Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-04 / 88. szám

1910 szeptember 1 DELMAGYARORSZÁG 5 A megvádolt Hohenau. Beszélgetés a gróffal. — »Ellenségeim üldöznek.« (Saját tudósítónktól.) A berlini sajtó nyomán az a hir terjedt el Hohenau Hugó grófról, Wallenstein Róza férjéről, hogy a németországi hatóságoknál számos följelentést tettek ellene, melyek között igen sok polgári, de több bűnügyi panasz is van, A berlini sajtó szerint a följelentők nagyrészt ékszerészek, szállodatulajdonosok és kereskedők, akiket a gróf állítólag több százezer korona erejéig megkárosított és- azután adósságainak hátrahagyásával minden szó nélkül megszökött. Ezt, a berlini lapok nyomán elterjedt hírt most maga Hohenau Hugó gróf cáfolja meg, akivel a Délmagyarország munkatársa a szegedi közkórházban ma érdekes beszélgetést folytatott. (A gróf állapota.) Ezelőtt körülbelül három héttel utazott el Hohenau gróf a feleségével, Wallenstein Rózával együtt Herkulesfürdőről, ahol a gróf hirtelen megbetegedett, mire a felesége azt tanácsolta neki, hogy jöjjenek Szegedre. A gróf itt fölvétette magát a kórházi betegek közé, Boros József dr főorvos pedig rögtön kijelölte a gróf szobáját a kórház Kossuth Lajos-sugáruti épületszárnyának első emeletén. A gróf az első napon a kórház gondnokánál háromszáz koronát' helyezett letétbe, azzal az utasítással, hogy ebből az ősszegből fedezzék a betegségével járó kiadásokat. Ezek az apróbb kiadások naponként majdnem pontosan hat koronát tesznek ki. Azalatt a három hét alatt, amióta a gróf a szegedi közkórházban tartózkodik, egészségi állapotában többféle változás következett be. Még néhány nappal ezelőtt is jól érezte magát a gróf, csütörtökön Szatymazra is kilovagolt, de utolérte a vihar, meghűlt és rosszul érezte magát, ugy, hogy vonattal volt kénytelen visszajönni Szegedre. Azóta az egészségi állapota ismét rosszabbra fordult. Ettől kezdve nemcsak állandó betegsége, az asztma bántotta, hanem reumás fájdalmak is gyötörték a derekában és a lábaiban. Ismét ágynak esett és csütörtök óta ma délutánig a főorvos tanácsa folytán nem mozdulhatott ki a szobájából. Ez a pár napig tartó ujabb betegség nagyon megviselte amúgy is gyöngélkedő szervezetét, de ennek ellenére ma délután mégis fölkelt, kiült a kórház folyosójára és hosszú ideig beszélgetett egy másik beteggel, Koháry Simonnéval, aki Vukovárról jött a szegedi kórházba gyógyulás céljából. A gróf különösen azért kereste Koháryné társaságát, mert mással a kórházban nem társaloghat németül. Ha elunja magát, ezt az asszonyt hivatja ki a folyosóra, ahol sokszor órák hosszán át csevegnek egymással indifferens dolgokról. Megírtuk, hogy Wallensten Róza, a gróf felesége, pár nap múlva a gróf ágybadőlése után elutazott Szegedről Berlinbe, mert kellemetlen volt neki az itteni tartózkodás, a saját szavai szerint — az újságok tolakodása miatt. Wallen. stein Róza Berlinben a „Hotel Palace"-ban bérelt szobát és a gróf betegsége ideje alatt oda küldte a leveleket és táviratokat is, naponként többet. A felesége ugyanis szigorúan meghagyta a grófnak, hogy egészségi állapotáról naponként többször küldjön berlini címére részletes értesítéseket ós ennek a gróf pontosan eleget is tett. Az volt a közös megállapodás, hogy amikor a gróf az utazásra már képes lesz, Wallenstein Róza Berlinből Szegedre jön, hogy együtt utazzanak vissza a porosz fővárosba. Amint azonban a körülményekből kitetszik, erről még néhány hétig alig lehet szó. Hohenau gróf egyébként meg van elégedve a kórházi ápolással és nincs is szándékában elutazni Szegedről addig, amig teljesen jól nem érzi magát. (A hitelezési csalások.) Azok a hirek, amelyek a berlini lapok nyomán a mai napon a fővárosi sajtóban is napvilágra kerültek Hohenau grófról és a feleségéről, érthető föltűnést keltettek a közkórházban és egész Szegeden is. Boros József dr kórházi főorvos ebből kifolyólag összehívta a kórház többi orvosait, akikkel hosszú ideig tanácskozott arra vonatkozólag, hogy milyen magatartást tanúsítsanak ezekután ők és a kórház ügyvezetősége a gróffal szemben. A tanácskozások folyamán az orvosi kar ugy határozott, hogy az egész állítólagos leleplezésekről mindaddig nem vesznek tudomást, ameddig a gróf ellen fölmerült vádak a szegedi hatóság részéről is megerősítést nem nyernek. Megállapodtak, hogy addig a gróf előtt még csak említést sem tesznek az egész ügyről és ugyanugy viselkednek vele szemben, mint eddig. Ennélfogva ameddig a gróf a betegségével járó kiadásokat fedezni tudja vagy akarja, szolgálatkészen állanak a rendelkezésére, föltéve, ha időközben a rendőrség nem tesz másféle intézkedéseket. A kórházi „haditanács" — jelentette ki a főorvos — ezzel véget ért. A lapok hirei alapján a szegedi rendőrség is gyorsan intézkedéseket tett arra az esetre, ha a körözőlevél vagy az elfogató-parancs a berlini rendőrségtől Szegedre érkeznék. Szalay József dr helyettes főkapitány ma kijelentette a Délmagyarország munkatársának, hogy eddig még semmiféle hivatalos irat nem érkezett hozzá Hohenau gróf ügyében. Azonban óvatossági szempontból idasitásokat adott ki, hogy a grófot tartsák szemmel és tegyenek jelentést minden lépéséről. A helyettes főkapitány ezt a rendeletét közölte a kórházi gondnoksággal is, amely ezekután jelentéseket fog tenni a rendőrségnek a grófról. (Interjú akadályokkal.) Hohenau gróf szegedi tartózkodása alatt a kórházi főorvos intézkedéséből kifolyólag senkinek sem sikerült személyét még csak megközelíteni sem. A főorvos intézkedése egyenesen a gróf óhajára történt, aki betegségét és könynyen fölizgatható természetét hozván föl okul, megkérte a főorvost, hogy látogatókat ne bocsássanak be hozzá. Egyáltalában kerülni akar minden érintkezést mindenkivel ós épen ezért nem fogadhat még újságírókat sem, akik, mióta a gróf a kórházban van, állandóan próbálkoztak vele, hogy egy-egy interjút kicsikarhassanak. Ez természetesen nem sikerült, mert a grófot valósággal hermetice zárták el a kórházban az interjuvolni akarók elöl. Még azt is titkolták, hogy mely napon és milyen időtájban fog kilovagolni, nehogy az élelmes riporterek ilyen alkalommal valahogyan közrefogják a féltve őrzött grófot. Azt mondják, hogy Hohenau grófot a felesége, Wallenstein Róza riasztotta el az újságíróktól, azzal, hogy ezek azok az emberek, akik — a szép Róza szavai szerint — a kákán is csomót találnak. Panaszkodott a férjének, hogy neki csakis az újságírók miatt támadtak kellemetlenségei. A gróf hallgatott a szép Róza szavaira, szigorúan alkalmazkodott is hozzá és innen ered a gróf elzárkózottsága az újságírók elől. A Délmagyarország munkatársának azonban ennek ellenére sikerült beszélgetést folytatni Hohenau gróffal, aki már tudott azokról a vádakról, amelyek a lapokban személyére vonatkozólag a nyilvánosság elé kerültek. Azt azonban nem gondolta volna, hogy a hirek annyira elterjedtek mindenfelé. Ez egy kissé láthatóan megdöbbentette és ideges nyugtalansággal bár, de udvariasan fogadott. (Ut a gróf szobájáig.) Számoltam azokkal a körülményekkel, amelyek a gróf ur személyét „légmentesen" elzárják különösen az újságírók elöl. Ez azonban még nagyon keveset segített volna a dolgon, mert az akadályokkal nemcsak számolni kell, hanem le is muszáj győzni őket. És épen itt került elémbe az a gordiusi csomó, amelyet a gróf szobájáig le kellett gomolyitanom. A közkórház • épületének azt a részét ugyanis, amely a gróf szobáját zárja körül zeg-zugos, ódon folyosókkal, számtalan ajtókkal, de ami a legfőbb akadály, különösen ápolókkal, ápolónőkkel, szolgákkal és egyebekkel, akiken keresztül törni csík ugy szó és föltartóztatás nélkül, lehetetlav <aegközeliteni és pláne bejutni, a legnehezebb stratégiai föladatok egyike. Már a kórház kapujában ezzel fogadja az embert az éberszemü, posztoló portás — Kit tetszik keresni, a látogatási idő már elmúlt 1? Ez is egy akadálynak látszik, de voltaképen nem az. A látogatási idő alatt a grófot kétszeresen őrzik, hogy senki emberfia ne férkőzhessen a közelébe. A számítás tehát jobban „jön ki", ha a látogatási időn tul próbálkozunk szerencsével. A portással azonban könnyen elintéztem a dolgot azzal, hogy hivatalos ügyben a gondnok úrral kell beszélnem, aki az első emeleten, a kórház irodájában szokott tartózkodni. A gondnoki irodáig tehát, a látogatási időn tul is, már eljutottam. Ott azonban, amikor a kérésemmel állok elő, hangos kacagással fogadnak. Azután komolyan megnyugtatnak, hogy a gróf úrral beszélni — teljes lehetetlenség. Hasonló megnyugtatásban részesültem az ügyeletes orvosnál is. Töprenkedésre ós további polémiákra nem volt idő. Elköszöntem tehát mindenkitől és sietve mentem lefelé a homályos lépcsőkön. Amint leértem, a véletlen, ez a legjobb barátja az embernek, mellém szegődött. Közvetlenül a lépcső mellett egy kis udvari ajtó nyilik, amely állandóan zárva szokott lenni. Pedig ez az az ut, amely a gróf szobája felé vezet. A kis ajtó be volt ugyan zárva, de csak kilincsre. Ösz tönszerüleg lenyomom a kilincset és ime, kinyilik az elvarázsolt ajtócska. Eddig még egyszer sem volt olyan szolgálatkész, legfölebb csak a kórházi személyzettel szemben, aminthogy valószínű, hogy azok közül valamelyik elfelejtette kulcsosai bezárni. Most már nem sok akadály került az utamba. A kis ajtón keresztül sáros udvarba jutottam és gyorsan bejutottam azon az ajtón, ahonnan az első emeletre, a gróf szobájához lehet följutni. Az is a kezemre játszott, hogy fönt az első emelet folyosóján abban a pillanatban nem tartózkodott egy ápoló sem. A folyosón egy karospad állt, azon ketten ültek. Egy skarlátvörösszinü hálókabátos fiatalember és egy rendesen öltözött asszony. Tíz lépésről nem igen lehetett volna a fiatalemberben fölismerni a grófot, annyira jelentéktelen, szinte szegényes benyomást tesz. Láttam azonban, hogy a kezében a „Neue Frele Presse"-t forgatja ós élénken, de nem hangosan magyarázgat a mellette ülő öregesarcu asszonynak. Gyorsan odasiettem a beszélgetőkhöz ós a hálóköpenyes fiatalember felé fordulva, megkérdeztem: — A gróf úrhoz van szerencsém? Hohenau grófot észrevehetőleg kellemetlenül érintette a bemutatkozásom. Egy kicsit megdöbbent és zavarában nem felelt. Az asszony válaszolt: — Igen kérem, ő a gróf ur ! Most már a gróf is fölkelt, nyurga, sovány alakja nehézkesen emelkedett föl a padról. Kezet szoritott velem és bevezetett a szobájába. Az asszony, Koháryné, szintén utánunk jött ós a gróf szobájában leült egy székre. Ekszkuzálta magát, hogy a gróf ur vele, miután ő is csak németül beszél, nagyon jó barátságban van és épen arról beszélgetett, ami a berlini lapokban a nevével kapcsolatosan megjelent. (Hohenau gróf.) Modora nagyon leereszkedő ós nyájas. A külseje ugy, amint van: hálóköpenyben, papucsban, fésületlen hajjal és sápadtszinü arccal, nagyon igénytelen benyomást kelt. A viselkedése azonban előkelően kimért ós hideg, de nincs benne semmi affektált természetellenesség, kissé vontatott hangon, racscsolva beszél, most kissé nyugtalanul és idegesen fészkelődve, mintha nem találná a helyét. De igyekszik legyőzni a fölháborodásnak még a legkisebb jelét is. A fejét csóválja és keserűen mosolyog. Gesztenyebarna haja, szőke bajusza és élénk, kék szeme van. A szája piros, ami rikitóan és szánalmasan illik halottsápadt, megnyúlt arcához. Nagyon betegnek látszik. A szobája rendetlen. Az ágy alá egy pár fehér cipő van dobva. A párnák össze vannak hányva, a lepedő gyűrött és ruhadarabok fekszenek rajta. Az éjjeli szekrényen pecsétes levelek, kés, orvosságos üvegek és egy pénztárca van. Az asztalon mindenféle iratcsomók, bőrtáskák, toll, tinta, papirosszeletek ós manikűrszerek hanyag összevisszaságban. A díványon egy szürke nadrág, egy fekete zsakett és más ruhadarabok hevernek. Az egész szoba a rendetlenség benyomását kelti