Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-06 / 89. szám

I. évfolyam, 89. szám. Kedd, szeptember 6 CSzponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, Rcioaa-uíca 15. szám t=a BedapMtl cna szerkesztősig és kiadóhivatal Városház-ntca 3. szám IV., egész évre . H 24— félévre . . . R negyedévre. R 6'— egy hónapra H Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28— félévre . . . R negyedévre . R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: SzerhesztSséfl 835 (=3 Kiadóhivatal 83S interurbán S3S Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Török-görög háború. Nem Venizeloszról és Pologeorgiszról van szó, hanem hellénekről és törökökről. Azokról a hellénekről, akiknek fajrokonai az ottomán birodalom nagyvárosaiban a legmozgalmasabb kereskedő-elemet képviselik, vagyonosak és intelligensek s nemcsak ennek révén, hanem történeti tradíciókból is merítve, magukat tartják a török biroda'om jogos urainak. Azokról a hellénekről, akik a török tengerpartot egész kolóniákban, görög falvakban és városokban lakják, akik nemzetközi ellenőrzés alatt álló szigeteiken, minő Kréta és Számosz és a török szultánok önként adott kiváltságaival ellátva, a török Sporádokon magukat tartják az urnák, minden görögöt patriotinak szólítanak és mindennapi imádságukba belefoglalják a hellén uralom alá kerülés vágyát. És azokról a törökökről, akik három évvel ezelőtt szuverenitásuk tudatára ébredtek, le akarják rázni a nagyhatalmakkal kötött, részben önként engedélyezett kapitulációk bilincseit és le akarnak számolni saját konszolidációjuk érdekében nemzetiségeik centrifugális törekvéseivel, legyenek azok aszerint, amint albán, szerb, bolgár vagy görögről van szó, akár függetlenségi és elszakadási, akár pedig irredentisztikus irányúak. Az ottomán birodalomnak újjászületése még nem állotta meg a vérkeresztséget, a tüzpróbát. A németfrancia háborúnak el kellett volna következnie a spanyol trónkérdés véletlen fölmerülése nélkül is, a poroszosztrák háborúnál, az angol-bur, oroszjapán, spanyol-amerikai háborúnál mellékes körülmény a casus belli anyaga. Az egymással szembenálló erőknek meg kell iitközniök, hogy a háború jogán és a nemzetközi tekintély kivívása alapján az ellenséges felek az őket megillető módon helyezkedhessenek el a nemzetközi mérlegelésben. Azért azt kell hinnünk, hogyha a diplomácia erőlködésének sikerülni is fog a háború veszedelmét ideig-óráig elodázni, a hellén-török háború rémét jegyzékek segítségével végérvényesen nem lehet a tábláról letörülni. Ha itt csak Krétáról volna szó, nem volna lehetetlen a békés megegyezés. Végre is Kréta geográfiailag, gazdaságilag és történetileg közelebb fekszik Görögországhoz, mint a Portához; lakosságának messze túlnyomó része görög, sőt a mozlim elem zöme is rég elfelejtette a török idiómát és görögül beszél. Ezenfelül Kréta közigazgatása és sorsa négy nagyhatalom garanciája alatt áll, ugy, hogy Törökország szuverénitása e szigeten nagyon is meg van nyirbálva s az egész sziget úgyszólván csak politikai odatartozás révén mondható a török birodalom részének. Eszerint — különös tekintettel arra, hogy e sziget állandó viharfészke a török birodalomnak — nem járna nagy kárral, ha a birodalom e kétséges értékű tartozéka békésen megállapítható föltételek mellett likvidáltatnék. Ámde egy birodalom területi épségének megsértése mindenkor gyűlöletes dolog és pedig nem kevésbé gyűlöletes, ha jogföladáson, mintha győzelmes ellenséges beavatkozáson alapul. Az ujtörök-uralom pedig, amely Bosznia-Hercegovinaelvesztésévelkezdte korszakát és amely másrészt elég erősnek érzi magát a hellén törekvésekkel szemben, aligha alkudhat meg a birodalom egy kiegészítő részének átengedésére, ha csak nem akarja a háborúfélelemtől elfogott nagyhatalmak becsülését a török nemzet megvetésével és kiábrándulásával megfizetni. Ennélfogva annak a török birodalmi konszolidációnak, amelynek a hármasszövetség méltán zászlótartójául szegődött, a Kréta-kérdésben a törökök megalkuvást nem ismerő győzelmére kell épülnie. Már most hogyan áll Kréta ügye. A krétaiak öt embert küldtek a hellén nemzetgyűlésbe, a"mihez joguk nincs, mert Kréta nem hellén terület. Eszerint az öt küldött jog szerint csak mint előkelő idegen léphet föl Görögországban. Befogadják-e őket a hellén nemzetgyűlésbe vagy sem? Ha a hellének alkotmányuk egyik alaptételéről, nevezetesen arról, hogy a nemzetgyűlésben csak hellén állampolgároknak van helyük s Görögország sorsáról csak görög alattvalók szavazhatnak, le nem akarnak mondani, akkor nem fogadhatják őket be. De az végre is egy ország belső ügye, hogy helyet ad-e törvényhozásában idegen alattA szeri pusztán, Pusztaszer, szeptember 4. Kétemeletnyi magasságból néz le ránk Árpád vezér. Villám van a szemében, balrahajló sastoll a süvegén, ölbe tett kardját mindakét kezében szorongatja. Indulatosan, ökölbe szorult marokkal tartja a kardot és néz maga elé. A végtelen rónát figyeli nyilván, azt a földet, melyet egykoron az ő és vezértársai vére szentelt meg a mi számunkra. Pedig csak két hold a miénk, az övé ebbó'l a földből, a többi, amit a szem be se lát, mintegy másfélszázezer hold a bécsi uré: Pallavicini Sándor őrgrófé. A jó magyarérzésű földesúr két holdnyi kertet engedett át rengeteg uradalmából a magyar nemzetnek, hogy azon építhesse föl Árpád vezér szobrát. Viharral, időviszontagságokkal dacolva áll az emlék s ül_ annak tetején, egy fatönkön, a fejedelem: Árpád. Néz maga elé a magasságból, a róna legmagasabb pontjáról, figyeli az ezer esztendővel ezeló'tt tartott országgyűlés helyéről a nagy alföldi rónát, a sokezer esztendős homokot, mely ma is a legkeményebb fajú magyar embereket termi. A végtelen pusztaság közepén, fákkal szegélyezett tisztáson van Árpád fejedelem szobra, a legnagyobb szobormű Magyarországon. Nagyságban hozzá fogható nincs messze földön. A plasztikus négyszögű alapzaton kolosszális oszlopok képezik a tönk nyugvóhelyét, Árpád fejedelem trónusát. Szemlélve, immár nem tudom, hányadszor, a szobrot, büszke öntudat tölt el, hogy valamikor mi is hozzájárultunk obulusainkkal a szobor létesítéséhez. A szombathelyi premontreiek főgimnáziumában gyűjtögettük egymás között s a szülők és rokonok körében a ^szerény pénzbeli adományokat a pusztaszeri Árpád-szobor alapjára s a hazafias fölbuzdulás létre is hozta a szobrot, a millenáris esztendőben, 1896-ban. Tán azon a jusson, hogy a szoboralapot adománynyal és gyűjtéssel erősbitgettíik, tán azon a cimen, hogy históriai érzékünket bántja, mindahányszor látjuk a szobrot, elégedetlenek vagyunk. Szép a szobor, imponáló a mii kolosszális nagysága, megkapok a méretek és mégis, mégse igy képzeltük s ma se igy képzeljük Árpád szobrát. A legendás fejedelem sohasem pihent, az ő kőalakját tehát nem volt stílszerű ülőalakban megörökíteni. Ha még lovon ülne ! De egy fatönkön ül s bármily indulatosan szorul is ökölbe a jobbja meg a balja s akármily sastekintetet is vet a rónaságra: ez a pihenő ur nem Árpád, kivált nem odakint a szeri pusztán, ahol ő sohasem ült, hanem nyeregből, lóhátról elnökölt még a nemzetgyűlésben is. Nem igy képzelte el Árpád apánk szobrát Göndöcs Benedek néhai pusztaszeri apát, gyulai lelkész, országgyűlési képviselő sem, az a férfiú, aki a pusztaszeri kultusznak nagy apostola volt. Ez a szentéletü férfiú három évtizeddel ezelőtt küzdött már az országgyűlésben a néhai szermonostori apátsági templom és monostor romjainak föntartásáért és államilag való gondozásáért. Trefort Ágoston akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterben meg is volt a jóindulat az akció támogatása iránt, de bezzeg a tervezett szeri pusztai Pantheon nem épült föl, a szermonostori apátsági templomnak már romja is alig van, ellenben a tér közepén büszkén állja a szelek haragját és fogadja a nép hódolatát Árpád vezér, aki sastekintettel néz magas ültőhelyéből szét a rónaságon . . . A pusztaszeri Árpád-Egyesület kérdésére alkotta meg a magyar nemzet a szeri pusztán Árpád vezér szobrát. Ennek a szobornak a története ékes bizonysága az akaratban rejlő erőnek. Pár évtizeddel ezelőtt volt itt Szegeden, a Felsővároson, egy asztaltársaság : a szombatosok társasága. Köztünk szólva : borivó férfiak voltak ennek a társaságnak a tagjai s ma is azok, mert bár a társaság, mint olyan, nem él már, de tagjai szétszórva a városban iszszákmég a homok levét s csak némelyike tért meg a temetőbe, örök pihenőre. Ezek a szombatosok egyszer elhatározták, hogy a szeri pusztán szobrot emelnek Árpádnak. Tömörkény István, a szombatosok koszorús tagja, meg-