Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-09 / 117. szám
1910 október 12 DEL MAGYARORSZÁG 9 határozottan fokmérője és óramutatója az, hogy valamely együtt élő társadalomnak mekkora a fényűzése. Ezen az alapon aztán azt is kimondhatjuk, hogy a fényűzés fölött épenséggel nem szabad siránkozni, sőt mindenkép örvendetes jele az Szeged minden tekintetben való fejlődésének. Aki tehát szivével-lelkével ehez a kedves városhoz nőtt, abban bizonyára örömet is keltenek az októberi séták a korzón s azt kétségkívül nemcsak a szép asszonyok és leányok gyönyörködtetik hanem a fejlődés is, amelynek himnuszát zengik a gyönyörű kalapok és finom toalettek. Sikkasztó pénztáros. — Megszökött Szegedről. — (Saját tudósítónktól.) Egy jobb családból való, pályáján jól indult fiatalember, Regős Adolf ellen tett ma följelentést Tótli Péter szegedi fűszer- és gyarmatáru-kereskedő sikkasztás miatt. Az elsikkasztott összeget eddig még pontosan megállapítani nem lehetett, de a körülményekből az tűnik ki, hogy a bün útjára tévedt fiatal pénztáros több ezer koronával károsította meg a gazdáját. Tóth Péter, akinek a Széchenyi-tér 12. szám alatt nagykereskedése és irodája van, ma délelőtt följelentést tett pénztárosa, • Regó's Adolf ellen, aki már hónapok óta lelkiismeretlenül számolt el a gondjaira bizott összegekkel. A dologról azonban nem tudott senki semmit, mert Regős szorgalmasan bejárogatott az iro. dába és bár kissé hanyagul, de mégis elvégezte a teendőit. Hanyagságát pedig azzal indokolta a főnöke előtt, hogy miután a felesége boldog állapotban van, a családi gondoknak is időt kell szentelnie. A főnök elfogadta ezt és nem gondolt semmi rosszra. Gyanúja csak akkor támadt, amidőn Regős tegnapelőtt nem jött be a hivatalába és nem is jelentette be elmaradásának okát. De nem jelentkezett tegnap sem, sőt még ma sem adott semmi jelt magáról. Tóth Péternek most már föltűnt a dolog és a gyanúja mindig erősebbé vált. Átvizsgálta az üzleti könyveket és kiderült, hogy Regős már hónapok óta meglopta a főnökét. Regős bizalmas ember volt és a főnöke többször megbízta, hogy tegyen az ügyfeleknél látogatást. A sikkasztást ugy követte el, hogy az ilyen látogatások alkalmával a kliensektől inkaszszálta a tartozásokat, amelyekkel egyszermásszor el is számolt. Hogy mennyit lopott, megállapítani nem tudják, mert az üzleti könyvekből visszamenőleg nehezen lehet észre, venni, ki fizetett és ki nem. Regős ugyanis elkönyvelte a sikkasztott összegeket. Regős mindössze huszonöt éves volt, de már két évvel ezelőtt családot alapitott. A Londoni, körút 17. szám alatt lakott a feleségével és az anyósával. Évi fizetése kétezer korona volt» ebből a háztartás részére naponként csak két koronát adott az asszonynak. A többit magánál tartotta. Az irodában, ahol alkalmazva volt, azt hiszik, hogy szeretőt tartott s arra költötte jninden megmaradt pénzét. Ez annál különösebbnek tetszik, mert az ismerősök szerint nagyon jó viszonyban élt a feleségével éa veszekedés a házasságuk alatt egyszer sem fordult elő. A sikkasztásról csakhamar értesült Regősnek Baján lakó édesatyja is, aki ott hivatalnok. Fölkereste a károsult Tóth Péter kereskedőt és érdeklődött a fia iránt. Szomorúan jegyezte meg, hogy a fiúról, akit becsületesnek és józannak ismert, nem gondolt volna soha semmi rosszat. Maga is tanakodott, hogy mi vihette ennyire a fiát. A rendőrség a följelentésre megindította a nyomozást. Regős eltűnésekor barna ruhát és aöldesszinü köpönyeget viselt. Azt hiszik, hogy megszökött Szegedről, mert a rendőrség Ht még nem tudott a nyomára akadni. — Személyi hir. Ternovszky Alajos királyi tanácsos, debreceni királyi pénzügyigazgató Szegeden időzik. — A kitüntetett szegedi hölgyek. A király, nyolcvanadik születése napja alkalmából, három jótékony szegedi úrhölgyet tüntetett kiPolgár Lászlóné az Erzsébet-rend második osztályát, dr Rósci Izsóné a koronás arany érdemkeresztet, özvegy Székely Gáborné az Erzsébet-érmet kapta. Polgár Lászlóné érdemrendje már korábban megérkezett s ma vette kézhez a polgármester a másik két urnő ki" tüntetését is. A rendjel, illetve jelvények ünnepélyes átadása október tizenhatodikán, vasárnap délelőtt tizenegy órakor történik a városháza dísztermében. Lázár György dr polgármester beszéd kíséretében adja át a hölgyeknek a királyi kitüntetés jelvényeit. Az ünnepélyre meghívják az összes szegedi jótékony-egyesületeket s az egész közönséget. — A szegedi katonaság köréből. Nikics János szegedi dandárparancsnok a fővárosba költözött s átvette a honvéd tájékoztató-tanfolyam parancsnokságát. Helyét Plank vezérkari ezredes foglalta el. Elköltözött Szegedről Nagy Géza lovas-dandárparancsnok is, aki beosztott tábornok lesz Budapesten. Az ö helyét Schidteisz tábornok foglalta el, aki már megérkezett Szegedre. A mai napon Szegeden időzött Tabajdy vezérkari ezredes, a honvédfőparancsnokság vezérkari főnöke. — Ferencz Ferdinánd kaszárnyája. Sopronból jelentik: Sopronmegye törvényhatósági bizottsága tegnapi közgyűlésén az alispán indítványára kimondotta, hogy a soproni lovassági kaszárnyát, melyben most a Nádasdy-huszárok vannak, Ferencz Ferdinánd-kaszárnyának nevezi el, annak emlékére, hogy a trónörökös régebben a Nádasdy-huszárok parancsnoka volt— Mályusz György temetése. Kartársainak, barátainak nagy sokasága kisérte ma utolsó útjára az oly váratlanul elhunyt Mályusz György szegedi törvényszéki birót. A Püspöktéren lévő Rózsa-palota előtt egészen megtöltötte az utcát a gyászolók tömege. Délután három órakor kezdődött a temetés, az ágostai evangélikus vallás szertartásai szerint. Thomay József ágostai evangélikus lelkész és Országh József kántor végezték a szertartást. A szegedi királyi Ítélőtábla, törvényszék és járásbíróság bírói karán kivül több törvényszék képviseltette magát. Megjelent a temetésen Kray István táblaelnök vezetésével a szegedi királyi ítélőtábla, Trayber Vince főügyész vezetésével a szegedi királyi főügyészség, Hamsa Géza törvényszéki elnök vezetésével a szegedi királyi törvényszék egész bírói, jegyzői és tisztviselői kara, Wéber Ferenc táblabíró vezetésével a szegedi királyi járásbíróság egész bírói, jegyzői és tisztviselői kara, Szapár József dr ügyész vezetésével a szegedi királyi ügyészség, Chamilla Antal dr járásbiró vezetésével az egész makói királyi járásbíróság bírói, jegyzői és tisztviselői kara, Vaszkó Endre dr királyi ügyész vezetésével a szabadkai bíróság, Hervay István dr alispán ós Vajda Ödön dr aljegyző vezetésével Csanádmegye törvényhatósága, Galambos Ignác dr makói polgármester vezetésével Makó város törvényhatósága, Rósa Izsó dr, Reiniger Jakab, Kókay István dr és Dobay Gyula dr vezetésével a szegedi ügyvédi kamara, Simkó Elemér dr vezetésével a szegedi városi tiszti-ügyészség, a munkásbiztosítási választottbiróság küldöttsége, nagyon sok szegedi és makói ügyvéd ós az elhunyt ismerőseinek, barátainak nagy sokasága. — Halálos repülés. Pétervárról jelentik: Macievics Leó százados tegnap délután egy Farman-féle biplánon apótervári arodromból fölszállt. Már mintegy ötszáz méterig emelkedett, amikor a motor hirtelen fölmondta a szolgálatot és a repülőgép lezuhant. Az aviatikus szörnyethalt és holttestét a fölismerhetetlenségig megcsonkított állapotban húzták ki a romok alól. Macievics néhány nap előtt Stolypin miniszterelnökkel szállt föl ós ez a fölszállása kitűnően sikerült. A tegnapi szerencsétlenség a nézők több ezernyi tömegére mély benyomást tett. Sokan, amikor a lezuhanást látták, Páni félelemmel elmenekültek a repülőtérről. — Dankó Pista síremléke. Eljutott a hire a fővárosba is, hogy Dankó Pista sirját november elsején emlékkővel látják el. Pósa Lajos, a nótafa lelki barátja intézi a budapesti akciót, melynek ma már eredménye is van. Schunda V. József kereskedelmi tanácsos, udvari hangszergyáros ötven koronát küldött a szegedi polgármester kezeihez a kegyeletes célra. A gyűjtés Szegeden folyamatban van s annak mai eredménye a következő: Schunda V. József 50 korona Szeged-Csongrádi Takarókpénztár . 30 „ Fonyó Soma 2 „ Lippay György dr ...... . 2 „ Preszly Aladár ........ 1 „ Összesen 85 korona Az eddigi gyűjtés 300 „ A főösszeg 385 korona A begyült összeget Bárdoss Béla városi aljegyző, nyugalmazott honvédfőhadnagy kezeli. A befolyó összegeket naponta kimutatjuk s közöljük az adományozók névsorát. — Miniszteri osztálytanácsosok. A király Szalay Dezső műszaki tanácsost miniszteri osztálytanácsossá nevezte ki, Vinnay Géza műszaki tanácsosnak pedig a miniszteri osztálytanácsosi cimet és jelleget adományozta. — Fankovics Miklós temetése. Szombaton délután három órakor temették el a feketesasutcai gyászházból az öngyilkossá lett Fankovics Miklós ármentesitő-társulati igazgató-pénztárost. A temetésen megjelent a város polgármestere és hatósága, az összes hivatalok képviselői és igen nagyszámú gyászolóközönség s a jóbarátok és tisztelők nagy serege. A boldogtalan embert óriási részvét kisérte sírjába. — Nemzetközi munkás-ügyek. A Középeurópai Közgazdasági Egyesületek szakértekezlete ma délelőtt tiz órakor folytatta tanácskozásait Wekerle Sándor elnöklésével. Az elnöki emelvényen helyet foglalt továbbá Plener báró, Hatvany-Deutsch Sándor báró, a magyar egyesület alelnöke, Wolf titkos tanácsos és Mischler udvari tanácsos. A gyűlésen jelen volt Széchenyi Béla gróf koronaőr is. György Endre, a VII. és VIII. pont előadója elfogadásra ajánlotta e két pontot, melyek szövege ez: VII. Az államok kölcsönösen gondoskodjanak külföldi munkásaiknak nyújtandó jogsegélyről. VIII. Intézmények létesítendők, melyek gondoskodnak pénznek külföldről olcsón és biztosan való elküldéséről ós a postatakarékpénztári csekkforgalom igénybevételéről. E két ponttal kapcsolatban nagy vita fejlődött ki a jogvédő-egyesületek és a munkásügyi választott bíróságok ügyében. A vitában az értekezlet magyar tagjai közül Herczog Péter báró, Ágoston Péter és Miklós Ödön vett részt. — A kolera. A fővárosban két nap óta nem történt koleramegbetegedés és tegnapról mára a járványkórházba sem szállítottak senkit. Budapest tehát két nap óta koleramentes. Esztergom vármegye alispánja közölte az öszszes törvényhatóságokkal, hogy a megye területén az országos vásárokat és búcsúkat betiltotta. Budapesten azonban, ha csak ujabb koleramegbetegedés nem történik, a búcsúkat akadálytalanul megtarthatják. — A belügyminisztériumhoz a következő ujabb koleragyanus esetekről érkezett jelentés: Mohács egy haláleset, Lőcse (Baranyamegye) három megbetegedés, Crepája (Torontálmegye) egy megbetegedés. — MegkerQlt a koronaőrség pénze. Budapestről jelentik: A koronaőrség hivatalos helyiségében a közelmúltban elkövetett hu. szonötezer koronás lopás ügyében szenzációs fordulat történt. Ismeretesek azok a katonai botrányok, amelyeket ez a lopás előidézett. De a legszélesebbkörü vizsgálat és nyomozás sem tudta kézrekeriteni sem a tetteseket, sem a csodamódra eltűnt pénzt. Ridecski hadbíró, aki a vizsgálatot vezette, nem tudott pozitív adatokat szerezni, mig ma végre olyan fordulat történt, amire maga Ridecski is a legkevésbé gondolt volna. A pénzt, az egész huszonötezer koronát, hiánytalanul megtalálták — tettes nélkül. Az egész összeg egy szekrény háta mögé volt rejtve, de nem I tudják, miként került oda. Ez még titok. Az