Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-22 / 128. szám

124 OELM AGYARORSZAQ 1910 október 20 sem Herczeg Ferenc orral, ••— sem szóval nem beszéltem, sem pedig hozzájuk ez ügyben levelet nem irtam. Kijelenteni, hogy senkit ismerőseim közül ez ügyben való közbenjárásra soha föl nem kértem, hogy a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége nevében a fiam részére ajánlatot nem adtam, sem nem kértem, sem nem küldtem és hogy ilyen ajánlat egyáltalában nem adatott ki. 8. Kijelentem, hogy fiam a Szegedi Híradónál épen olyan újságírói munkát teljesít, mint akármelyik kolléga ur azok közül, akik ellene mozgalmat indítani akarnak. Az a körülmény pedig, hogy ifjúkora dacára már két jogi alapvizsgái tett le és hogy nemcsak riporttal, hanem még tanulással is foglalkozik, bizonyára nem összeférhetetlen az ujságirással. Bárcsak azok a kolléga urak is tanulnának, akik most sajnálják, hogy az ösztöndíjért való folyamodás megírása miatt kényelmüket megzavartatni nem engedték. 9. Nem tagadom, végtelenül fáj nekem az a rideg inkollégiálitás, melylyel engem azok a kolléga urak, akik ezen mozgalom megindítására vállalkoztak, nyilvánvaló felületességből, meggyanúsítanák; de hosszú pályámon már hozzászokhattam, hogy a hírlapírónak nincs nagyobb ellensége, mint a hírlapíró. Az újságírói irigység a legkegyetlenebb indulat; azok lelkéből akik a kolléga megtámadására mindig készek, fájdalom, ezt az irigységet kipusztítani sohasem lehet. Magamnak érdemeket vindikálni sohasem szoktam, de az önbecsérzett hangján merem említeni, hogy én eféle meggyanusitásokra okot sohasem szolgáltattam. Azok az újságíró urak is, akik a mozgalomban résztvesznek, ha ismernek engem, tudják, tudniok kell, hogy a kollegiális jóviszony kedvéért mennyi áldozatra való készséget szoktam tanúsítani. Fogadja tisztelt Kolléga Ur nagyrabecsülésem kijelentését. Szegeden, 1910. október 21-én. Készséges hive: Palócz László. Mielőtt Palócz László levelére megtennök észrevételeinket, előre is kijelentjük, hogy egyike 5 azoknak a régi, érdemes újságíróknak, akiknek az öreg és fiatal generáció egyaránt a legnagyobb tisztelettel és szeretettel említi a nevét. Épen ezért sajnálkozunk afölött, hogy most ez a mozgalom Palócz Lászlót kinosan érinti annyira kinosan, hogy fi a érdekeit védelmezve, az egész ujságiró-kart megvádolja inkollégiálitással. Miután nyilvánvaló, hogy ez az ügy nem a Délmagyarország szerkesztőségének, hanem az összes hivatásos vidéki újságíróknak ügye, Palócz László levelét bemutattuk a mai értekezlet résztvevőinek, akik az arra adandó választ a következőkben foglalták össze: Senki Palócz Lászlót semminémii inkorrektséggel meg nem vádolta. Senkinek eszébe nem Jutott azt a körülményt kiaknázni, hogy Palócz László, az ösztöndíjra ajánlott Palócz Sándor édesapja, a V. H. 0. Sz. titkára is. A V. H. 0. Sz.-nek igenis kötelessége lett •olna a pályázat föltételeiről és lejártáról az összes hivatásos újságírókat a legalaposabban értesíteni, mert hiszen benne van az alapsza. bályaiban, hogy a vidéki újságírók anyagi és erkölcsi érdekeit mindenben meg kell védenie. Ami most már Palócz Lászlónak fi; ára, Palócz Sándorra való fölvilágositásait illeti, a hívatásos újságírók tudomásul veszik. Tudomásul veszik, mert hiszen az apa elfogvdtsága tiszteletreméltó, ám fönn kell tartaniuk annak ellenére is azt a meggyőződésüket, hogy Palócz Sándor nem hívatásos újságíró. Palócz Sándor, mint jogász, ösztöndíjat kap Szeged városától, de mint újságíró nem felelhetne meg kezdő voltánál fogva a legenyhébb igényeknek sem. ¡Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete azt mondja, hogy az ösztöndíjat az újságírók legérdemesebbjének kell juttatni. Vájjon Palócz László, ha megkérdezik tőle, ki a legérdemesebb vidéki újságíró, a fiát fogja-e megnevezni? Nyugodtan állithatjuk, hogy a legfiatalabb hivatásos újságírónak is van akkora tudása, mintha két alapvizsgája volna. Mert az alap. vizsga alfája ugyan a jogi képzettségnek, de újságírásra senkit sem kvalifikál. Még az ügyvédi diploma sem. Palócz László sajnálatos ki" fakadásai után azt is kénytelenek vagyunk kijelenteni a magunk védelmére, hogy bármelyik fiatal hivatásos szegedi újságíró nagyobb joggal reflektálhatna az ösztöndíjra, mint Palócz Sándor. A hivatásos ujságirók tehát nyugodt lelkiismerettel fogadják az inkollégiálitás vádját, mert épen mozgalmukkal akarják bebizonyítani, hogy szivükön viselik küzdelmes pályájuk érdekeit. Ismételten sajnálkoznak afölött, hogy Palócz László a maga személyét megbántva érzi. El kell hinnie, hogy ez mindenkitől távol áll és ennek a mozgalomnak sokkal magasabb céljai vannak, mint bárki személyének a megbántása. Itt említjük föl, hogy az ország egész sajtóját foglalkoztatja már az ösztöndijak ügye. Ma az aradi Függetlenség és az Arad és Vidéke irnak róla és szintén bejelentik a mozgalomhoz való csatlakozásukat. Amerikai lap a székelyhídi pótválasztásról. — Dorsay tanár harctéri tudósítása. — Amerikában most olvassák a Chicago Tribüné hasábjain a székelyhídi pótválasztás történetét. Mint annakidején megírtuk, a választásnak volt egy pár érdekes angol vendége, köztük Dorsay tanár, aki a következő tudósításban számol el az amerikai publikum előtt a harctéren szerzett impresszióiról: Dorsaynak mindenekelőtt a nagyszámú katonaság tűnt föl. A rend föntartására kirendelt katonák tisztjei közül hárman tudtak angolul. Látogatásunk roppant érdekelte őket. Arra a kérdésre, hogy nem lehetünk-e tanúi esetleg valamely nagyobbszabásu zavargásnak, azzal feleltek, hogy ha előzetesen tudtak volna érkezésünkről, csak felényi erővel vonultak volna kí. Ez talán nem vette volna el az ellenpártok harci kedvét s keletkezett volna valami igazi verekedés, igy azonban le kell tennünk a reményről. Öt órakor készültek berekeszteni a szavazást. Négy óra felé már lehetett sejteni, hogy alig lesz valamely csekély különbség a két párt között. Az izgatottság kezdett mind nagyobb arányokat ölteni. A térségen állandóan cirkáltak a lovascsapatok, a gyalogság feltűzte a szuronyokat. Olyan csönd lett hirtelen, mint aminő a vihar kitörését szokta megelőzni. Zászlók lobogtak a szellőben s mindenfelé egyik vagy másik párt lobogója volt látható. Még a cseh rézbanda is elhallgatott. Kezdte mindenki a perceket számolgatni. Olykor-olykor egy kocsi vagy szekér állott meg a szavazóhelyiség előtt, amelyekről magukkal tehetetlen beteget emeltek le s vittek be szavazni. A csendőrök kordonján csak hosszas magyarázatok után mehetett keresztül bárki is. Öt perccel öt óra előtt kihirdették, hogy a záróra leteltével senkit sem bocsátanak át a kordonon s ettől kezdve már csak azok adhatják le szavazatukat, akik a kordonon belül vannak. Mialatt a lovasság állandóan előre-hátra mozgott, addig mintegy ötven csendőr feltűzött szuronynyal a szavazó-helyiséget vette körül minden oldalról, oly helyzetben, mintha valami ellenség készülne rohamra az ellen. Mintha valami nagy hadgyakorlat lenne az egész. Alig hiszem, hogy ezt a nagy elövigyázatot pusztán a hatás, a tekintély kedvéért teljesítették volna. A tapasztalat nem egyszer igazolta, hogy a választási helyiséget csakis ily módon lehetett megvédelmezni a tömeg ellen. Leadták az utolsó szavazatot is. Ugylátszik, hogy vesztegetés történt. A halott emberek szavazata csak akkor válik kellemetlenné, ha rájönnek. Semmi szavazóládák, semmi titkos szavazás, >— kezdetleges viaskodás a felek között. A választásnál hiányzik a mi politikusainknál megszokott körmönfont raffinéria, mert a szavazás nyílt. Láthatólag Fráter Loránd volt a győztes. Táborában óriási volt a lelkesedés. A tömeg fölemelte vállaira a jelöltet s éljenezve hurcolta körül, míg a jelölt lelkes, tüzes beszédeket harsogott. Az ellentábor oszladozott; alig maradt vissza közülök egy maroknyi. A katonaság azonban nem hagyta abba az óvóintézkedéseket. A szavazatszedő-bizottság felülvizsgálta a beadott szavazatokat. Itt-ott egy-egy elhunyt ember nevére akadtak. Ugylátszik, egy embert még négy évvel ezelőtt helyeztek örök nyugalomra, — de e napon az illető elhagyta pihenő helyét, megjelent az urnánál s leadta szavazatát. Amint egynéhány szavazatot ilyen módon megsemmisítettek, a különbség még kisebb lett a két jelöltre esett szavazatok között. De végeredményképen mégis csak Fráter Loránd lett a győztes öt szavazattal. A szerb trónörökös menthetetlen. Éjjel érkezett jelentések szerint Sándor trónörökös menthetetlen. A hercegnek tífusza van. Ezt egész Szerbia reputációja érdekében meg lehet állapítani, mert jellemző a züllött viszonyokra, hogy amint a betegség hire érkezett, mindenre gondoltak az emberek, csak arra nem, hogy a trónörökös egy rendes, becsületes betegséget kapott. Mindenki arra gondolt, hogy Nisben, ahol túlnyomóan többségben vannak a György-párti tisztek, .— általában a tisztek leginkább György-pártiak — megmérgez" ték a trónörököst. Nem igaz. Nisben — ezt hivatalosan megállapították •— tífuszjárvány volt. Kolovits ezredorvos szeptember tizenötödikén hivatalosan jelentette a hadügyminiszternek hogy ott tífuszjárvány pusztít és egy százados' két hadnagy, három altiszt és hat közlegény meghalt. A trónörökös mégis elment a hadgyakorlatokra. Jellemző a szerb udvari állapotokra, hogy a trónörökös a tiszti étkezőben evett, ugylátszik, nem szántak sok pénzt a kirándulásra és csak bor és viz volt ott. A trónörökös pedig antiaikoholista. Bort nem ivott, tehát a fertőzött kútvizet kellett innia. így kapta meg a tífuszt, amely október első napjaiban tört ki rajta. (Elkobzott szenzációk.) Belgrádban elkoboztak egy röpiratot, amely ezzel a cimmel jelent meg, négy oldalon, újságíormában : MEGMÉRGEZTÉK A TRÓNÖRÖKÖST! A rövid röpirat heves támadás volt György herceg és az orvosok ellen. György herceg ellen az a súlyos vád foglaltatott benne, hogy öcscsét megmérgezte, hogy a trónt, amelyről lemondott, visszaszerezhesse. Állítólag egy tiszt, a György herceg legbizalmasabb barátja, követte volna el az orgyilkosságot. Sándor herceg vizet kért, a tiszt egy előre elkészitett, megmérgezett vizű korsóból öntött és azt adta át a trónörökösnek, aki azonnal rosszul lett. Az orvosokat azért támadta a röpirat, hogy miért tartják kétségben az egész országot, miért nem hozzák őszintén nyilvánosságra, ha megmérgezték. * A röpiratot, amelynek tartalmáról pedig már beszélnek Szerbiában, a rendőrség elkobozta és az ismeretlen szerző ellen eljárást indítottak. (Mit mond Chwostek?) Chwostek Ferenc professzor éjfél után, amikor a konakból visszatért a Moszkva-szállodában levő lakására, fogadott egy újságírót és ezeket mondta: — A bulletinhez nincs hozzátenni valóm. A trónörökös állapota rendkívül súlyos. Én is hallottam arról beszélni, hogy a trónörökösnek nincs tífusza, hanem megmérgezték. Kérem, határozottan cáfolja meg ezt a hírt. Sándor hercegnek tifusza van, pontosan diagnosztizálható és hozzá súlyos természetű hastífusza. Az itteni orvosok idejében fölismerték és hála is ennek, mert ez ad még legtöbb reményt, hogy a helyes kezelés idején kezdődött. Most éjszaka, ugy tűnt föl nekem, mintha a trónörökös állapotában javulás ígérkeznék .. . Ma délelőtt tizenegy órakor, amikor Chwostek Ferenc dr visszatért a konakból ezt mondottal — A trónörökös állapota még mindig igen súlyos. A javulás nem állapitható meg. A király megkért arra, hogy egyelőre még itt maradjak Belgrádban. Vasárnapig vagy hétfőig itt maradok. (Chwostek honoráriuma.) Cohtvstek Ferenc dr professzor, — nem mint tegnap jelentettük kétezer, hanem — háromezer dinár (háromezer frank) honoráriumot kap naponta és az udvar vendége. Mikor megérkezett, szárnysegéd és udvari automobil várta a pályaudvaron. A lakása a Moszkva-szállóban van, a második emeleten, a tizennyolc- és ti-: zenkilences szobában. A lakást az udvar ren-