Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-20 / 100. szám

1910 szeptember 20 D£L MAGYAR ORSZÁG 695 Kakas Kálmán valóságos ünneprontásnak minősíti Kopeczky fölszólalás«/' és ezzel szemben a jelentés tudomásulvételét indítványozza és azt, hogy a közgyűlés, az elnökségnek köszönetet szavazzon. A közgyűlés tudomásul vette a jelentést, valamint % zárszámadásokat és a költségvetf:\ 'IS. Ezután megejtették a választásokat. Elnöknek egyhangúlag újból Emtch Gusztáv udvari tanácsost, alelnököknek Czobor Lászlót és Petz Ármint, főtitkárnak pedig Ilsetnann Keresztélyt választották meg. A választmányt a következő tagokkal egészítették ki : Magyar Gyula, Nonn János, Brunner Jenő, Blazsek Ágost, Seyderhelm Brúnó, Witzl Nándor, Kakass Kálmán, Kodolányi Antal, Pásztory Miklós, Schuchard Károly, Fischer Samu, L'huillier Iptván, Nieinetz W. Ferenc, Füreder Gábor és Forster Géza. Számvevők lettek : Boschán Jenő és Dirner Gyula. Az indítványok letárgyalásával a közgyűlés véget ért. (—) üj vállalat alakult Szegeden. A Havas és Reichmami cég negyedmillió korona alaptőkével bélkiviteli vállalatot alapított s a Viola" utca ötödik szám alatti telken építteti föl a műhelyét. A világkereskedelmi vállalat számos munkaerőt foglalkoztat. (—) Az aratás. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet a kalászos növények aratási eredményeiről több országból összegyűjtött statisztikai adatokat a következőkben teszi közzé : Basa : Poroszország 23.895, Bulgáx-ia 15.400, Magyarország 54.018, Olaszország 45.000, Luxemburg 208, Románia 29.625, Oroszország 249.739, Svédország 1.812, Kanada 33.417, Egyesült-Államok 182.408. Rozs : Poroszország 81.988, Bulgária 3.200, Dánia 4.799, Olaszország 1.360,Luxemburg 177, Románia 2.232, Oroszország 243.130, Svédország 5.795, Magyarország 15.081. Árpa : Poroszország 15.660, Bulgária 3.700, Dánia 4.462, Magyarország 14.244, Olaszország 2.085, Románia 6.710, Oroszország 117.375, Kanada 8.576, északamerikai Egyesült-Államok 33.558, Tunisz 1.450. Zab: Poroszország 52.902, Bulgária 2.300, Dánia 6.592, Magyarország 12.037, Olaszország 4.140, Románia 4.243, Oroszország 162.737,Kanada 43.683, Egyesült-Államok 153.606. E számok ezerszeres kettős mázsákban vannak értve. (—) Megszűnt a sertésvész a város első kerületében, minek folytán a zárlatot ma föloldották. Ilyenformán a szerdai hetivásárra egészséges sertések fölhajtása szabad. Mindennemű tüzelőanyag Elsőrendű gyártmányú KEREKPAROK az Alföldön a legolcsóbb bevásárlási forrás, kedvező részletfizetések mellett is kaphatók Szilvássy Jenőnél Szeged, Jókai-utca 6. sz. (dr Regdon-ház). Kerékpár- és varrógép-alkatrészek nagy választékban. B SzakszerU javitó-iiiííhely! Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. ylÓfju felvétetik a Délmagyarország kiadóhivatalában Habíg-kalapok egyedüli PleSS-kalapok raktára Divoímellénveh és uri Szende és Vadas Ee!emen~u. 7. Telefon 810 legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza és s'éntg""e •1 MKiAíül! 41. • REGENYCSARNOK. Őrült? Irta Guy de Maupassant. Vájjon őrült vagyok-e? Vagy csak féltékeny V Nem tudom, de „hogy borzasztóan szenvedtem, az bizonyos. (Srültséget, dühöngő őrültséget követtem el, igaz; de vájjon a lihegő féltékenység, a m értéket nem ismerő, megcsalt, átkozott szerelem, a kin, mely kegyetlenül marcangolt, nem képes-e bennünket oly bűnök és őrültségek elkövetésére ösztönözni, melyekben nem vétkes sem a szivünk, sem az agyunk? Oh, én szenvedtem, szenvedtem folytonosan, éles, rettentő kinokat. Szerettem azt az asszonyt őrült szerelemmel ... De hát csakugyan jgaz-e ez? Szerettem-e? Nem, nem, nem! 0 csak a magáévá tette lelkemet és testemet, magához ragadott, magához láncolt. Élettelen tárgy voltam a kezében, játékszere vagyok még most is. Rabja voltam a mosolyának, az ajkainak, a szemének, teste vonalainak, az arcának: lihegve görnyedtem külső megjelenésének uralma alatt. De őt magát, az egész asszonyt, azt a lényt, melynek ez a test csak külső burka volt, azt gyűlölöm, megvetem, megátkozom s mindig is gyűlöltem, megvetettem és átkoztam, mert hűtlen, állafcias és tisztátalan volt mindenha; ő a veszedelembe sodró végzetasszony, az érzéki és hazug állat, melynek nincs lelke s melyet sohasem éltetett szabad és szárnyaló gondolat; ő az állat volt az emberben, sőt kevesebb annál, mert nem volt egyéb, mint egy darab csodaszép, édes hus, melyben a becstelenség lakott És szerelmünk első korszaka mégis valami idegenszerüen szép és gyönyörrel teljes volt. Viharos kéjjel vetettem magamat mindig tárt karjaiba. Ha csak szemébe néztem, ajkam kinyilott, mint a szomjan elepedőé. Oh ez a szem! Napfényes délben szürke volt, napnyugtakor zöldes fényben ragyogott s napkeltekor kéken mosolygott rám. Nem beszélek félre: esküszöm, hogy ez a három szine volt. Szerelmünk óráiban azt a különös kék szint mutatta a nagy, ideges szemgolyókban, mely a bőr zúzott sebhelyeinek sajátja. Reszketve vonagló ajkai közül néha kiszökkent rózsaszinü, nedves nyelvének hegye, cikázva, mint a kigyóé. És súlyos szemhéja lomhán föltárta izzó, baljóslatú tekintetét, mely engem megőrjitett. S ilyenkor, ha karomban tartottam és elmerültem szemében, gyötrő vágyat éreztem, hogy megöljem ezt az állatot, vagy folytonfolyvást, szünet nélkül, pihenés nélkül öleljem. Ha keresztülhaladt szobámon, minden léptére megremegett a szivem, s ha becstelenül s ragyogó szépségében megállt előttem, éreztem, amint tagjaimra, fuldokló mellemre, remegő lábamra ráfeküdt a határtalan és lomha gyengeség. Egy szép napon aztán tudtára ébredtem annak, hogy rámunt. Kiolvastam a tekintetéből mindjárt ébredéskor. Reggelenkint ugyanis arcába szoktam hajolni, hogy felfogjam első tekintetét. Ugy vártam ezt mindig, eltelve haraggal, gyűlölettel, megvetéssel az alvó lény iránt, aki rabszolgájává tett. Ám mikor a szemhéjak alól kibukkant a halványkék szemgolyó, mely a tavak átlátszó kék szinére emlékeztetett, a lobogó, a szerelemtől még fáradt tekintet, akkor ugy éreztem, hogy lobogó láng kap belém, mely marcangolva, izzó fájdalommal fölemészt. De mikor aznap kinyitotta szemét, abból hideg és üres tekintet meredt rám, melyből immár nem szólt hozzám a szerelemvágy. Oh, láttam, tudtam, éreztem, megértettem abban a pillanatban: most vége van, vége mindenkorra. És minden későbbi óra, minden másodperc ennek ujabb bizonyítékát szolgáltatta. Ha meg akartam ölelni, ha ajkára akartam hajolni, unottan szabadulni igyekezett, halkan mormolva: „Ugyan hagyjon békét!" vagy „Mily ostobaság!" vagy: „Hát már sohasem lesz nyugtom!" Ekkor megszállt a féltékenység ördögeDe a féltékenységem olyan volt, mint a kutyáé, ravasz, gyanakvó, tettető. Jól tudtam, hogy most más valaki van soron, aki lángra fogja gyújtani érzékiségét. Féltékeny voltam. Kémlelve lesbe álltam. Nem volt szabad, hogy megcsaljon. Ám ő hideg maradt és érzéketlen. Néha-néha igy szólt: „Undorodom a férfiaktól." Lehet, hogy ugy volt. Ekkor ő rá magára lettem féltékeny: féltékeny a közönye, éjjeleinek magánya, a gondolatai miatt, melyekről tudtam, hogy aljasak, féltékeny a miatt, amivé engem tett. De ha néha ébredéskor megláttam lágy, odaadó tekintetét, melynek képe egykori boldog éjszakákból megmaradt emlékezetemben s ha ebből kiolvastam, hogy uj vágy tartja bilincseiben lelkét s uj gyönyörökre szomjazik, akkor fojtogatni kezdett a harag, remegtem a méltatlankodástól s a legszívesebben megfojtottam volna. Küzdenem kellett, hogy földre vetve, rá ne térdeljek s torkát fojtogatva rá ne kényszerítsem szive becstelen titkainak bevallására. Vájjon őrült vagyok-e? — Nem. Azután egy este tudtára ébredtem annak, hogy boldog. Megéreztem, hogy uj szenvedély él és lüktet benne. Bizonyos voltam ebben, egészen bizonyos. Egész teste remegett, mint öleléseim után, a szeme lángolt, keze forró volt s egész össze-összerezzenó lénye annak a szerelemnek illatától áradozott, mely engem megőrjitett. Ugy tettem, mintha mit sem vettem volna észre, de éber gyanúm hurkok szálaival fonta körül. Nem tudtam felfedezni semmit. Leskelődtem egy„ hétig, egy hónapig, egy nyáron keresztül. Ő meg csak virult megmagyarázhatatlan szenvedélyének izzó hevében s fürdött abban a boldogságban, melyet csak uj szerelem nyújthatott neki. Azután egyszer kitaláltam mindent i Wem vagyok őrült. Esküszöm, hogy nem vagyok őrült. Mikép is mondjam csak el? Hogyan értessem meg magamat? Hogyan fejezzem ki ezt a borzasztó, megfoghatatlan dolgot? Magam ilykép jöttem rá: Egy este, amint már mondtam, tehát egy este hosszú sétalovaglásról tért haza s lángoló arccal, ziháló kebellel, erőtlen lábakkal s szemében a jól ismert kék ragyogással, szemben velem, egy alacsony székre hanyatlott. Oh, én már gyakran láttam ilyennek! Nem lehetett felőle ujabb kétség: újból szeretett! Egészen kiestem a sodromból s hogy ne kelljen arcába néznem, az ablakhoz léptem. Ekkor megláttam, amint a lovász bevezette az istállóba pompás, ágaskodó lovát. Ő is követte tekintetével a tomboló, szökellő állatot s mikor az eltűnt, nyomban elaludt. Egész éjszaka virrasztottam s töprengve igyekeztem behatolni oly titkokba, melyek létezéséről eddig sejtelmem sem volt. Ki fogja valaha megfejteni tudni a nők érzékiségének elfajulását? Ki fogja megérteni valószínűtlen szeszélyeiket? féktelen képzeletük különös röptét ki követheti? Reggelenkint, kora hajnalban lóháton végig szokott száguldani réteken és erdőkön s visszatértekor mindig oly fáradt ós kimerült volt, mintha szerelmi találkáról érkeznék. Most már értettem! És most féltékeny lettem az ideges és vágtató paripára: féltékeny a lomblevélre, mely röptében fülét érte; féltékeny a napsugárra, mely az ágak résein át homlokára szűrődött; féltékeny a nyeregre, melyben ült s melyhez combja hozzáért.