Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-25 / 130. szám

0 DEL MAGYAR ORSZÁG 1910 október 2 erre azért, mert a gyermekekről máskép gondoskodni nem tudnak. Néhány példa ezt élénken meg fogja világi tani. A munkásember, aki családját kifogástalanul eltartja, megbetegszik, kórházba kerül. Minthogy talán ép munkátlan volt megbetegedése alkalmával, a betegsegélyzö-pénztár róla nem gondoskodik. Az asszony minden segély nélkül áll. A kerületi elöljáróságok, az árvaszék megbízásából eljárva, elhagyottnak nyilvánítják a gyermekét, beutalják az állami gyermekmenhelybe. Az állami gyermekmenhely kénytelen a gyermeket az anyától elvenni. A hetek, esetleg hónapok múlva a kórházból kikerülő apa a családi életet megszűntnek találja. És kérdés, hogy lesz-e elég ereje a családi tűzhelyet újra fölépíteni? Az árvaszék ez esetben elhagyottnak nyilvánított egy gyermeket, amely tulajdonképen nem volt elhagyatott. A társadalom ezen sejtje még nem volt szociálisan degenerálva, vagyis nem volt még gyógyíthatatlanul elfajulva, hanem csak beteg volt. I-Ia a kerületi elöljáróság ahelyett, hogy ezen gyermekeket elhagyottnak mondja, a város terhére az özvegynek a férje betegsége tartamára segélyt juttat, a család fönmarad, a szociális betegséget kiheveri, a kórházból hazakerülő apa megtalálja családját. A családi sejt regenerálódik. Másik példa. A többgyermekü család képtelen lakást kapni, a kerületi elöljáróság a gyermekeket beutalja a menhelyre, a családi élet szétbomlik. Itt is a kerületi elöljáróság a szegény család segélyezésével a család fönma. radását megmenthette volna. Mindennapi eset az az özvegy, ki csekély keresetéből gyermekeit eltartani nem tudja. Sok ily esetben az özvegy kellő segélyezése mellett képes volna a családot föntartani. Az özvegyek, a sokgyermekü családok segé. lyézését, mint kimutattuk, az elhagyott gyermekekről szóló törvény szelleme folytán az állami gyermekvédelem meg nem adhatja. De még ha a törvény szelleme, szociális alapja és kiindulópontja ezt nem is zárná ki, a gyakorlatban az állam által adandó segélyek úgyis kivihetetlenek volnának. A közsegélyezések tanulmányozására alakult nemzetközi társulat, a közsegélyezések nemzetközi kongresszusa, komoly, tudományos tanulmány alapján ismételten kijelentette, hogy közsegélyeket csakis a község adhat, ezekhez Iegfölebb az állam bizonyos százalékkal hozzájárulhat. Közsegélyezés — kizárólag az állam által — kivihetetlennek bizonyult mindenütt De hiszen minden beható tanulmány nélkül is nyilvánvaló, hogy ha a községi közeg fog az állam terhére egyszerű segélyt megállapítani, ezen segélyek összege a végtelenségig fog emelkedni. Oly óriási a száma azoknak az özvegyeknek és szegénysorsu családóknak, kiket a legszigorúbb vizsgálat is támogatásra méltónak kell, hogy mondjon, hogy az állami gyermekvédelem évi tizennégy milliója csakhamar a száznegyven millió évi költséget érné el, ha az özvegyek és szegény anyák segélyezését állami föladattá nyilvánítanák. Franciaország, amely ugyancsak gazdag, hol a gyermekek száma ugyancsak kevés, évek óta nem mer megszavazni egy, a szenátus előtt fekvő törvényt, amely azon özvegyeket támogatná, akiknek két gyermeknél több van. Egyetlenegy kivételt enged meg a magyar gyermekvédelmi szabályzat a kifejtett elv alól, ugyancsak biológiai alapon. A szopó csecsemő szoptató saját anyjánál maradhat, sőt a magyar gyermekvédelem mindent elkövet, hogy ott is maradion. A csecsemő számára, mint ez százszorosan be vau bizonyítva, nincs szociális miljő. Palotában, vagy kunyhóban neveltetik-e a csecsemő, az számára mindegy. A csecsemő számára nincs szociális, csak biológiai-kérdés. Anyatejet kap-e, vagy nem? Ez az egy kérdés létezik csak a csecsemő számára. Ez az egy kérdés dönti el a csecsemő anyagfejlődését s azért a magyar állami gyermekvédelmi szabályzat az elhagyott csecsemőt a szoptató anyára bízza elsősorban Az özvegyek és szegény anyák segélyezése tehát soha nem lehet más, mint községi föl" adat, mig az elhagyott gyermek gondozása sohasem lehet más, mint állami föladat. És ezért az volna a városok legelső és legfontosabb teendője, módot teremteni arra hogy az árvaszékek ne legyenek kénytelenek a szociálisan csak beteg s még nem szociálisan degenerált családból a gyermeket kiragadni, azt elhagyottá nyilvánítani. Ha a városok, a községek minden drága építkezés nélkül, minden ujabb hivatalok szervezése nélkül a sokgyermekü özvegyek és szegény anyák segélyezését akár pénzzel, akár természetben szolgáltatott nevelési pótlékokkal .(ruha, tankönyv, ingyen ebéd az iskolában) meg fogják alkotni, ugy az állami gyermekvédelem leghathatósabb kiegészítését fogják megcsinálni, egyúttal az állami gyermekvédelem anyagát purifikálva. Akkor az állami gyermekmenhelyekbe tényleg csak az elhagyott gyermekek, a szociálisan gyógyíthatatlan család gyermekei fognak kerülni, de a szociálisan csak beteg családot a város a társadalomnak meg fogja menteni. Ma e segély nélkül sok-sok ezer szociálisan beteg család sülyed föltartóztathatatlanul alá a szociálisan gyógyíthatatlan elemek közé. A külföld több kitűnő intézménye, a kóllektiv hivatásos gyám, a szegénysorsu csecsemők felügyelete, mindezek ehez képest alárendelt kérdések. A DMKE közgyűlése. — Elnök: Dániel Ernő báró. — (Kiküldött munkatársunktól.) Herczeg Ferenc szülővárosa tipikus alföldi város. Szép, lakályos, virágosablaku, földszintes házak, széles, akácos utcák; sok por, de ennél még több aszfalt. Ez az, ami, odaérve, először a szemünkbe ötlik és ami igen emeli a város szépségét. Annyi aszfalt a többi temesmegyei városban tán együttvéve sincs, jóformán az egész várost beborítja a nagyvárosoknak ez a jellemző, rugalmas, szürke páncélja, Hanem az aszfalttal — hitök szerint — azután eleget is tettek a verseciek. Szinte elmondhatják, hogy bizony ez is kellene, az is hiányzik, hanem . . , az aszfalt! A város fölött a praktikus utódok vörösbort termő szőlőjével befuttatott oldalú várhegy terpeszkedik. Tetejéről fehérfalú házacska villog a városra, a „Rikliánusok" vára, akik korántsem rablólovagok, mint elődeik voltak, hanem Kneipp páter hipermodern követői, használván a Kneipp-kurát teljesen ruha nélkül. Ennek a paradicsombeli társaságnak a feje és mecénása a hires Neukomm, kútfúró és hipnotizőr. Mindkét mesterségére nyugdíjban van már Salamon Elle sirba altatója s csak nagynéha, baráti körben csillogtatja káprázatos, félelmes tudományát. A város nyele, a római katolikus templom impozáns, gótstilü kettőstornya, olyan a körötte megbúvó földszintes házak között, mint a sas a csirkeudvarban. Szépértő tudással hatalmasan megszerkesztett ivei fölébe helyezik Zmejanovics püspök nemrég renovált székesegyházának. Már a püspöki palota szebb a parókiánál. Azt terebélyes, saság jött össze. A rendes csütörtöki zsúr volt ez, amolyan kedélyes és fesztelen szellemi akadémia, melyen minden irányban a legteljesebb szabadság uralkodott s ahol mindenről mindent szabad volt mondani. Épen a Rembrandt művészi erejét méltatta egy ismert kritikus s azt biznyitotta, hogy a németalföldi titán ihletének forrása a felesége, Saskia volt, aki varázslatos, szinte démoni hatalommal uralkodott a férjén s épen ezért ellenállhatatlanul vitte, ragadta magával diadalról-diadalra, az emberi élet és természet legmegrázóbb, legigazabb meglátásaiba, oda azokhoz az örök kinyilatkoztatásokhoz, amelyek a Rembrandt-képekről annyi fönséggel és drámaisággal ragyognak felénk. Egy cinikus író közbevágott: — Hja, Saskia nagysád ilyen „Vas" nő volt. Igazi vérbeli hetaira, aki a szemeiből a pokol minden tüzét bele tudta dobni az emberi szivbe, de az ég minden gyönyörűségét is képes volt oda varázsolni. Ennek az asszonynak az öleléséből csakugyan remekműveknek kellett születniök. De ez az asszony nem is halt meg, én azt hiszem, hogy él, csak meg kellene találni valahol, ki kellene hámozni a hollandiai nyár verőfényéből s azután üdén, pirosan, aranyszőkén fölmutatni a világnak, hadd ujjongna rajta, hadd örvendene neki. Te Bánki, megkereshetnéd ezt. az asszonyt. A festő megrázkódott,valami hideg futott végig a hátán, de azután elnevette magát. — Ugyan ne bolondozz. Az az asszony már háromszáz esztendeje meghalt s nincs az a fantázia, amely föltámassza többé. Aképzeleted igen tiszteletreméltó, amiről most is tanúságot tettél, de még azzal se tudnám magam elé idézni a nőt, aki a, világ egyik legnagyobb lelkének a világossága volt. Saskia megérdemli a nyugalmat, hagyjuk pihenni őt. A cinikus fölnevetett. -— Mért fáj neked a Saskia nyugalma? Eredj utána és meg fogod találni őt, bizonyosan ott van a németalföldi lankákon s fehér főkötőben, álmodozó szemmel reád vár. Bánki egész zavarba jött most már, hebegve tiltakozott, a társaság ellenben kitűnően mulatott az ötleten s mindenki igyekezett tőle telhetőleg ugratni a piktort. A kritikus még megjegyezte : — De ha aztán megtaláltad a Rembrandt feleségét, hozd haza ám, mert mi is látni akarjuk. Azóta elmúlt vagy félesztendő és Bánki egyszerre csak azon vette észre magát, hogy csomagol. Nem tudta a fejéből kiverni azt a bizarr gondolatot és egy szép napon elment keresni a legfehérebb hollandiai nőstényt, a Rembrandt feleségét . . . Most itt áll ebben a kis mezővárosban s azt se tudja, hogy merre menjen, mit csináljon, hová forduljon? Hol keresse Saskiát s egyáltalán folytassa-e a józanságnak és emberi bészámithatóságnak ezt a vakmerő megcsúfolását? Szeretett volna szabadulni a kinzó, gyötrő gondolattól, melyet egy cinikus félkegyelmű csak ugy véletlenül dobott a lelkébe, de képtelen volt, a rögeszme teljesen hatalmába kerítette s már hitt is benne ! Esküt tett volna rá, hogy meg fogja találni Saskiát. Azt a régit, aki megifjodott, visszatért s most várja az ő szerelmes párját, uj művészi halhatatlanitóját. Több órája kódorgott már az utcákon, beteges mohósággal nézett meg minden aszszonyt, minden leányt, de mindannyiszor csalódnia kellett. Pedig a régi Saskia itt halt meg, az újnak tehát itt kellett születnie ! Bekukkantott minden udvarba, ha egy női fejet megpillantott valamelyik ablaknál, félőrülten rohant oda, mind hasztalan. Sehol semmi nyoma a kedves, feledhetetlen arcnak, a szemek igéző, beszédes fényének, a termét gyönyörű hullámos vonalainak. Saskia nem volt sehol, Saskia nem akart föltámadni. Egy álló hétig tartott ez az izgalmas, lázas keresés. Már egész apatikus lett s a szállodában is gyanús szemmel néztek rá, azt hitték, hogy anarchista, vagy öngyilkosjelölt. Ámbár ez a föltevés szerfölött bárgyú volt, mert mit akarhatna fölrobbantani Hollandiában, ebben a nagy tejgazdaságban, egy anarchista? Elhatározta, hogy fölhágy a meddő küzdelemmel és elutazik. Előbb azonban még egy utolsó kísérletet tett. Elment a templomba. Itt még nem volt egyszer sem s már csak azért is fölkereste az Isten házát, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. Félhomály derengett a templom hatalmas hajójában s eleinte azt hitte Bánki, hogy teljesen egyedül van. Csak pár perc múlva fedezte föl, hogy az egyik mellékoltárnái