Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-30 / 135. szám

1910 október 27 DÉL-MAGYARORSZÁG 3 dást intézzenek. — Sir. Edvard Grey külügyi államtitkár Darlingtonban beszédet mondott, melyben a többi között a következőket fejtette ki: A jelen század legfőbb mozgalmai valószínűleg nem a külpolitikai kérdések körül fognak forogni, hanem a szociális béke eszméi körül. A népek jobban függnek egymástól, mint valaha. Nem lát okot a háborúra és a háborús fejleményekre nincs is elkészülve. Az emberiség nagyrésze a békét kívánja. Küzdelem a drágaság ellen. — fi vasárnapi értekedet — (Saját tudósítónktól.) A csöndes harcok után nyíltan harcolunk már a drágaság ellen. Vasárnap Szeged társadalma nevében tartják az értekezletet a karaara épületének közgyűlési termében. Az értekezlet megoldásra ajánlja azt a módot, ami a mai körülmények között úgyszólván kizárólagos megoldásnak látszik, még pedig : a szerb és romániai vámsorompók megnyitása, tehát a régi viszonyokra való visszatérés. Erre . a megoldásra való törekvés legjobban jellemzi, hogy három év óta milyen nagy lendülettel haladtunk a vérszopó drágaság felé. Most kell visszatérnünk a régi alapokra, ez a visszatérés látszik a legmegfelelőbb megoldásnak. És ebben a visszahátrálásban már ott is a tanulság, hogy: a drágaságot, elsősorban a husdrágaság kérdését, nem fogjuk megoldani, hanem csak mérsékelni. A drágaság ma egyetemes baj, mindenkinek a napi baja. Országos szerencsétlenség, amely egyre nagyobbá lett és az egész nemzeti életünket a tönk felé sodorta. Különösen a városi lakosság életét nyomorította meg. Hogy ezt a nemzeti csapást az egész nemzetnek tömörült erővel kell visszafejleszteni, ebben egyetért az egész nemzet. Legföljebb az agrár- és merkantilis-hangulat nincs teljesen egymás mellett. De az általános meggyőződés világosan az, hogy a baj okainak a kikutatása és elnyomása az a cél, amiben a kereskedelemnek és a földmivelésnek ugyanegyet kell értenie. Kétségbe nem vonható az, hogy a drágaság ellen való harc másként, mint a legkülönbözőbb gazdasági nézetek kiegyenlítése és valamennyi gazdasági osztály lojális közreműködése nélkül, nem lehetséges. Mindaddig, amíg a gazdák a pusztító drágaságban csakis merkantilis érdekeket keresnek, a Csak a serenissimo Principének mondja meg, mi járatban van. Pedig igen fontos ügyet akar a dogéval közölni. Leonardo Loredan igen szeretett a néppel érintkezni és minden habozás nélkül kiadta a rendeletet, hogy bocsássák eléje ezt a chioggiai halászlegényt. Festeni való jelenet volt, mikor a kopott, rongyos ruháju halászlegény a csodás fényűzéssel pompázó fejedelmi teremben megjelent a méltóságteljes dogé előtt. A hatalmas ur intett, hogy egyedül akar maradni az ifjúval. — Jöjj közelebb — szólt kegyesen — és mondd meg, hogy hívnak? — Pietro Molino a nevem, serenissimo Principi. És Chioggiából való vagyok. — Azt izented, hogy valami igen fontos beszéded van velem. Beszélj hát bátran, fiam. Kissé habozott a mi ismerősünk, Pietro Molino; de a dogé buzdító tekintete csakhamar fölbátorította a szép Ninetta vőlegényét, — A nevelő - apám, Silvio mester, aki Chioggíában lakik, azt mondta nekem a minap, hogy a szerencsehalat a mennybemenetel napján lehet hálóba keríteni. -—. A szerencsehalat? — kérdezte kíváncsi érdeklődéssel a doge. — igen, azt a halat, mely minden jóravaló halász hálójába eljut egyszer és amelynek arany a színe és minden egyes pikkelye ugy csillog, mint a drágakő. A szája pedig karikába fut . . . — Ahá, — mondá a doge — a bolténia! Ritka hal! Nos hát . . . — Hát én tegnap, mennybemenetel napkereskedelmi érdekek szószólói pedig a kereskedelem jogos érdekeinek veszélyeztetését sejtik: addig le van szerelve mind az a társadalmi erő, amely az állami intézkedéseket eredményre vezethetné. Pedig eléggé, sőt túlságosan világos az, hogy a mesterséges drágításnak az előnyeiben a gazda ép oly kevéssé részesül, mint a tisztességes kereskedő, — hisz a drágaság ilyen kierőszakolt milliói nem tisztességes gazdasági elemek zsebébe vándorolnak. Nem érthető tehát, hogy a gazdasági és társadalmi élet jogszerű és lojális tényezői között miért lehetséges ebben a részben akármiféle nézetkülönbség ? Mert a drágaság ma korkérdés, emiatt mindinkább jobb lesz a megegyezés,'tökéletesebb lesz az általános, országos jellegű megmozdulás a baj kiirtására. Az életigények tulcsigázottak, a lukszus annyira megnövekedett, hogy — a másik oldalon semmi se maradt. Szakadatlan gazdasági osztályharc jelöli meg Európaszerte a drágaság diadalát. A pénz vásárlási ereje egyre gyöngül az árucikkekkel, különösen az élelmicikkel szemben. És mindennél jobban meggyöngült a húsfélékkel szemben. A pénz vásárlási erejének a gyöngülése pedig nem is ok, hanem már okozat. Sokszor ugy tűnik föl, mintha a szocialisták „örökös sztrájkja és tulcsigázott követelődzése" volna az oka az árak kinos emelkedésének. Máskor pedig, mintha a polgári osztályok „mértéktelen gazdagodási törekvése". Ellenben az igazi okokat még csak meg se tudják állapítani. Csak annyi bizonyos, hogy az állami beavatkozás eddig keveset volt képes enyhíteni a fogyasztók egyetemes ínségén. Persze, ez az eredmény nem azt jelenti, hogy ennélfogva meg kell szüntetni minden beavatkozást. Ellenkezőleg : a modern államnak — bármik legyenek is az igazi okok — nem szabad összetett kézzel néznie a tulcsigázott árak szörnyű rombolását. És ha Magyarországon ma van igazi, minden nagyra kész szociális politika, akkor annak itt, elsősorban itt és utoljára is itt van az igazi helye! Hisz senki le nem tagadhatja, hogy minden percent uj áremelkedés a kisemberek és a széles alsó-osztályok életboldogulását falja föl. Mindig bizonyos, sőt bizonytalan számú felnőtt és még több gyermek elpusztulására vezet. Bizonyos, hogy ez a drágaság a legnagyobb nemzeti veszedelem, csak természetes, hogy ez ellen tör ki most igazán sok mérséklés és tűrés után Szeged társadalma és az egész ország népe. Bizonyos, hogy az ján, szót fogadtam Silvio apónak és egész éjjel halásztam. Sokszor fölhúztam a hálót, de bizony eredmény nélkül. Már hajnalra járt az idő, mikor San Francesco del Deserto táián ugy éreztem, hogy valami evickél a hálómban. Hirtelen fölhúzom . . . hát a szerencse-hal volt. — No lám — szólt nagy jóakarattal a doge. — Hiszen te akkor szerencsés fickó vagy. És talán most elhoztad nekem az aranyhalat ? — Nem hoztam, mert visszaugrott a tengerbe. De szakasztott olyan volt, minőnek Silvio apó mondta: arany volt a szine és minden pikkelye ugy csillogott, mint a drágakő. A száján pedig egy aranykarika volt. Itt van, elhoztam magammal. És Pietro a keblébe nyúlt és az inge alul egy gyűrűt vett elő és odanyújtotta dogénak. Velence jegygyűrűje volt, melylyel a doge tegnap az Adriával eljegyezte. Nagy rémület vett erőt. a serenissimo Principin. Mert igen nagy szerencsétlenséget jelent a népmonda szerint, ha a doge gyűrűje visszakerül, még egy hal gyomrából is. Nézegette, nézegette a doge a kezében levő gyűrűt. Hát bizony itt semmi kétség sem foroghat fönn az iránt, hogy ez a tegnapi szentelt gyűrű. Erősen szemügyre vette a halászlegényt. — Hogy mondtad te az imént : a gyűrűt a hal szájában találtad, hisz ez képtelenség. Talán a gyomrában? — Igen . . . igen ... a gyomrában . . . azaz . . . hogy . . . A dogénak kezdett nem tetszeni ennek a legénynek a viselkedése. országos drágaság a népességi statisztikábar, is igen nagy hézagot üt majd. Ha neír szólunk is a kivándorlásról, de félni lehel attól is, hogy a gyöngébb osztályok maholnap nyilt gyűlöletben törhetnek ki az olyan állam ellen, mely alattvalóit ilyenképen legyöngíteni engedi. Senki nem tagadhatja, hogy. az államnák igenis módjában áll, hogy, ha nem is mindenben, de a megélhetés rendes föltételeiben a drágaság, elsősorban a husdrágaság ellen hathatósan beavatkozzék. Ha igazságnak fogadjuk el azt, hogy európai, avagy világtűnel ma már a drágaság, amelyet lokális eszközökkel leküzdeni nem lehet, — mégis addig, amig erre nemzetközi, avagy az egész földrészekre kiterjedő hódításra megoldást nem találnak, igenis lehetséges a drágaság helyi okait kiirtani. Mert nem természetes dolog például az, hogy a Délmagyarországon, igy Szegeden is, az a gyümölcs, vagy vaj, vagy hus, avagy akármi, amelynek kilogrammjáért a termelő gazda a városhoz közel egy korona árat képes elérni, azért néhány kilométerrel idébb, a városban, három-öt koronát fizessen a fogyasztóközönség. Itten már olyan okok és szennyes kezek dolgoznak, amelyek könyörtelen leverése egyforma érdekében van a gazdának, a kereskedőnek, az iparosnak, a fogyasztóközönségnek és — az államnak is. És mert ilyen osztatlan, nemzeti érdek az, amiért Szeged város: és az egész ország is most mozgalmat indított, remélni lehet, hogy teljes őszinteséggel, mindent kivívó okossággal és azzal a szívóssággal kezelik ezt a nemzeti veszedelmet, aminek a ler küzdésére segítségül jött még a legnagyobb, ami élő lényeket segithet: az önfentartás és életben való boldogulás ösztöne. Budapestről jelentik : A közgyűlés határozata értelmében ma tisztelgett a fővárosi törvényhatóság küldöttsége a kormánynál, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök-: nek és az illetékes resszortminisztereknek átnyújtsa a fővárosnak a drágaság ügyében hozott föliratát. Déli tizenkét órára volt kitűzve a küldöttség fogadása az országház kupolatermében. Erre az időre vagy száznegyven bizottsági tag gyűlt össze a Házban. Korán érkezett a küldöttség szónoka, Fülepp Kálmán főpolgármester, majd megérkeztek Márkus József, Vázsonyi Vilmos, Pető Sándor, Falk Zsigmond lovag, Morzsányi Károly, majd nagyobb csoportokban érkeztek a belvárosi bizottsági tagok, mintegy ezzel is demonstrálva, hogy nem értenek — De hiszen az imént azt mondtad, hogy a hal visszaugrott a kezedből, hát akkor hogy vehetted ki a gyűrűt a gyomrából ? Vérpirosán nézett maga elé az ifjú és hallgatott. A doge most szigorúan rászólt: — Rögtön megvallod nekem, hogyan jutottál ehez a gyűrűhöz. Mert ha hazudni találsz, tudod, hogy a halál fia vagy ! Most aztán térdre vetette magát Pietro Molino és vallott hűségesen : — Serenissimo Principi, én egy félóráig is a víz alatt tudok maradni és nem fuladok meg, ha ott levegő nélkül szűkölködöm. Tegnap, mikor felséges kezeddel bedobtad a tengerbe a gyűrűt, én észrevétlenül lebuktam utána egy gondolából és még esés közben elcsíptem. Aztán vártam a víz alatt, amig a hajók elvonultak és csak akkor bukkantam föl a gyűrűvel együtt. Kegyelmezz nekem, hatalmas doge, de én ezt azért tettem, mert nagyon szeretem Ninettát . . . — Ninettát? — Igen, akivel együtt nevelkedtem és akit nem tudok feleségül venni, mert nagyon szegény vagyok. Azt hittem, hogy ha visszahozom neked ezt a gyűrűt, majd jutalomban fogsz részesíteni. A doge egy pillanat alatt tisztában volt a helyzettel. Ha ezt a legényt elzavarja és hire jár, hogy a gyűrűt visszaadta a tenger, a lakosságot páni félelem szállja meg. Hiszen a lakosság most is kísérteteket lát és hallucinál Máriájáról, aki azt kiáltja a népnek: Terra íles! ... Ha még most kitudódik, hogy a gyürü visszakerült a tengerből, a nép egé-