Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-27 / 132. szám

10 DÊLMAGYARORSZAQ 1910 október 28 Lukács László napja. — A képviselőház ülése. — (Saját tudósítónktól.) Minden gazdaságnak és gazdálkodásnak legfontosabb föltétele a számvetés és az erőknek helyes beosztása. A teher és teherbírás, a kiadás és bevétel kellő arányosítása és helyes egyensúlya: ez a fundamentuma minden egészséges vállalkozásnak, a legegyszerűbb háztartástól a legnagyobb váilalatokig, a magángazdaságtól a nemzetgazdaságig az állam háztartásában. A kormányzatnak legnevezetesebb momentuma tehát az a költségvetés, amelyet az ország élén álló kormány készít az állam szükségletei számára, a fejlődésnek követelményei és a polgárságnak tehervállaló tehetsége szerint. A költségvetés az a tükör, amelyben a kabinet minden egyes tagjának szándéka, terve, törekvése s az egész kormánynak iránya és szelleme bemutatkozik. Az ország közállapotainak rajza is a leghívebben a költségvetés számsoraiban és tételeiben tükröződik. Mit tesz és mit tehet a kormány az ország gazdasági és kulturális érdekeinek szolgálatára; mire forditja az ország közjövedelmeit; mit kezd, mit istápol és mit hanyagol el és egyáltalán a minisztérium a közvagyon kezelésének hatalmas erejével hová irányítja és mely mederbe tereli az ország fejlődését, szóval: ami döntő jelentőségű a kormány politikájában, mindazt a költségvetés juttatja kifejezésre. Érthető tehát, hogy nemcsak a parlamentben, hanem az egész országban a legnagyobb érdeklődés nyilvánul a költségvetés iránt. S ez az érdeklődés annál nagyobb ezidő szerint, mert az uj kormánynak első költségvetésével állunk szemben, amely hivatva van fölvilágosítást adni azokról az elvekről, módokról és eszközökről, amelyekkel ez a kormány a közvagyont kezelni és az ország közérdekeit gzolgálni szándékozik. Zsúfolt Ház gyűlt össze a pénzügyminiszter ekszpozéjának meghallgatására. A képviselő uraknak már rég nem volt szerencséjük egymáshoz s összegyűlvén, nagy szeretetreméltósággal üdvözölték egymást. Hogyan töltötted a nyarat'? — ez a leggyakoribb kérdés. A politika iránt is érdeklődnek kölcsönösen ; de erre vonatkozólag egyiknek sincsen semmi közölni valója. Politika — nincsen. Csöndes minden és mindenki. Az emberek kezdenek leszokni a politizálásról. hogy a mama fölállott és odanézett, fölháborodva, hogy egy fiatalember az ő leánya mellett az asztal alá bújik és visszahúzódva, fölöslegesen hosszú ideig tartja lent a kezét . . . Fenyegetően fogyott már a föltálalt étel és közeledett a nagy pillanat, a fölkelés pillanata, jóllehet Tormás ur cipője még mindig ott hevert az asztal alatt, szótlanul és érintés nélkül, féloldalt dűlve, mint az üres telkekre dobott gazdátlan cipők -a napsugaras tavaszi napokon. Tormás ur most már befelé dühöngeni kezdett, a fogait diszkréten csikorgatta, a szája szélét harapdálta, a szemeit pedig ugy forgatta, villogtatta, mintha váltókezese lenne egy csődbejutott kereskedőnek. — Ez a szerelem -— gondolta magában a papa és mosolyogva és elmélázva gondolt № husz év előtti időre, mielőtt még a feleBégét ismerte volna. Abban a pillanatban pedig, amelyben a mama letette az evőeszközt, jelezvén, hogy a vacsora véget ért, Tormás előtt elhomályosodott minden, csak egy borzasztó nagy lábat látott, harisnyában, (vadonatúj, félselyem harisnya, halaványlila csíkokkal) amelyik őrült táncot járt az asztalon egy karikagyűrű körül és azt lerúgva onnan, kirepült az ablakon. Valamennyien fölkeltek, csak Tormás maradt ott, félig az asztalra támaszkodva. Valami nagy kétségbeesés, nagy elszántság ült az arcán, félt, remegett, sírni szeretett volna és kissé előre hajolva, egyik lábával az asztal alatt — alázatos, könyörgő és izgatott hangon suttogott: — Csak még egy pillanatra, nagyságos Élénk érdeklődéssel veszik körül a Házban a delegátusokat; egyik-másik dus gratulációkban részesül a delegációban kifejtett működésért. Mi lesz az ekszpozéban'? Majd elmondja Lukács. Ezt előre senki sem tudja. A költségvetés bemutatása előtt azonban tisztázni kellett azt a nagyjelentőségű kérdést, hogyha valamely delegátus meghal vagy pedig lemond (ami tudvalevőleg most a horvát delegátusok részéről megtörtént), hogy akkor kinek van joga póttagot behivni a lemondott rendes tag helyébe, továbbá hogyan és miképen kell behivni az illető póttagot, az ország jogainak sérelme nélkül. Ebben a dologban ugyanis a Ház elnöke és a delegáció elnöke más és másképen cselekedett s az ekszpozó napján mindenekelőtt tisztázni kellett, hogy kinek volt igaza, kinek nem volt igaza. Lukács miniszter megállapította, hogy a mult évi zárószámadás százharminc millió deficittel zárult. A koalíciós kormány oly széles alapon gazdálkodott s annyira kitágította a költségvetés kereteit, hogy az előirányzatot százötvenegy millió koronával lépte tul. S ez a nagy plusz előállott annak ellenére, hogy a közjövedelmek fényesen folytak be : kilencvenöt millióval az előirányzott bevételen fölül. Lukács pénzügyminiszter legfőbb gondját arra fordította, hogy helyreállítsa az államháztartás egyensúlyát sezt a célt a költségvetés keretében (tehát nem kölcsönökből) a kiadási tételek racionális beosztásával és számítva az ország gazdasági erejére, (hogy a bevételek most is dus mértékben be fognak folyni) el tudta érni. Ez az eredmény annál nevezetesebb, mert a miniszter kijelentette, hogy némi beruházásokra is fog telni s hogy a kiadásokat sem nyirbálta meg és az egyes kormányzati ágakat nem fosztotta meg forrásaitól. Két évre való beosztással (mert az idei esztendőnek tudvalevőleg nem volt költségvetése) száznegyvennyolc millió koronával növekszik az állam kiadása, a költségvetés rendes keretében, a fejlődésnek természetes arányai szerint. A kritika persze csak ezután következik. De az államháztartás helyreállított egyensúlya és az ország gazdasági erejének dicsérete a pénzügyminiszter ajkán a mai napon igen nagy hatást tett a képviselőházban. Az ülésről alábbi tudósításunk szól: Berzeviczy Albert elnök negyedtizenegy órakor megnyitja az ülést. Hitelésitik a mult ülés jegyzőkönyvét. asszony . . . Van szerencsém megkérni az Ella kezét ... — s azután visszahanyatlott a székre és kidülledt szemekkel lihegett a mama felé. Ebből a megdöbbentő pillanatból leghamarabb a mama ocsúdott föl, mert egy lesújtó pillantással végigmérte Tormás urat és csak annyit mondott: — Hagyjuk itt, részeg. — És erélyesen becsapta maga után az ajtót. Tormás ur magára maradt és bután meresztette szemeit a becsapott ajtó felé. Csönd volt. Fájdalmas csönd. A két villanylámpa zajtalanul és egyformán izzott, az asztalok mozdulatlanul álltak a régi helyükön. Minden tárgy fölháborítóan nyugodt és közönyös volt. Hirtelen fölugrott, előkapta az asztal alól a cipőjét és a kályhához vágta: — Nahát! — kiáltott a cipő után, és az lepottyant, mint egy elszédült madár. Azután visszaült a székre és a térdeire könyökölve, tenyerébe temette az arcát. Nem sírt, csak öngyilkosságra gondolt. Elvégre most már mi célja van az életének, amikor elvesztette egyetlen vágyát. Azt a leányt, azt a büszke, makacs, gúnyolódó leányt, akit szeretett, akit magához szelídített volna. Most pedig mehet haza és szégyelheti magát. Bezárkózik a lakásába és egy hétig, egy félévig . . . Hanem holnap elmegy a gőzfürdőbe és fölpofozza azt az embert. A mai nappal vége mindennek. Amit eddig épitett, ami után vágyott, ami már itt volt előtte, most elszakadt tőle. Mintha késsel vágták volna el. Most már fölhúzhatja a cipőjét, most már odatarthatja a másik ujját (A horvát delegátusok.) Elnök bemutatja az irományokat. Bejelent!, hogy Sztojanel József nyugalmazott alezredes összeférhetetlenségi bejelentést tett Burdia Szilárd ellen. Bemutatja a delegáció elnökének átiratát a horvát delegátusok lemondásáról, amelyben bejelentette, hogy a delegáció elé olyan indítványt terjesztett, hogy a lemondás tudomásul ne vétessék. Szükségesnek tartja az előzményeket ismertetni: A delegátusok választása alkalmával a horvát képviselők panasszal éltek, hogy nem az ő jelöltjeiket választották meg, később le is mondtak. Erre behivta a legtöbb szavazatot nyert póttagokat. Ezzel szemben a később megalakult delegáció mégis ugy határozott, hogy a horvát képviselők lemondását nem fogadja el. Ez ellentétben áll az ő határozatával. A törvényekből azt igyekszik kimagyarázni, hogy helyesen 5 járt el, mert lehetetlen volna, hogy például a horvát delegátusok folytonos lemondásukkal megakadályozzák a delegáció megalakulását, ha kötelezőnek vesszük azt, hogy négy horvát delegátusnak kell lennie. Arra is utal, hogy arra még nem volt eset, hogy delegátusok lemondását ne fogadták volna el. Ismerteti a precedenseket, amikor mindig elfogadták a lemondásokat. Az sem volt szokásos, hogy a Házat a lemondások miatt külön összehívják. Az elnöknek joga volt saját hatáskörében intézkedni. A delegáció elnökének átirata ugyan fölajánlja, hogy uj indítványt beterjeszt, de ö azt javasolja, hogy térjenek napirendre. (Helyeslés jobbról. Ellentmondás balról.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök: Mulasztást követne el, ha nem szólalna föl. A horvát delegátusok nem alapos okból mondtak le. A delegáció elnökével ő azért beszélte meg a dolgot, mert a Ház elnöke nem volt Budapesten. Csak a saját álláspontját fejti ki, amikor elfogadja az elnök indítványát. (Helyeslés jobbról.) Polónyi Géza:-Azt tartja, hogy a delegáció elnökének eljárása helytelen és helytelen az is, hogy napirendre térjenek határozathozatal nélkül. (Az elnöki széket Návay Lajos alelnök foglalja el.) Polónyi Géza : A törvény egészen világos s nem kell precedenseket fölsorolni. Nemcsak arról van szó, hogy egy delegátus lemondott, hanem horvát delegátusok mondtak le s ezzel azt akarják bizonyítani, hogy csak azokat választhatja a Ház, akiket ők akarnak. A lemondás esetében a törvény szerint a póttagok behívása előtt határozatot kell hozni a lemondás alaposságáról. Az a kérdés, kinek van joga határozni. A képviselőház együtt volt, mert a fizikai együttnemlét, vagyis, hogy ülést nem tartott, nem jelenti azt, hogy közjogilag nincs együtt. Az elnök elmulasztotta az ülést összehívni, hogy is, hadd vágja be azt is az a nyomorult* nem törődne vele. Mehet vissza a megutált, a gyanúsan takarított legénylakásba, írhat tovább ostoba verseket és újra járhat a hivatalba, öröm nélkül, árván, mint egy szomorú szamár, mint aki mindent elveszített, mint aki Sohasem látja többé a leányt . . . . . . Pedig a leány ott állott már az ajtóban. Visszajött és nézte Tormás ur lehajtott fejét, amelyiken egy dicső hajválasztó fehér vonal húzódott. Nagyon sok szánalom volt abban a nézésben, sok részvét. És talán szeretett volna Tormás mellé lekuporodni a szőnyegre, hogy ugy sírtak volna együtt... ketten . . . Csöndesen, lábujjhegyen lépkedett a kályha felé, ott lehajolt és hajoló helyzetben ment Tormás elé, olyan mélyen hajolva, hogy a szemeibe nézhessen ... És hirtelen találkozott a tekintetük, olyan közel, hogy nem láttak semmit. Lecsukták a szempilláikat és nyugalom lett egy pillanatra. A becsukott ajtón tompán, altatóan szűrődött át a boszton zenéje és olyan lágyan, amilyenre csak halk, sima mozdulatot lehet tenni, húzódó, odaadó, kedves mozdulatot, azt, amelyiknek a vége nagy csönd, meleg, forró csönd . . . De aztán Ella hirtelen kiegyenesedett és Tormás ur akkor tudta meg, hogy mégis a felesége lesz, amikor Ella határozott és türelmetlen hangon, majdnem parancsolva szólott: — De most már komolyan kérem, húzza föl a cipőjét — és a balkezében tartott cipőt odanyújtotta Tormás urnák.