Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)
1910-09-27 / 106. szám
10 DELMAQYARORSZACS 19Í0 szeptember 25 magoló fiútól, hogy ő-e Fekete Vilmos, mire Ízf*féíílíe7 hogy igen. Ekkor mégmondták neki, hogy detektívek és érte jöttek. — Remélem, tudja, miért visszük a rendőrségre? — kérdezte az egyik detektív. Mire Fekete megtörten csak azt mondta: — Igen. E.?atán szó nélkül ment a rendörségre, ahol azonnal kihallgatták Krecsányi Kálmán detektivfőnök és Koródy rerdőrfogalmazó. A gyilkos vallomása. Fekete Vilmos a következőket vallotta: — Vidéken voltam mint kisegítő-segéd, most legutoljára Zólyomban. Nemrég jöttem vissza a fővárosba, mert reméltem, hogy itt hamarosan álláshoz jutok. Százhatvan korona megtakarított pénzem volt, amit a lóversenyen, miután ez nagy szenvedélyem, elvesztettem. Ez* után atyámtól, lékete Lajos földbirtokostól és az öcsémtől, aki szintén gyógyszerészsegéd, körülbelül kétszázötven koronát kaptam. Ezt az összeget is elnyelte a totalizatőr és ekkor elhatároztam, miután lakást is kellett volna fizetnem, hogy mindenáron pénzt szerzek. El* zálogosítottam az ékszereimet és az összes ruháimat. Százhatvan koronát kaptam, de ezt a pénzt is elköltöttem. Borzasztóan kétségbe voltam esve. Nem is gondoltam egyébre, mint pénzszerzésre. — Az. r áldozatommal a Hazám-kávéházban ismerkedtem meg. Egyízben a kávéház ajtajában találkoztunk és akkor a kezembe nyomott egy papírszeletet, amelyen csak ennyi állott: Hársfa-utca 10. — Utolsó kétségbeesésemben találtam meg a zsebemben ezt a papírszeletet és tervem hamar készen volt. Fölkerestem a leányt, közben azonban vettem két jegyet a Magyar Színházba és azt mondtam neki, hogy öltözködjön föl szépen és rakja magára az, összes ékszereit. Ezt a „kérésemet azzal indokoltam, hogy nem akarok vele szégyent vallani. Míg a leány öltözködött, én elmentem az Adria-szállóba, kivettem egy szobát és azt mondtam, hogy a feleségemmel fogok visszajönni. Végignéztük az előadást és azután elmentünk egy kávéházba. — Tizenkét óra lehetett, amikor a szállóba mentünk. Fölhozattunk vacsorát és alig fogyasztottuk el az ételt, lefeküdtünk, de az ágyban elkezdtünk sörözni. Ekkor én ügyesen a leány poharába becsempésztem egy félgramm ciankálit. Kiitta a ciankális sört és a nagyadagu méreg hamar végzett vele. Talán öt percig vonaglott és aztán meghalt. — Nem akartam a halott mellett maradni. Magamhoz vettem összes ékszereit és el akartam menekülni a szállóból, de ekkor fölébredt bennem a lelkiismeret. Eszembe jutott, hogy ha elfognak, akasztófára jutok. Ettől a gondolattól nem tudtam megszabadulni és ezért elhatároztam, hogy öngyilkos leszek. A megmaradt ciankálit beöntöttem egy pohárba, de nem volt bátorságom, azt kiinni. — Hat órakor távoztam a szállóból. Egyenesen hazamentem a lakásomra. Nem feküdtem le, csak megmosakodtam. Ezután elmentem egy kávéházba, ahol megreggeliztem. — Az elrabolt értéktárgyakat elzálogosítottam. A gyűrűt a József-köruti zálogházban helyeztem el. Husz koronát kaptam rá. Az órát és a láncot a Király-utcába vittem és százötven koronáért csaptam be. A lakásadónémnak adtam száz koronát és ma este haza akartam Utazni Zilahra. A vallomás után jegyzökönyvet Írattak alá Feketével és aztán letartóztatták. A gyilkos arra kérte a rendőrséget, hogy tekintve előkelő családját, az esetet ne adják ki a lapoknak. nm_HIREK - " — A király unokája. Bécsből jelentik: A Sonn- und Montagszeitung jelenti, hogy a király unokájának, Erzsébet bajor hercegnőnek férjét, Seefried Ottó grófot hercegi rangra emeli. Erzsébet bajor hercegnő tudvalevőleg Gizella hercegnőnek, királyunk leányának a gyermeké. 1893-ban ment férjhez az akkor még Seefried Ottó báróhoz, akit két évvel ezután a király grófi rangra emelt. A hercegnőnek négy gyermeke van, akik közül a legfiatalabbik, Ferenc József, 1907-ben született Rózsahegyen. Az uj herceg ma negyven éves, felesége pedig harminchat. — Szakadás a szegedi függetlenségi pártban. Vasárnap hivatalosan kettészakadt a szegedi függetlenségi párt. Tisztújító gyűlés volt,' amelyen kibuktatták a párt tisztségeiből a régi vezetőket: Pa}) Róbertet, Becsey Károlyt, Pálfy Ernőt, Lantos Bélát, Szmollény Nándort, Juhász Antalt és mindazokat,, akik Becsey hívei voltak. Elhatározták továbbá, hogy csupán a második kerületi függetlenségi pártot alakitják meg, az első kerületi pártot ellenben teljesen külön szervezik. Becseyék szintén pártot alakítanak s így a hajdani erős függetlenségi pártból nemsokára két párt lesz. A gyűlésen Kóssó István dr elnökölt, jegyző Söreghy Mátyás dr volt. Kószó István dr javaslatára a párt, amelynek gyűlésén mintegy nyolcvanan voltak, igy határozott: A szegedi függetlenségi és 48-as párt 1910 szeptember huszonötödikén, tartott ujraalakuló ülésében kimondja hátározatilag, hogy az első választókerületet, vagyis a nagykörúton belöli részt és a második választókerületet,, tudniillik a nagykörúton .kivüli részt és á tanyákat elkülöníti és ennék pártvezetőségét különszervezi. Eddig ugyanis az tapasztaltatott, hogy az első kerületi választókból alakult elnökség irányította a második, kerület ügyéit és különösen az országgyűlési képviselőválasztás alkalmával alig maradt tere a közvetlenül érdekelt választóknak és sokszor az első kerületi választók akaratával kellett megküzdeni. A második kerület tisztikarába és annak intézőségébe csakis olyan elsőkerületi választókat von be, akik vagy ingatlan birtokuknál, vagy a második kerületben viselt hivataluknál, esetleg időközben változtatott lakásuknál fogva itt érdekelve vannak, továbbá a napilapok szerkesztőit, és munkatársait. Ezekre az elvekre valé tekintettel, az intézőbizottság a második kerület tisztikarát a következőkben állapította meg: Pártelnök Kószó István dr, ügyvezető-alelnök Tóth Gyula igazgató-tanító, alelnökök Barmos György, Gerle Imre dr, Lippai N. Antal, Kerner Lajos, Csányi György, Papp István, Nagymihály Ferenc, Gfczi Károly, párttitkár Sáfár László, Temesváry Lajos dr, Huszár János dr, Söreghy Mátyás dr, Újlaki Antal, jegyzők: Fajkci Lajos dr, Hajclu Antal, Szabó József és Sebő József, pénztáros Bartucz István, ellenőr Hirháger Ferenc, gazda Horváth János. IV. kerület: igazgató Gombos Imre, helyettese Korom Mihály, jegyző Benkő József, helyettese Donawell János. V. kerület: igazgató Kopasz Antal, helyettese Schütz Antal, jegyzők: Bauer Zoltán, Freyburger Benő, Lendáczky Sándor. VI. kerület: igazgató Visky György, helyettese Papp Mihály,jegyzők: Fenyvessy Jenő, Kövessy József. VII. kerület: igazgató Dobó Ferenc, jegyzők: Vajas József, Fajka Lajos dr. VIII. kerület: igazgató Csordás József, helyettese Gémes János, jegyzők: Bárkányi József, Hajabács Károly, Lóky József, Orovet.z Ferenc. IX/a. kerület: igazgató Ördög Vince dr, helyettese László Zoltán, jegyzők: Szűcs István, Lederer Dezső dr, Veszelovszky József. IX/b. kerület: igazgató Papp István, helyettese Papp Ferenc, jegyzők: Ábrahám Vince, Jeney János, Fischer Emil. — A kultuszminiszter Bécsben. Bécsből táviratozzák, hogy Ziclíy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter ma' reggel Budapestről ideérkezett. — Az oj török konzul. A kereskedelemügyi, miniszter értesítette Szeged város polgármesterét, hogy a török kormány budapesti konzullá Simon Efendi Tshajánt nevezte ki. — A török belügyminiszter Budapesten. Bizat bey, a török belügyminiszter, ma délben egy órakor étkezett Budapestre. Beteg a török miniszter. Táviratilag rendeltek részére szobát a Pajor-féle szanatóriumban, ahol megoperálják. A mentők landauerje szállította' el a pályaudvarról a szanatóriumba. — Az osztrák iparosok Budapesten. Az alsó-ausztriai iparegyesület budapesti tanulmányi kirándulásának résztvevői tegnap délbén különvonaton érkeztek meg Budapestre. A kirándulást Bressler Emil császári és királyi épi..t^^,tanácsnok, az_ alsó-ausztriai iparegyesület * elnöké* vezeti? kirándulók között vannak • Krausz Ernő és Geclliczka W. J., az egyesület elnökei, Kolbats Rezső dr tanár, az egyesület első titkára, Hoffmann Pál dr másodtítkár és mások. A vendégek kétszázötvenen vannak közöttük negyven hölgy is. A nyugoti pályaudvaron a vendégek fogadtatására lovag Falk Zsig. mond vezetésével megjelentek a fogadó-bizottság tagjai,, köztük ipari ós kereskedő-világunk kitűnőségei. A vendégeket Falk Zsigmond üdvözölte. Beszédére Bressler Emil iparegyesületi elnök válaszolt. A vendégek délután megtekintették a mezőgazdasági muzemot, a tanszerkiállitást és a Nemzeti Muzeum néprajzi osztályát. Este megjelentek az Opera díszelőadásán, utána a Kereskedelmi Csarnok diszebédjén vettek részt. Ma délelőtt a magyar iparosok készítményeinek a megtekintésére került a sor, a bűdai várlakban és a ko-: ronázó-templomban. Ezután a Lujza-malomban és az óbudai gyárakban tettek látogatást a vendégek. Délben a Margitsziget szépségeiben gyönyörködtek. — Wlassics és Tömörkény. Hétfőn este a gyorsvonattal érkeztek meg Szegedre a Muzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének tagjai] a holnap tartandó nagygyűlésre. Az előkelő társaság Wlassics Gyula titkos tanácsossal, a közigazgatási bíróság elnökével érkezett, a gyorsvonathoz csatolt termes kocsiban. A szegedi pályaudvaron Lázár György dr polgármester vezetésével megjelent a hatóság s a Dugonics-Társaság számos vezető tagja. A fogadó-társaság az első osztályú váróterem előtt körben helyezkedett el s mivel a szalonkocsi a hosszú vouat legvégén volt, a polgármester Tömörkény István muzeum- és könyvtárigazgatót küldte Wlassics Gyula elé, hogy vegye át öt Szalag József dr főrendezőtől, aki Kecskemétig utazott a társaság elé. Tömörkény elébe megy Wlassicsnak; leveszi föveget s üdvözli az ekszcellenciás; urat;: — Isten hozta, kegyelmes uram! — Jó estét, Tömörkény barátom, — felel az ekszminiszter. Wlassicsnak eszébe iut Tömörkény legutóbbi tárcája, mely a „Pesti Hirlap"-ban jelent meg s melyben a speciális szegedi iró azt magyarázza^ hogy a halpaprikás nem halpaprikás, hanem paprikcis hal. így ,szól Tömörkényhez: — Tömörkény ur, élvezettel olvastam a tár* cáját a halpaprikás főzéséről. — Paprikás hal az, kegyelmes uram — válaszol az iró. — Bocsánat, — szól Wlassics — el is felejtettem. De azért jó lenne ma este egy kis szegedi halpaprikás. Wlassics Gyula, a- gavallér kegyelmes ur, aki óriásian magas közjogi méltósága mellett még ma is snájdig táncrendező, este Lázár György dr polgármester; régi jóbarátja társaságában elment a szegedi színházba. A bilincseket játszták s a kegyelmes ur mihamar elhagyta páholyát. Kimenőben ezt mondta: — Miért játszanak ma drámát V Nem vagyok én még öreg ember ! Miért nem játszák ma a Csitulj szivem-et?,... S valóban, mintha Wlassics Gyula göndör fürtjei nem is lettek volna e percben , . . deresek , . - '•' • .—Az igazságügyi tisztviselők nagygyűlése. Az igazságügyi tisztviselők, akiktől a birák és ügyészek elszakadtak, mikor a fizetésjavitást, melyért együtt küzdöttek, elérték, vasárnap délelőtt kongresszust tartottak. A • nagygyűlésen Wetter Gyula elnökölt. A sérelmek előadója Lamosch Rezső volt; aki az illetékes tényezők elé terjesztendő memorandumba annak a föltevését kérte, hogy a dijnokok fizetése ezerkétszáz koronánál kezdődjék és a gépírónők a férfidijnokokkal hasonló elbánásban részesüljenek. Végül a kvalifikáció fölemelését, az érettségi vizsga követelését kívánja. Az előadáshoz sokan szóltak hozzá. — A kultuszminiszter gyásza. Pécsről táviratozzák: Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter édesanyja ma hajnalban másik fiának, a pécsi püspöknek a rezidenciájában, fiai karjai között meghalt. A Zichy-család gyásza az egész városban nagy részvétet keltett. — Szociálisták egymás ellen. A budapesti építőmunkások vasárnap délelőttre nyilvános gyűlést hívtak egybe, hogy foglalkozzanak a