe bele lehet halni. Ilonka kipirulva fogadott, nem mert a szemembe nézni. Én megcsókoltam a kezét és beleestem ugyanabba a gyávaságba, ámbátor az ébredező hősiesség jele lehetett, hogy a kezét nem eresztettem el. — Édes Ilonka, — kérdeztem — nincs semmi mondanivalója? Szegedről elköltözünk! Ez okból a berendezés eladó, a helyiség január l-re kiadó. Inga-, fali-, serkentő-, diszőrákat és zsebórákat a saját beSzerzési árakon bocsátjuk a vevőközönség rendelkezésére!? Weisz J. Hugó és Társa SW