Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-12 / 119. szám

1910 október 12 DÉL-MAGYARORSZÁG karékossággal. Korlátolt látkörü, kis műveltségű asszony. Egyetlen öröme, vágya, törekvése a vagyon gyarapítása volt. Tudott szigorú, keményszívű lenni célja elérésében. Ámde, esküdt urak, amily szigorú és keményszívű volt másokkal, olyan volt magával szemben is. Egy emberéleten át ennek az asszonynak nem volt egyetlen élvezete, egyetlen fényűzése, tehette volna, de nem költött magára, nem ételére, nem ruhájára, nem mulatságokra, évtizedeken át csak dolgozott, fáradt, de egy fölösleges krajcárt önmagára ki nem adott. Egyetlen kivétel volt a leánya, aki számára a vagyont gyűjtögette, egyetlen öröme ezen a világon. Haverda Mária sem panaszkodhatik leánykoráról. Minden tanú egybehangzóan valija, hogy mily rajongó szeretettel, mily dédelgetéssel vették körül. A házban az történt, amit akart, bálról-bálra, mulatságról-mulatságra vitték, nyilt házat tartottak a kedvéért, szépen kiházasitották, pompás lakást rendeztek be neki, nyolcezer koronát adtak nekik, csak a nászútra. Haverda Mária férjhezmenetelével minden megváltozik. Az öreg Haverdáéknak egy szép dédelgetett álmuk, hogy gyermekei, az uj pár, ott folytatják, ahol ők elhagyták. Jarmatzky átveszi az ügyvédi irodát és élnek, ép ugy takarékosan, egyszerűen, pénzgyűjtögetve, mint az öregek. Es mily rettenetes a csalódásuk. A régi és mindig uj tragédia, a fiatal nem érti meg az öreget, a gyermek szülőjét. Jarmatzky megbukik az ügyvédi vizsgán. Az első nagy keserűség: nem éri be azzal a fizetéssel, amelyet apósa szán néki és játsza az urat, drága • szivarokat szi, a leány drága cigarettákat, nem kell nekik Haverdáék egyszerű házikosztja, vendéglőből hozatják magúknak és vendégeiknek a drága ételt. Mily csekély ez, esküdt urak és mily sok, amikor az öreg krajcáros szivart is csak vasárnap vásárol, amikor a vidéki ósdi, fukar öregasszonynak a hét fő bün egyike az asszonyi dohányzás. Aztán haraggal válnak el. Haverda Mária el sem megy anyjához elbúcsúzni. Pestre költöznek és eszeveszett pazarló életet kezdenek, amelynek eredménye néhány év alatt száznegyvenezer korona adósság. — Megértik-e esküdt urak azt a végtelen keserűséget, amely a takarékos, egész életüket pénzkuporgálásban eltöltött szülőket elfogja, mikor megtudják, hogy amit egész életükben tizkörmükkel kapargattak össze, Klein Pál Lipótok és más uzsorásoknak szerezték. Esküdt urak, ismerik az életet és tudják, hogy hány uzsorás jelent meg Haverdáék szűzi telekkönyveinél beletekinteni, hány tudakozódott utánuk és hányan nézték meg őket kíméletlen vizsla szemekkel, hogy meddig tart még életük fonala, mert hiszen a pénzt egyedül halálukra kölcsönözték. Megértik-e már most azt a nagy szakadékot, amely á szülők és gyermekük között támadt, amely arra vitte Haverda Boldizsárt, hogy végrendeletében kitagadta leányát és ne kívánja látni halálos ágyán sem. Nem oly rettenetes ez a kitagadás, esküdt urak, ha tudjuk, hogy az öreg Haverda nem is leányát tagadta ki, hanem Klein Pál Lipótot és társait, akik éhesen állták körül ravatalát. Haverda Boldizsár halála után mind tátongóbb a hasadék. A leány, uzsorásai tanácsára hallgatva, nem fogadta el az egyezségül kínált ötvenezer koronát, följelenti anyját hagyatéklopásért és jönnek a bűnvádi eljárás izgalmai, följelenti a pénzügyi hatóságnál az örökségi adóalap eltitkolásáért. E,zért meg is büntetik Haverda Boldizsárnét, össze is vesznek: „Vagy megesz a fene, vagy a bolondok házába csukatlak", igy beszél a leány anyjával. — Az öreg asszony nem mert leányával egy szobában aludni, magára zárta ajtaját, nem engedte tűzhelyéhez közeledni és mily rémesen igaza volt. Aztán hire jön Haverda Mária erkölcstelen életének. Otthagyja urát, külföldre megy szeretőjével, majd a jóakaratú hirhordók elmondják, hogy egyik férfi karjából a másikba dői, végül is ágyasa lesz egy elzüllött embernek, akit jóformán ő tart ki. A hir egyre jár, megírják Haverda Boldizsárnénak, hogy vigyázzon, mert leánya meg akarja öletni. Megtudja azt is, hogy Haverda Mária iránta való gyűlöletben neveli gyermekét. A vén budárné, vén bestia, ez a neve az öregasszonynak, akinek halálától függ a jólét. A gyermek lelke fogékony viaszk, hajlandó jóra, rosszra. A kis Jarmatzky Jenőnek egyetlen vágya, ábrándja van, borzalmas elmondani, de igaz, „ha nagy leszek, megölöm a nagyanyámat." Most már e világitásnál másképen látjuk az öreg Haverdánét, midőn az alázatos kézcsókra betanított gyermeket érthető iszonynyal távolítja el magától. És mindezek dacára vagyonát egyenlően osztja meg végrendeletében nővére és leánya között. Ezután ismerteti az ügyész Haverda Mária és férje pazarló életmódját, amelynek eredménye csakhamar száznegyvenezer korona adósság lesz. Otthagyja férjét és egy bankhivatalnokkal előbb a tengerpartra, majd Bécsbe megy lakni, végül visszatér Budapestre, ahol a Royal-szállóban lakik. Ekkor ismex-kedik meg Jánossy Aladárral, aki Újpesten városi számtiszt volt. Ezt a Jánossyt az egész életén át üldözte a szerencse, bár iskolájából kicsapták és hamis bizonyitványnyal furakodott a társadalomba, a börtönt is megjárta, mégis egymásután jut olyan tisztességes polgári állásokhoz, amelyeket más tisztességes ember egyszer is nehezen ér el életében. Haverda Mária csakhamar elcsábítja jóravaló, tisztességes, szerető feleségétől, szeretőjévé teszi és közös háztartásban él vele. Jánossy hasztalan akar szabadulni tőle, hasztalan tér vissza feleségéhez, Haverda Mária küldönceivel és leveleivel visszacsábítja őt magához. Harmadik a társaságban Vojtha Antal, Haverda Mária mostohatestvére, a volt számtiszt, a volt detektív, a volt rendőr, akkor postadijnok. Haverda Mária ezzel is viszonyt folytat és fölhasználja arra, hogy fölkeltse Jánossyban a féltékenységet. Kifejti ezután a rossz anyagi viszonyokat, amelyben Haverda Mária, mióta az apja kitagadta, él, Klein Pál Lipóttól kapva örökségére napi öt forintokat. Mindhármuk boldogulása az öreg Haverdáné halálával függene össze, Vojtháé is, mert neki Haverda Mária tizezer forintot igér, azonban, adatok vannak rá, hogy Haverda Mária Vojthának is azt igérte, hogy öröklése esetére vele fog élni. A gyilkosság eszméje Haverda Mária agyában fogamzik meg és e célra Jánossyt szemeli ki. Elbeszéli neki álmát, amely szerint együtt ölték meg anyját és Vojtha siet megerősíteni, hogy ez a terv egyáltalán nem kivihetetlen. Ezután a gyilkosság állandó beszédtárgy köztük. Haverda Mária kiszínezi Jánossy előtt, hogy mily szép lesz az élet, ha majd mint házastársak fognak együtt élni, boldogságban, gazdagon. Ébren tartja az őrülten szerelmes Jánossyban a féltékenységet, elmondva neki, hogy Vojtha is vállalkozna a tett elkövetésére. Közben Jánossy elveszti az állását, közeledik május elseje, nincs házbér, nincs pénz a számlák fizetésére és Jánossy, ha végre nem hajtja a gyilkosságot, kitartott örömlegény lesz. Ily körülmények között nem marad számára más hátra, mint a gyilkosság elkövetése. Részletesen ismerteti a királyi ügyész a gyilkosság előzményeit, hogy hárman együtt vették a katonai térképet és a Browning-pisztolyt, miként tanította Vojtha Jánossyt a pisztolyból lőni, hogy mutatta meg Szabadkán a Haverda-szőlőt és az utat, amelyen Haverdánénak jönni kell és a gyilkosság közismert lefolyását. Ezután a bizonyítás kérdésére tér át. Fejtegeti, hogy Jánossy, akit a szegedi fölmentő verdikt után pénzben duskálkodó bűntársai a legnagyobb nyomorban elhagytak, ha boszuból vallana is, igazat vall. Kimutatja, hogy Jánossy vallomása betű szerint igaznak bizonyult, mindazokban a részeiben, amelyek tényekkel és tanukkal igazolhatók. Az ö vallomása nyomán találták meg az eldobott pisztolyt, a sapkát, az ő vallomása nyomán derült ki, hogy Vojtha tényleg lent járt Szabadkán, kerül elő az erdőőr, aki látta, hogy Vöjthával együtt lövöldöztek a Hűvösvölgyben, az ö vallomásából lett megállapítható, hogy miként szereztek alibitanukat. János&y ézido szerint a gyilkosság bűntettét teljesen beismeri. Ezután Haverda Máriára nézve terjeszti elő. a bizonyítékokat. Fölsorolja a tanuk nyilatkozatait, amelyek szerint anyja megöletését már régóta tervbe vette. A térképvétel be van irva Haverda Mária kis háztartási könyvébe is. Ismerteti, hogy miként igazolt Jánossynak hamis alibit, miként szerzett hamis alibibizonyitékokat a gyilkosság napján egész nap. A bizonyítás súlypontja Popper tanura esik, akit körülbelül három héttel a gyilkosság előtt hatezer korona ellenében arra kért föl, hogy a gyilkosság napján Jánossynak hamis alibit igazoljon. Popper vallomása megdönthetetlen bizonyíték, mert Popper ezt azonnal — tehát a gyilkosság előtt jóval — két olyan tanúnak mondotta el, Farkas József és Révész Tivadar dr személyében, akiknek szavahihetőségéhez a kételynek árnya sem fér. Vojthára nézve a bizonyítás gerince saját vallomásában van, mert a megdönthetetlen bizonyítékokkal szemben beismerni volt kénytelen azt, hogy lenn járt Szabadkán megmutatni Haverdáék szőlőjét és hogy együtt próbálták ki Jánossyval a Hűvösvölgyben a pisztolyt. E beismeréséhez fűzött naiv meséje hitelt nem érdemel. A bizonyítékok egész halmaza egésziti ki és erősíti meg Jánossy őszinte beismerését. Foglalkozik az elmeorvosok véleményével, akik a vádlottakat épeszüeknek mondják és hozzáteszik, hogy Haverda Mária laza erkölcsű, ravasz és alattomos. Elismeri az ügyész, hogy vannak bűncselekmények, amikor az ész és sziv a bíróban megütközik, ahol a vádlottak szánalomraméltók. Ez az eset azonban nem olyan, Jánossy anyagi előnyökért egy védtelen üreg-asszonyt, gyilkolt le, Haverda Mária, démoni eszközökkel, fölhasználva Jánossynak iránta való szerelmét, a saját anyját ölette meg kegyetlenül, Vojtha pedig oly rettenetes ravaszsággal készítette elő a szörnytettet, aminőre a pitavál sem mutat példákat. A sötét korra, a Borgiák korára emlékeztet ez a bün, amikor a családélet megszokott eszközei között szerepelt a tőr és a méregpohár és nő-kinézésü démonok angyali szelídséggel tették el lábalói azokat, akik utjukban állottak. E vádlottak méltatlanoknak mutatkoztak a szegedi ésküdthirák kegyelmére is, mert Jánossy nem találta meg többé helyét a társadalomban és szennyes bűnét mételyként könyvbe foglalva, bocsátotta világgá. És Haverda Mária, aki sirva könyörgött Szegeden', hogy adják vissza gyermekének, a fohnentés után cinkosával, Vojthával, kéjutazásra kelt, anélkül, hogy saját kis gyermekét csak egyszer is fölkereste és arra egyetlen pillantást vetett volna. — Most már — igy folytatta beszédét — engedjék meg esküdt urak, hogy kiemeljek a főtárgyalás anyagából két képet és azzal fejezzem be beszédemet. — Egyszer a Haverda-házban nagy volt a szomorúság. Egyetlen gyermekük, szemük fénye, súlyos betegségben, erős lázban hánykolódott ágyán, az orvosok komor arccal jártak körülötte és megmondották, hogy az emberi tudomány véget ért, nincs segitség, csak az istennél. És a gonosz, kőszivü asszony ott a Szent György-templom hideg kövén térdelve, visszaimádkozta az égtől kicsiny gyermekét. Megfogadta, hogyha fölgyógyul, teritőt ád az oltárra, keresztet emel az Ur nagyobb dicsőségére. Áteritö ott díszlik most, esküdt urak, a jámbor hivők előtt, a márványkereszt ott emelkedik a szegedi szőlőkhöz vezető utón, emlékezetes helyen, ott gyilkoltatta meg Haverda Mária az édesanyját. — Azután volt egy másik anya, soká nem látta gyermekét. A börtönajtó választotta el tőle. Mikor birái elé került az anya, sirva, jajgatva könyörgött, hogy adják vissza gyermekének ós gyermekét neki. A jóemberek szive megesett rajta, irgalmasok voltak, megnyitották börtöne ajtaját. Hadd menjen epedve váró kis gyermekéhez. Ezt az anyát, esküdt urak, még ma is várja siró gyermeke. Ez nem sietett karjába ölelni, nem ment el érte, rá sem tekintett, hanem elment világgá, utazni, mulatni. E két anya fölött Ítéljenek, esküdt urak és mondják meg, melyiknek kebelében dobog sziv helyett egy kődarab. — Bevégeztem„eeküdturak! Az igazságszolgáltatás faktorai megtették kötelességüket. Mint azok utolsó láncszeme, fordulok én önökhöz: képviselői a társadalomnak, hogy most már önök is megtegyék kötelességüket. Azt hiszem, hogy ez ünnepélyes pillanatban nem volna méltó önökhöz és nem volna méltó hozzám, ha azt kérném, hogy Ítéljék el a vadlottakat. Én csak annyit mondhatok : Budapest polgárai, ítéljenek hitük, lelkük, szivük, becsületük és a törvény szerint és adják vissza az igazságszolgáltatásba vetett hitünket. (Jánossy védője.) Déli tizenkét órakor fejezte be az ügyész beszédét, ezután az elnök negyedórai szünetet adott, amely után Dési Géza dr, Jánossy Aladár védője, mondotta el védőbeszédét. — Azt mondja a. vádhatóság képviselője, — úgymond a védő, — hogy Jánossyt fölmenteni lehet, de más minősítésben, mint gyilkosságban, bűnösnek kimondani nem lehet. Nekem más a nézetem. Jánossyt fölmenteni nem lehet, de nem is lehet gyilkosságban bűnösnek kimondani. Jánossy nem bérért ölt. ő ugy láttg., hogy szerelme fölött mintegy sötét felhő emelkedik Haverda Boldizsárné fukarsága. ő akaratnélküli eszköze volt azoknak az erőknek, amelyek őt irányították, befolyásolták és célhoz vezették. Ilyen gyönge akaratú, befolyásolható embernél ne keressünk előre megfontolást. — Jánossy beismerte tettét. Az összes körülmények igazolják, hogy vallomása megfelel a valóságnak. S ha elfogadjuk azt, amit magára nézve terhelőnek vall, az igazság megköveteli, hogy fogadjuk el azt is, ami a tettét enyhébben minösiti. Ezt az esetet nem lehet jogászi szempontból gyilkosságnak minősíteni. Ez az eset példája az erős fölindulásnak. A törvény a gyilkosságot halállal bünteti s csak az irgalom szakaszának alkalmazásával lehet a gyilkosság legkisebb büntetése tizenöt évi fegyház. Kérdem, mélyen tisztelt esküdt uraim, amikor a törvényhozó ezt a szakaszt megalkotta, hát olyan esetekre gondolt, mint a Jánossy cselekedete? Hát akkor milyen büntetést kapnak a rablógyilkosok', az élet sivár utonállói? Hiszen Jánossy bűne az ő legnagyobb ment-