Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-30 / 135. szám

1910 október 30 DELMAGYARORSZAG 17 Claire Guftensíesn. - A belga höigy-u3zóba;nok. Claire Guttenstein asszony Belgium legjobb hölgyuszója: bajnoka, minden belgának a „büszkesége". így hívják őt hazájában. A hölgyek közül legfélelmetesebb riválisa az nszásban a francia Blanche Michel kisasszony volt, aki keresve-kereste, hogy a legjobb belga uszóbajnokkal versenybe szálljon. Ügy a belga, mint a francia körök e két legjobb hölgyuszóbajnok versenyéül Bruxelles átuszását választották és minden lehetőt megtettek, hogy az ő büszkeségük kerüljön ki győztesként. A kiválasztott versenyben madame Claire Guttenstein biztosan verte meg az eddig veretlen francia bajnokot. A Sport-Világ szerkesztősége ez alkalomból üdvözölte a győztes belga uszóbajnoknőt, aki erre az alábbi igen kedves sorokban válaszolt: „Önök — ugy-e bár olyan . . . sportvallomástételt várnak tőlem. Óhajuknak örömmel teszek eleget: remélem azonban, hogy a vallomásom nem fogja önöket kiábránditani. Nagyon szeretem a sportokat, mert élek-halok a mozgásért, a szabad levegőért és a szabadságért. Rajongok a sportokért azért is, mert fölszabadítanak a müveit társadalom sok nyűge alól, mint a színházak, társasvacsorák, ülések, mulatságok stb. Imádom a sportokat azért is, mert azok, akik egész éven át el vannak merülve a folytonos szellemi munkában anélkül, hogy valami testgyakorlást űznének nehéz munkájuk ellensúlyozása érdekében, ha nincs módjukban a kúrák fényűzését maguknak megengedni, avagy egy kis vakációt biztosítani: ezek, kérem, mind szenvedő lények. Nem ahhoz az iskolához tartozom, amely csak sportol: ez ép olyan félelmetes túlzás, mint az ellenkezője. Napjainkban a létért vaió küzdelemben már a szellemi erő is ádáz küzdelmet viv, nehéz, sorvasztó munkában őrlődik meg és nincs olyan sportág, mely ne azt vitatná, hogy ezt a nehéz küzdelmet könnyebbé, elviselhetőbbé teszi annak a sportágnak iizése. Ha már iskoláinkban az egyes sportokat kötelező tárgyaknak vennék fel, ugy ez — a fiatalkortól kezdve — biztosítékot nyújtana arra, hogy a munka és a munkán kivül eltöltendő szabad idő összhangzóbb, könnyebb és hasznosabb lenne. Addig is, mig ez meg lesz, minden egyesnek számot kell vetnie azzal, hogy magát egy megfelelő sportolásnak adja át. Azon sportok közül, melyeket űztem, azt választottam legkedvesebbnek, amelyik legkevesebb időt vesz igénybe s amelyik nekem legjobbnak tetszett: az úszást, Ha én evezni tudtam volna, ugy akkor nagy örömmel az evezős sportnak lettem volna lelkes munkálója, mert tudom, hogy ez a sport a legegészségesebbek közül való. Már kicsi gyerekkorom óta uszok. Akkor még valami lenyes tehetség nem mutatkozott bennem, hiszen csak pacskoltam a vizet, amolyan kutyamódra. N A mult évben azt hallottam, hogy a hölgyek részére versenyeket írnak ki. Azonnal hozzáfogtam a tréninghez. Minden két nap egy husz méter hosszú uszodában treníroztam, oda ós vissza meg-megusztam e távot; egyszer kevesebbet, máskor többet is úsztam, de ugy, hogy soha ki ne fárasszam magamat. Anversben a mult évben augusztus hó tizenötödikén már 100 m-t úsztam a Zwemdock-uszodában. Ezentúl pedig rendesem 75 m. távolságra gyakorlatoztam. És októberben már Belgium 100 m. (double coupe) bajnokságát is megnyertem; idő 1 perc 43 mp. Télen át hetenként háromszor mentem a fürdőbe s gyakoroltam a mellúszást, hogy ennek n bajnokságát is én nyerjem meg. Meg is nyerjem ugyanazon idő alatt, mint a gyorsasági bajnoki versenyt. így tehát azt hiszem, hogy ezt az évet sikeresen fejeztem be. Nagy és merész vállalkozást tűztem ki programmomba akkor, amidőn Blanche Michel francia bajnokhölgygyei való versenyről volt szó; roppant nagy kedvem volt vele a versenyt fölvenni, azonban az én legnagyobb, leghosszabb távorn csak 100 m. volt! A melluszó bajnokság után két napra rá, junius hó hetedikén hozzáfogtam a tréninghez. Úsztam 200 m-t, majd 500-, 600- és 750 m-tVégül ugyanaznap 1500 m-t is könnyen meg. úsztam. Sőt „Glaciere" fürdőben 2040 m-t is magam után hagytam. Kruxelles á la nage (Brüsszellen át való úszóverseny) az egyik rendező ur szerint 2500 m. távot jelentett. Két nappal e verseny előtt a csatornánkban 1800 m-t úsztam 35 p. alatt. Az idő jónak tetszet" és erős bizalom fogott el. A verseny előtti napon 500 m-re erős tréninget végeztem. A verseny előtt egész nyugodt voltam, a legcsekélyebb megilletődés nem mutatkozott rajtam, csak boldog voltam, hogy egy olyan bajnok" hölgygyel versenyezhetek, aki — mint mondta — soha, de soha még le nem gzőzetett. A tá vot nagyon kinyújtott karokkal úsztam és az utolsó kétszáz métert ugyanígy kétszeres tempó, ban tettem meg. A távon férjem mesésen jól dirigált (férjemnek a hangja másnap egészen el ¡s rekedt, oly sokat kiabált szegény), trénerem, a proli hosszútávúszó M. Daix, akit Belgiumban rokonszenvesen ismernek, szintén jól töltötte be azt a szerepét, hogy a versenyben engem irányítson. Midőn a vasúti liidhoz érkeztem — 200 méterrel a cél előtt — már hallottam fivéremnek és barátaimnak örömét és ugy találtam, hogy itt az ideje, amikor bele kell feküdnöm a küzdelembe és erős végspurtba fogtam. Mint győztes hagytam magam mögött a nagy távot, amelyet azonban részemre megfelelőnek azért sem tartok, mert ahhoz elégséges idő vej nem rendelkezem. Az én programmom csak az, hogy 100 méterre kiváló jó időt érj^k el és akkor Angliába megyek, hogy ott versenyezhessek. Ha törekvésem sikerül, akkor remélem, hogy hazámat méltón fogom képviselni a csatornán tul. Claire Guttenstein. m Az apa. Irta Pákóts József. Az öreg- Szánthó kezébe fogott egy ácsplajbászt és számadást csinált. Mikor végzett a számadással, kipirult az arca a lázas örömtől és elkezdett hahózni: — Hé! Hahó! Anyjukom édes! Gyere csak! A vén szolgáló, aki a pitvarból épen egy megkopasztott csirke tollait söpörte ki, seprővel a kezében megjelent az ajtó küszöbén és ijedten mondta: — Kit tetszik szólítani a tekintetes urnák, csak tán nem a tekintetes asszonyt V Hiszen már hat esztendeje, hogy meghót a jó lélek! És keresztet vetett magára a nagy megrökönyödéstől. Az öreg Szánthó egy kissé bambán bámult a cselédre, aztán zavartan motyogta: — Nem jól hallottad, Trézsi. Téged hittalak. Már hogy engem ? — Igen, hol a kisasszony? — Még nem jött haza a sétából. A francia frajlával ment. —- Jól van, csak ezt akartam tudni. Trézsi visszavonult, Az öreg Szánthó pedig bement az oldalszobába és megállt egy falra akasztott kép előtt. A kép olajba festve a feleségét ábrázolta, a jó, hűséges hitvestársat, aki hat évvel ezelőtt itt hagyta őt és elment egy csöndesebb világba, ahol már nincs gond és vesződség. Itt hagyta egyetlen gyermekükkel, szerető szivüknek finom és gyengéd hajtásával, Marika leányukkal, aki csak tiz éves volt akkor, mikor lesiklott szép, szőke fejéről az édesanya puha,^simogató keze. « Az apára maradt akkor a leány, az öreg apára, aki mélyen átérezte a nagy felelősséget, amely abban a pillanatban, hogy az anyai kéz mereven elnyúlt, reá hárult. Az öreg Szánthó Gáspár keményen vetette fel a fejét. Erős, elszánt fej volt, nem ismerte a szédülést, még az olyan sötét és végtelen mélységű örvény szélén sem, mint aminő a szerető hitves sir ja. De hát Szánthó Gáspár ácsmesterségen kezdte az eszebiró életét, nem csoda ha nem egykönnyen szédült. Annyiszor járta a széditő magasságokat épülő házak fedélgerendái közt, hogy fejét nem húzta le magához semmi mélység. Meghalt az asszony és Szánthó Gáspár tudta mi a kötelessége. Elővette az ácsplajbászt és számadást csinált. Akárcsak most hat hosszú és munkától verejtékes esztendő után, amikor a számokkal teleirt árkus papirossal odaállt a felesége olajfestésii képe elé ós halkan, hogy a pitvarban tevicskélő Trézsi meg ne hallja, elkezdett dicsekedni: — Tizezer pengő forint. Tízezer pengő forint. Ennyit gyűjtöttem a leányunknak. Meg vagy elégedve anyjukom édes? A kép meg lehetett elégedve, mert valahonnan egy napsugár épen a szemére siklott s a jóságos, öreg szem mintha örömtől csillogott volna . . . Kint gyermekes kacagás hangzott s a pitvarból behallatszott a Trézsi hangja: — A tekintetes ur már várja a kisaszszonyt. Marika berontott a szobába. Piros volt az arca a friss, kora őszi levegőtől ós a ruhája füszagos. Az öreg Szánthó zsebébe dugta a számadást és boldogan fogta meg a leánya kezét... — Marikám - kezdte büszkén és némi meghatottsággal — mától fogva uj élet kezdődik. Egészen uj. Az Isten ő szent felsége megsegített: a jövőd biztosítva van. Most már fölszabadultam én is, nem panaszkodhatsz majd, hogy mindig csak dolgozom. Együtt megyünk mulatságokba, bálba. Az ám! Bálba is. Mert jön a tél ós ... Az öreg nagyon meg volt hatva, eszterhás» szürke szemöldökét sűrűn vonogatta össze> s végül is nem tudta befejezői a mondókáját: hanem sietve megcsókolta a leányát. Marika pedig boldogan rohant ki a szobából és már a pitvarban kezdte kiabálni: — Mademoiselle! Mademoiselle! Réjuissez vous! Une grandé nouvelle! Ez az idegen szó olyan furcsán hangzott ebben a mestergerendás, egyszerű házban. Hanem a sorsnak kegyetlen ötletei vannak. Amig uz öreg Szánthó éjt-napot együvé téve dolgozott, hogy vagyont gyűjtsön a leányának, addig csodaerős, kemény ember-