Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-07 / 90. szám

1910 szeptember 8 DÉL MAGYARORSZÁGI 13 OGAK Lukács Imre íogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesítve LseKoníís-utcfl 1. Siídianyi-fór sarok. Piraid-hái. Mindennemű tüzelőanyag legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza "•és 5"s""!"""! UJKIISlII 41. • Eíffll: 688. |/n|)(l •m J Árjegyzék i.tjjyeii és bérmentve tölcsérnélki tünélkSIi emeriKaí íölcséros beszélőgépek és zenélőgépek legolcsóbb beszerzési helye. Az összes hanglemezeket raktáron tartjuk. 25 cm. nagy dupla hanglemezt 2*50 fillérért árusítjuk. Pathe nagy dupla lemezek 4*50 fillér. Állandó ujj felvételek. A legfinomabb varrógépeket és kerékpárokat legjutányosabban árusítjuk. — Nagy KLEIN ES TflRSn Oroszlán-utca. — Telefon 59. Árjegyzék ingyen és bérmentve REGÉNYJCSARNOK. Turfa-láp. Irta Kielland Sándor. Magasan a hangás sikság felett egy vén, bölcs holló repült. Messze nyugat felé igyekezett egész a tengerpartig, hogy felásson egy húsdarabot, melyet ott jobb időkben elrejtett. Már késő ősz volt és az eleség fogyatékán. Ha egy hollót látunk repülni, — mondja Brehm apó, — csak nézzünk vissza, csakhamar észrevesszük a másikat is. De sokáig nézhettünk volna vissza hiába arra felé, amerről a vén bölcs holló jött; egyedül volt ő és egyedül maradt. Nem törődve semmivel, nehézkesen csapkodta szénfekete szárnyaival a sürü párával telt levegőt és egyenesen nyugat felé evezett anélkül, hogy egy hanggal is elárulta volna magát. De mialatt egyenesen, meggondoltan repült célja felé, éles pillantásával az alatta elterülő tájképet szemlélte és a vén madár bosszankodott. Évről-évre sokasodtak és mindinkább nagyobbak lettek a zöld és sárga foltok odalent ; nagy darabonkint váltak ki a mocsaras síkságból, kis házak emelkedtek fel veres fedéllel és alacsony kéményekkel, melyekből fojtó turfa-füst szállót fel — emberi munka és emberek mindenütt. Emlékezett fiatal korából, — sok tél mult el már azóta, — hogy milyen jól megélhetett itt egy derék holló családostól, a végtelen mocsaras rónaságon, hol csapatostól voltak fiatal nyulak és kis madarak, dunna-ludak költötték a parti iszapban óriási tojásaikat, — csupa finom csemege, amennyi csak kellett. Most már ház ház mellett állott, sárga szántóföldek és zöld síkságok váltakoztak és táplálék olyan kevés volt, hogy egy tiszteletre méltó öreg hollónak mértföldeket kel. lett repülnie egy rongyos husdarabért. Az emberek — az emberek! A vén holló nagyon jól ismerte őket. Az emberek körében nőtt fel s még hozzá nagyon előkelőek között. A nagy udvarházban a városhoz közel élte le gyermekkorát és fiatalságát. De ha most a ház felett repült, magasra felemelkedett, hogy meg ne ismerjék. Mert néha egy női alakot látott a kertben s azt hitte, hogy a fiatal asszony sétál ott, — rizsporozott hajában szines szallagokkal, — pedig tulajdonképen a leánya volt, hófehér ősz hajával és özvegyi fátyolával. Hogy jól ment-e dolga az előkelő emberek között? — Nos, ahogy vesszük. Eleség volt, amennyi kell, a sok tanulni való mellett, de hiába, fogság volt az mégis. Az első évben balszárnyát megnyírták, de később szabadon járkált — „parole d'honneur"-re, mint ahogy az öreg ur szokta volt mondani. De ezt a becsületszót megszegte — s egy szép tavaszon a fiatal, ragyogó tollú fekete holló felrepült a kertből. Nemsokára — alig néhány tél elmultával visszatért az udvarházba. De idegen gyerekek kővel dobálták; az öreg ur s a fiatal asszony nem voltak otthon. — Bizonyosan a városba mentek — gondolta a holló s nemsokára visszajött. De hasonló fogadtatásra talált. A vén tiszteletreméltó madár, — mert időközben megvénült, — meg volt sértve, és most már magasan repült el mindig a ház felett. Nem akart többet az emberekkel találkozni ; hiába néznek utánuk az öreg ur, meg a fiatal asszony akármeddig is; pedig hogy megteszik, arról meg volt győződve. Közben mindent elfelejtett, amit tudott; a nehéz francia mondást, melyre a fiatal aszszony szobájában tanították, és a könnyebben elsajátított kifejezéseket, amelyeket saját szorgalmából tanult meg a cselédszobában. Csak két emberi kifejezés ragadt meg emlékezetében ; egész tudományából a két véglet. Ha nagyon jó kedvű volt, néha elkiáltotta magát: Bonjour madame! De ha haragudott, azt kiáltotta: Vigyen el az ördög! A nehéz, erős légben gyorsan és biztosan haladt; már megcsillant ahullámtorlás fehér habkoszoruja is a part hosszában. Egyszerre egy nagy, sötét lapály ötlött szemébe; egy turfa-láp volt, mely alatta elterült. A házak körben feküdtek a magaslaton. De a mélyebben fekvő lápon az emberi munkának semmi nyoma . . . csak egynehány turfa-rakás a szélén, — sötét halmok, közöttük csillogó viztócsákkal. — „Bonjour madame" — kiáltotta az öreg holló s nagy körökben kezdett keringélni a mocsár felett. Olyan kedélyesnek, otthoniasnak találta az egészet, hogy végre lassan, elővigyázatosan leereszkedett s leült egy fagyökérre a mocsár közepén. Itt még csaknem ugy maradt minden, mint a régi időben volt — köröskörül csend és pusztaság. Itt-ott, hol a talaj szárazabb volt, alacsony kis hangafü nőtt s egy-egy magányos szittyó. A sás már elvirágzott; csak sima szárán csüngött még egy-egy levélcsomó, megbarnulva és lefonnyadva az őszi esőtől; különben mindenütt a nedves, finom, sötét föld, telve viztócsákkal. Szürke, girbe-görbe fagyökerek állottak ki belőle, egymásba fonódva, mint egy görcsös összekuszált háló. A vén holló nagyon jól tudta, mit lát. Itt valaha fák nőttek, de még az ő idejét is jóval megelőzőleg. Az erdő oda volt, oda a galyak, a lombok, — minden eltűnt; csak a puszta gyökerek maradtak egymásba kapaszkodva,mélyen a sötét, lágy, rostos agyagban a viz alatt. Itt már nem változhatik semmi; ennek igy kell maradni, — még az emberek sem nyúlhatnak hozzá. A vén madár felegyenesedett. A házak oly messze voltak s oly otthonias biztosság uralkodott itt a végtelen láp közepén! Valami mégis megmaradt hát a régiből! Csőrével megsimogatta csillogó fekete tollait s néhányszor elkiáltotta magát: Bonjour madame De a legközelebb fekvő házból egy pár ember jött ki lóval és szekérrel: két kis fiu futott utánuk. Görbe ut vezetett el a turfa homok mellett, a láp felé. — Majd megállanak — gondolta a holló. De a helyett mindig közelebb jöttek ; a vén madár nyugtalanul fordította arra fejét; bámulatos, hogy milyen messzire bemernek hatolni. Végre megállottak és a férfiak ásót és fejszét vettek a kezükbe. A holló látta, hogy egy néhéz fatörzszsel bajlódnak, melyet ki akarnak vágni. — Majd belefáradnak, gondolta a vén holló. De nem fáradtak el. Addig vágták a fejszével — melynél élesebbet a holló még sohasem látott — addig ásták és rángatták, míg végre csakugyan kifordították a nehéz törzset, ugy hogy egész gyökere a levegőbe meredezett. A kis fiuk megunták a csatorna-készitést a tócsák között. — Nézd csak azt a nagy hollót ott! —, kiáltott az egyik. Mindkét kezükbe követ szedtek és lesből közeledtek a halmok mögül. A vén holló nagyon jól látta őket. de látott ő ennél már roszabbat is. Már a nagy lápon sem volt biztonságban a mult. Most látta, hogy a szürke fagyökerek — melyek vénebbek voltak még a legvénebb hollónál is s melyek oly erősen be voltak ékelve a feneketlen mocsárba — még ezek is kénytelenek voltak engedni az erős fejszecsapásoknak. És mikor a kis fiuk már olyan közel voltak, hogy megdobhatták volna, meglebbentette nehéz szárnyait s felrepült. De mialatt a levegőbe szállt, még egyszer visszanézett a munkás emberekre s az ostoba gyermekekre, kik kezükben egy-egy kővel, állva maradtak s utána bámultak; és ekkor a vén, tiszteletreméltó madárban is feltámadt a bosszú érzete. Mint egy sas, oly sebesen csapott le a fiukra, nagy szárnyait füleik mellett megcsattogtatta s ijesztő hangon kiáltá: Vigyen el az ördög! A fiuk nagyot sikoltva a földre vetették magukat. Mire egy idő múlva újra fel mertek nézni, már minden csendes és puszta volt; — a messze távolban egy magányos fekete madár repült nyugat felé. De mint felnőtt emberek, haláluk órájáig meg voltak győződve, hogy a sátán jelent meg nekik kint a lápon, egy óriási nagy, fekete, tüzes szemű madár alakjában. Pedig csak egy vén holló volt, mely napnyugat felé repült, hogy felásson egy húsdarabot, melyet a tengerparton elrejtett. Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hirlapés nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépén. HASZNÁLT ÉS UJ iskolakönyvek, továbbá: füzetek, Írószerek, levélpapírok, képes levelezőlapok minden kivitelben kaphatók. Iskolakönyvek bekötését olcsón vállal BURKUS ANDRÁS a gyermekjátszóval szemben, Vajda Imre-palota. SS. Kossuth-kávéház kerthelyisége. • Naponta gyönyörű íng/góféoyKéfi-ujdonságaK, ftflÜQnr- Roosewefd Bábolnán. — Pali bokfen" I7IUOUI . cet hiny _ 3 Becariletügyek. — i.Vog" orvosné. — 5. Mai- és n kárpáti rózsa. — 6. Tévedés. 7. Savelli cigányleány. <00 méter hosszo, nagyhatása szines dráma. Kiváló tisztelettel Hajós Samu, Kossuth-kávés.