Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-19 / 125. szám

1910 október 18 DELMAGYARORSZÁG 79 Vége a vasutas-sztrájknak. — Még egy bombamerénylet. — (Saját tudósít ónktól.) Ma már kétségtelen valóság, hogy a vasutas-sztrájknak vége. A közmunkaügyi minisztérium hivatalos jelen­tésben hirdette ki a nagy eseményt s ezzel azt, hogy az összes vonalokon a rendes for­galom helyreállt. A vasutasok sztrájk-bizott­sága is egyhangúlag elhatározta, hogy a munkát újra megkezdik. A bizottság mani­fesztumot is bocsátott ki. amelyben ezeket mondja: Munkások ! Testvérek ! Egyhangúlag elha­tároztuk, hogy a munkát újból fölvesszük­Jógáinkért tovább is küzdeni fogunk és ha eljön a tett órája, akkor mint egy ember, a sikra állunk harcolni. Szindikátus szerveze­tünket a jövőben is támogatni kell. A manifesztumot a vidéki csoportokkal is közölték, de az ország némely részeiben még nem állt helyre a nyugalom. Paris, október 18. (Éjfél.) A közmunkaügyí miniszternek kiadott közleménye a vasutasok sztrájkját befejezettnek jelenti ki, mert az összes vonalakon az üzeme*1 ismét rendesen, minden legkisebb fönnakadás nélkül lebonyolítják. Paris, október 18. (Reggel három óra.) A vasutasok sztrájk­bizottsága egyhangúlag elhatározta a munka újból való fölvételét. A bizottság manifesztumot fog közzétenni, melyben ki fogja fejteni el. határozásának indokait. Versailles, október 18. Tegnap este a teherpályaudvar közelében az alagút előtt bombát dobtak a sínre, ép akkor» amidőn egy vonat haladt arra. Baj nem történt' A sínek nincsenek megrongálva. Fekete kéz — Gödöllőn. (Saját tudósítónktól.) A gödöllői kereskedők között tekintélyben, vagyonban és korban talán az első volt Gráf Ignác. Boldogan élt népes családja körében évtizedeken át, de a mult hó­napban váratlanul megzavarták a nyugalmát. A bajt egy fenyegető levél zúdította rá, amely­től nagyon megrémült. A névtelen írás így szól: „Ha élete kedves, október 3-áig tegyen le 3000, azaz háromezer koronát a gödöllői zsidó templom jobb szögletén, embermagasságban kiálló tégla alá. Ha parancsunkat nem követi, vagy ha bárkinek szól a dologról s lia jelen­tést tesz a csendőrségnek, bombával kiirtjuk az egész családját. Fekete kéz." A levél alá, hogy hatásosabb legyen, halál­föt rajzoltak, amelyet' kö'rülcsepegtettek vérrel. Gráf Ignác napokig nem szólt senkinek, álmat­lan éjszakákat töltött el s még családját sem avatta be a titokba. Végre azonban egy késő este, amidőn viharos szél is dühöngött, fölke. reste az ügyvédjét. Azért választotta ezt a 6zokatlan időt az ügyvéd meglátogatására, mert remélte, hogy senki sem les rá az utcán. Az ügyvéd természetesen igyekezett meg­nyugtatni, elvette tőle a levelet s másnap föl­jelentést tett az ismeretlen levélíró ellen zsa­rolásért. Gráf Ignác nyugodtabb lett. Megállapodott a nyomozó csendőrökkel, hogy október harma­dikán néhány papírszeletet tesz a kijelölt helyre, hogy léprecsalja a zsarolókat. Azonban egy ujabb levél ismét végighúzta számításukat. A Fekete kéz értesítette Gráfot, hogy tudo. mása van árulásáról. Mielőtt hozzáfogna a nagy leszámoláshoz, még egy próbát tesz vele. Most már négyezer koronát kért egy bizonyos helyre. A kereskedő ezt a levelet is átszolgál­tatta ügyvédjének, valamint a naponkint egy­mást követő fenyegető írásokat. A csendőrség hiába nyomozott, nem akadt rá, a levélíróra. A nyomozás vezetője figye­lembe vett minden föltevést. Először arra gon­dolt, hogy csak tréfás csínyről van szó, de mivel a fenyegető levelek akkor sem maradtak el, amidőn köztudomásu lett a köziégben, hogy Gráf el akar költözködni, más föltevésre kel­lett jutnia. Talán a konkurrens kereskedők akarják elűzni Gödöllőről Gráfot? Vagy talán adósai ? Gráf Ignácot annyira megrémítették a leve­lek, hogy eladta üzletét és házát s még a boszuállásra kitűzött terminus, október har­madika előtt egész családjával a fővárosba köl­tözködött. A budapesti rendőrségen is jelentést tett a Fekete kéz üldözéséről s védelmet kért. Ugylátszik azonban, hogy a levelek írója Gödöl­lőn van s megelégedett azzal, hogy Gráf elköl­tözött, mert a kereskedő a fővárosban nem kapott többé fenyegető írást. A gödöllői csendőrség, amely mellé egy buda­pesti detektívet adtak, tovább kutat, annál is inkább, mert a minap egy másik kereskedő kapott levelet a Fekete kéztől s az már még sem tűrhető, hogy a király kastélyának köze­iében ilyen veszedelmes játékot űzzenek. A vén nábob és a szép asszony. — Bácskai regény. — (Saját tudósítónktól.) A zombori ügyészséget most egy titokzatos följelentés foglalkoztatja. Arról van szó ebben a névtelen följelentésben, hogy egy bácskai milliomos, aki négy hét előtt halt meg, nem természetes halállal mult ki. A följelentés óriási feltűnést keltett, mert a szereplő szemé­lyeket mindenki ismeri Zomborban és a vidé­ken. Az egész ügy francia rémregényekhez ha­sonlatos, izgalmas, érdekes és a középpontjá­ban természetesen asszony áll. Az elhunyt nábob öt éve, hogy másodszor nősült. Az első felesége temetésén beleszeretett egy közel* rokonába, aki a községi állatorvos felesége volt. A hetvennégy éves aggastyán a temetés után is kastélyában'tartotta az asszonyt, aki ötven esztendővel volt fiatalabb nála. Amikor az állatorvos visszakövetelte a gyö­nyörű, fekete asszonyt, az öreg milliomos alku­dozni kezdett vele. Pénzt ígért. Hosszú levele, zés után abban állapodtak meg, hogy a vén szerelmes tízezer koronáért megvette az állat­orvos feleségét. Az állatorvos szegény ember volt; hűtlen elhagyás címén megindította a válópört és a zombori törvényszék jogérvénye­sen elválasztotta a házastársakat. A milliomos pedig a válópör befejezését követő napon az anyakönyvvezető elé vezettette magát az állat­orvosnéval. A hetvennégy éves férj a házassága óta feltűnően inni kezdett. Naponta három üveg konyakot ivott meg. Főkép Martell" konyak fogyott, hetenként tizenöt üveg. És ezt a mérget az aggastyán itta ki az utolsó csöp­pig. A milliomos rokonai, akik persze gyűlölték az uj asszonyt, azt beszélték, hogy az öreget tudatosan szoktatták rá az alkoholra. Termé­szetesen fájt nekik, hogy a szegény állat" orvosné, amióta bevonult a kastélyba, nagy­szerűen élt; a telet Bécsben és Parisban töl­tötte. Tiz hónappal ezelőtt megismerkedett egy rendkivül tehetséges festőmüvészszel, akivel annyira megértették egymás lelkivilágát, hogy a molett milliomosnó levitte magával a kas­télyba és ott a virágos-kert közepén tökélete­sen berendezett műtermet építtetett neki. Ké­sőbb állítólag rá akarta bírni az öreget, hogy fogadja fiának a festőt. Ebben az öreg halála akadályozta meg. Két végrendelet maradt a milliomos után. Az elhunyt Kocakas Zsigmond zombori közjegyző előtt négy éve, hogy először végrendelkezett és feleségének több mint fél­milliót, a rokonainak pedig nyolcvanezer koro­nát hagyományozott. A második végrendelet ez év tavaszán ké­szült, ebben rokonait kitagadta és az egész vagyont a feleségére hagyta. A rokonok a má­sodik végrendeletet nem akarják elismerni. A zombori törvényszékhez keresetet adtak be, amelyben a hagyaték sár alá vételét kérik. A keresetet azzal, okolják, hogy,a hetvenkilenc éves örökhagyó, amikor a második végrende­letet aláíratták vele, beszámithataüan alkoho­/ ''ista volt, teljesen hülye, a legjobb uton a reszkető delírium felé. Szóval, a miliomos.ro­konai harcot indítottak a még mindig nagyon szép özvegy ellen. És valószínű, hogy a két följelentés az örökségből kitagadott rokonok boszuja. Kérdés, hogy az ügyészség vállalja-e a vádat, amelyet nem lehet bizonyítani . . , Á szép asszony nem törődik a vádakkal és a suttogással, eladja birtokait és elköltözik Bács­kából. LEGÚJABB Véget ért az aradi orvossztrájk. Késő éjjel jelentik: Az aradi orvossztrájk kölcsönös nyilatkozatok alapján véget ért. Az összes orvosok holnap reggel ismét folytatni fogják működésüket. NAPI HÍREK Kuba és Havanna elpusztult. Newyorkból jelentik: Kuba és Havanna szigetén egy orkán és egy tornádó pusztí­tása száguldott végig. Éjféltájban támadt a pusztító orkán, amely egy félóra alatt mini­den házat és épületet, elsöpört'a fold színéről. A cukornád és dohányvetés teljesen el­pusztult. A kár közel wmiilió dollárt A pusztító orkán a Newyork Herald tudósító­jának az értesülései szerint kétezer embert ölt meg. Az áldozatok legtöbbje a mezőkön dolgozott, amikor a vihar támadt. Két spanyol gőzös, amely a kubai parto­kon horgonyzott, a vihar következtében el­sülyedt. A hajókon elpusztult áldozatok száma kilencszáz. A vihar által okozott pusztítás sok millió dollár kárt okozott. A dohánytermés tönkrement. A cukortermés nagy károkat szenvedett. Sok ezer ember hajléktalan maradt. Remélik, hogy a nyugati rész nem szenvedett annyit a vihar által. . A viz állása tegnap az orkán következté­ben oly magasságot ért el, hogy az északi városnegyedet elárasztotta. Ugyanazon lap­nak jelentik, hogy a postaminiszter jelen­téseket kapott Pinal dél Ridból, hogy a város nagy része és több más város romba­dőlt. Éjszaka óta a vihar csökkent. — Tisza István Hollandiába utazott. Tisza István a magyar delegáció külügyi albizottságának mai ülése után Hollandiába utazott és kijelentése szerint csak akkor fog onnan visszatérni, ha szükség lesz arra, hogy visszatérjen, tehát az általános tárgya­lások során. — Öt uj főrend. Már régebben jeleztük, hogy őszre öt uj főrendnek kinevezésé vár­ható. A hivatalos lap mai száma aztán a kö­vetkező királyi kéziratot közli: A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. évi VII. törvénycikk 5. §-a alapján, magyar mi­nisztertanácsom előterjesztésére, Hengelmiiller László báró nagykövetemet, Hatvany-Deutsch József báró nagybirtokost, Heinrich Gusztávot, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát, ifjabb Lónyay Sándor nyugalmazott főispánt és Ullmann Adolfot, a Magyar Általános Hitel­bank vezérigazgatóját, élethossziglan a magyar főrendiház tagjaivá kinevezem. Kelt Bécsben, 1910. évi október tizenötödikén. Ferenc József s. k., Khuen-Héderváry Károly gróf s. k. — Küldöttségek a kultuszminiszternél« Budapestről jelentik: A közoktatásügyi minisz­tériumban két küldöttség tisztelgett ma dél­előtt Zichy János gróf miniszterr.éi: a tanfel" ügyelői kar hatvanöt tagu és Kiskunhalas vá­ros háromszáz tagu küldöttsége. A tanfelügyelő^ ket Hídvégi Benő borsod vármegyei tanfel­ügyelő vezette. Elmondta a miniszternek, hogy két napig kongresszust tartottak Budapesten s megbeszélték tennivalóikat és kívánságaikat és most beszámolnak minderről a miniszternek. Zichy János grófhelyeselte a tanfelügyelök elhatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom