Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-22 / 102. szám

1910 szeptember 20 D£L MAGYAR ORSZÁG 13 éves szegedi vasúti munkás követte el a rab­lást, amelyet maga is beismert. A nyáron, julius negyedikén este történt, hogy egy éjjeli mu­latóhelyen összekerült Petrovits Mihály török­kanizsai lóalkuszszal, aki dicsekedve mutogatta a mulatóhely közönségének, hogy mennyi pénze van. Csonka is látta, hogy Petrovitsnak tele van a tárcája pénzzel, elhatározta, hogy kira­bolja. Amikor Petrovits eltávozott a helyiség­ből, Csonka utána ment s a gyanutlanul ha­ladó cigányt orozva leütötte. Fojtogatni is kezdte Petrovitsot, aki bicskájával akarta megsebezni támadóját, de ezzel is rajtavesz­tett, mert a vasúti munkás a kinyitott bicskát rácsukta a szerencsétlen ember kezére. Ami­kor igy sikerült ártalmatlanná tenni a cigányt, benyúlt a belső mellényzsebébe, ahonnan ki­vette ennek száznegyven koronát tartalmazó pénztárcáját. A zsákmánynyal hazafutott, a pénz nagyrészét elásta, egyrészével pedig ujból elment mulatni. A rendőrség fogta el a rablót, akit a súlyos bűncselekmény miatt azonnal letartóztatott. A mai esküdtszéki tár­gyaláson a vizsgálati fogságból vezették elő a vádlottat. Rablással volt vádolva Csonka, aki részegséggel védekezett, egyébként beismerte a rablást. Ennek dacára az esküdtek, akiknek a védő kérelmére a biróság a zsarolásra is tett föl kérdést, nem mondták ki a vádlottat rab­lás bűntettében vétkesnek, hanem csupán zsa­rolás vétségében. A biróság az esküdtek ver­diktje alapján ifjabb Csonka Mihályt zsarolásért más félévi fogházra Ítélte. A vádlott ós a védő a szigorú itélet ellen semmiségi panaszt jelen­tett be. mm fibvel Az orvosi tudomány föladata az emberi test beteg­ségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy uj gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb betegségben szenvedő is egészségét vissza­nyerheti. Ernst Márk, az amerikai magyar orvos 40 éven át ugy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és e téren szerzett tapasztalatai alapján ezen uj gyógy­móddal, — egyedül csak az általa szerves anyagokból előállított gyógyszerekkel, — a legnagyobb sikerrel gyógyít mindennemű külső és belső betegséget. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasz­talható. Asthma, tüdővésznél, a sziv, ideg, gyomor, máj, vesebajnál, elhízásnál, vérszegénység, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnal, csuz és köszvénynél, valamint fájdalmas és szabálytalan havi bajnál, min­dennemű szembetegség, nemi betegség és ennek kö­vetkezményei eseteiben. Orvosi tanácskozás ingyen. — Gyógy helyiség: Szeged, Báró Jósika-utca 43. szám alatti saját házában. — Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 3—5-ig. — Ingyen rendelés szegényeknek: d. e. 11—12-ig. KÖZGAZDASÁG (—) Japán kiállitás Budapesten. Nagy művészeti és iparművészeti eseménye lesz Budapestnek karácsonyra. Az Iparművészeti Muzeum igazgatója, Bcidisics Jenő megszerezte m japán kormánytól s a japáni iparosok és ke­reskedőktől a londoni japán kiállitás anyagá­nak nagy részét. Már itt is volt Hano Bundsi japán egyetemi tanár, a közoktatásügy veze­tője, megnézte a kiállítási helyiséget s a kö­vetkező megállapodásra jött Radisicscsal : A londoni kiállitás régészeti anyagának kivéte­lével, amely csoport a császári ház kincstá­rából való, elhozzák Budapestre a szépművé­szeti és művészeti osztályok java anyagát. Ezenkívül a művészeti oktatásra vonatkozó gyönyörű és tanulságos gyűjteményt is áten­gedi a japán kormány, avval a föltétellel, hogy mi viszont magyar iskolai rajzokból és egyéb művészeti munkákból küldünk Japánba. A ja­páni kertészet csodálatos virágait és fáit nem lehet elhozni, de megkapjuk a művirágok ki­állítását, amely iparban Japán az első a vilá­gon. Gyönyörű bronz, elefántcsont, lakk, cse­rép, bambusz és egyéb iparművészeti remekek sokasága lesz a mi japáni kiállításunk, amely sok tanulságával iparunk, iparmüvészetünk ós müvészetiink életében igazán elsőrangú ese­mény lesz. ÜZLETHELYISÉGÜNK KIADÓ. Mélyen leszállított árban vásárolhat férfi fehérnemüeket, zsebkendőket, nyakkendőket, kalapokat, ernyőket, férfi-, női- és gyermekharisnyákat stb. TERflI és KOCSIS ¡££S£S SZEGED, DUGONICS-TÉR 1. SZ. iiMllglilII^ilii Ára 1 és 2 kor. HA ŐSZÜL A HAJA használja a FRANKL-féle HAJIF JITOT Ara 1 és 2 kor. esyeiliil: FRANKL ANTAL i fiald! síinél adja vissza. nyúgysior­törébön. Felsöváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. REGENYCSARNOK. Ostobaság. Irta Biró Lajos. A naiv Csanád, a festő, zajosan rontott be a lakásba. — Vilma, kiáltotta, Vilma, világszép cousi­neum, panaszszal jövök. A szép, fiatal asszony nagy karosszékben ült; bágyadtan emelte fel a fejét és fárad­tan mosolygott. — Vilma, — mondta komolyan Csanád, — nem akarlak ugyan elvitatni uradtól és parancsolódtól, a derék Kálmántól, de azzal tartozol a szépséget szomjúhozó emberiség­nek, hogy piros ruhádban zölddel befuttatott erkélyeden megjelenj ilyenkor alkonyattáj­ban. Nekem kell az a nagy piros színfolt a zöld erkélyen, én belebetegszem, ha nem látlak. Tartozol vele ennek a szürke világ­nak, hogy egy kis szint, egy kis szépséget juttass neki. Az asszony fáradt arcát az irtózat keserű­sége torzította el. A szája megvonaglott, a kezét remegve emelte fel. — Nem, •— mondotta, — nem, nem, soha többé nem megyek ki erre az erkélyre. — Ohó, mi történt ? Az asszony irtózva hunyta le a szemét és intett a kezével: — Ne kérdezd. — De. Igen. Mégis. Miért? Mi történt? Csanád unszolta az asszonyt. Az asszony idegesen remegett, — Nem, nem. A férfi elmosolyodott. — Valami baj történt ? — kérdezte halkan­Az asszony zokogásba tört ki. A férfi ré­mülten csititotta. Végre elfogytak az asszony könnyei. Csanád komolyan szólott: — Nem zaklatlak, hogy mondd el, mi tör­tént. Tudom, hogy ha valami komoly baj volna, elsősorban hozzám fordulnál. Beszél­jünk hát másról. Mikor nem unszolta érte, akkor az asz­szony elmondott mindent. Reszketve, bor­zongva, a sírással küzdve, szaggatottan és felindulva beszélt: — Tegnapelőtt estefelé kinn voltam az erkélyen. Egy fiatal ember ment erre az utcán ós felnézett. Tovább haladt, azután megállott és visszanézett. Én nem néztem rá, de azért láttam. Magas, szőke ember volt, fiatal. Nézett egy ideig, aztán elment. Tegnap délelőtt újra láttam. Erre járt és felnézett az erkélyre. Én nem mentem ki, de láttam. Estefelé azt hittem, eljösz. Kimentem az erkélyre. Piros ruha volt rajtam ós a haja­mat lefelé fésültem, ahogy neked tetszik. Leültem az erkélyen. Akkor ismét arra jött az a fiatal ember. Felnézett rám. Én nem fordultam feléje. Jó ideig nézett. Azután megindult az utca túlsó oldala felé. Útköz­ben visszanézett. Ekkor arra fordultam, de nem azért, hogy ránézzek, hanem éppen csak arra fordultam. Ment előre, de mikor látta, hogy arra nézek, egészen visszafordult. Az utca közepén ment, felém fordította a fe­jét... A sarkon akkor fordult be a villamos... A kocsi csengetett... nem hallotta ... rám nézett... Újra zokogni kezdett. Zokogva, siró, gyere­kes panaszszal tördelte: — Rám nézett... nem hallotta a csenge­tést ... elgázolta, ott a szemem láttára gá­zolta el a kocsi. Ott a szemem láttára, hiába sikoltottam az utolsó másodpercben. Eltakarta a szemét és az irtózattól resz­ketett. — Mennyi vér . . . Istenem, milyen rette­netes volt. Csanád megzavarodott. Meg volt indulva, nem tudott szólni, nem tudott vigasztaló szót mondani. — Én vagyok az oka, — fakadt ki az asszony. — Én vagyok az oka. Kacérkodás-, nak vehette, hogy ránéztem. Azt hihette, hogy kacérkodom vele. Én vagyok az oka. Soha többé ki nem megyek az erkélyre. Soha többé fel nem veszem azt a piros ruhát. A naiv Csanád most már némiképen bűn­részesnek érezte magát és annál inkább meg akarta vigasztalni az asszonyt. — De édes Vilma, te nem tehetsz róla. Te nem vagy az oka. Se te, se a piros ruhád. Az asszonyt nem lehetett megnyugtatni. Minden vigasztaló mondatra a maga vádo­lásának egyre keményebb szava jött: — De igen. Én voltam a gyilkosa. Én öltem meg. Én kacérkodtam vele. Szegény, szerencsétlen fiatal ember! Vad indulattal kinozta magát. Marcangolta magát azzal a váddal, hogy gyilkos és a maga kínzásától reszketve ismételte: — Gyilkos vagyok, én vagyok a gyilkosa. A naiv Csanád végre észrevette, hogy min­den vigasztaló szavával épen az ellenkezőjét éri el annak, amit el akar érni. Látta, hogy az asszonyt egyre jobban belehajtja a maga kínzásába és elment. Nagyon csüggedt volt, bánatos, levert. — Milyen szomorú dolgok is vannak a világon. Mélabúsan kószált. Egy barátjával talál­kozott. — Hova mégy ? — kérdezte tőle a másik. — Nem tudom. Kószálok. — Gyere velem. Olyan szomorú vagyok. — Te is? Miért? — Egy rettenetes eset . . . Egy fiatal ba­rátom öngyilkos lett. Borzasztó. A villamos elé vetette magát. — Mit, mi . . . kérdezte idegesen Csanád. Mit csinált? — A villamos elé vetette magát. Hallatlan nyomorban volt. Nem telt már egy revol­verre sem neki. Életében is büszke volt kérni, a halálában sem akart koldulni. Meg­írta nekem egy levélben, hogy a vizbe nem mehet, mert kitűnően úszik, hát a villamos elé megy. — Mikor történt? — Tegnap estefelé. Csanád remegve kérdezősködött: hol tör­tént, hogyan, milyen volt a külseje? Magas, szőke, ugy-e? — Igen, honnan tudod? „ Csanád nem válaszolt. Minden összevágott. Ő volt az. A sajnálkozásra nem volt ideje. A beszélgetésre sem. — Bocsáss meg ... sürgős dolgom van... Idegesen búcsúzott és reszketve rohant el. Sietett az asszonyhoz. Oh, a szegény, édes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom